Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-12 / 15. szám
1990. május 12., szombat SOMOGYI HÍRLAP —SPORT 15 Röhej! Már ami hetek óta a Pet- res-ügyben történik. Közismert a Videoton-Waltham (volt—majd egy kitérő útján újbóli) labdarúgójának ügye. Hogy az elmúlt időszakban hány fórumot járt meg (nehéz lenne összeszámolni. És ahány fórum, annyi döntés — s többnyire egymásnak homlokegyenest ellenkező. A fehérvári labdarúgó, aki állítom elsősorban átigazolási huzavonájának köszönheti népszerűségét és első válogatottságait, ma maga sem tudja, hogy lényegében hova is tartozik. Először helyt adtak panaszának és érvénytelenítették fehérvári szerződését. Sőt, éppen az,MLSZ fegyelmi bizottsága adott zöld utat a játékosnak, aki pillanatok alatt a veszprémiek labdarúgója lett. Petres márciusban és áprilisban három bajnoki mérkőzésen pályára is lépett a veszprémi színekben, de aztán gyorsan visszavonták játékengedélyét. De ezzel még nem került pont az ügy végére, mert ugyanaz a testület, amelyik áldását adta a labdarúgó veszprémi szerepléséhez, az NB l-es liga javaslatára eljárást kezdeményezett a Veszprém ellen játékoscsábítás címén. Már most leírhatnám, hogy ki érti ezt, —de akkor miként minősítsem a továbbiakat? Mert hát belépett még egy szerv — az OSH, — amely a független és teljesen önálló MLSZ-nek „javasolta”, hogy új eljárást folytasson az ügyben. Nem részletezem; megtörtént ez is és ment tovább minden a „maga útján". Az MLSZ legújabb megállapítása szerint Petressel semmi jogtalanság sem történt a Vidinél, így hát a korábban érvénytelenített szerződés is érvényben marad. Most már leírom hogy tényleg: ki érti mindezeket? Mert hogy a játékos újra csak fellebbez, az bizonyos, miként ezt időközben megtette a Veszprém is. De most a legutóbbi döntés alapján logikusnak tűnne, ha azok a csapatok akik ellen Petres játszott, megóvnák a mérkőzéseket, hisz ,,jogtalanúl” szerepelt ellenük a fehérvári játékos. A Békéscsabáról és a Bp. Honvédről van szó: ez a két együttes ugyanis vesztesen hagyta el a játékteret. Hogy mi fog ebből még kisülni, nehéz elképzelni, de aligha hihető, hogy a most folyó bajnokság a hivatalos zárófordulóval május 26-án valóban véget ér. Minden jel arra mutat, hogy lesznek még „találkozók” a nyári holtszezonban is. Sebaj, úgyis mindig arra vágytunk, hogy minél eseménydúsabb legyen az a bizonyos átmeneti időszak. J. R. Atlétika A Magyar Atlétikai Szövetség Budapesten, a Tüzér utcában rendezett meghívásos 10 000 méteres futóversenyt, amelyen a Kaposvári Dózsa több atlétája is részt vett. Eredmények. Férfiak:... 6. Bók 29:45.65. Utánpótlás:..5. Gergely 30:18,11. Nők, utánpótlás: ...6. Majzer 38:42.34 Tollaslabda Budapesten, a Honvéd Budai SE sportcsarnokában renSomogyi sportolók nemzeti színekben Halász Márta A hét végén rendezték meg Dánia, Kuba, Magyarország és a magyar juniorválogatott részvételével a II. Mikromed Kupa férfi-röplabdatornát Esztergomban. A magyar juniorcsapatban helyet kapott Kántor Sándor, a Kapos Volán játékosa is. S hogy nem is rosszul szerepelt, azt bizonyítja, hogy csapattársai közül neki ítélték Tuba Gabi oda a legjobb teljesítményt nyújtó játékosnak járó díjat. Majd néhány nappal később már abban a nagyválogatottban bizonyíthatott, amely legyőzte Kubát. Szintén két kaposvári röplab- dázó, a tungsramos Halász Márta és Tuba Gabi a válogatott tagjaként Görögországban ifjúsági Európa-bajnoki selejtezőn Kántor Sándor vett részt. A magyar együttes legyőzte Ciprust, de az NDK-tól és a házigazda görögöktől vereséget szenvedett, és így nem került a döntőbe. Vácon UEFA-válogatott találkozón a magyar fiatalok Csehszlovákia ellen léptek pályára és 0-0-ás félidő után 1-0- ra nyertek. A magyar gárdában a K. Rákóczi FC tehetségés Horváth Zoltán labdarúgója, Horváth III. Zoltán is játéklehetőséget kapott. A magyar válogatott a jövő hét elején utazik az NDK-ba, ahol az UEFA-torna 16-os elöntőjét bonyolítják le. Az utazó csapatnak tagja Horváth is. így Horváth Miklós a Rákóczi FC edzője a soron következő bajnoki mérkőzéseken nem számíthat a fiatal labdarúgóra. F. G. Röplabda NB I Magabiztos Tungsram-győzelem K. Tungsram—Bp. Spartacus 3-0(6, 11, 13) Budapest, 30 néző. V: Simái, dr. Takács. K. Tungsram: Sántosiné, Novák, Halász, Magyamé, Marek, Gosztonyi. Csere: Nagy, Zalavári, Tuba. Edző: Simonné Kutas Zita. A kaposváriak szempontjából rendkívül fontos mérkőzés első játszmájában végig magabiztosan játszott a Tungsram. A második játékrészben sok nyitás-fogadás rontás jellemezte a kaposvári együttes játékát. A Bp. Spartacus 9-1-re elhúzott, de a vendégek fordítani tudtak. A harmadik szettben — akárcsak az első játszmában — szintén magabiztosan játszott a vendég kaposvári gárda, és így idegenben sikerült megszereznie a győzelmet a 63 percen át tartó mérkőzésen. A Kaposvári Tungsramból Sántosiné, Ma- gyarné és Nagy nyújtott jó teljesítményt. (Molnár István) A Békéscsaba ellen javíthat a Bányász A Siófok későn kezdett el focizni a Csepel pályáján, ezért már nem tudta megfordítani az eredményt. A vereség annál szomorúbb, mert az eddig jobbára elkényeztetett szurkolók győzelmet vártak kedvenceiktől az első osztályból már kiesett fővárosiak ellen. A piros—feketék a Békéscsaba ellen bizonyíthatnak — ma 17 órakor a Bányász-pályán. Az öltözőben bizakodó a hangulat. Pedig az előjelek nem éppen a legkedvezőbbek. Az utóbbi két mérkőzésen egyaránt gólt szerzett Marozsán harmadszor is besárgult, ezért nélkülöznie kell őt Gellei Imre vezetőedzőnek. Keszeg még sérülésével bajlódik, és Kirch- mayer játéka is kétséges. (Czígány Csaba elkezdte látogatni a rehabilitációs kezelés foglalkozásait.) Pedig ez a mérkőzés hat pontot ér a javából — helyosztónak minősül. Ősszel a Balaton-parti legénység bal- szerencsés körülmények között veszített egy tizenegyessel a Viharsarokban; a csapatot most a visszavágás reménye is fűti. Valószínűnek látszik, hogy a Kecskemétről igazolt Ozsyáth Ferenc életében először kezdőcsapatban léphet pályára NB l-es mérkőzésen. Társai a következők lesznek: Bíró- Kolovics, Aczél, Olajos, Szabó B. - Varsányi vagy Ozs- váth, Zsadányi, Zare, Meksz - Magyar, Kirchmayer vagy Ozs- váth. (Czene) Speciális iskolák megyei döntője ATLÉTIKA Barcson a Diáksport Tanács és a Városi Sportfelügyelőség május 8-án rendezte meg a speciális általános iskolák megyei atlétikai döntőjét. A Dráva- parti városban ragyogó időben, jól előkészített pályákon versenyzett kilenc város 18 csapata. A jól felkészített tanulók ösz- szesen négy tusában (100 méteres futás, távolugrás, kislab- da-hajítás, valamint a lányoknál 400 méteres, fiúknál 800 méteres futás) mérték össze tudásukat. Végezetül a végig egyenletes teljesítményt nyújtó Kapos- várfiú és Öreglak leány csapata állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Ez a két együttes képviseli majd Somogy megyét az országos döntőn. A végeredmény: Fiúk (11 csapat nevezett): 1. Kaposvár, 2. Marcali, 3. Nagyatád,... 6. Barcs. Leányok (7 csapat nevezett): 1. Öreglak, 2. Nagyatád, 3. Marcali. Lovassport A hazai fogathajtó idény első versenyét „rendezték meg a hét végén az Üllő mellett fekvő Dóramajorban, ahol a kettesfogatok vetélkedtek egymással. A versenyen a tavalyi balaton- fenyvesi világbajnokságon egyéniben bronzérmes, csapatban világbajnoki címet szerző Fehér Mihály szerepelt a legjobb formában. A balatonfenyvesi Molnár János is bizonyította, hogy továbbra is a válogatott egyik erőssége. Remekül helytállt a Kaposvári Gazdász sportolója, Lázár Zoltán is, aki legelső versenyén az ötödik helyet szerezte meg. Eredmények. Díjhajtás:... 3. Molnár J. 42. Maratonhajtás:... 2. Molnár J. 57,... 4. Lázár Z. 59. A magyar hajtóderby végeredménye: 1. Fehér (Győr) 95. 2. Molnár J. (Balatonfenyves) 99,... 5. Lázár Z. (Kaposvári Gazdász) 112. Debrecenben a Vekeri-tónál került sor a Simonyi óbesteremlékversenyre. A lovastúra ,B” kategóriában a balaton- enyvesi Horváth J. Moratius nevű lován 67,25 ponttal nyolc nduló közül a harmadik helyet szerezte meg. Bicskei az új szövetségi kapitányt?) Pénteken reggel 9 órakor a Markó utcában a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon dr. Ölveczky Edit bírónő vezetésével megkezdődött az a tárgyalás, amelyet Bicskei Bertalan labdarúgó szövetségi kapitány ügyében írtak ki. Mint ismert, a szakembert tavaly év végén az MLSZ elnöksége leváltotta, s a válogatottat az elmúlt hónapokban már Mészöly Kálmán irányította. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság — akárcsak korábban az MLSZ munkaügyi döntőbizottsága — helyt adott Bicskei Bertalan kérelmének, és visszahelyezte őt tisztségébe. A bírónő az ítélet indoklásában elmondta, hogy a szakvezető alkalmatlansága nem bizonyosodott be, s a magyar válogatott teljesítményét, eredményeit nem a szövetségi kapitány munkája határozta meg. Bicskei a tárgyalás után nyilatkozott az MTI munkatársának, s kijelentette: már hétfőn reggel megjelenik munkahelyén, az MLSZ-ben, és hozzákezd csapata felkészítéséhez a soron következő barátságos mérkőzésre. — Valószínűnek tartom, hogy ugyanazt a keretet hirdetem ki, amelyet Mészöly tervezett — mondta Bicskei Bertalan. — Kollégám ugyanis a kezdeti kísérletezés után visszahívta a válogatottba azokat a játékosokat, akik nálam szerepeltek. Tájékoztatta elképzeléseiről az MLSZ vezetőit? — Délben ért véget a tárgyalás, utána felkerestem Berzi Sándor főtitkárt, és jeleztem, hogy hétfőn felveszem a munkát... Korábbi nyilatkozataiban nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre: visszaül-e a válogatott kispadjára, amennyiben megnyeri a pert. Mi volt a titkolózás oka? — Nem kellett elkapkodnom a döntést, hiszen volt időm átgondolni, hogyan folytatom. Ha a magyar labdarúgás az új szakvezetéssel elmozdult volna a holtpontról, önként és kártérítési igény nélkül lemondtam volna a tisztségről, még akkor is, ha megnyerem a pert. Azóta viszont bebizonyosodott, hogy nemén okoztam a magyar válogatott gyenge eredményeit. Igaz, hangsúlyoznom kell, Mészöly Kálmán sem hibáztatható az eredménytelenség miatt. LABDARÚGÁS Marcali körzeti bajnokság I. osztály: Böhönye—Mesz- tegnyő 1-1, Vitya—Horvátkút 1-0, Balatonberény—Somogy- vámos 5-1, Buzsák—Somogy- vár 3-1, Ordacsehi—Somogy- szentpál 0-2. II. osztály: Tapsony—So- mogyfajsz 2-1, Sávoly—Ne- mesvid 2-6. SPORTHÍREK dezték meg az országos serdülő- és ifjúsági versenyt. Bánhidi Richárd, a Kaposvári TKF tol- laslabdázója egészen a döntőig jutott az ifjúsági fiú egyesben. Itt a debreceni Papp Gábor 14-17, 15-9, 18-17 arányban legyőzte őt, s a kaposvári sportoló ezüstérmet szerzett. Bánhidi a fiú páros küzdelmeiben vigasztalódhatott Oldalán a szintén kaposvári Gőzsy Zoltánnal a döntőben a Rózsahegyi, Török (Honvéd Budai SE) párosnál bizonyultak jobbnak 15-6, 15-7 arányban. Ökölvívás Komlón a Pannolit—Baranya Kupán négy egyesület 32 versenyzője indult. Az 51 kg-ban a Kaposvári Dózsa sportolója, Árvái végzett az első helyen. Árvái nemcsak egy szép tiszteletdíjjal, hanem a súlycsoportonkénti győzteseknek járó 2000 forinttal is gazdagabb lett. Lábtenisz Vác adott otthont az évadnyi - tó Grand Prix versenysorozat első erőpróbájának, amelyen szép kaposvári sikerek születtek. Az egyéni küzdelmek során az első három helyen sorrendben Farkas János, Földi Mihály és Korányi András végzett. Mindhárman a kaposvári agrártudományi egyetem versenyzői. Postahivatal Helyben Előfizetek 1990...................................................-tői a Somogyi Hírlapra. Kérem, hogy az előfizetési díjért jelentkezzen a kézbesítő. Név: Lakcím: