Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-24 / 25. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1990. május 24., csütörtök A kézügyesség isteni adomány Túl a nyolcadik X-en lette. Ennek ellenére még ma is csak az olvasáshoz használok szemüveget... Arra kértük, versei közül válasszon egyet, aztán elmondta nekünk Az ibolyás pohár címűt. Ez 1945-ben, azon a napon született, amikor unokahúgát halálra gázolta egy orosz tank a kaposvári utcán... Az ibolyás pohár Nagy Isten, amit adtál, vissza vetted, Tiéd volt, rajta volt a kezed nyoma. A földnek mint minden gyönyörűségét Csak égi kölcsönként adtad oda. A boldogságot nem idővel méred, És jól tudom, hogy minden ajándékért Arányosan nagy fájdalom az ár. Mégis, mint kiskoromban, kérdés éget: Miért mindig a legszebb törik össze, Miért mindig az ibolyás pohár? Lőrincz Sándor Fotó: Jakab Judit A kaposvári, Ezredév utcai ódon épületben barátságos otthonfogad. Vermes Dezsőné társbérletben él itt, férje korai halála óta — magányosan. A bútorok, a virágok, az ajándéktárgyak, no, és a vitrin üveglapja elé tett tucatnyi fotó az emlékek sorát csalogatja elő a hófehér hajú asszonyból: — 1908-ban születtem itt, a somogyi megyeszékhelyen. Apám királyi ügyész volt, sajnos korán meghalt, így édesanyám egyedül nevelte a négy gyereket. A leánygimnáziumban végeztem, utána egy kaposvári szolgabírónak nyújtottam a kezemet. Két fiunk született: Gyuri és Gábor. Mivel időközben ferjem „persona non grata” lett a vármegyeházán, 1946-ban el kellett költöznünk a Szigetvár melletti Turbékpusztá- ra. Az ősi örökség 300 magyar holdjából 30 maradt, ezen gazdálkodtunk. A kisebbik fiamat édesanyámnál hagytuk, a nagyobbik pedig Pécsre járt tanulni a pusztáról. Büszke vagyok arra, hogy szegénységünk ellenére mindkét gyermekünk „vitte valamire”. 1951-ben jöttek újból Kaposvárra. Gizi néni a Háziipari Kisszövetkezetben dolgozott, alkalmi könyvelői munkákat végzett, s a Földszöv cukrászüzemében — ahol Lestyán Ferenc főzte a cukorfigurákat — sztaniolpapírt pin- gált. Az agyagosoknál sárközi tányérokat festett. (Az OMI térképrajzolója is volt egy időben.) A kézügyességet Isten adományának tekinti. 1967-ben 800 forinttal ment nyugdíjba. Már csak Komáromban élő fia, Gábor látogatja meg, György 10 éve halott. Két unokája és két dédunokája írja neki a leveleket, vagy jön el meglátogatni a nagyit, a dédit, no és Kaposváron élő menye is szinte mindennap rányitja az ajtót. Szabad óráiban szívesen rajzol: ceruza- és szénrajzaiból nehány a falakat díszíti. — Csak kedvtelésből készítem ezeket a portrékat—jegyzi meg a 82 éves háziasszony, aki a korából nemcsak éveket, de évtizedeket tagadhatna le. — Dédunokáimnak hat képeskönyvet írtam és rajzoltam, egyikük már valamennyit kívülről fújja. Gizi néni a versíráshoz is ért. , Szomorú-szép éveinek emlékeit, egy-egy pillanat hangulatát strófákba tömöríti. Csak szűk környezete olvashatja ezeket a sorokat, a nagyközönség elé még nem kerültek. Szereti a komoly zenét — lemezek tucatjai bizonyítják ezt -, s ha jut rá ideje, könyvet vesz a kezébe. Némelyiket németül olvassa: kitűnő nyelvtudását már gyermekkorban megalapozta a német ajkú nevelőno. — Mit olvas szívesen, ki a kedvenc írója? — Tolsztoj, Steinbeck és Thomas Mann valamennyi művét olvastam. Kár, hogy másodszorra már nem tudtak lekötni ezek a könyvek. Pedig szeretnék mindennap soraik között élni... — Hol tölti a nyarakat? — Szinte minden esztendőben —júniustól szeptemberig—Lelle felsőn vagyok, rendszeresen úszom. Tavaly a vízből kifelé jövet megcsúsztam, s az esést az egyik szemem nagyon megsínyRovatszerkesztő: Hernesz Ferenc HÁLAADÓ SZENTMISE A HATVANADIK HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓN Nem sok házaspárnak adatik meg, hogy jó egészségben, sze- retetben megérje házasságának hatvanadik évfordulóját. E ritka esemény alkalmából kaptam meghívást Háromfára. Itt éli nyugdíjaséveit a Lakosa házaspár. Lakosa Ferenc majdnem egyidős századunkkal, 1907-ben született, és 23 éves volt, amikor házasságot kötött Kiss Ilonával, aki négy évvel fiatalabb nála. A háromfai katolikus templomban mondták ki a boldogító, „holtodiglan, holtomiglan" szóló igent. A takaros családi ház, a rendezett udvar, a szépen müveit kert arról tanúskodik, hogy gazdái, még ha most már gyorsan elfáradnak is a munkában, szorgalmasak. Érkezésemkor Feri bácsi a gondozott pázsitot nyírta, Ilonka néni a baromfiudvarban sürgölődött. A verandán beszélgettünk. A fehér terítés, fonott asztalon frissen vágott virág díszlett a vázában. Itt idézték a múltat. Az emlékezést Feri bácsi kezdte, Ilonka néni csak ritkán szólt közbe. — Tősgyökeres háromfai vagyok, szüleim, nagyszüleim is itt éltek. A kis családi birtokon kezdtem a munkát. A községbe került plébánosnak a grófi származású Justh István, akinek édesanyja Batthyány leány volt. A plébános úrnak volt az első személygépkocsija a falunkban, és sofőrt keresett hozzá. Amikor meghallottam, ajánlkoztam, mert vonzottak a gépek. Jogosítványom nem volt, így az ö költségén a fővárosban egy tanfolyamon vettem részt, es sikerrel vizsgáztam a pesti forgalomban. Az első autó Brilla típusú volt, aztán még nyolc másik következett, köztük Fiat, Wanderer. — A plébános úr igen nagy ismeretséggel, rokoni és baráti körrel rendelkezett itthon és külföldön. Szeretett utazni, ez az én sorsomat is meghatározta. Gyakran jártunk Ausztriában, Olaszországban, így kerültem Rómába, a Vatikánba, Velencébe, Pá- duába, és még sok-sok szép helyre. Ezekre az évekre mindig örömmel emlékszem. Nagy élményeim között tartom számon Mindszenty Józseffel— az akkor még zalaegerszegi plébánossal — való találkozásokat. — De ekkor már házasok voltak, hiszen a frigyre 1930. május 26-án került sor... — Nekem a háztartás jutott, és hamarosan a gyerekek—mondja Ilonka néni. — Első fiunk, Józsi, most mérnök Budapesten, a második, Feri, Atádon, az áfész alkalmazottja. Nem unatkoztam. Az én dolgom volt a háztartás vezetése, a ház körüli munka, a konyhakert gondozása. Szerettem, ha minden rendben volt... — Tíz évig tartó gépkocsivezetésemnek a katonai behívó vetett véget — veszi vissza a szót Feri bácsi. — Szombathelyre vonultam be, onnan az orosz frontra kerültem. A Don-kanyarból sikerült épp bőrrel hazajutnom. Időközben a plébános urat kinevezték prépostnak Felsőörsre, ahova a családom is követte. Néhány év múlva elvették a gépkocsiját, így az én munkámra sem volt szükség, visszakerültünk Háromfára. Előbb a mezőgazdaságban dolgoztam, s a még 1937-ben vett cséplőgéppel bércséplést vállaltunk a faluban. A gépet 1951 -ben államosították. Volt egy kis szik- vízüzemünk, a falu szükségletét mi elégítettük ki. Később az aga- révi szatócsboltot vezettem. 1960-ban „beszerveztek" a tsz- be, ott is gépkocsivezetőként dolgoztam 1971-es nyugdíjazásomig, illetve még utána vagy 8—10 évig a tsz darálójában és a sertéstelepen vállaltam munkát. A Lakosa házaspár akkor boldog, ha együtt a család. Erre minden húsvétkor kerül sor. Ilyenkor a gyerekek, a menyek, az unokák és dédunokák, együtt tizennégyen vannak. Az ünnepi ebédet mindig Ilonka néni készíti, mert az ő főztje a legízletesebb... Holnapután, a hatvanadik házassági évfordulón, a római katolikus templomban Szekeres Imre plébános úr celebrálja a hálaadó szentmisét a rokonok, ismerősök, tisztelők jelenlétében. — Hálát adhatunk a jó Istennek — mondta Ilonka néni —, hogy ilyen szép, hosszú életet adott nekünk, aránylag jó egészségben; hogy hatvanévi boldog házasságban élhettünk, mindig egymást óvva, egymásra vigyázva, egymásért, gyermekeinkért aggódva. Dorcsi Sándor * * * A gyémántlakodalom alkalmából szeretettel köszönti La- kosáékat a Somogyi Hírlap és azon belül a Nyugdíjasok oldala: jó egészséget kívánunk az esküvője 60. évfordulóját ünneplő házaspárnak! PANELMESÉK (Egy nyugdíjas feljegyzései) Úgy tudom, Európában először a franciák kezdtek előre gyártott elemekből lakóépületeket szerelni. Később e panelházak nálunk is meghonosodtak: házgyárak adták a szabványelemeket, azokat helyszínre szállították, ott összeszerelték. A házakon, mint egyébként minden más házon, ablakok és ajtók (szakmai zsargonnal: nyílászárók) vannak, el vannak látva fürdőszobával: a betonfalakat kitapétázták, a padlatra padlószőnyeg, később parketta került. Megszülettek a másfél szobás (38—40 négyzetméteres), illetve a két-, a háromszobás, a balkonos, a loggiás lakások. Ma már a kockák tetejére manzárdokat építenek — pótlólag —, a szörnyűséges kockaformák eltüntetése, no és pótlólagos lakótér teremtése céljából. Előrebocsátom: a magyar panelházépítési szakemberek előtt (a mérnöktől a segédmunkásig) kalapot emelek, és nem áll szándékomban bántani őket. Dolgom nem ez, inkább mesét mondanék azokról, akik benépesítették e betonkockákat. Azokról, akik már itt születtek e panelrengetegben, valahol a város szélén, de valahol mégiscsak Európában... * * * Ikertestvérek, kb. 3 év körüliek. Apjukkal jönnek ki reggel 8—9 óra tájt a négyemeletes házból. A belső udvaron körbefutva elindul a két testvér. Egy darabig együtt kocognak, mígnem egyikük lemaradozik, s ahelyett, hogy a hátrányából igyekezne ledolgozni valamit, még lassít is a tempón, majd egy alkalmas kanyarnál átvág a homokozók melletti úton (fél távot elcsalva), vissza apukához. A másik iker csak a táv kétharmadát tette meg, most beleerősít, de így is csak másodiknak éra célba, mert hiszen testvére már célba érkezett, és apuka mellett áll. Apukát figyelem. Mit mond, miután két ember sorsa van a kezében... Nos, apuka a „ csalót” maga mellé veszi, a hiányzó fél kört maga futja le vele. A normál penzum megtétele után szó nélkül otthagyja. A várakozó, becsületes győztes kezét megfogva, őt kitüntetve indulnak vissza. A kis,,csaló” bűnbánóan ballag utánuk... * * * Néha nekem is kibírhatatlan a panelszorító. Ilyenkor leereszkedem a nyolcadikról az anyaföldre. Sétálgatok, nézelődöm. Mai, újdonsült barátaim sorában tudhatom Gellértkét (6 hónapos), akit tesója napoztat. Gellértke sapkája félre-félrecsúszik, de félrecsúszott sapkája alól is rám mosolyog. Kell ennél több egy panellakónak ? Nem tudom, hányán élünk e panelbirodalomban, de meggyőződésem, hogy a jövő itt (is) formálódik, itt, ezek között a falak között. Érdemes lenne jobban odafigyelni e birodalom lakóira! Kerner Tibor OKTÓBERBEN BATÉBAN Megyei Ki mit tud? — nyugdíjasoknak A jelentkezési határidő: május 31. Örülünk minden hímek, mely a megye nyugdíjasairól szól, s szóban vagy levélben eljut hozzánk. Különösen jó érzéssel olvastuk a Batéi Faluház és Humán Szolgáltató Központ értesítését arról az eseményről, mely igencsak párját ritkítja, s melynek szervezésében együttműködnek a Hazafias Népfronttal: Somogy megye nyugdíjasainak rendeznek Ki mit tud?-ot a faluházban! Nos, ilyen vetélkedésre nem mindennap nyílik alkalom! Mire ezek a sorok megjelennek, többnyire már ismerik afel- hívás részleteit a nyugdíjasegyesületek és -körök, az idősek klubjai szerte a megyében, s valószínűleg tudnak róla az érintett egyének és intézmények is. A jelentkezési határidő (hacsak . nem hosszabbítják meg) május 31., tehát épp egy hét van még hátra „zárásig”. Érdemes szólni róla, hogy a pályázók mivel nevezhetnek a Ki mittud?-ra, s milyen program várja azokat, akik eleget tesznek a helyi népművelői tanács, afaluház és a népfrontbizottság felhívásának, s ott lesznek Batéban a színesnek, érdekesnek ígérkező nyugdíjastalálkozón. A rendezők által kiküldött nevezési lapokon azt kell közölniük a jelentkezőknek, hogy milyen kategóriában — vers- és prózamondás, szóló- és csoportos ének (műfaji megkötöttség nélkül), hangszeres zene, színjátszás, tánc és egyéb — szeretnének indulni a vetélkedő. Tervezik, hogy a júliusban beküldött háziipari, képzőművészeti alkotásokból—hímzés, szövés, faragás, rajz, festmény, bőrművesség, kerámia stb. — kiállítást nyitnak, s azt szeptember 1-jétől különböző településeken bemutatják az érdeklődőknek. A legjobbnak ítélt munkákat a zsűri döntése alapján megjutalmazzák. A meghallgatások—vagyis a tulajdonképpeni nyugdíjas Ki mit tud? eseményei — október 27-én zajlanak le, Batéban. A délelőtt a vetélkedőké lesz, az eredményhirdetésre, a díjkiosztásra, a gálabemutatóra, majd a bálra délután, illetve este kerül sor. Hogy minden résztvevőt szeretettel látott vendégnek tekintenek, arra utal a faluház „mottója": „Van időnk rá, hogy mindenkit meghallgassunk! Minden föllépőnek örülünk! Minden résztvevőt minden évben újra visszahívunk!”
