Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)

1990-04-07 / 82. szám

1990. április 7., szombat SOMOGYI NÉPLAP 15 SPORT Kaposváron nagy hagyomá­nyai vannak a birkózásnak. A labdarúgással szinte egyidő- ben, az 1900-as évek elején — egészen pontosan 1912-ben — honosították meg Somogy megyeszékhelyén. A birkózás nálunk, Somogybán mindig a munkások, az iparűzők és a nagyiparosok sportja volt; ők hozták létre es támogatták anyagilag, illetve az ő gyerme­keikből és legényeikből kerültek ki a sportolók. Először 6 Turul színeiben birkóztak, majd an­nak megszűnése után a Kapos­vári Vasasban. Ezt követte 1950-ben a K. Dózsa, ;ahol a birkózás volt az egyik alapító sportág. 1989. január 3-fe újabb nagy vízválasztója volt akapos- vári birkózóéletnek: ekkor ala­kult meg hivatalosan a Kapos­vári Nehézatlétikai Klub. Számtalan példa igazolja, hogy Kaposvárt nem véletlenül emlegették sokáig a birkózás egyik vidéki fellegváraként. Csak néhány név azok közül, akik jólismertek a birkózósző­nyegek világában. Mindjárt a megalakulás évében, Steiner Rezső részt vett a stockholmi olimpián. Igaz, ő csak félig- meddig számított akkor kapos­várinak; fölkészülni ugyanis Budapestre ment, s az olimpián már az MTK színeiben indult. Az egyik legismertebb név, a sokszoros válogatott Szekfű Laci bácsié. Az 1930-ban ren­dezett amszterdami Európa- bajnokságon harmadik helyet szerzett, majd részt vett az 1932-es Los Angeles-i olim­pián. A 40-es, 50-es években az ország egyik legjobb birkózó­csapata alakult ki Kaposváron. A közép-, a félnehéz- és a ne­hézsúly állandó résztvevői vol­tak a nemes egyszerűséggel csak három Budaváriként emle­getett testvérek. Talán ők ma­guk sem tudják pontosan, hogy a magyar bajnokságról hány érmet hoztak haza. Budaváriék a saját súlycsoportjukban állan­dóan a második vagy harmadik embernek számítottak. És ott vannak a többiek. Szakonyi József, Kloffer József, Horváth István, Mármarosi János, Fe­nyő János, Németh Imre, Bako­nyi Antal, Eszes László. Az idő­sebb sportbarátok mais elisme­rően csettintenek, ha róluk esik szó. Az ötvenes éveket követő időszak egyik legismertebb kaposvári birkózója a 62 kg-ban versenyző sokszoros váloga­tott, az öt magyar bajnoki cím­mel büszkélkedő Guttman Jó­zsef volt. Hogy a világverse­nyeken nem tudott komolyabb eredményeket elérni, azt Po­tyák Imrének „köszönheti”. így Guttman kénytelen volt Pólyák árnyékában élni. Guttman Jó­zsef azóta sem szakadt el a bir­kózástól: ma az egyik legis­mertebb birkózoszakosztály- nak, a Diósgyőri VTK-nak az edzője. 1956-ba a Rákosi-rendszer szinte teljesen szétverte a ka­posvári birkózást. Elölről kellett kezdeni mindent. Az újjászer­vezésben elévülhetetlen érde­mei vannak Horváth Istvánnak: vezetésivel állt újra talpra a bir­kózás. És Horváth volt az az ember, aki az eddig ismert kö­töttfogás mellett „Dehozta” a szabadfogású birkózást is. Jól megfigyelhető, hogy T956-tól kezdődően a birkózás fokozatosan az ökölvívás ár­nyékába került. A jobb birkózók sorban elmentek, főleg a fővá­rosi egyesületekbe. Bár 1958 és 1968 között még volt Kapos­várnak egy NB-ll-es birkózó­csapata, am mivel nem volt fo­lyamatos az utánpótlás, idővel ez is megszűnt. Ennek ellenére a kaposvári birkózóvilág tovább élt. Mindig volt egy-két ijfúsági válogatott versenyző, akire a többiek büszkén néztek fel. Ifj. Budavári Árpád, Gschwindt József, Golubicza József, Ke­resztes István, Kislaki József. De említhetnénk Boros Attila nevét is, aki a 68 kg-ban Sza- lontai után a második ember­ként jött számításba. A kaposvári, de mondhat­nánk úgy is, hogy a somogyi birkózóspor elképzelhetetlen lenne Benkő László nélkül. Attól a Benkő Lászlótól, aki már hosszú évek óta dolgozik ren­díthetetlenül a birkózóknál. Ér­demes közelebbről is megis­merkednünk a remek szakem­berrel. A sors fintora, hogy a magát kaposvári bennszülöttnek valló Benkő László nem Somogy megyeszékhelyén, hanem Nagykanizsán ismerkedett meg a birkózósport alapjaival. Édesapja ugyanis MÁV-dolgo- zó volt, s Kanizsára ment velük a „gőzös”. 1953-ban az egész család visszakerült Kaposvár­ra. Benkő itt fejezte be az általá­nos iskolát, majd a Táncsics gimnáziumban folytatta tanul­mányait. Érdekes, hogy a nép­szerű szakember eleinte nem­csak birkózott, hanem csel- gáncsozott is. S hogy nem is akárhogyan, azt az 1955-ben ifjúsági, országos bajnokságon szerzett ezüstérme bizonyítja. 1957-ben került a Budapesti Vasashoz, majd a Szegedi Va­sút következett. Három és tél évig erősítette a szegediek csa­patát; itt lett első osztályú ver­senyző, és itt szerepelt először NB-l-es mérkőzésen. 1963-ban hazajött Kaposvárra, és azóta Somogybán dolgozik. Három évvel később, 1966-ban vég­LEHETETLEN KÖRÜLMÉNYEK — KIVÁLÓ EREDMÉNYEK A birkózás megszállottjai Az Üllői-úti oroszlánbarlangban a Siófoki Bányász A Balaton-parti piros-feketék három győzelemmel és két döntetlennel a tarsolyukban lépnek pályára ma délután, az Üllői úton. A csapat hangulata bizakodó — szeretnék megőrizni veret­lenségüket. Nagy kihívás a mai 90 perc: a Bányász játékosai mindenesetre „felkészültek a Fradiból”. Sárga lap, sérülés nem zavarja a csapat összeállí­tását. .Mint Gellei Imre veze­tőedző elmondta: reméli, hogy a fővárosi „katlanban” egyenlő feltételek mellett küzdhetnek a pontokért. — Nem feltartott kezekkel indulunk a fővárosba. Védeke­zésben és támadásban egya­ránt saját elképzelésünket kí­vánjuk megvalósítani, csak így lehetünk méltó ellenfelei a zöld­fehéreknek — nyilatkozta. — A papírforma Fradi sikert sejtet, de egy döntetlen sem je­lentene nagy meglepetést. Já­tékosaim a pálya minden négy­zetcentiméteréért meg fognak küzdeni. A mérkőzésen a következő összeállításban lép pályára a Siófoki Bányász: Bíró — Kolo- vics, Aczél, Olajos — Maro­zsán, Keszeg, Zsadányi, Meksz — Magyar, Czigány, Kirchmayer. A kispadon Hor­váth Gy., Zare, Szabó B., Var­sányi, Palkovics és Krausz áll még készenlétben. zett a Testnevelési Főiskolán. — „Az a nap különösen emlé­kezetes marad számomra” — meséli nevetve. — „Az ünnep­ségen egymás mellett szorong­va néztük a tv-t, hogy a magyar labdarúgó-válogatott hogyan veri el 3:1-re a brazilokat, az angliai világbajnokságon." Szinte észrevétlenül lett Ben­kő Lászlóból edző. Ahogy mondja: „szép lassan minden rám szakadt." 1963 és 1968 között mint versenyző és edző segítette a kaposvári birkózást. '68-ban végleg abbahagyta az aktív versenyzést, és csak az edzői munkának szentelte ide­jét. 1969 december 31 -én lejárt a szerződése. Nem újította meg. Hogy miért nem? Az akko­ri Dózsavezetés koncepciójá­val nem értett egyet, s így kény­telen volt hátat fordítani annyira szeretett sportágának. A birkó­zástól azonban nem tudott telje­sen elszakadni. Rendszeresen feltűnt a birkózóversenyeken — vagy a szőnyegen bíróként, vagy a nézőtéren, egyszerű szemlélőként. 1972-ben az 512-es számú Szakmunkásképző Intézetben létrehoztak egy birkózószak­osztályt. Innentől kezdve isme­rős lesz a történet: Benkő nem tudott ellenállni a hívó szavak­nak, s (természetesen) ott talál­juk rövidesen a birkózók edzé­sein. Az eredmények sem vá­rattak sokáig magukra. Sőt, olyannyira jól szerepeltek a kis szakosztály versenyzői, hogy több olimpiai pontot hoztak, mint a „testveregyesület”, a Kaposvári Dózsa birkózói. Persze ezt nem néz(het)ték tét­lenül a Dózsa vezetői: így aztán nem keltett különösebb megle­petést, hogy 1975-ben az egész szakosztály átkerült a Dózsához. A Dózsánál minimális anyagi támogatás jutott a birkózóknak. Szerencsére mindig volt közöt­tük néhány jó versenyző, aki nagyobb elismerést kapott, s így szép fokozatosan megkez­dődött a föllendülés. A jó ered­mények hatására mind na­gyobb lett az anyagi támogatás is. 1981 bizonyára emlékezetes év marad Benkő László számá­ra: ebben az esztendőben ne­vezték ki főállású edzőnek. így minden idejét szeretett tanítvá­nyaira fordíthatta. Sokáig töret­len volt a birkózók fejlődése — egészen 1988-ig. Ezt bizonyítja — többek között — Keresztes IBV hatodik helye, vagy Gschwindt Olivérnek, az 1987- es ijfúsági Európa-bajnoksá- gon elért hatodik helyezése. Az 1985— 86-os és az 1987-es időszak számított a csúcsnak. Somogy megye összes olimpiai pontjának a jelentős részét Benkő növendékei „szállítot­ták”. Hihetetlen, de például 1986- ban az egész megye össz-olimpiai pontszámának a harmadát — a 100 pontból 32-t — a kaposvári birkózók szerez­ték. 1989-ben hatalmas megráz­kódtatás érte a kaposvári birkó­zósportot. A Kaposvári Dózsa — finoman fogalmazva.— le­rázta magáról a birkózást. Hogy miért? Az indoklás roppant egyszerű és prózai volt: „A Kaposvári Dózsában azt a szakosztályt szüntetik meg, amelytől a legkevesebb ered­mény várható a jövőben” — mondták ezt akkor a vezetők, amikor a birkózóknál volt — többek között — egy EB hato­dik, Gschwindt Olivér, míg az ökölvívóknál, cselgáncsozó- knál .egyetlen válogatott sem akadt... Ehhez semmilyen kom­mentár nem szükséges. A Dó­zsa vezetőinek látniuk kellett, hogy a birkózók nagyon jó és eredményes utánpótlással ren­tak ők ketten, és sikerült meg­menteniük a birkózókat. Az volt az egyetlen megoldás, hogy a fiatalokat átvette a Kaposvári Sportiskola, és a birkózók átköl­töztek a városi sportcsarnok galériájára. Majd 1989. január 3-án hiva­talosan megalakult a Kaposvári Nehézatlétikai Klub, a birkózók új egyesülete. A szakosztályt a Generál Kft. vállalta fel, s Illés Józsefet választották meg el­nöknek. Nélküle nem is létez­hetne a klub. Hiszen az elnök sokat dolgozik, szervez, ami­ben csak tud, segít, és ami talán a legfontosabb: mindig megta­lálható. Szinte nincs is olyan edzés, hogy legalább pár perc­re ne ugorna fel. T eljesen együtt él a birkózókkal. De térjünk vissza a Nehézat­létikai Klub megalakulásához. Nagy vérveszteség érte a ka­posvári birkózósportot. A mint­egy másfél hónapos alapozó időszak — a huzavona miatt — egy az egyben kiesett, a ver­senyzők nem tudtak készülni. Ennél is nagyobb gond volt ta­lán, hogy mintegy 25—30 szá­zalékos volt a lemorzsolódás, és a felnőtt csapat teljesen szét­esett. Ha nehezen is, de újból meg­indult a városban a birkózóélet Benkő László irányításával, aki társadalmi munkában végzi az edzői teendőket. Majd 1990. január elsejétől Cs. Kovács Fe­renc cselgancsedző és marok­nyi csoportja is csatlakozott a kaposvári Nehézatlétikai Klub­hoz. De ez már egy más törté­net. Az is megérne egy külön mi­sét, hogy milyen körülmények között tudnak csak készülni a birkózók. A sportcsarnok üveg­falából lepattogzó szilánkok ál­landó veszélyt jelentenek. Erről dr. fíácz Jenő, a szakosztály orvosa tudna mesélni; számta­lanszor előfordult, hogy az üvegszilánkok kisebb-nagyobb sérüléseket okoztak. A másik nagy probléma, hogy az állandó beázások miatt teljesen elrot­hadtak a szőnyegek. Hiányoz­nak a fizikai képzéshez alapve­tően szükséges feltételek is. Nincs kötél, bordásfal, így csak a saját találékonyságukban bíz­hatnak. Örömmel jelenthetjük, hogy a gondok ellenére él és — meg­Akikröl még sokat fogunk halla­ni: Gordon Péter és Győr-Varga Norbert, edzőjükkel, Benkő Lász­lóval delkeznek. A Gordon-féle tár­saságban óriási lehetőség van. Mégis így döntöttek, és házon kívülre parancsolták a birkózó­kat... Majd jött a következő pefon. A vezetőség az öt legtehetsége­sebb birkózót el akarta „pasz- szolni" az Újpesti Dózsának. Az a furcsa és hihetetlen, de egy­ben megmagyarázhatatlan (?) helyzet állt elő, hogy az akcióról, tudtak a K. Dózsa vezetői, majd a szülők, a versenyzők, és csak legvégül az edző. Tehát az ez ügyben legilletékesebb, , az edző tudott az akcióról a leg­utoljára, ugyanis a vezetés elfe­lejtette (?) őt tájékoztatni... Nem úgy a szülők; végül az ő ellenál­lásuk és felháborodásuk miatt hiúsult meg az akció. Bátran állíthatjuk: ha nincs. Benkő László' és Illés József, akkor Kaposváron megszűnik a birkózás. De szerencsére vol­kockáztatjuk a kijelentést — vi­rágzik a kaposvári birkózó­sport. Néhány ember, bár­mennyire is szerette volna, nem sikerült szétverni a megyeszék­hely birkózóéletét... Jelenleg 60-an birkóznak a KASI-ban, mintegy húszán pedig a Nehéz­atlétikai Klub színeiben. Úgy tűnik, hogy . sikerül Divnyák Györgyöt, Farkas Gábort és Keresztes Istvánt (mindhárman első osztályú birkózók voltak) pótolni. Mert reményt keltő a jövő! Gordon Péter serdülő- és ifjúsági válogatott kerettag az idei, Magyarországon sorra ke­rülő serdülő-világbajnokságra készül. Ez évben a szakembe­rek okvetlenül aranyjelvényes minősítést várnak Takács Lászlótól, Köcski Zoltántól, Győrfi Róberttól. S akkor még nem is esett szó a 19 éves, nehézsúlyú versenyzőről, Győr-Varga Norbertról, aki a legjobb úton halad, hogy első­éves junior létére már idén megszerezze az első osztályú minősítést. (10 pont kell az első osztályú minősítéshez, s Győr- Vargának már most, április ele­jén megvan belőle 7 pont.) Na­gyon valószínű, hogy a leszere­lő Gschwindt Ólivér is hazatér Kaposvárra. Bár őt marasztalja a H. Szondi SE és csábítja a BVSC meg a Csepel is, de Gschwindt — remélhetőleg — Kaposvárt fogja választani. Biztató a kaposvári birkózó­sport jövője. Csak hát azok a lehetetlen körülmények... Ideje lenne végre, hogy a birkózók is valódi otthonra leljenek. Hiszen nem kell bizonygatni, hogy a jobb felkészülési lehetőségek­nek egyenes következményei a még jobb eredmények. Ha vala­kik, akkor a birkózók igazán megérdemlik, hogy végre olyan körülmények között tudjanak készülni a megmérettetésekre, mint amilyen őket megilleti. Reménykedünk, hogy erre nem kell már sokat várni. Fenyő Gábor Fotó: Jakab Judit

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom