Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-12 / 86. szám
Gyászjelentés Fájó szívvel tudatjuk, hogy LITKEI LÁSZLÓ életének 69. évében súlkyos betegségben elhunyt. Temetése április 12-én, ma 14 órakor lesz az őrtilosi temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, az áfész és óvoda dolgozóinak, továbbá mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, LUCZÓFERENC temetésén részt vettek, virágaikkal és koszorúikkal, távirataikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik ÖZV. SIMON JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, távirataikkal és virágaikkal gyászunkban osztoztak. Gyermekei és testvérei * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét az összes rokonnak, ismerősnek, barátnak és szomszédnak, a Somogy étterem, a Mecsekvidéki Vendéglátó kirendeltségnek, a MÁV, az I. sz. belgyógyászat, a Zselic Áruház dolgozóinak és a kaposvári Vak Bottyán utca lakóinak, akik felejthetetlen halottunk, MEZEI LAJOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik drága férjem, KIRÁLY LAJOS temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, a Mezőgép V., a húskombinát vezetőségének, a Gyermek-, és Ifjúságvédő Intézet dolgozóinak, munkatársnőimnek, akik felejthetetlen férjem, RÁKOS ISTVÁN temetésén részt vettek, utolsó útjára kísérték, virágaikkal és távirataikkal fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. SZARKA JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a barátainknak, ismerőseinknek, a Kögáz dolgzóinak és mindazoknak, akik drága halottunk, KARANCZAIIMRÉNÉ Balogh Szidónia temetésén részt vettek, virágaikkal és koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága feleségem elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Id. Bárdos József és családja Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ID. PAP JÓZSEF temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. KÁT AI SÁNDORNÉ balatonföldvári lakos temetésén részt vettek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel- mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, a csökölyi általános iskola és óvoda tantestületének, dolgozóinak, diákjainak, akik afelejthetetlen, drága jó feleség, édesanya és nagymama, SZÁNTÓ JÓZSEFNÉ Gárdonyi Mária temetésén részt vettek, virágaikkal és koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik CSERNOVICZ FERENC temetésén részt vettek és jelenlétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család OPEL Ascona dízel eladó vagy Ladára cserélhető. Érdeklődni a 82-13-446-os telefonon. (148) SÁGVÁRON, Siófoktól 8 km-re háromszobás családi ház 300 n-öles telekkel eladó. Érdeklődni: Ságvár, Rákóczi u. 13.(131888) SIÓFOKON vagy a környékén 2,5—3 szobás, összkomfortos családi házat vennék. Ajánlatokat „Készpénzért” jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (131973) BOGLÁRLELLÉN (Bogláron), a Munkácsy utcában 276 n-öles telkemre ikertársat keresek, sürgősen. Érdeklődni keddtől szombat délig: Boglárlelle, Honvéd u. 37. A női fodrászatban. (131946) GARÁZSVÁROSBAN garázs eladó. Érdeklődni a 15-012-es kaposvári telefonon. (127) KAPOSVÁRON, a Tóth Lajos utcában egy újonnan létesítendő társasházban egy db 38 m2-es tetőtéri lakás eladó. Érdeklődni munkaidő alatt személyesen a BER-ING Kft.-nél: Kaposvár, Rákóczi tér 12/a III. emelet, illetve a 16-415-ös telefonon. KACSAÉRTÉKESlTÉS Boglárlellén, az irmapusztai telepen, munkanapokon. Előnevelt kacsa mindennap 55 Ft-ért, naposkacsa kedden és pénteken 28 Ftért. (131897) TISZTELT humuszt termelni kívánók! Ha e tevékenységgel szeretnének foglalkozni, kérem hívjanak a 06-97-42-415- ös vagy a 06-97-484-es telefonon! (434237) DIVAT- és ajándékáru üzlet bérbe vehető meleg vizű fürdőnél, Csiszta- pusztán. Michelberger György, 2040 Budaörs, Farkasréti u. 2/B. (131874) HORIZONT elemes gyermekbútor eladó (két íróasztal-variációval + emeletes ágy). Cím: Túli Lajos, Siófok, Koch R. U.2/1.IV/13. Érdeklődni 16 ó ra után. Irányár: 25 000 Ft. (131951) INGATLAN KAPOSVÁRON, Búzavirág u. 23. III. emeleti, 2 szobás, 52 m2-es, erkélyes lakás eladó, ház alatti garázzsal vagy anélkül. Telefon: 82/21 -121. (477867) BÖHÖNYÉN 1 kh zártkert — a fele szántó, a másik felén szőlő—gyümölcsös, lakó- és gazdasági épület, pince felszereléssel — eladó. Som Károly, Kaposvár, Kőszeg u. 2. (80) KAPOSVÁRON központi helyen levő téglaházban 56 m2-es lakás eladó. Érdeklődni a helyszínen, 19 óra után. Kurdi, Kaposvár, Honvéd u. 28. I. Iph. IV/1. (9958) ELADÓ családi ház: három szoba, konyha, spájz. Csere is érdekel. So- mogyszil, Petőfi u. 73. Babai Jenő. (477940) NAGYATÁD—ÖTVÖSKÓNYIBAN, a Kónyi u. 29. számú családi ház gazdasági épületekkel és 1200 n-öles kerttel eladó. Érdeklődni napközben a 12-033-as telefonon, Vránics Istvánnál. Lakcím: Kossuth u. 5/B. (45) A DONNERBAN, a víztoronytól 100 méterre, a Kaposhegyi u. 21. sz. házzal szemben, 265 n-öles telek eladó. Fejes, Kaposvár, Losonc u. 10. (9982) KAPOSVÁRI kétszobás, 57 m2-es, erkélyes, gázos, tehermentes lakás a Lenin u. 15. 1/1. szám alatt eladó, 24 E Ft/ m2 áron. Érdeklődni hét közben, 8—10 és 16—18 óra között. (15/S) JÁRMŰ 1500-as Lada 2107-es 1990-re visz- szaigazolt kiutalás eladó. Érdeklődni Pécsen, a 72-20-411-es telefonon lehet, mindennap 17 óra után. (51) TE-s rendszámú Polski Fiat 126-os eladó. Kaposvár, Bartók B. u. 78. Érdeklődni 17 óra után. (10 000) TR-es Fiat 126-os, 8 éves, eladó. Érdeklődni: Zamárdi, Fő u. 71. (131678) ÁLLÁS ÉJJELIŐRT és szakácsot sürgősen fölveszek. Érdeklődni: Kaposvár, Engels u. 6. Pálma cukrászda. (129) AZONNALI belépéssel alkalmazna jól Vállalkozó kedvűek, figyelem! A Marcali Városi Tanács pályázatot hirdet a Rákóczi úti Általános Iskola emeletén kávéház kialakítására. Az azonos feltételeket vállaló pályázók esetében előnyben részesül az, aki az épületen felújítási, rekonstrukciós munkálatokat is vállal. A pályázatokat—amelyeknek elbírálása versenytárgyalás keretében történik — Kruppai Győző vállalkozási referensnél lehet 1990. április 31-ig benyújtani. Magánszemélyek és jogi személyek jelentkezését várjuk, k (110454) j Trágyaeladás ■ minden szombaton ■ 7-től 13 óráig “ a sántosi volt * juhtelepen . 50 Ft/q egység■ áron. Ügyintéző: Balogh Lajos (110383) Közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkező, pénzügyekben jártas dolgozót foglalkoztatnánk ügyviteli munkakörben. Jelentkezés: MHB Rt. 3. sz. fiók, Kaposvár, Engels u. 4. . (110528) Építőiparban jártas, jól képzett, agilis i műszaki J vezetőt keres munkatársnak kaposvári kft. Jelentkezés: az 54. számon a kiadóban. Ha csavargondja van, ne csavarogjon, jöjjön hozzánk, megoldjuk! CSAVAROK metrikus, fa (réz és horgany), anyák, alátétek, szegek. Zárak: vészriasztó a panellakások őre. Műszaki Kereskedés, Kaposfüred, Pavilonsor 3. (9987/a) képzett festőket a Flott Kft. Bérezés telje- sítm'ény szerint. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Április 4. köz 3. III. Iph., alagsor. (54/a) EGYÉB FIGYELEM! Még csak 6 hete indultak útjukra a szerencseszámok, máris 400 000 Ft felett hoztak a konyhára egy szerencsés lottózónak. 350 Ft-ért utánvétellel 200 Ft heti költségű kombinációval próbálja meg Ön is! „Szerencseszámok" jeligére a Magyar Hirdetőbe: Veszprém, Kossuth u. 6. (299552) FIGYELEM! Indul az Országos Lottózó Hálózat! Aki a hálózatban lottózik, nem tud veszíteni. Kérjen díjmentes tájékoztatót! Leveleket „Országos Lottózó Hálózat" jeligére a Magyar Hirdetőbe: Veszprém, Kossuth u. 6. (299555) SZÍNES és fekete-fehér televíziók javítása, átalánydíjjal is. Balassa László, Kaposvár, Szombathely u. 1. Tel.: 11-088,12-495.(477866) FIATAL házaspár eltartási szerződést kötne kaposvári idősebb egyedülállóval vagy házaspárral. Esetleg odaköltözés- sel. Ajánlatokat a 9996. számra, a kiadóba. (9996) AZ INTERMEZZÓ társkeresőnél diszkréten, gyorsan társat talál. 7608 Pécs, pf. 8. (477639) KÉS, Kaposvár, Noszlopy G. u. 10. Telefon: 16-573 Szállítás fix és billenős gépkocsival (110225) ÚJ REDŐNY. RELUXA 5 ÉV GARANCIÁVAL. Balatonfenyves, dr. Ficzkóné. Tel.: 84/61-582. Előrendelést fölveszünk! Változatlan áron, június 1-jéig. 477.875) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A siófoki MÉH-telep fölvesz hegesztői vizsgával rendelkező lángvágót. Jelentkezni lehet: Siófok, Fo u. 141.(110478) A Halértékesitö Vállalat kaposvári fiókja fölvesz férfi kereskedőket eladói munkakörbe. Jelentkezni a HAL- ÉRT-nél, Kaposvár, Noszlopy u. 10. sz. alatt lehet. (49) A PANALCO Italgyár Kft. (Kaposvár, Zalka Máté u. 12.) felvételre keres árukiadót és targoncavezetőt. Jelentkezés: a fenti címen, a kirendeltségvezetőnél. (149098) A kutasi tsz növénytermelési főá- gazat-vezetőt keres, szakirányú felsőfokú végzettségű fiatal szakemberek jelentkezését várják. Növényvédelmi szakképzettségüek előnyben! Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezés: írásban, önéletrajzzal, illetve személyesen a tsz elnökénél. (149083) A Fortuna Társasüdülő Egyesülés (Siófok, Erkel Ferenc u. 51.) munkatársakat keres éves munkára: szakács, konyhalány, szállodai dolgozó. Fizetés: 6500—8500 Ft között, beosztástól és végzettségtől függően. Jelentkezni személyesen, Balogh István igazgatónál lehet. (110562) ■ Olcsón " vásárolhat „Lepke” típusú nagykaput, kiskaput, kerítésmezőt. ■ Kaposvár, b Cseri u. 2. sz. ■ alatt. (110529) p — — — — — — — “ — — — n T. Vendégeinket, hogy a kaposvári és igali termálfürdő április 15-én zárva és április 16-án nyitva tart A csokonyavisontai termálfürdő április 15-én és 16-án nyitva lesz. I DRV Somogy Megyei Üzemigazgatósága (149099) | L.__ — — J Értesítem Tisztelt Vásárlóimat, hogy zöldség-gyümölcs üzletemet Kaposváron, a Szondi u. 2. szám alatt megnyitottam. Szeretettel várom érdeklődésüket! Tisztelettel: Borbély A ndrásné cégtulajdonos _______________________(73) A Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat 1990. május 15-től bérleti üzemeltetésre kiadja Nagyatádon, Kossuth L. u. 1. szám alatti "■ IM BÜFÉ, GYORSÉTKEZŐ ÜZLETET A pályázatokat 1990. április 23-ig lehet benyújtani írásban: SÚTEV, 7400 Kaposvár, Dombóvári út 3. Érdeklődni ugyanott, Horváth István kereskedelmi osztályvezetőnél. A versenytárgyalás ideje: 1990. április 25-én, 10 óra, a fenti címen. (110506) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 10.30 órakor és Mórakor: HAMUPIPŐKE — Nagykanizsán. 19 órakor: GODOT-RA VARVA — Budapest, Katona J. Színház. Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: EMMANUELLEII. (fr„ 18) Apolló du. f6: DUMBÓ (mb,, am.) f8: A BOSSZÚ BÖRTÖNÉBEN (mb., am.) Mozimúzeum du. f6: JANICSÁROK FOGSÁGÁBAN I—II. (bőig., 16) Latinka mozi du..f6: EROTIKUS FANTÁZIÁK (01., 16) Barcs 8: KUTYÁM, JERRY LEE (K-9) (mb., am.) Nagyatád du. 5: A DENEVÉREMBER (am.) f8: SHIRLEY VALENTINE (mb., am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.40: Képújság. 8.45: Tévétorna nyugdíjasoknak. 8.50: Szünidei matiné: A három jószívű rabló. 10.0'5: Szimat Szörény szimatol. 10.35: Fogat fogért. Tv-filmso- rozat. 11.35: Barenbolim Beethovenről. 12.00: Mozgató. 12.10: Képújság. 16.20: Képújság. 16.30: Foci angol módra... 16.50: Pannon Krónika. 17.00: Vijesti. 17.05: Hármas „csatorna". 17.55: Kozmosz. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.30: Híradó. 20.05:Vera Chytilo- vá-sorozat. 21.45: Van öt perce? 21.50: Hazai tükör. 23.10: Híradó 3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Végül. Magyar film. 20.30: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.30: Napzárta. 22.15: Elkóborolt az űrbe. Kb. 23.15: Tv2. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Sinha Moca. 9.30: Országok és emberek. 10.00: Néhány szó a természetről. 10.30: Az utolsó meccs. 12.05: Mi, asszonyok. 12.35: Férfiak klubja. 13.20: Aktualitások. 13.30: Marjorie Morningstar. 15.35: Per- rine. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: Sport- ábácé. 16.40: Zenei műhely. 16.55: Mini hírek. 17.10: Spit Macphee története. 17.35: Minilexikon. 17.55: Fülöp, az egér. 18.00: Mi. 18.30: A rendelő. 19.30: Híradó. 19.55: Sport. 20.15: Giulia. Sorozat. .22.00: Filmajánlat. 22.30: Liliomfi. 0.55: Hírek. Osztrák Tv 2 15.45: Portré. 16.45: Madagaszkár egzotikus állatvilága. 17.30: A tökéletesség nyomában. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer. 19.00: Egy tartomány ma. 19.30: Híradó. 19.45: Részletek a Karamozov testvérek című könyvből. 20.15: Vittorio Gassman és fia. Olasz film. 21.50: 1000 mestermű. 22.00: Híradó. 22.25: Klub 2. Jugoszláv Tv 1 8.30: Gyerekeknek. 9.00: Iskolatévé. 12.40: Ismétlések. 15.00: Tv-napló. 17.20: Népfőiskola. 18.20: Vetélkedő. 18.50: Dokumentumok. 19.30: Tv-napló. 19.53: A nap sportja. 20.00: Magazin. 21.05: Vetélkedő. 22.20: Tv-napló. 22.45: Szép éjszaka. 0.45: Hírek. Jugoszláv Tv 2 17.50: Tv-naptár. 18.00: Zágrábi panoráma. 18.20: Körkapcsolás. 19.30: Tv- napló. 19.50: Kapcsoljuk. 21.30: Kavalkád. 21.45: Kilátás. 21.55: Fortuna. 22.45: Filmbemutató. 23.55: Műsorismertetés. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.00: Hírek. 8.04: Hangszemle. 8.20: Erdély a XVII. században. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Hírek. 9.05:. Napközben. 11.10: „Énekeltem én, Hegedűs Lászlóné”. 11.25: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Muzsikáról versben, prózában. 14.49: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 15.05: Vízkerószttől szilveszterig. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Neked szól! 17.05: Kiszorítósdi. 17.30: Németh Marika és Udvardy Tibor operettfelvételeiből. 18.00: Esti magazin. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Vujicsics Tihamér: Alföldi képek. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: A szegfűtől a narancsig. 21.05: Lemezek közt válogatva. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Ami érvényes — és ami nem. 23.05: Ezio Pinza operafelvételei. 0.15— 4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Umberto Tozzi a Royal Albert Hallban. 9.47: A Magyar Honvédség Központi Zenekara játszik. 10.15: Édes anyanyelvűnk. 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek. 11.03: A mi korunkban. 11.25: Gramofonsztárok. 12.Q0: Muzsikánál nincs jobb barát. 13.00: Hírek. 13.03: Nosztalgiahullám. 14.00: Lelátó. 14.30: Az írás-játék. 15.00: Hírek. 15.05: Ba- zsinka Zsuzsa énekeL 15.20: Slágerről slágerre. 15.55: A heavy metal kedvelőinek. 17.03: Gordiusz. 18.00: A mi utcánk. 18.30: Popregiszter. 19.00: Hírek. 19.03: Telis-tele fondorlat. 19.30: A Poptarisznya dalaiból. 20.20: Az évkör népszokásai nagyhéttől Márkig. 21.03. Világostól Világosig. 21.26: Kalas Géza népi zenekara játszik, Herr Olivér énekel. 21.45: A MR Karinthy Színpada. 23.00: Hírek, sporthíradó. 23.10: Törzsasztal. 0.15— 4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Zene korabeli hangszereken. 10.20: Dáliák. 10.48: Magyar énekkarok Monteverdi madrigálfelvételeiből. 11.25: Operarészletek. 12.00: Hírek. 12.05: A Suisse Ro- mande Zenekar hangversenye. 13.00: Ezredforduló. 13.49: Hangszerszólók. 14.00: Kamarazene. 15.03: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 16.05: Wagner: Lohengrin. 17.18: Dubrovay László műveiből. 18.06: Barokk muzsika. 18.30: In lim- bamaterna. 19.00: Hírek. 19.05:100 millió éves titok nyomában. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a ZÁK-on. Közben: 20.10—20.30: Mesebácsi meséje. 21.20: Mike Stern dzsesszegyüttese játszik. 21.40: Mozart: Esz-dúr zongoranégyes. 22.15: Kritikus füllel. 23.11: Napjaink zenéje. 24.00: Hírek. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON Középhullámon a 810 kHz-en, 15-től 17 óráig A bor és cégére (Balatonboglár). — A kerámia jövőjéért. — Vendéglátás Ta- bon. — Holland nyelvű istetisztelet Keszthelyen. — Poplisták, popsikerek. — Hírek, információk. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 10.00: Nemzetközi sport. 11.00: Golf. 13.00: Profi ökölvívás. 15.00: A kalandok órája. 16.00: Golf. 19.00: Nemzetközi motorsport. 20.00: Kosárlabda. 22.00. Labdarúgó-vb. 23.00: Jégkoronghajítás. 24.00: Ausztrál labdarúgás. 1.00: Birkózás. Super Channel ■7.00: Pirkadat. 16.00: Forró drót. 17.00: Adásban. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 2Ö.00: Dilemma. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.20: Patyomkin páncélos. 23.45: Kék éjPRO 7 18.05: Nakia, az indiánfőnök. 18.50: Szupersztár. 19.40: Roseanne. 20.10: A korzikai árnyéka. 21.40: Hawaii öt null. 22.40: A fekete özvegy titka. 0.20: Hírek. 0.25: Völgyzáró gát. 2.25: FBI. 3.15: Simon Templár. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Rommel, a sivatagi farkas. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Perrine. 14.30: Teletipp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Megbabonázva. 16.05: Füstölgő koltok. 17.10: Szomszédok. 17.35:Tele- tipp. 17.50: Egy Duke ritkán jön egyedül. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: T. J. Hooker. 21.00: Szervezett alvilág. 23.40: Vigyázat, magasfeszültség! Horrorsorozat. 0.30: Előrejelzés. RTL Plus 6.00: Gazdag és szép. 6.25: Halló Európa—jó reggelt, Németország! 8.25: Telebutik. 9.10: Á Springfield-sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Kedves Bili nagybácsi. 11.00: Autómosó. 12.35: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik. 13.30: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Kedves Bili nagybácsi. 15.30: Játssz velünk! 16.00: A Munster család. 16.30: Újdonságok a moziban. 17.10: Forró nyeremény. 17,45: Játssz velünk! 18.00. Dr. Marcus Welby. 18.45: Híradó. 19.15: A hatmillió dolláros férfi. 20.15: Robin Hood vakmerő utódai. Kalandfilm. 22.00: Sípszó. 23.00: Nagyvárosi pokol. Krimi. 0.35: A hatmillió dolláros férfi. 1.20: RTL plus — aerobik.