Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-10 / 84. szám
Gyászjelentés Fájdalomtól megtört szlwel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó térjem, édsapánk, apósunk, nagyapánk és dédikénk, WÉBER MÁRTON volt simonfai lakos április 8-án, 78 éves korában örökre itthagyott bennünket. Temetése április 11- én 10 órakor lesz a simonfai temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy LÁSZLÓ JÁNOS volt várdai lakos április 6-án meghalt. Temetése 12-én délután fél 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak — köztük azoknak az orvosoknak —, akik szeretett halottunk, DR. IHAROS IMRE szakfőorvos temetésén részt vetlek, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét ^ rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, lakótársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, VÁRSZEGI KÁROLYNÉ temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, VÁMIJÁNOSNÉ Németh Rozália temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, a vámhivatal dolgozóinak, a barátoknak, szomszédoknak, mindazoknak, akik felejthetetlen, drága, jó férjemet, SZOLLÁR LAJOST utolsó útjára kísérték, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel mély fájdalmamban osztoztak. Gyászoló felesége * * * Köszönjük mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. KARDOS VENDELNÉ temetésén részt vettek, s fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek és munkatársaknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, POLECSAK JÁNOS temetésén részt vettek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen, drága lányunk, testvéreim, unokánk, GÁGÓ TÜNDE temetésén részt vettek, és virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága, jó fiam, férjem, édesapánk, KARÁCSONY ÁRPÁD temetésén részt vettek, fájdalmunkat koszorúikkal és virágaikkal enyhíteni igyekeztek. • Édesanyja és családja * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik EÖRY GÉZÁT utolsó útjára elkísérték, részvétükkel osztoztak bánatunkban. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, az óvoda és a községi tanács dolgozóinak, akik szeretett halottunk KISSNÉ PAPP MARTA óvónő temetésén részt vettek, és a kegyelet virágait sírjára elhelyezték. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, és szeretett férjemet, édesapánkat, nagyapánkat, KIS VINCZE JÁNOST utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunkat, MERKEI LAJOST utolsó útjára kísérték. A gyászoló család Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, FELIÁN BÉLA temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család SÁGVÁR központjában háromszobás, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni Ságvár, Lenin u. 33. Szecsődiék. (131910) 3 szobás, fürdőszobás családi ház sürgősen eladó. Öreglak, Kiss u. 30. (477826) SIÓFOKON, Kandó K. utcai háromszobás, gázfűtéses öröklakás készpénzért eladó. Telefon: 13-478. (131942) BALATONBOGLÁRON, az Erzsébet’ utcában 6 lakásos társasházban első emeleti, 3 szobás, tehermentes, új öröklakás garázzsal eladó. Érdeklődni telefonon: 06(84)50-910, este hat óra után. •(477913) 0 kilométeres, 126-os Polski Fiat eladó. (Korallpiros.) Kaposvár, Május 1. u. 56.1/4. (477899) SÁGVÁRON, Siófoktól 8 km-re, há- romszobás_ családi ház 300 n-öles telekkel eladó. Érdeklődni Ságvár, Rákóczi u. 13.(131888) ELCSERÉLNÉM siófoki, két és fél szobás, 70 m2-es, tehermentes, OTP-s öröklakásomat 2,5—3 szobás családi házra, kis kerttel, megegyezés szerint. Minden megoldás érdekel. Sándor Péter, Koch Róbert u. 21 ID. II/7 vagy Hernyó sor, papír—írószer. (131978) SKODA billenős szerelvény eladó. Csokonyavisonta, Széchenyi u. 37. Telefon: 58. (131940) 24—30 kg-os malacok eladók. Érdeklődni hétfőtől péntekig, 16—19 óráig, szombaton égész nap. Kaposvár, Szigetvári u. 80. (477879) KAPOSVÁRON, a Tóth Lajos utcában, egy újonnan létesítendő társasházban, egy db, 38 m2-es, tetőtéri lakás eladó. Érdeklődni munkaidő alatt személyesen a BER-ING Kft.-nél, Kaposvár, Rákóczi tér 12/A III. emelet, illetve a 16-415-ös telefonon. (110471) DIVAT - ajándékáru üzlet bérbe vehető meleg vizű fürdőnél, Csisztapusztán. Mi- chelberger György, 2040 Budaörs, Farkasréti u. 2/B. (131874) ELADÓ kettő, bekocsizott kancacsikó. Pamuk, Vasút u. 5. Érdeklődni 16 óra után. (131883) KÖZÉPKORÚ házaspár 3 és 5 éves kisgyermeke ellátásához jól főző, középkorú hölgyet ottlakással és fizetéssel felvenne. Somogyudvarhely, Ady u. 53. Orsós József. (477935) INGATLAN KAPOSVÁRON, a Búzavirág u. 30.1/2. . alatt két és fél szobás, OTP-s lakás eladó vagy elcserélhető. Érdeklődni 15 óra után, Gelencsér. (9905) CSALÁDI HÁZ eladó. Sántos, Fő u. 57. Érdeklődni: 17 óra után vagy szombaton. (11/s) SOMBAN, a Petőfi u. 49. számú ház eladó. (Közmüyesített, víz, villany, gazdálkodásra alkalmas.) (131909) PESTERZSÉBETEN kétszobás, log- giás, összkomfortos, 48 m2-es öröklakás 35 000 Ft/m2-es áron, őszi beköltözéssel, sürgősen eladó. Telefon: 131-6032. (7077) SIÓFOK-KILITIBEN eladó egy négy-, szobás, összkomfortos, 1989-ben épült családi ház a Mező Imre utcában, 420 n- öles telken — családi okok miatt, sürgősen. Érdeklődni: Siófok, Vasvári P. u. 33., egész nap. (131696) AZONNAL beköltözhetően eladó tehermentes családi ház nagy garázzsal, fizetési könnyítéssel. Érdeklődni egész nap lehet, Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 231. (9874/a) KAPOSVÁR központjában eladók, bérelhetők irodának, üzletnek alkalmas helyiségek, lakások. Nagy választékban kaphatók családi házak Kaposváron és környékén, valamint balatoni ingatlanok. Pannon Táj Ingatlanügynökség, Kaposvár, Csokonai u. 1. Telefon: (82)20-637. (69) ELÖREGYÁRTOTT betongarázs a sportcsarnoknál eladó. Ugyanott TN-es Dacia kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Dimitrov u. 136. Telefon: 15-483. (477851) 5 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Sásd, Móricz Zs. u. 15., egész nap. (477862) KAPOSVÁRON, a Búzavirág u. 23. sz. alatt III. emeleti. 2 szobás, 52 m2-es, erké- lyes lakás eladó, ház alatti garázzsal vagy anélkül. Telefon: (82)21-121. (477867) 1534 m2-es zártkerti ingatlan Kaposváron, a Volán-telep mögött eladó. Érdeklődni a 16-729-es telefonon. (9957) ZALAKAROSTÓL 2 kilométerre, Galambokon, nagyméretű családi ház nagy területtel, valamint 4017 m2-es gyümölcsös eladó. Poór, Keszthely, Gagarin u. 56.(434111) PÉCSI, egyszobás, tanácsi bérlakásomat elcserélném hasonló kaposvárira. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat az 55. számra, a kiadóba. (55) JÁRMŰ LADA 2107-es — diplomatakék, kétéves— extrákkaleladó. Kaposvár, 48-as ifúság útja 44. fszt 1. Telefon: munkaidőben 10-110. (9909) 250-es ETZ, 3 éves, kitűnő állapotban eladó. Kaposvár, Kőszeg u. 5. Fehér. (477685) IR-es frsz. Zastava 750-es, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Szentgálos- kér, Kossuth L. u. 32. Telefon: 12. István- di. (477820) 2107-es Lada 1990-es kiutalása eladó. Érdeklődni ifj. Kecskeméti Lajos, Lengyeltóti, Pete köz 11 .Telefon203. (131913) DÍZEL Ford Escort (4 éves) eladó. Siófok, Aradi vértanúk útja28/D. Tel.: (84)13- 498.(110474) KŐMŰVEST, ácsot és segédmunkást állandó munkára felveszek. Jelentkezni este 6-tól 7-ig. Kompák István, Kaposvár, Szondi u. 20. Telefon: 15-657. (9601) MAGAS kereseti lehetőséggel hegesztőket, lakatosokat, karosszérialakatosokat felveszünk. Érdeklődni egész nap lehet, Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 231. (9874) ELSŐ osztályú vendéglőmbe szezonra keresek szakképzett, gyakorlott szakácsot és főzőasszonyt. Szállást biztosítok. Jelentkezés a (84) 13-130-as telefonon. (477841) AZONNALI belépéssel alkalmaz jól képzett festőket a Flott Kft. Bérezés teljesítmény szerint. Jelentkezés Kaposvár, Áprilisé, köz 3. III. Iph., alagsor. (54/a) EGYÉB ROBOTRON, memóriás írógépemet bérbe adnám. Levélcím: Szabó Ernő, Balatonszárszó, Bartók Béla u. (131914) EGYÉVES csődör póniló szerszámmal együtt eladó vagy elcserélhető. Minden megoldás érdekel. Barcs, Damjanich u. 10/A. (137907) ÚJ kutak ásását, régi kutak felújítását, dögkutak építését vállalom. Tóth István, Kaposvár, Szigligeti Ede u. 9. Telefon: (82)17-620. (477812) BŐRDÍSZMŰVEST és sporttáska varrására alkalmazottat, bedolgozót keresek. Siófok, Széchenyi u. 7. (131838) REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, napernyő megrendelhető. Telefon: (82)18-348. (477759) MEGBÍZHATÓ, németül beszélő alkalmazottat keresek. Siófok, Széchenyi u. 7. (131838/a) GILISZTA- és humuszvisszavásárlási szerződéssel giliszta eladó. Kaposvár, Kanizsai u. 12.11/1. (477743) BONTÁSBÓL tégla, cserép, faanyag, hullámpala eladó. Kaposvár, Berzsenyi u. 33. és 21. sz. (9517/a) BONTÁSBÓL tégla, faanyag, cserép eladó Öreglakon, a volt szeszgyárnál. (9517) 2—5 szobás nyaralót bérelnék Siófok, Széplak, Zamárdi vagy Balatonföldvár területén, május 15-től szeptember 15-ig. Postacím: Szalai Győző, 1147 Budapest, Benköu.52. (7138) BONTOTT építőanyag, nagy- és kisméretű tégla, faanyag eladó. Dombóvár, Arany J.u. 19.(161343) VÁSÁROLUNK régi antik órákat, porcelánfejű babát, festményeket, antik bútorokat. Kimagasló árat fizetünk. Értesítésre házhoz megyünk. Ramos Miklósáé, 7200 Dombóvár, Vörösmarty u. 118. Telefon: (74)65-699. (477823) ISTÁLLÓTRÁGYA eladó. Kaposvár, Tókaj u. 32. Magyar József. (477844) ELADÓ: ' automata mosógép, Ju- noszty és Mini Vidi tv, villanybojler, kerti hinta, hűtőszekrény, villanytűzhely. To- ponár, Őrei u. 1^. (477858) FIAT Tipo DGT új és motoros fűnyíró, felszívós, kedvező áron eladó. Telefon (84)40-638. (131930) ÉPÍTŐK, figyelem! Bontott tégla, faanyag, cserép, ajtó, ablak eladó. Siófok, Széchenyi u. 20. (9927) TISZTASZOBÁM berendezéséhez vennék régi perzsaszőnyeget, ülőbútort, családi kép festéséhez jó festőt keresek. Bozsvári István, Fertöszéplak, Széchenyi u. 3. (110457) PVC-csónak, gyermekpancsolók, gumimatrac javítása Megvárható. Székesfehérvár, Kadocsa u. 44. (3659.14) , A BALATON déli partján ajándék- divatáru üzlet kiadó. Apáti István, Boglárlel- le, Dózsa György u. 79. (123400) FIATAL házaspár eltartási szerződést kötne kaposvári, idősebb egyedülállóval vagy házaspárral. Esetleg odaköltözés- sel. Ajánlatokat a 9996. számra, a kiadóba. (9996) NYUGDÍJASOK, kertbarátok! Egész évi zöldségféléket megtermelhet magának, ha elvállalja telkem művelését. Víz, gyümölcs, szőlő is van. Telefon 10-766. (9997) CSENDESTÁRSAT keresek működő tészta- és sütőüzemhez. Telefon: (82)17-443,18—20 óra között. (9963) ALBÉRLET 1,5 szobás, összkomfortos, bútorozatlan lakás Kaposváron hosszabb időre kiadó. Érdeklődni a 15-703 kaposvári telefonon. (9962) EGYEDÜLÁLLÓ nő két gyerekkel másfél szobás, összkomfortos lakás- megoldást keres Kaposváron. Eltartási szerződés is érdekelne. Ajánlatokat a 9949. számra, a kiadóba. (9949) GONDOLJON A NYÁRRA! Nyugodt az álma, REDŐNYE, RELUXÁJA a GARANCIÁJA Harmonikaajtók, fazsalugáterek a GARANCIA Kft.-től. Minőségi munka, rövid határidő. Részletfizetési kedvezmény, nyerési lehetőség! Havonkénti sorsolásunkon visszanyerheti terméke árát! wieg renaeiesiet vetet: Munkácsi Jánosné, 7400 Kaposvár, Béke u. 25.1/2. Telefon: 82/17-413 (141953) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A kutasi tsz növénytermelési ágazatvezetőt keres. Szakirányú felsőfokú végzettségű, fiatal szakemberek jelentkezését várjuk. Növényvédelmi szakképzettségüek előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezés írásban, önéletrajzzal, illetve személyesen, a tsz elnökénél. (149083) A Kapos Volán fölvételre keres érettségizett, fiatal, férfi munkatársakat forgalomellenöri munkakörbe. Jövedelem: alapbér + jutalék. Jelentkezés: személyesen, a forgalomellenőrzési csoportvezetőnél, Kaposvár, Zalka Máté u.4. sz. alatt, vagy a 17-219- es telefonon. (149086) Neonreklámok gyártása (lízingbe is) karbantartása, neoncsövek, figurák készítése. Gubicza László Siófok, Koch R. u. 19/B Telefon: 13-135 (131842) Popszegecs: 15 féle méretben (átm. 3,2 — átm. 4,8) alu, réz, zárt és- nyitott kivitelben (1,50 — 3,— Ft/db) Építkezőknek: szelemencsavarok, ácskapcsok, kerítésdrót kapható. Műszaki kereskedés Kaposfüred, pavilonsor 3. (9987) Áprilisi meglepetés — csak férfiaknak! Minden 5000 Ft feletti öltöny vásárlása esetén 500 Ft-os vásárlási utalványt adunk kedves férfi- vásárlóinknak! (%°mo9)\ Egész áprilisban! y 'jy Szeretettel várjuk Önt is! Kaposvár, Május 1. u. 15. (110538) Ami Önnek is kell! Hordozható fénymásoló Panasonic FN-P300 48 500 Ft + áfa Hozzávaló egységcsomag (20 db kazetta, 7 színben) 24 000 Ft + áfa Színes másolatokat készíthet papírra, fóliára, hőpapírra! Számítástechnikai szakboltjaink: Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. Tel.: (82)13-311 Siófok, Fő u. 204—210. Tel.: (84)10-334 (110515) rzuv ■ MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 13.30 órakor és 16 órakor: HAMUPIPÖKE..Veszprém, MN helyőrs. 19 órakor: GODOT-RA VÁRVA. Budapest, Katona J. Színház. Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: VISSZA A JÖVŐBE II. (mb, am). Apolló du. f6: OLIVÉR ÉS TÁRSAI (mb, am), f8: KINCSVADÁSZOK (mb, am). Mozimúzeum du. f6: TÁMADÓK A MARSRÓL (mb, am), f8: ÚJRA FINOM KIS BORDÉLY (mb, cseh). Latinka mozi du. f5: RENDÖRAKADEMIA IV. (mb, am). Barcs 8: AZ UTOLSÓ CSEPP (am). Marcali 7: RÉMÁLOM — FREDDY VISSZAVÁG (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.48: Műsorismertetés. 8.55:'Tévétor- na nyugdíjasoknak. 9.00: Békalesen. 9.50: Telelottó. 10.00—11.40: Szünidei matiné. 11.40: Mozgató. 16.05: Képújság. 16.15: Pannon Krónika. 16.25: Nachrichten. 16.30: Nas ekran. 17.00: Népzene — zenekarra. 17.05: Huszadik századi irányzatok. 17.55: RTV Közönségszolgálat. 18.00: Szám-adás. 18.20: Uj Reflektor Magazin. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. 19.30: Híradó. 20.05: Tövismadarak. 20.55: Stúdió '90. 21.55: Add tudtul fiadnak. 22.55: Asztali- tenisz Európa-bajnokság. 23.25: Híradó 3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 18.46: Tv2.19.00: A labdarúgóvilágbajnokságok története. 20.00: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.35: Videovilág. 21.55: Napzárta. 22.40: Az Öreg. 23.40: Tv2. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Látomások a világvégéről. 10.30: El Hakim. 12.15: Hétfői sport. 13.20: Mi. 13.50: Nyestkutyák az osztrák erdőkben. 13.55: Savoy Hotel. 15.35: Alice Csodaországban. 16.00: An-tan-ténusz. 16.30: Atéve- zés örömei. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Lemezajánlat. 17.10: A hetedik út titka. 17.35: Minitalálkozó. 17.55: Philipp, az egér. 18.00: Mi. 18.30: Praxis Bülowbo- gen. 19.30: Híradó. 20.15: Univerzum. 21.07: Ha ezt tudnák a szomszédok. 21.55: Oldalpillantások. 22.05: Invázió a Marsról. 23.25: Miami bűn. Osztrák Tv 2 16.25: Művészlexikón. 16.30: A tökéletességet keresve. 17.00: Az állatok, mint életművészek. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Igen vagy nem. 21.07: Külpolitikai magazin. 22.00: Híradó 2.22.25: Klub 2, majd: hírek. Jugoszláv Tv 1 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Naptár. 8.30: A kis világ. 9.00: Bejelentés. 9.01: A neretvai csata. 9.20: Pillanatok az Ónok pihenésére. 9.30: Szlovénia múzeumai. 10.00: Szerelem az úton. 10.35: Iskolatelevízió. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották—nézzék! 13.45: Tv-lexi- kon. 13.55: Mérgező anyagok keringése a bioszférában. 14.15: Nikola Pavic. 15.00: Elmulasztották — nézzék! 16.30: Magyar híradó. 17.00: Napló 1. 17.20: Oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tudományos grafitok. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Napló 2. 20.00: Lottóhúzás. 20.05:_ Háborús sorsok. 21.10: Jelzések. 22.4Ö: Napló 3.23.00: A mai sport. 23.05: Éjszakai program. 1.15: Hírek. Jugoszláv Tv 2 15.40: Műsorismertetés. 15.50: Naptár. 16.00: Választások ’90. 17.00: Kö- lyökidő. 18.00: Zágrábi panoráma. 18.20: Szlavóniai és baranyai körzeti program. 19.30: Napló. 20.00: Szórakoztató kedd. 21.00: Tv-mix. 21.10: Videoboom. 21.40: Hogy kellemesen múljon az idő. 22.15: Választások ’90.23.15: Alsinó és kondor. 0.55: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: ‘Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Kártyalapok a Panda-játékból. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05— 11.00: Napközben. 11.10: Postabontás. 11.32: Őseink kertje, Erdély. 12.00: Déli krónika. 12.45: Világhírlap. 13.05: Klasz- szikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsesszmelódiák. 15.05: Az író és a zsaroló. 15.45: Fúvósindulók. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Muzsikáló . természet. 16.20: Az emberélet születéstől halálig. 17.05: Replika. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19,40: Bakonyi lakodalmas dalok. 19.50: Hgjszálgyökerek. 20.05: Erdély a VII. században. 20.35: Újdonságainkból. 21,06:-Nyugat-keleti átjárók. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Berkes Kálmán klari- nétozik. 23.35: Szimfonikus táncok. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.00: Hírek. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek. 9.03: Táfsalgó. 10.00: Operettkedvelök- nek. 10.50: Versarchívumunkból. 11.00: Hírek. 1 j .03: Kapaszkodó. 11.40: Ki kopog? 12:00: Asztali muzsika. 13.Ö0: Hírek. 13.Ű3: Popzene sztereóban. 14.00: Hogy is volt ez? 15.00: Hírek. 15.05: Csúcsforgalom. 17.03: Kamasz-panasz. 18.00: Kataposta. 18.30: Popregiszter. 19.03: Talpalávaló. 19.30: Daráló. 20.00: Más-világ. 21.03: Jegyzet. 21.20: Nótaest. 22.20: Sárvári Iróvárta. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A Doors együttes összes nagylemeze. 23.49: Zenés játékokból. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Rómeó és Júlia. 9.50: A Budapesti Fúvósötös felvételeiből. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Gyilkos. 10.46: A Moszkvai vonósok hangversenye. 12.00: Hírek. 12.05: Ivan Szuszanyin. 13.00: Blőse úr mindenkinek tartozik. 14.00: Weelkes- motetták. 14.17: Zenei Tükör. 14.46: A kamarazene kedvelőinek. 16.05: Lohengrin. 17.14: Zenekari muzsika. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Az MRT énekkarának hangversenye, fennállásánek 40. évfordulóján, a Pesti Vigadóban. 20.20: Zsidó újjászületés Ukrajnában. 20.40: Versek. 21.35: Éengetősmuzsika. 21.50: Romantikus zene. 22.23: Szvjatoszlav Richterrel Szibériában. 23.08: Egy nehéz nap éjszakája. 24.00: Hírek. 0.15: Éjfél után. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON Középhullámon a 810 kHz-en, 15-től 17 óráig Az áremelésekből már a boltoknak is elegük van. — Új szolgálati szabályzat a rendőrségnél. — A fonyódi kesztyűüzem felállt a padlóról. — Nemzetközi slágerlista. — Hírek, információk. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 10.00: Nemzetközi motorsport. 11.00: Jégkorong. 13.00: Ökölvívás. 14.00: Tenisz. 17.00: Kosárlabda. 18.30: Gólok. 19.00: Micsoda hét! 20.00: Amatőr ökölvívás. 21.00: Túrakocsi-bajnokság. 22.00: Birkózás. 23.00: Kosárlabda. 0.30: Jégkorong. Super Channel 7.00: Pirkadat. 16.00: Forró drót. 17.00: Adásban. 18.30: Kék éj. 19.30: Hírek. 19.45: időlánc. 20.00: Ultra sport. 0.15: Hírek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. PRO 7 16.55: Tarzan. 17.50: Hírek. 18.00: Maxwell-ügynökség. 18.50: Szupersztár. 19.40: Férfiak háztartása. 20.10: Kísértetkastély a Via Venetón. 21.55: Mannix. 22.55: A visszavágó. 0.20: Hí- rek.'0.25: Vegas. 1.15: Simon Templar. 2.00: Történetek az árnyékvilágból. SAT 1 6.00: Jó reggelt a.SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp. 10.05:Teleüzlet. 10.30: Havasi gyopár. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Koala maci kalandjai. 14.30: Teletipp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Megbabonázva. 16.05: Bonanza. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp. 17.50: Cannon. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Mississippi. 21-.00: Rommel, a sivatagi róka. 22.45: A profik. 23.35: Morítzl. 0.10: Előrejelzés. RTL Plus 6.00: Az álarc. 6.25: Halló, Európa—jó reggelt. Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Kedves Bili nagybácsi. 11.00: Káosz, kaviár és kém. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Kedves Bili nagybácsi. 15.30: Játssz velünk! 15.43: Nettó. 16.00: Szuperlény titkos énem. 16.30: A hétmillió dollárt érő asszony. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Orvosok. 18.45: Híradó. 19.15: Knight Rider. 20.15: Záróakkordok. 22.05: Robbanékony. 23.00: Esélyta szerelemnek. 23.40: Egy egészen normális őrült. 1.20: RTL-aerobic.