Somogyi Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 6-31. szám)
1990-05-12 / 15. szám
1990. május 12., szombat 7 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK volna lenni — mindig érdeklődtem a történelmi események iránt, sokat olvastam. Ezt a korszakot is könyvekből ismerhettem meg. Igyekeztem az akkori kor jogszabályait elsajátítani. Néhány heti kutatómunka után az ember belezökken annak a kornak a légkörébe is a régi poros aktacsomókból. Úgy érzem, sikerült megoldanom azt a feladatot, amivel megbíztak. — Érdekel, hogy megállapításai alapján újabb perekre kerül-e sor? Több, mint a rehabilitáció — Az említett törvény a törvénytelen elítéltetéseket semmisnek nyilvánította. A semmisség többet jelent mint a rehabilitáció, mert rehabilitálni a valódi bűnösöket lehet. A semmisség azt jelenti, hogy az elí- téltetés minden joghatásával együtt semmis, tehát annyi, mintha nem is lenne. Perekre nem kerül sor, csak egyszerűen benyújtanak egy kérelmet, és erre a bíróság kiad egy igazolást. — Hadd idézzem a Reform című lapot, amelyben Fónai Jenő, a POFOSZ titkára úgy nyilatkozott, hogy ők, az akkor jogtalanul elítélt emberek most elégtételt akarnak szerezni. Akár politikai, akár gazdasági téren. — Mi csak azokkal az esetekkel foglalkoztunk, amelyekben a bíróságok intézkedtek. Az internáltakkal, a kitelepítet- tekkel nem foglalkoztunk. Azokkal sem, akiket nem internáltak és nem telepítettek ki ugyan, de kirúgtak a munkahelyükről, bélyeget hordtak évtizedeken keresztül. Erre nekünk nem volt jogkörünk. Mi csak azokkal foglalkoztunk, akiket a bíróságok törvénytelenül ítéltek el. — Beszélgetésünk elején elhangzott az, hogy a bizottság 1956-ig foglalkozott az ügyekkel. Az MTI 1982. április 26-án megjelent közleményében az szerepel, hogy az 1945 és 1962 között elítéltekről van szó. — Amikor ezt a bizottságot létrehozták, akkor arról volt szó, hogy 1945 és 1962 között vizsgáljuk felül az ügyeket. Mi a munkát elkezdtük. A vizsgálat első szakasza volt az 1945 és 1956 közötti. Ezt követte volna Fotó: Gyertyás László a második 1956-tól 1962-ig. Időközben azonban megtörtént a Nagy Imre-per újrafelvé- tele. A kormányzat akkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy — mivel Nagy Imrét és társait teljes egészében ártatlannak találták, az 1956-os népfelkeléshez kapcsolódó elítéléseket semmisnek kellett tekinteni. — Március 31-én nyugodt szívvel mondott le erről a megbízatásáról, vagy úgy érzi, hogy volna még vizsgálni való? Sok akta hiányzik — A véleményem az, hogy az idő és az átvizsgált aktamennyiség is elég kevés volt, de elég ahhoz, hogy elkészülhessen a jogszabály, amely a politikai bűncselekmények, az állam elleni bűncselekmény, a tervbűncselekmény, a közellátás elleni bűncselekmény, valamint a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt történt elítéltetéseket semmisnek nyilvánítja. Olyan vizsgálatot nem lehetett volna csinálni, amely orvosol minden sérelmet. Ehhez ugyanis az összes aktát darabonként kellett volna átvizsgálni. A jogszabály kiemelte azokat a kategóriákat, ahol túlnyomórészt koncepciós elítélések történtek, és ezeket nyilvánította semmissé. Voltak sokan, akik ezzel jól jártak, ugyanis nem koncepciós alapon ítélték el őket, hiszen valóban elkövették azt a bűncselekményt. Az árdrágító üzérkedéseket például mind kiemelték, de azért tudni kell, hogy 1945—48-ban vagy az 50-es években is voltak feketézők. Nem biztos, hogy az ítéletük semmissé nyilvánítása jó. Voltak olyan kategóriák is, amelyekben az elítéltetések túlnyomó része nem volt koncepciós: ezeket nem nyilván ították semmissé, pedig itt is előfordultak olyan ügyek, amelyekben koncepciós ítélet született. — A legjobb, az lett volna, ha nem történnek meg ezek az elítéltetések, de megtörténtek. Most minden akta felülvizsgálata lett volna a tökéletes megoldás, csakhogy sok akta hiányzik. A rehabilitálás pedig az állam dolga. A bíróság elsősorban erkölcsi rehabilitációt tud’nyújtani, a vagyoni rehabilitáció az állam kötelessége. NYILATKOZIK A FELÜLVIZSGÁLÓ BIRO ítélet az ítéletek fölött Dr. Szollár Pállal beszélget Nagy Jenő Dr. Szollár Pál, a Somogy Megyei Bíróság bírája a közösség tagjaként a kormány elnöke előtt letette az esküt, s ebben vállalta, hogy 1990. március 31-ig titoktartással tartoznak. Interjúnkra csak ezek után kerülhetett sor. Dr. Szollár Pál 42 éves és meglepetésszerűen kérték föl tavaly áprilisban a kormánybizottságban való részvételre. Hogyan esett rá a választás? — Úgy, hogy az Igazságügyi Minisztérium javasolt, es a Minisztertanács elnöke kinevezett. Nem tudom, hogy a minisztérium döntését milyen szempontok vezényelték, s kik irányították. — Legutóbb, amikor találkoztunk, egy csomó akta mellett ült, amibe nem nézhettünk bele. Bűnösök voltak? — A bizottság több mint 30 tagból állt. Az ország területét felosztották, volt, aki Budaesten, volt, aki Győrben, Mi,s- olcon tevékenykedett. Én Somogy megyét kaptam. Az volt a feladatunk, hogy az 1945 és 1956 közötti — elsősorban politikai jellegű—büntetőügyeket vizsgáljuk felül, magyarul: nézzük át. Azt kellett megállapítani, hogy az ügyekben vannak-e koncepciós elemek? Ehhez az ügyiratokat alaposan és tüzetesen át kellett tanulmányozni. Lehet, hogy az egész ügy koholt volt, tehát semmi valóságmag- va nincs, s az is, hogy volt valo- ságmag, de azt felfújták, jogszabályokat kiterjesztően kifacsarva értelmeztek; olyan cselekményeket is bűncselekménnyé nyilvánítottak tehát, amelyek tu- Igjdonképpen nem voltak azok. És végül koncepciós volt az is, hogy nagyon súlyos büntetéseket szabtak ki, tehát nem olyanokat, amelyek arányban álltak az adott bűncselekménnyel. Sokat dolgoztunk. Tavaly áprilistól ez év február végéig folyt a munka. A tavalyi év ügyiratvizsgálattal telt el munka mellett. Tavaly októberben teljesen felmentettek a bírói munkavégzés alól, akkor éjjel-nappal dolgoztam itt a bírósági irattárban, és a nagyberki levéltárban. — Eskü alatt vállalták, hogy 1990. március 31-éig ezekről a perekről, illetve az önök által feldolgozott anyagról nem nyilatkoznak. Ezen a dátumon túl vagyunk, mit tud elmondani, milyen megállapításokra jutottak, és milyen határozatokat hoztak? — Mint említettem, tavaly év végére befejeztük az aktavizsgálatot, ezt követően minden tagnak egy összefoglaló jelentést kellett készítenie, amit be kellett küldenie a bizottság vezetőjének. Ezeket a jelentéseket összesítették, készítettek egy összefoglaló jelentést, ezt a bizottság Budapesten megvitatta, és ennek alapján készült a jelentés a kormány, illetve a parlament elé. Konkrét eredménye az lett, hogy a parlament meghozta az 1990. évi XXVI. törvényt, az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról. A mi munkánk tehát tulajdonképpen ebben a jogszabályban testesült meg. — Önök hoztak egy döntést, és ebben a döntésben az van, hogy hatályon kívül helyeztek egy törvényt. El- képzelhető-e az, hogy újabb perekre kell számítani? ítéletek futószalagon — Amikor egy apparátus, vagy egy hivatal dolgozik, nyilvánvaló, hogy lesznek, keletkeznek tévedések, amelyeket korrigálni kell. Ilyenek minden jogállamban, demokratikus államban előfordulnak. Nyugaton is vannak perújítások, törvényességi óvások, tehát van egy normál folyamat. Ezek jelenleg is vannak és lesznek is. Az a különbség ezek és a 45-től 63-ig terjedő időszak között, hogy akkor a törvénysértő ítéletek tömegével, hogy úgy mondjam: futószalagon keletkeztek. — Idézhetünk ilyen törvénysértő pereket; beszélhetünk konkrét ügyekről? — Sokat lehetne mondani. Egy érdekes példa, az akkori Büntető Törvénykönyv második pontja és b. alpontja szerint az államrend elleni izgatás bűntettét követte el, és 2 évtől 10 évig terjedő börtönnel volt büntetendő az, aki a népi demokratikus államrend vagy annak alapintézménye elleni gyűlöletre izgat. Ezt a törvény- szakaszt annyira kiterjesztően értelmezték, hogy például Rákosit és Sztálint azonosították a népi demokratikus államrenddel. Ha valaki Rákosit vagy Sztálint szidta, vagy ha Sztálin halálakor elmondott egy viccet, akkor izgatásért elítélhették. — Ha valakinek a papagája azt mondta, hogy „forró vizet a kopaszra ”, akkor el lehetett ítélni a papagáj tulajdonosát...? — Igen. — Somogybán mennyi ilyen cselekmény volt? — Szám szerint nem tudom meghatározni. Egyrészt azért, mert a vizsgálat reprezentatív jellegű volt. Az idő rövidsége miatt ugyanis az összes aktát nem lehetett feldolgozni. A teljes körű felmérést az is akadályozta, hogy különösen az 1950 előtti aktákat megsemmisítették, illetve selejtezték, tehát nem is álltak rendelkezésre. — A megmaradt akták között volt-e kirívó példa? A grófnő naplója — Több is. Az előbb arról beszéltünk, hogy ha szidták Rákosi Mátyást, az már izgatás bűncselekményének minősült. Tudni kell, hogy a BHÖ 2. pontjában írt izgatás csak akkor valósul meg, ha valaki más előtt — legalábbis egy személy előtt — tesz izgató kijelentést, vagy ad röpcédulát. Ezzel a szólás- szabadságot teljesen megsemmisítették, mert aki elmondta a véleményét a helyzetről, azt izgatásért becsukták. Amint említettem, az izgatásnak más előtt kellett megvalósulnia. Hiszen ez egy államrend elleni izgatás volt. Adott esetben előfordult az, hogy egy arisztokrata grófnő saját magának írt naplót, amit senkinek nem mutatott meg: magának, meg az utókornak írta. A Legfelsőbb Bíróság fejtegetése szerint annak ellenere, hogy másnak nem mutatta meg a naplót, az izgatás megvalósult, mert valamikor valaki majd elolvassa azt. Ezzel már nemcsak a szólásszabadságot, hanem a gondolatszabadságot is büntetni rendelték. Aki Magyarországon az 1950-es években kimondta, hogy mi a véleménye, azt izgatásért bezárták. Aki azt mondta—tanulva a leckéből —, hogy Magyarországon nincs szólásszabadság, azt is izgatásért zárták be, hiszen szidta a magyar demokratikus államrendet. — Dr. Szollár Pál 42 éves. Hogyan tud ítélkezni arról a korról, amelyben jószerivel nem is élt? — Nem ítélkezni kellett, hanem felülvizsgálni az ügyeket, s ez azért könnyebb — főleg ilyen történelmi aspektusból. Könnyebbség volt talán az is, hogy — mert régész szerettem „A Minisztertanács a koncepciós büntetőügyek felülvizsgálatára büntetőjogászokból és történészekből álló bizottságot hozott létre. A bizottság feladata azoknak a büntetőügyeknek a számbavétele, amelyekről nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy koncepciós elemeket tartalmaznak. Tennivalói közé tartozik továbbá ezeknek az ügyeknek az elemzése jogi és történészi szempontból, valamint a véleménynyilvánítás a megvizsgált ügyekről, illetve javaslattétel a törvénysértés következményeinek kiküszöbölésére. A bizottság vizsgálati körébe az 1945 és 1962 között folyamatban volt büntetőügyek tartoznak. A bizottság munkájának segítése érdekében minden természetes és jogi személy köteles a birtokában levő iratokat — azok minősítésétől függetlenül — a bizottság rendelkezésére bocsátani.” (MTI, 1989. április 26.)
