Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-31 / 31. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP —NYUGDÍJ ÁSOK OLDALA 1990. május 31., csütörtök AZ ÉJSZAKÁK RETTENETESEK • -v • . ;• x 2220 forint a létezésre Emelték a nyugdíjakat, no de mennyivel?! S vajon igazságo- san-e? Szinte valamennyi kisnyugdíjasban felvetődik a kérdés, s napról napra azon töprengenek, mit ért az emelés, ha az infláció magasabb a kapott összegnél? A csirkenyakra és -szárnyra, a disznósajtra (ha van belőlük) nagy szükség van, hiszen a rövid karajra, és a konyhakész baromfira csak igen ritkán jut. A 4970 forintos nyugdíjból 1150 elmegy bérleti díjra, s havi 1600 Torint a nyugati gyógyszerekre. A maradék 2220 forint mire elég?! — Nem sokra — mondta a kaposvári Nagy Györgyéé, aki ekkora összegből „gazdálkodik”. Kétszobás udvari lakrészben él a Berzsenyi utcában, s esténként nehezen jön álom a hetvenéves asszony szemére. Hol a rózsafüzért morzsolja, hol Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc pedig azon töpreng, hogy a sors miért ilyen kegyetlen hozzá, hiszen végigdolgozta az életét... — Apám cseléd volt Hedre- helyen, s én is szegény családba mentem férjhez. 16 évesen kerültünk össze, s a párom szüleinél laktunk Alsótapazdon. Minden esztendőben vásároltunk egy darabka földet, és szegénységünk ellenére mindig jutott betevő falat — pergeti viszsza az emlékképeket. Több mint három évtizedig éltünk itt, műveltük a saját és a tsz földjét, neveltük az állatokat. Két lányunk született, s amit tudtunk, mindent megadtunk nekik. Éveken át gondoztam az anyósomat. Az ő és 1974-ben a férjem halálával egyedül maradtam... 1977-ben költözött a Berzsenyi utcai zsidó házaspárhoz, amelyik családtagként fogadta. Haláluk után megkapta a főbérleti jogot. A takaros lakás felújításra szorul, szinte valamennyi oldala több mint egy méter magasan átnedvesedett egy korábbi, a szomszéd házban történt csőtörés miatt. — Az egyik lányom a fővárosban él. Gyakran utazom fel hozzá, s töltök náluk pár hetet, hónapot. Kaposváron él a másik lányom és a testvérem. Őket is gyakran meglátogatom, hiszen mindkettőjüknek jólesik a segítség. Amikor itthon vagyok, olvasgatok, s nézem a tévét. Ez az egyetlen szórakozásom. Bármennyire jók is a gyerekeim, mindig magányosnak érzem magam. Nagyon hiányzik a férjem, az egyedüllétet csak ritkán tudja feledtetni a négy unoka és a négy dédunoka... Amikor ilyen magára hagyatott az ember, és a megélhetéséért is küzdenie kell, akkor már nem sok értelme van a földi létnek. A nappalok gyorsan tovatűnnek, de az éjszakák rettenetesek... Lörincz Sándor Fotó: Jakab Judit--------------------------------------?--------------------------------------------------------------Eletet is az éveknek!" Lajcsiket „igazságai — AVAGY EGY NAGYMAMA MONOLÓGJA „A nevemet ki ne írja!” — Ami Lajcsikánk — ma már ki sem merem mondani — igen jómódú polgári családban született. A szüléink sosem voltak szegények, és a férjemmel mi is a járási főszolgabírói hivatalban kezdtük. A tanácsok szervezésekor, mint megbízható munkaerőkre—bár eléggé alacsony beosztásokban — igényt tartottak ránk. És ugyebár egy ilyen vidéki városban mindenki mindenkinek ismerőse. A hozzáértésünkkel, a szorgalmunkkal és némi összeköttetéssel, lassan lépdeltünk fölfelé a hivatali ranglétrán: a férjem a 60-as évek elején a járási tanácson már jelentős vezető beosztásba került. Nem tagadom, soha nem szűkölködtünk az anyagiakban. És Lajcsikánk, mint egyedüli gyerek, mindent megkapott! Lajcsikánk a tanulásban nemigen szaggatta a hámot, de — igaz, némi segítséggel — 1964-ben mégiscsak leérettségizett. Katonának egy közeli helyőrségbe sikerült bevonultatni. Itt egy hónap után már írnok lett, majd minden hétvégét otthon töltött. Egy év után pedig — a lábában lévő visszértágu- lásra hivatkozva — sikerült leszereltetni. Amint látja, eddig simán zajlott az életünk. Férjem Lajcsikét a leszerelés után maga mellé vette, és amikor már némi gyakorlatra tett szert, elhelyezte egy közeli nagyközségi tanács apparátusába. Tehát elváltak útjaink! És az én egyéni tragédiám talán már itt kezdődött. Ugyanis a férjem 1969 nyarán váratlanul elhunyt, s én ottmaradtam egy szál magamban, elég alacsony fizetéssel, és némi takarékbetéttel, egy ötszobás családi kúriában. Természetesen azonnal megpróbáltam Lajcsikámat hazahívni. Az apjára való tekintettel igen jó állást kínáltak neki, azonban akkor tudtam meg, hogy Lajcsikám összeköltözött —összeállt—egy adm inisztrá- torral! Ez a nő úgy rászálItT hogy egy lépésre sem engedte maga mellől. A sírásom, a rimánkodá- som mit sem használt... Enyhítve a rámszakadt magányt, eltartási szerződést kötöttem az egyik özvegy nagyné- némmel. Legalább volt kivel törődnöm. A néninek a főutcában volt egy négyszobás, kertes, erkélyes háza... És Lajcsikám, minden tiltakozásom ellenére, 1970 tavaszán — a semmire! — megnősült, s már az esküvő után néhány nappal így támadt rám. — Mamuskám, az az igazság, hogy nincs neked szükséged mindkét lakásra. Add el a sajátodat és költözz oda Margit nénihez. Add ki nekem az apai jussomat, én azon itt, a nagyközségben tudok egy rendes házat vásárolni... És én hallgattam a fiamra! A kúriát igen jó áron eladtam, és Lajcsika feleségének a sugallatára nemcsak az apai részt, hanem az egész vételárat nekik adtam! A nagyközségben egy takaros, emeletes ház lett belőle. , Én Margit nénémmel tengődtem, aki 1971 nyarán csendesen elhunyt. Tehát újra egymagámban maradtam, és abban az évben le is nyugdíjaztak. És jött a Lajcsikám újabb „az az igazsága”! — Mamuskám, az az igazság, hogy felesleges neked abban a városban egyedül kínlódnod. Nem köt téged oda már semmi! Adjuk el azt a lakást, és költözz hozzánk. A lakás árából felújíthatjuk a bútorainkat, úri módon berendezzük a te szobádat, és még egy kis horgász- vityillóra is telik belőle... Sok rossz tapasztalatom után nem nagyon akartam kötélnek állni, de 1972 nyarán a sok-sok zaklatásra beleegyeztem. Bár ne tettem volna! Mivel oda nem vihettem semmit, a házon kívül is minden ingóságomat elkótyavetyéltem. így 1972 őszén, még pontosabban október 21-én odaköltöztem a fiamhoz. A menyem akkor gyesen volt az első fiúunokámmal. És már az első naptól kezdve — kimondom kereken — pokollá vált az életem! Mert a menyem soha nem tudta, és még ma sem tudja megbocsátani, hogy én foggal-körömmel igyekeztem megakadályozni ezt a házasságot. Véleményét egy pillanatig sem rejtette véka alá. Ha csináltam valamit, akkor minek csináltam, ha nem csináltam, akkor miért nem csináltam... És én, a valamikori szép, gazdag, büszke asszony, nyeltem a könnyeimet. Megpróbáltam alkalmazkodni, tűrtem, ami tűrhető volt, de én sem voltam fából! A sok vita során egyszer azt találtam mondani, hogy: — Az enyémben pávás- kodsz! Minden, ami itt van, a konyharuhákig bezárólag, az én pénzemből van! Ezután elszabadult a pokol. Lajcsikámat a felesége délután már az ajtóban várta, és mint egy fúria rikácsolta: — Vagy az anyád, vagy én. — Azaz: egy napot sem volt hajlandó tovább velem egy fedél alatt tölteni... Elképzelheti ezt a se kint, se bent helyzetemet! Én csak zokogni tudtam! És azóta is a szívembe döf, ha rágondolok, hogy a fiam egyetlen szóval nem védett meg! Helyette a felesége megnyugtatására egy újabb „igazsággal” állt elő: — Nézze, mamuskám! Az az igazság, hogy maguk ketten soha.nem jönnének ki egymással. És erről csak maga tehet! Most már nem lehet más választása, mint az, hogy visszamegy a városba. Lili néniéknél mindig van kiadó albérlet. Mi majd mindent fizetünk! Mit mondhattam én erre?! 1972. december 7-én kis mo- tyómmal — személyes holmijaimmal — beköltöztem Lili barátnőm albérletébe. Azóta — immár 18-ik éve — itt élek kifosztva, lelkileg megalázva, az élettel megalkudva, másokhoz alkalmazkodva, a családomból kitaszítva! Most már, közel a hetvenötödik évemhez, úgy érzem, hogy mindennel megbékítem! Csöndesen, szerényen élek a kis nyugdíjamból, de nem kegyelemkenyéren! A három unokámat — nagy ritkán, ha erre kocsikáznak — pár percre behozza az apjuk. De anyák napjára hiába vártam őket... A menyem soha nem jön be hozzám, és én sem mehetek el soha hozzájuk! Hát, ezek voltak az én egy szem gyermekem, a volt szemem fénye „igazságai”! Tiszta szívvel kijelentem, hogy én nem haragszom rá! Én már régen mindent megbocsátottam neki. Ugyanis egy kívülálló el sem tudja képzelni, hogy egy igazi anya mit meg nem tesz a gyermekéért! A nevemet ki ne írja! Nem én vagyok az első és nem is az utolsó, akit a gyerekei kisem- miztek! Dr. Szendi József Nobel-díjas tudósunk, Szent- györgyi Albert írta több mint negyven évvel ezelőtt: „Civilizációnk új keletű, és még nem nyomta rá bélyegét testünkre. Ha egészségesen akarunk élni, testünket vissza kell helyeznünk abba a környezetbe, amelyben az kialakult. Nem arról van szó, hogy visszatérjünk a dzsungelbe. Am a tudomány segíthet megtalálni, hogy környezetünknek mely tényezői a leglényegesebbek”. Manapság csökken a fizikai munka, csökken a mozgáskényszer is. Az elkényelmese- dő élet egyenes következménye az egészségtelen életmód: az embert idült, ún. civilizációs betegségek fenyegetik. A tapasztalatok szerint a vezető halálokok — a szív- és érrendszeri betegségek — kialakulásában döntő szerepe van az egészségtelen életmódnak. A gépesítés, az automatizálás okozta kényelem a rohanó élettempó következménye: az energiadús táplálkozás, a testmozgás hiánya és egymás meg nem értése. Mindezek a tényezők meghatározzák az idős emberek életmódját is. Feltehetőleg ötven év múlva már korántsem számít Szöveg nélkül (Takacs Éva karikatúrája) majd rendkívülinek a százéves életkor. Előreláthatólag 2000- ben kb. 600 millió 60 évesnél idősebb ember él majd Földünkön. Egyre inkább növekszik az átlagéletkor. Ez főképp az orvostudomány eredményeinek és a szociális helyzet javulásának köszönhető. Ugyanakkor ahhoz, hogy valaki sokáig egészségesen éljen, testi és szellemi jólét kell. Ezért az egészségnevelők előtt nagy lehetőségek állnak! Az ország összes megyéjében, valamint a fővárosban sokat tesznek az idősek egészséges, kiegyensúlyozottabb életmódja érdekében. Népszerűek az idős emberek napközi otthonaiban tartott orvosi előadások. A nyugdíjasklubokban is gyakran tartanak vitákkal kísért előadásokat. Népszerűek az ankétok, a kerekasztal-beszél- getések, az életmóddal kapcsolatos kamarakiáliítások. Több helyen rendeznek betegápolási tanfolyamot, közös testedzési programot. Az étkezési bemutatók is népszerűek az idősek körében. A megyei lapokban és az üzemi újságokban szintén foglalkoznak az időskorúak életrendjével, a nyugdíjaséletre való felkészítéssel. Maga az a tény, hogy hazánkban magas a nyugdíjkorhatáron felüliek aránya, indokolja az időskori egészségnevelés fontosságát. Az, hogy az idős embereket megismertessék szervezetükkel, az életfolyamatokkal, s elmagyarázzák nekik, hogy az öregedés nem betegség, hanem egy biológiai folyamat, és az öregedéskor létrejövő változások vissza nem fordíthatók, csak lassíthatok. Ahhoz, hogy valaki sokáig egészségesen éljen, a testi jólét mellett lelki kiegyensúlyozottság, harmónia is szükséges! A téma egyik legjobb hazai szakértője, dr. Beregi Edit szerint a modern gerontológia célja: „Az emberek úgy öregedjenek meg, hogy megőrizzék fizikai és szellemi egészségüket. Ez egyéni felkészülést és állandó intellektuális tevékenységet, társadalmi és érzelmi alkalmazkodást kíván! Gondoljanak a jövőre, tűznének ki feladatokat, amelyek megvalósítása hasznos és amiért érdemes élni”. Dr. K. E. Elmenöben (Gyertyas László totoja)
