Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-26 / 27. szám
1990. május 26., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 TERVTELJESÍTÉS ÉS A DE... Elérte úticélját a Kapos Volán Megyénk röplabdasportjának eddigi legszebb eredményével zárta a bajnokságot az „A" csoportban a Kapos Volán NB l-es férfi röplabdacsapata. Mindezek ismeretében kissé meglepő Laszczik Iván edző válasza arra a kérdésre, hogy elégedett-e együttese teljesítményével. A szakember nem rejtette véka alá csalódottságát, nyíltan megmondta, hogy ő ennél is többet várt. Vajon telhetetlen az edző, vagy számára is evés közben jött meg a nagyobb étvágy? Azt hiszem, hogy az edzői válasz felkeltheti kíváncsiságunkat, így megfelelő alap kínálkozik a részletek boncolgatására a miértek megválaszolására. Kántor a többiek felett, Schmidt (háttal), dr. Pridál (kissé takarva) az újpestiek ellen Akár csak egy évvel ezelőtt is, ha valaki azt mondja, hogy somogyi csapat szerzi meg az orseág legjobbjainak körében az ötödik helyet, bizonyára gyorsan rávágta volna: „Ezt szeretnénk megérni!" Nos ez az a helyezés, amely most az elsőéves felsőházi tagság zárásakor a szakember szemét „szúrja”. Pedig hát azt sem mondhatjuk, hogy a volánosok nem teljesítették, amit vállaltak, hogy elmaradtak volna attól, amit joggal várt el tőlük a sportközvélemény. Amikor elkezdődött a bajnokság, a csapat elé a 4—6. helyek egyikének megszerzését tűzték célul a vezetőik. Igen ám, de lezajlott az őszi idény és a csapat halomra döntve minden várakozást, áz első helyen várta az idei folytatást. Ez lett tehát az újabb kiindulási alap, ehhez mértek mindent, ami a tavasszal következett. Vajon melyik volt a reálisabb megítélés: a bajnokság eleji, avagy átéli? Laszczik Iván egy pillanatig sem gondolkodik a válaszon. — Nem látok semmilyen ellentmondást. Helyes volt az eredeti tervünk is, hisz első „A” csoportos évünkre készültünk. Menet közben derült ki, hogy csapatunk a vártnál is többre képes és a többiekhez viszonyítva alkalmasnak látszunk a dobogó egyik fokának a megtartására. Megvallom őszintén, tavaszi idénynyitón már a negyedik helyet is kudarcnak könyveltem volna el, nem is szólva az elért ötödikről. Nem, ez nem nagyképűség. Tény, hogy nem volt reális az őszi elsőségünk sem, mert az Újpesti Dózsa mindenképpen kiemelkedett a mezőnyből, tehát a bajnokságához nem férhetett kétség. De a mögötte sorakozók- nak egy jottányival sem volt ütőképesebb a csapatuk, mint a miénk. — Akkor mégis valaminek történnie kellett, hogy abból a bizonyos elsőből „csak" ötödik helyezés lett. Elbizakodottság? A saját tudás túlértékelése? Netán más? — Sokkal összetettebb dologról van szó. Néhányat hadd említsek a — szerintem — meghatározóak közül. Mindenek előtt kritika alá kell venni magát a bajnoki rendszert. Ez a lebonyolítási mód nem engedi meg, hogy reális erőviszonyok alapján alakuljon ki a végső sorrend. Példa erre a mi esetünk. Amiként irreális volt az őszi elsőségünk, ugyanúgy az lett számunkra a végeredmény is. Lényegében játszottuk a bajnokságot a múlt év szeptemberétől ez év februárjáig, azaz több mint öt hónapig. Ezzel zárult az első szakasz. Ezt követően — bármily furcsa — egy hét alatt kellett újjá alakulnia a végső sorrendnek. Hát lehet ió az ilyen verseny kiírás? De más példával is alátámasztom a véleményemet. Az előttünk végzők közül az Újpest kivételével legalább egyszer mindenkit legyőztünk. A Kecskeméttel vívott öt találkozón háromszor mi nyertünk, ráadásul az egész bajnokságban nekik öttel több vereségük lett, mint nekünk, s mégis megelőztek bennünket. Nos hát, ezeket az anomáliákat akarja most a szövetség egy új versenykiírással felszámolni. De maradva a helyezésünk indoklásánál: nem volt szerencsés a téli török utunk sem, az egyáltalán nem szolgálta a felkészülést, ráadásul akkor betegedett meg Stefik, akinek kiesése is belejátszott a helyezésünkbe. Lényegében Horváth Péter is hosszú kényszerpihenőre lett kárhoztatva, őt sem tudtuk pótolni, miként a télen elköszönt Károly hiányát is megéreztük, bár vele szemben nem lehet lelkifurdalásunk, hisz maradásáért számos lépést tettünk. El kell ismernünk, hogy egy dobogós helyezéshez így már kevesen maradtunk, mert mindenkire szükségünk lett volna a feszült hajrában. Nem volt kellő számú cserelehetőségünk arra, ha a húzó embereink gyengélkedtek. Összegezve: ezzel a létszámmal is a három között lehettünk volna, ha mindenki mindig a legjobb formáját hozza. A kezdő hatos mellett legalább két, velük egyenrangú vetélytárs hiányát vélem felfedezni az ötödik helyben. — Mindez azt jelenti, hogy a bajnok kivételével bárki megelőzhető lett volna? — Igen. Talán küzdőképességben kerekedtek fölénk, de ennek nem lett volna ilyen jelentősége, ha mindenki egészséges marad. Apró nüansznyi dolgok döntöttek. Amelyik együttes jobban összpontosított, s a begyakorolt variációit többször alkalmazta eredményesen, az kétségtelen előnyt élvezett. — A csapatról elhangzott a vélemény lássuk hát, hogy egyénileg ki mennyit nyomott a kepzeletbeli serpenyőben. — Három játékosunk az év valamennyi mérkőzésén szóhoz jutott. Ez már maga is minősítés, de mindenkiről szeretném néhány mondatban kifejteni a véleményemet. // Ok tizenegyen Kántor Sándor, nehéz vele kapcsolatban a megfelelő szavakat megtalálni. Ebben a bajnokságban a magyar röplabdasport szuper klasszisává nőtte ki magát. Mindkét sorból hatásosan támadott, ő volt az, aki a nyitásfogadásból is azonnal képes volt ütni! Őt már nyugodtan mérhetjük nemzetközi mércével ehhez azonban a sáncmunkájának még javulnia kell. Ezzel együtt a csapat egyik meghatározó játékosa volt. Dr. Vladimir Pridál: róla korábban már minden jót elmondtam. Ő az a csapatban, aki elsősorban a fejével játszik. Nem véletlenül kiáltották ki az ország legjobb feladójának. Amit el képzel azt meg is tudja valósítani. Hihetetlen győzniakarás jellemzi, bár voltak megingásai és mezőnymunkája is lehetett volna hatékonyabb. Jan Ciffra: rendkívül hasznos játékos, hihetetlen akaraterővel. A 250 válogatottságából adódó rutinját jól kamatoztatta. Gyors, aki ráadásul középről is tud ütni. Ez a magyar mezőnyben ritka tulajdonság és nagy hasznunkra volt. — Tehát ők jutottak szóhoz valamennyi találkozón. Kérem a többiekről is mondjon véleményt. Stefik Csaba: nagyot lépett előre, elsősorban ütésben és jó volt a hálójátéka is. Hozzáállása példaértékű, képes volt negyvenfokos lázzal mérkőzéseket játszani. Teljes mértékben elégedett voltam vele. Schmidt János: ő is a meghatározó egyéniségek közé tartozik. Elsősorban nyitásfogadásban nyújtott kiemelkedőt. Háló- és sáncmunkában képességei alapján többre hivatott, bár igaz, hogy a jobb teljesítményben makacs vállsérülése is akadályozta. Mint csapatkapitánynak azonban nagyobb szerepet kellene vállalnia együttesünk összefogásában. Czotter Csaba: csapatunk egyik újonca volt, Laszczik Iván, aki búcsúzik aki rendkívüjj adottságokkal rendelkezik. Ő a legruganyosabb és a legeredményesebb sáncolónk. Ha technikai repertoárja bővül, akkor számos elemet még hatékonyabban lesz képes végrehajtani. Küzdőképességben is javulnia kell. Szabó István: tipikus cserejátékos, őt védekező és támadóposztra egyaránt be lehet állítani. Ami a játékát illeti, sajnos a végletek embere. Talán több önbizalomra lenne szüksége. Horváth Péter. ő az aki a becserélésre állandó készültséggel rendelkezik. Bármely taktikai feladatot képes megoldani, a társak ösz- szefogásában is sokat tud segíteni. Kár, hogy sérülése miatt a tavasz folyamán nélkülöznünk kellett. Erdei Tamás: korcsoportja legjobbjai közé tartozik. Sajnos kissé gátlásos, éppen ezért az első csapatban nem tudta igazi tudását nyújtani. Sokoldalú, de minden térén javulnia kell, ehhez van is ideje, hisz 18 éves. Tóth György, csereként egy-egy alkalommal jutott szóhoz. Tovább kell fejlődnie, hogy ezen a szinten is képes legyen a helytállásra. Kiss Zoltán: rá is az vonatkozik, mint Tóthra. Elsősorban mint feladó jöhet szóba, ha szorgalma töretlen marad. Elköszön az edző A Kapos Volán jelenleg még edzésben van, bár könnyített formában, de dolgoznak június közepéig. A foglalkozásokat „még” Laszczik Iván vezeti. Nyílt titok, ugyanis, hogy az edző búcsúzni készül. Szerződése lejárt és maga sem kíván újabbat aláírni. Csak annyit mondott, hogy mellékfoglalkozásban ezen a szinten már nem lehet igazán eredményesen dolgozni, ő pedig a fő állásához ragaszkodik. Minden bizonnyal jó szájízzel köszönhet el és a sportközvélemény is nagyra értékeli eredményes munkáját. De hallani más változásokról is, ezeket azonban még nem erősítették meg. Egy más alkalommal szólunk majd róluk. Most csak azon reményünknek szeretnénk kifejezést adni, hogy a rövid idő alatt méltán népszerűvé vált együttes remélhetőleg nem gyengül és a jövőben is képes lesz a becsülettel kivívott hírnevéhez méltóan szerepelni. Jutási Róbert A világ sportja — sorokban Sérülés miatt nem indulhat a hétvégi férfi tornász Európa- bajnokságon a nyugatnémet gyűrűvilágbajnok Andreas Aguilar. A 28 éves versenyző — aki a tavalyi kontinensversenyen bronzérmes lett kedvenc szerén — edzés közben bal karján ínszakadást szenvedett, ezért helyette a tartalék Wolfgang Joechle indul. Henry Maske (26) olimpiai és világbajnok keletnémet ökölvívó június 1-én Düsseldorfban vívja második profi mérkőzését. Bemutatkozása május 9-én Londonban volt, s az 55. másodpercben kiütötte a mexikói Theo Arvizut. Újabb ellenfele a hatmenetes találkozón a brit Mike Aubrey (24) lesz, aki 1986 októbere óta szerepel a hivatásos öklözök táborában. A 18. felnőtt teke-világbaj- nokság színhelyén ülésezett a Nemzetközi Teke Szövetség (FIQ) aszfalt szekciója. Az ülésen döntöttek a következő világversenyek helyszíneiről. A következő, 1992-es felnőtt világbajnokságnak a jugoszláviai Celje ad otthont. 1994-ben az NSZK-ban, 1996-ban Csehszlovákiában találkoznak a legjobbak. A junior (23 éves korig) világ- bajnokság rendezői: 1991 Steyr (Ausztria), 1993. Budapest. Záróforduló következik Gellei Imre: szépen búcsúzni Meksz Gyula: nyerünk! Zárófordulóra készül a Siófoki Bányász labdarúgócsapata, méghozzá nem is akármilyenre. NB l-es tagsága óta a legszebb helyezés van kilátásban. Amennyiben legyőzi az együttes a Tatabányát, úgy azokat mindenképpen megelőzi, tehát a hatodik hely elérése a siófokiak kezében van. De.... Az ötödik hely is megszerezhető, hisz a jelenleg ott tartózkodó Veszprém a kieséstől fenyegetett Debrecen otthonába látogat. — Háromszor kaptunk ki a Tatabányától, mióta itt vagyok —• mondta Gellei Imre vezetőedző, akinek ez lesz a hivatalos búcsúmérkőzése Siófokon, így folytatta: én elégedett lennék a hatodik helyezéssel, az ötödiket csak amolyan ráadásnak tekintem. Szeretnénk megőrizni tavaszi hazai veretlenségünket és én ebben bizakodom is. Beszélgetésünk közben egyik játékosának, Meksz Gyulának a véleményét tolmácsolta az edző. A labdarúgó tömören ennyit üzent a szurkolóknak: „nyerünk”. Miután ő sokat tehet ezért, higyjünk neki. Gellei Imre nem tervez változást az előző csapatban. A kezdő tizenegy: Bíró—Kolovics, Aczél, Olajos, Szabó B.—Keszeg, Zsadányi, Meksz, Marozsán—Ozsváth, Magyar. Csere: Horváth Gy„ Zare, Varsányi, Kirchmayer, Krausz. Könnyed hazai győzelem K. Tungsram—Bp. Spartacus 3-0 (8,5,13) Egy vendégtámadást hárít a Tungsram. Kaposvár, városi sportcsarnok, 100 néző. V: Pados, Babati. K. Tungsram: Sántosiné, Halász, Marek, Tuba, Zalavári, Sasvári. Csere: Nagy, Csepre- gi, Novák, Polgár. Edző: Simonná Kutas Zita. A találkozóra csak félórás késéssel kerülhetett sor, mert a fővárosi csapat késve érkezett Kaposvárra. Meglepetésre a vendégek kezdtek jobban: előbb 2-0-ra, majd 5-3-ra vezettek. Ekkor azonban beindult a „Tungsram-gépezet”, és ebben a játékrészben ellenfelüknek csak további három pontot engedélyeztek. Az első játszDÍJUGRATÓVERSENY Szombaton és vasárnap Kaposváron az Agrártudományi Egyetem lovaspályáján rendezik meg a Ménesek versenye elnevezésű meghívásos nemzetközi díjugratóversenyt, amelyen 13 hazai és két külföldi ménes jelezte indulási szándékát. A versenyek mindkét napon délelőtt 9. és délután 14 órakor kezdődnek. Az érdeklődők díjtalanul megtekinthetik a Ménesek versenyét. mábban egy sajnálatos esemény is történt: a Tungsram csapatkapitánya, Sántosiné súlyosnak látszó sérülést szenvedett. A második szettben csak 3-3-ig tudta tartani a lépést a fővárosi gárda. Ezt követően sokáig csak a hazai együttes tudott pontokat szerezni a szét- esően játszó Spartacus ellen, így aztán semmi meglepetés nincs abban, hogy a hazaiak végül nagy fölénnyel — 10 pontnyi különbséggel — nyerték ezt a játékrészt. A harmadik s egyben utolsó játszma kiegyenlített küzdelmet hozott, de valójában soha nem forgott veszélyben a kaposvári szettgyőzelem. Egy ,,B"csoportban szereplő, de jövőre már ,,A” csoportos és egy „A" csoportban szereplő, viszont a következő bajnokságon már,, B” csoportos együttes találkozott ezen a mérkőzésen. Az előbbi a Tungsram csapata, az utóbbi pedig a Bp. Spartacus. Az 54. percig tartó mérkőzésen egy pillanatig sem forgott veszélyben a kaposvári siker. A Tungsram magabiztos és megérdemelt győzelmet aratott a cserejátékosok nélkül érkező Bp. Spartacus ellen. A K. Tungsram csapatából Marek, Novák, Zalavári és Tuba játszott jól. Fenyő Gábor