Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)

1990-05-31 / 31. szám

„Módosította a csődtörvényt az Országgyűlés” A parlament vendége volt Tőkés László — Elmaradt a döntés a földtörvény módosításáról Több volt a szünet az Or­szággyűlés tegnapi ülésén, amelyet a múlt hétről folytat­tak, mint az érdemi tárgyalás, így nem lehet azon csodál­kozni, hogy a mai ülésen új munkarendet nyújtanak be. Talán ez meggyorsítja a par­lamenti munkát. Simán vette az első aka­dályt a Tisztelt Ház, kiegészí­tette a felszámolási rendele­tet. Ez sok vállalat helyzetét megkönnyíti, ugyanis nem köteles csődeljárást kérni ön­maga ellen az, akinek tartoz­nak. A 2-3 ezer fizetésképte­len gazdálkodó szervezetből ugyanis 30-40 nagyvállalat áll ténylegesen a csőd szélén. Nem sikerült megbirkózni a nagy feladattal, a földtörvény módosításával. Csak abban alakult ki egyetértés, hogy szükség van olyan ideiglenes szabályozásra, amely meg­akadályozza az állami, a szö­vetkezeti és a volt egyházi tulajdon elherdálását. Az ál­talános vitát be sem fejezte a T. Ház, hanem mára halasz­totta. Tőkés László református püspök mond beszédet a Parlamentben (Folytatás a 2. oldalon.) Amerikai képviselők Antall Józsefnél FOLDVARI GYÖRGY: A HÍR IGAZ Kettészakadt az MDF kaposvári szervezete Nyilatkozat a kettéválásról — Meghí­vó az új fórumra — Hódos Győző: még aludni kell rá Antall József miniszterelnök szerdán a Parlamentben fogad­ta a Magyarországon tartózko­dó két amerikai képviselőházi csoport vezetőit: William H. Gray és Martin Frost demokra­tapárti képviselőt, valamint Newt Gingrichet, aki a republi­kánus kisebbség helyettes ve­zetője a képviselőházban. A képviselők tájékozódó meg­beszéléseket folytatnak Buda­pesten. Az amerikai képviselők elis­meréssel szóltak arról a vezető szerepről, amelyet Magyaror­szág az elmúlt két év során a közép-kelet-európai történelmi fordulatban betöltött. Antall Jó­zsef hangoztatta: a magyar át­alakulás modellértékű, így sike­re kisugározhat az egész tér­ségre, esetleges kudarca pedig nemzetközi politikai hátrányok­kal járna. Az amerikai képviselők kife­jezték reményüket, hogy a magyar népnek lesz türelme az átalakításhoz, mint ahogy bá­torsága volt a fordulat végrehaj­tásához. A találkozón részt vett Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere és Bőd Péter Ákos, ipari és kereskedel­mi miniszter is. Kettészakadt a Magyar De­mokrata Fórum kaposvári szer­vezete. Erről megbizonyosod­hattak, akik tegnap részt vettek az MDF soron következő nyil­vános fórumán. Dr. Szép Ta­más fórumvezető felolvasta a Somogyi Hírlap tegnapi számá­ban még kérdőjellel közölt tudó­sítást, amely az MDF kaposvári szervezetének esetleges ket­tészakadásáról adott hírt. A lap cikke bombaként hatott a tag­ság körében. A még ekkor is érezhető bizonytalanságot Földvári György felszólalása oszlatta el végérvényesen; ő bejelentette: a hír igaz, és a ki­vált csoport képviselőjeként fel­olvasta az elszakadok nyilatko­zatát, amelyben bejelentették elhatározásukat. Ebben többek között kinyilvá­nítják, hogy párttagsági viszo­nyuk fenntartása mellett kilép­nek a fórum helyi szervezete tagjainak sorából, és annak munkájában nem akarnak to­vább részt venni. Döntésük in­dokaként azt hozták föl, hogy az újonnan megválasztott elnök­ség személyi összetétele gya­korlatilag azonos a lemondott elnökség személyi állományá­val, s ezért nem látnak semmi­lyen garanciát az MDF alapel­veinek következetes megvaló­(Folytatás a 2. oldalon) VSZ-CSUCSTALALKOZO A Varsói Szerződés szervezetének tagállamai június 11 —15. között az NDK-beli Strausbergen tartják következő csúcstalál­kozójukat — jelentette be szerdán Berlinben a keletnémet vé­delmi minisztérium szóvivője. A tanácskozáson elsősorban a VSZ jövőjéről és az új európai biztonsági rendszer kialakításáról lesz szó. Nem kötelező a vállalati harakiri Németh Béla: A föld kérdésében kompromisszum kell — Dr. Gaál Antal: A kormányprogramról éjfé­lig Szemesen — Fáradt honatyák —Alkalom a kirohanásokra Az első pillanatban azt hittük, hogy elkéstünk. Pedig hát jóval korábban érkeztünk. Ugyanis Németh Béla somogyi kisgaz­dapárti képviselő azzal fogadott bennünket: no, ez kemény csa­ta volt. Rögtön gondoltuk, hogy csak a földről lehet szó, erről tárgyalt a gazdasági bizottság. — Milyen eredményre jutot­tak?— kérdeztük. — Nem született döntés a bizottsági ülésen. Várhatóan az első szünetben lesz a jogi bi­zottsággal együtt egy közös tanácskozás, talán ott meg­egyezünk. — Miben ütköztek a vélemé­nyek? — A bizottság egyes tagjai nem akarják elfogadni az állami és szövetkezeti tulajdonban levő termőföld átruházásának ■ átmeneti tilalmát. A beterjesz­tett törvényjavaslatot azért vi­tatják, mert szerintük ilyen dön­tés esetén nem jön be a tőke, meggátoljuk a szükséges átala­kulásokat, s ezzel kilátástalan helyzetbe hozzuk az amúgyis nehéz helyzetben levő terme­lőszövetkezeteket. Vélemé­nyem szerint e kérdésben kom­promisszumos javaslatot kell kötni. Rendkívüli esetekben pedig a Földművelésügyi Mi­nisztérium és a jogi bizottság bevonásával lehetne külön en­gedélyt adni, de összességé­ben be kell fagyasztani, hiszen ez szerepel a kormány prog­ramjában is. Újabb bonyodal­makat nem kell csinálni. (Parlamenti tudósítóink jelentik) Rövid tanácskozás hosszú szünetek Csinálták-e vagy sem, azt nem tudjuk, de bonyodalmak voltak azt követően is, hogy megkezdődött a munka. Rend­hagyó munkanap volt tehát teg­nap a Parlamentben. Ennek az újításnak bizonyára az iskolás­gyerekek is örülnének, hiszen több volt és tovább tartott a szü­net, mint a plenáris ülés. Az elő­zőekben említett „földhözra­gadt" kérdésekben kellett több ízben is a bizottságoknak ösz- szeülniük. A vita a spontán pri­vatizáció körül folyt. Az is szóba került, mire vonatkozzon az el­idegenítési tilalom. Csupán a termőföldre vagy építmények elhelyezésére szolgáló földek­re, építési telekre is? Vonatkoz­zon-e a folyamatban levő ügyekre? Ugyancsak viharos vitát kel­tett a volt egyházi tulajdonú in­gatlanok elidegenítési tilalmáról szóló törvényjavaslat. Tehát nem véletlenül mond­ják egyre többen a honatyák közül: egy kis levegőt! Éjszaká­ba nyúló bizottsági értekezle­tek, sürgősebbnél is sürgősebb indítványok megtárgyalása, nem ritkán aprólékos viták jel­lemzik a majd két hónapos par­lamenti demokráciánk eddigi életét. (Folytatás a 3. oldalon) ÖT HÓNAPOS PRÓBAÜZEM KEZDŐDÖTT Elkészült a kaposvári szennyvíztisztító Tegnop műszaki átadás — Tisztább lesz a Kapos Csak apróbb műszaki hiá­nyosságok pótlására lesz szük­ség a próbaüzem további öt hó­napjában a kaposvári szenny­víztisztító telepen. Tegnap a műszaki átadáson a majdnem félmilliárd forintért épült beruhá­zást átvette a leendő gazda—a DRV — és az építtető — a váro­si tanács — a generálkivitelező Délviéptől. A szennyvíztisztító kapacitá­sa megegyezik a megyeszék­hely napi szennyvízkibocsátá­sával, így a régi telepet le is állí­tották. Ebből egyébként csak 7500 köbméter biológiailag tisz­tított vizet juttathattak a Kapos folyóba. Mivel az első hónap tapaszta­latai igen kedvezőek voltak, a szakemberek szerint nem lesz semmi akadálya a féléves pró­baüzemelést követő végleges átadásnak. Jó esély van tehát arra, hogy ismét élet költözik a Kapósba, s ha ezt még azzal is segíteni tud­ják, hogy a jelenleg csatorná­zatlan területeken is megoldják a zárt szennyvízelvezetést, jog­gal elmondhatjuk: a város na­gyot lépett előre környezetünk védelmében. N.Zs. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Somogy Megyei Igazgatósága Pályázatot hirdet ipari osztályvezetői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: — szakirányú felsőfokú iskolai.végzettség — okleveles könyvvizsgálói végzettség — 5 év vezetői gyakorlat — erkölcsi feddhetetlenség — legföljebb 45 éves kor A pályázat benyújtásának határideje:

Next

/
Oldalképek
Tartalom