Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-25 / 1. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, régi sporttársakkal és mindazokkal, akik szerették, hogy TAKÁCS JÓZSEF (Csűrni) niklai születésű, marcali, majd kaposvári lakos, a Kaposker. Váll. volt dolgozója életének 47. évében súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 3-án (csütörtökön), fél 3 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család * * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy TÖRÖK ISTVÁNNÉ Volner Irén április.19-én 61 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunkat április 26-án 12.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a Nyugati temetőben. A gyászoló család * * * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett gyermek, testvér, BUKOVICS MÁRIA (a szántód-kőröshegyi MÁV-állo- más forgalmi szolgálattevője) tragikus körülmények között, életének 30. évében, elhunyt. Temetése április 25-én 12.30 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. A gyászoló család * * * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLÖPJÁNOS VOLÁN-nyugdíjas, Kaposvár, Május 1. u. 7. sz. alatti lakos váratlanul elhunyt. Temetése ma, április 25-én 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Soha el nem múló szeretettel gyászolják: felesége, fia, leánya, menye, vöje és unokái. * * * Megrendültén tudatom, hogy unokahúgom, KŐMŰVES MÁRIA a Dédász Vállalat dolgozója április 18-án életének 45. évében Pécsett váratlanul elhunyt. Temetése április 27-én, pénteken 13.30 órakor.lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk. CSEPELI JÁNOS a MAHART nyugalmazott személyzeti vezetője elhunyt. Temetése április 27-én 14.30 órakor lesz Siófokon a Kele utcai temetőben. A gyászoló család. Vérző szívvel tudatjuk mindenkivel, hogy imádott fiunk, testvérem, vőlegényem, sógorom, ROMATA REZSŐ 33 éves korában tragikus hirtelenséggel örökre becsukta szemét. Temetése április 26-án délután, 13 órakor lesz a siófoki Kele utcai temetőben. A gyászoló család. * * • Fájdalommal tudatjuk, hogy KERTÉSZ ISTVÁN Boglárlelle, Hársfa u. 4. sz. alatti lakos április 23-án 61 éves korában elhunyt. Temetése április 26- án, csütörtökön 16 órakor lesz a balatonlellei temetőben. A gyászoló család * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósom, nagyapánk, dédnagyapánk, ID. GEISZT JÓZSEF volt kaposfői lakos április 24-én, hosszú szenvedés után, 77 éves korában elhunyt. Temetése április 26-án de. 11 órakor lesz a kaposfői temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. * * * Fájdalommal tudatjuk, a rokonokkal és ismerősökkel, hogy édesanyánk, KATONA JÓZSEFNÉ Kaposvár, Április 4. u. 5. sz. alatti (volt antalmajori lakos) elhunyt. Temetése április 26-án, csütörtökön lesz a kaposszerdahelyi temetőben. A gyászoló család Megrendüléssel tudatjuk, hogy CSUTIJÁNOSNÉ nyugdíjasunk elhunyt. Temetése április 27-én 12.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Emlékét megőrizzük. A SOMOGVKER vezetői és dolgozói. * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, KOZÁRI JÓZSEF 68 éves korában elhunyt. Temetése 26-án, csütörtökön délután 2 órakor lesz Nagyatádon a bodvi- cai temetőben. A gyászoló család KAPOSVÁRON, a Tóth Lajos utcában 70 m1 2-es, tehermentes öröklakást elcserélnénk szintén kaposvári családi házra. Érdeklődni a 15-710-es telefonon, 15 óra után. (323) ÚJ ÉS BONTOTT VW bogár, Opel- alkatrészek eladók, Pusztaszemes, Kossuth u. 95. (132040) NÉGYÉVES Wartburg Combi eladó. Érdeklődni: 82/12-345-ös telefonon. (478142) 125-ös ETZ kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Lengyeltóti, Mohácsi u. 9. (132036) 17 DB anyajuh eladó. Somogyszob, Jókai u. 33. (478131) BELVÁROS közepén földszinti, egyszobás, gázos lakás kiadó (orvosi rendelőnek is alkalmas). Érdeklődni: napközben 82/17-518, este 82/18-062. (478097) INGATLAN FONYÓD központjában összközmű- ves, panorámás telek építési engedéllyel, kiviteli tervekkel eladó. Tervmódosítással panziónak is alkalmas. Érdeklődni a 84/61 -683-as telefonon. Vinay. (287) SÁGVÁR központjában háromszoba- összkgmfortos családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen: Ságvár, Lenin u. 33. Szecsődi. (132064) SIÓFOK-KILITIBEN, a Felszabadulás u. 78. sz. alatt eladó háromszoba-össz- komfortos, tetőtér-kialakításos, gázfűtéses, új családi ház melléképületekkel, 375 n-öles telken. Érdeklődni naponta. (132058) SIÓFOK-KILITIBEN, a Mező Imre u. 72. sz. alatt levő négyszobás, manzár- dos, gázos családi ház nagy melléképülettel eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy a 13-167-es telefonon. (132053) BELVÁROSBAN háromszobás, 70 m2-es, gázos öröklakás téglaépületben eladó. Nagy, Kaposvár, Dimitrov u. 21. 111/1. De. 9—11 óráig, du. 17—19 óráig. (113) KAPOSVÁRIRA cserélném miskolci belvárosi, panorámás, hívóliftes, központi fűtéses, telefonos, nem panel, 53 m2-es, másfélszoba-hallos, komfortos, tanácsi lakásomat. Levélcím: Cselényi Nóra, Kaposvár, pf. 13. (477980) BÁRCS városközpontjában 2+2 félszobás, tehermentes, 71 m2-es lakás eladó. Érdeklődni telefonon. 06-84-51- 311, Öreglaki Istvánnál. (37) ELADÓ 380 n-öles telken kétszobás, komfortos családi ház, melléképületekkel. Andocs, Árpád u. 24. (131889) KAPOSVÁRI, belvárosi 2 szobás, 59 m2-es, szövetkezeti lakás, áron alul eladó készpénzért + OTP-átvállalással. Érdeklődni 17 óra után: Latinka u. 7—9. 1. Iph. IV. em. 1 . Telefon: 21 -681. (477959) ' ELADÓ Nagyatádon, a Bocskay u. 6. sz. alatti 3 szobás, gázos családi ház melléképülettel, 680 m2-es telekkel, azonnali beköltözhetőséggel. Érdeklődni egész nap: Nagyatád, Ungvári u. 11. sz. alatt. (478005) ZAMÁRDIBAN új családi ikerház fele eladó. Két szoba, konyha, fürdőszoba, nagy előszoba, alatta garázs, az udvarban nyári konyha, 160 n-öles telken. Megtekinthető: Szőlőhegyi út 24. Érdeklődni a 82-21-386-os telefonon. (182) GÁLOSFÁN összkomfortos, háromszobás házeladó. Érdeklődni: Kossuth u. 34. sz. (178). KAPOSVÁRON téglaépületben, kétszobás lakás és garázs eladó. Kaposvár. Hegyi u. 1/B fszt. (a sportcsarnok mellett). Kardos.,(477801) KAPOSVÁR belterületén, a Marx K. u. 9. sz. alatt sürgősen eladó 82 m2-es, háromszobás, gázfűtéses családiházrész. Irányár: 1 450 000 Ft. Érdeklődni: minden délután 15 órától. Rékási István, Kaposvár, Marx K. u. 9, (478088) KÉTSZOBÁS, 47. négyzetméteres, Léva közi lakásomat eladnám vagy elcserélném garzonra, ráfizetéssel. Érdeklődni: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 68. (256) BELVÁROSI lakás, gázfűtéses, téglaépületben, Kaposváron, a Dési Huber u. 5. II. lépcsőházban eladó. Érdeklődni 17 óra után. (316/a) JÁRMŰ IFA hosszúplatós, friss műszaki vizsgával, kevés kilométerrel, kitűnő állapotban, valamint 3000-as KCR eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kanizsai u. 54-58. A Barcsák Kft.-nél, telefon: 82/10-413. (286) GA-s, 1500-as Lada eladó. Érdeklődni a 82-11-145-ös telefonon, 17 óra után. (167) VOLKSWAGEN 1200-as (mexikói) 1983-as kiadású autó eladó. Eleje karambolos. Eredeti motorjában 40 ezer kiÁrverés! A kutasi tsz árverést tart a belegi gépműhelynél 1990. április 27-én — pénteken — 15.00 órakor. Árverésre kerül: 1 db MTZ—80-as traktor és 1 db dízel ARO zárt tehergépkocsi üzemképes állapotban, továbbá néhány munkagép. (149112) lométer van. Érdeklődni: a 84/61-683-as telefonon. Vinay. (288) 0 km-es, korallpiros, 126-os Polski Fiat eladó. Érdeklődni. Siófok, Bajcsy- Zsilinszky u. 200. Telefon: 12-311/369- es mell., 16 órától. (478115) 1991-re visszaigazolt 2104-es Lada Combi-kiutalás eladó. Telefon: 84-61- 250.(181) HÉTÉVES Barkas platós tehergépkocsi eladó (2 éves műszakival). Kaposvár, Bem u. 40. Telefon: 82/10-826, 18 óra után. (478078) POLSKI FIAT 126-os, 0 km-es, eladó. Fonyód, Tabán u. 64. Tel.: 60-402, este. Horváth. (262) R-12-es féltengely párban eladó. Érdeklődni a 12-172-es kaposvári telefonon. (240) EGYÉB OLCSÓMÉTERÁRU-boltomat megnyitottam Kaposváron, a Kisfaludy u. 19. sz. alatt. Nyitva mindennap 14-től 18 óráig. Buváczné Haroty Rózsa. (270) BÁLÁS ÁRUK engedményes vására a Diána olcsóáru-kereskedésben: Kaposvár, Kisfaludy u. 17. Amíg a készlet tart! Olcsó cipők, ruhák, használtcikk, műszaki cikk adásvétele. (271) BIZALOM Országos Társkereső Szolgálat, házasságközvetítés — azonnal társat ajánl Önnek — külföldön és belföldön, kitűnő lehetőséggel! Kérje díjtalan tájékoztatónkat. Postacímünk: 8007 Székesfehérvár, pf. 32. (107565) REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó! Telefon. 06-82-17-786. (9820) KAPOSVÁRI belvárosi, telefonos lakás iroda céljára kiadó. Ajánlatokat a 92. számra a kiadóba. (92) 3 db egyéves magyartarka, üszőborjú eladó. Érdeklődni: Bőszénfa, Fő utca 56. Egész nap. (477992) FUTÓS MUSKÁTLI többféle színben kapható: Kaposvár, Mátyás király u. 1. A kertészet üvegházánál. (2-es busz végállomása.) (477957) BONTASBÓUtégla, faanyag, cserép eladó Öreglakon, a volt szeszgyárnál. (9517) ÉPÍTŐK, figyelem! Bontott tégla, faanyag, cserép, ajtó, ablak eladó. Siófok, Széchényi u. 20. (9927) • BONTÁSBÓL tégla, cserép, faanyag, hullámpala eladó. Kaposvár, Berzsenyi u. 33. és 21. sz. (9517/a) 6 m-es fenyőgerendák és két használt lószerszám eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 186. (176) ELADÓ egy magyartarka, 6 hónapos üszőborjú. Varga István, Somogyjád, Hunyadi u. 9. (478034) NÉMET, angol nyelvtanítás kötetlen időbeosztással. Érdeklődni: a 82/19- 418-as kaposvári telefonon, 18 óra után. (222) JAPÁN és angol dokumentációs fordítást, magánórákat vállalok. Bazsó, Fonyód, Szt. László u. 26. (263) BALATONLELLÉN üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni: Danes, Fonyód, Mező I. u. 17.Tel.:84/61-276. (265) KÉREM, hogy aki 1990. április 12-én, csütörtökön elvesztett arany karikafülbevalómat megtalálta, magas jutalomért hozza vissza. Vörösné, Kaposvár, Kossuth tér 4. (255) KÉTTONÁS tehergépkocsira alkalmazottat keresek. Jelentkezéseket „Becsület" jeligére, a 316. számra, a kiadóba. (316) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat — Kaposvár, Május 1. u. 101. — fölvesz marósszakmában jártas esztergályost. (110583) Fölveszünk lakatosokat, segédmunkásokat, fiatal gépészmérnököt konstruktőri munkakörbe. LÉVGÉP Kft., Siófok-Kiliti, Bezerédi u. 4. (132098) A Postai Gépjármű-szállítási Üzem siófoki üzemegysége felvételre keres 1 autószerelőt, 1 segédmunkást. Siófoki lakosok előnyben! Jelentkezni az üzemegység vezetőjénél lehet: Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 228. Ipartelep. (110555) ► \ SIKERFILMEKKEL ÚJRA INDUL A CSERÉNFAI AUTÓSMOZI. Nyitás 1990. április 28-án. Előadások kezdete este 9 prakor. Kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánunk minden kedves látogatónknak! Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat (110591) f ‘ ^ Az attalai Vörös Csillag Mgtsz 1990. MÁJUS 5-ÉN 9 ÓRAKOR ÁRVERÉSEN ÉRTÉKESÍTI az alábbi állóeszközeit: 1 db E 512 kombájn, 1 db E 516 (Rába-motoros) kombájn, 3 db Lajta vetőgép, 1 db UNHZ 500 rakodó, 2 db szippantó, 1 db VZ—3 szárzúzó, 1 db NOVOR 2003 permetező, 4 db pótkocsi, egyebek. Az árverés helye: Attala, gépműhely \ __________________________________________________________(149103) J É í I Tisztelettel meghívjuk Önt a Professziónál bajai kiállítására., ahol bemutatjuk a szingapúri GES cég által fejlesztett DATAMINI számífógépcsaládot és az osztrák KARASMANN cég által forgalmazott OLIVETTI irodagépcsaládot Felkészülten várjuk Kaposvár, Pécs, Baja, Szeged körzetének felhasználóit. BEMUTATÓ—KONZULTÁCIÓ —ÁRUSÍTÁS Ha a helyszínen gépet vásárol — ajándékba kap egy MENEDZSER KALKULÁTORT. A kiállítás ideje: 1990. május 3—6. de 9-től 17-ig. Helye: József Attila Művelődési Közponf, Baja, Vörösmarty u. 5. sz. (149106) /-----------------------------------------------------------------------------OLCSÓN; IGÉNYESEN! © Olasz ruházati cikkek árusítása bébimérettől nagykamaszig az Olcsó Aruk Boltjában, Kaposvár, Noszlopy Gáspár u. 6. sz. alatt. Szabadidőruhák (felnőtt is!) farmerek, pólók, tavaszi együttesek nagy választékban állandóan kaphatók. Viszonteladók részére árusítás: Kaposvár, Beloiannisz u. 4. Tisztelettel várjuk kedves vásárlóinkat IDROKER Kft., Kaposvár. ___________________(332) ^ A Kaposvári Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya értesíti a lakásigénylőket, hogy közszemlére tette az 1990. évi ideiglenes LAKÁSKIUTALÁSI NÉVJEGYZÉKET A névjegyzék 30 napig a városi tanács ügyfélszolgálati irodája, valamint a lakásügyi csoport (Április 4. u. 5/a) hivatali helyiségének hirdetőtábláján — munkanapokon 7.45—16.15 óráig — tekinthető meg.__________(hq645) MAI h MŰSOR Csiky Gergely Színház 14.30 órakor: HAMUPIPŐKE H-bérlet. 19 órakor: BORISZ GODUNOV. Erkel-bérlet. Kaposvár, Szivárvány du. f4,5,7, f9: NICSAK, KI BESZÉL (mb., am.) Apolló du. f6 és f8: VIDEOKIVETÍTŐ: MENEKÜLÉS (G.O.R. II.) (am.) Mozimúzeum du. f6: ROAD HOUSE — ORSZÁGÚTI DIS- ' CO (am.) f8: HARAPÁS (ol„ 16) Latinka mozi du. f6: VAKLÁRMA (mb., am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 ' 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Lovak és lovasok. 10.05: Zoom. 10.35: U. K. Today. 10.50: Stúdió ’90.11.50: Képújság. 16.25: Képújság. 16.35: Déli videoújság. 16.45: Správy. 16.50: Foci angol módra... 17.10: Hármas „csatorna”. 17.55: Alpok-Adria magazin. 18.15: Huszadik századi irányzatok. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Arany és ezüst. 21.40: A Panoráma különkiadása. Kb. 22.30: Telefaktum Hungary. 22.50: Híradó 3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. 17.45: Bumm! 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: A csoda vége. 20.30: Szellemkép. 21.00: Híradó 2.21.30: Szimultán. 22.15: Videovilág. Kb: 22.50: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Sinha Moca. 9.30: Iskolatévé. 10.30: A láthatatlan harmadik. 12.40: Külpolitikai magazin. 13.40: Mi. 14.10: Kerékpáron Solothumból Estavayerba. 14.20: Batman. 14.45: Ház az Eaton téren. 15.35: Heathclif és Riffraff. 16.00: Az ugató nyúl. 16.35: Mini műterem. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: A hős, aki mindig elbukik. 17.35: Mini klub. 17.55: Vörös és kék. 18.00: Mi. 18.30: Praxis Bülowbogen. 19.30: Hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: A Guldenbur- gok öröksége. 21.00: Oldalpillantások. 21.10: A két Mrs. Grenville. 22.50: Morgan, a kalóz. 0.20: Miami bűn. 1.05: Hírek. Osztrák Tv 2 17.00: Lakáskultúra. 17.30: Tájak és emberek. 18.00: Sinha Moca. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: A kerekasztal lovagjai. 22.05: Hiradó 2. 22.25: 1—2—X. 22.30: Van-e jövője a hadseregnek Ausztriában? 23.15: Jourfixe. Jugoszláv Tv 1 8.30: Gyermekvilág. 9.00: Iskolatévé. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatévé. 12.30: Hírek. 12.40: Repeta. 15.20: Hírek. 16.30: Magyar hiradó. 17.00: Tv-napló. 18.15: Vetélkedő. 18.45: Animációs film. 19.30: Tv-napló. 20.00: Filmbemutató. 22.30: Tv-napló. 23.00: Szép éjszakát! Jugoszláv Tv 2 17.45: Hírek. 17.50: Tv-naptár. 18.00: Zágrábi Panoráma. 18.20: Körkapcsolás. 19.30: Tv-napló. 20.00: Dallamról dallamra. 21.30: Kavalkád. 21.45: Kilátó. 22.45: Szép éjszakát! KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.00: Hírek. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 8.45: Levelekre röviden. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 11.10: Népdalkörök és citerazenekarok. 11.36: Őseink kertje: Erdély. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Hírek.' 13.05: Zene korabeli hangszereken. 14.05: Az ezredforduló végefelé. 14.35: Weiner Leó és a népzene. 14.52: Bozza: Francia szvit. 15.00: Hírek. 15.05: Metronóm. 16.00. Délutáni krónika. 16.15: A váci Állami Zeneiskola zenekara játszik. 16.25: Két katona. 17.00: Hírek. 17.05: A véges végtelen. 17.30: Malév Interfolk Fesztivál ’90. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek, sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Kauer Ferdinánd: 12 új magyar tánc. 19.50: Gong. 20.00: Hírek. 20.05: Hírek, érvek, vélemények. 20.35: A középhullámon: Malév Interfolk Fesztivál ’90. 20.35: Az URH-adón: Sport. 21.05: Három szólamban. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fiataíok stúdiója. 23.05: Nikolaj Gjaurov operafelvételei- böl. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—6.00: Rólunk van szó egész nap — sok zenével. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Mellényzseb — slágerekkel. 8.00: Hírek. 8.05: Játék az Új Őszidővel. 8.10: Rivaldafényben. 8.40: A mi korunkban. 9.00: Hírek. 9.05: Tetőtől talpig. 12.00: Hírek. 12.00: Családi tükör —délben. 13.00: Hírek. 13.03: Zenekanál. 14.00: Hírek. 14.03: Játék az Új Őszidő- vel. 14.05: Pihenőidő. 17.03: Játék az Új Őszidővel. 17.05: Korosztálytalálkozó. 19.03: Játék az Új Őszidővel. 19.08: Fórum. 20.15: 7-138-7822. Automata közönségszolgálat nyugdíjasoknak. 0.15— 4.20: Ejfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Manón Lescaut. 10.05. Magyar írás. 10.50: Zenekari muzsika. 12.05: Richard Strauss operáiból. 13.00: Carltoni komédia. 14.14: A Magyar Honvédség központi zenekara játszik. 14.35: Alfred Brendel zongorázik. 15.35: Zenés játékokból. 16.05. Portugál népzene. 16.15: Salzburgi Ünnepi Játékok 1989. 17.30: Barokk versenyművek. 18.30: V materinskom jazyku. 19.05: Törd afejed! 19.20: Bioszféra expedíció. 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. 21.25: Részletek Palestrina Énekek éneke című sorozatból. 21.45: Napjaink zenéje. 23.06: Mérték. 0.10: Szózat. Rádió Juventus Balaton Középhullámon 810 kHz-en, 15-től 17 óráig. Amnesztiára váró börtönlakók. — Országos diákszínjátszó-napok Csurgón. — Ismét önálló község Somogy- fajsz. — Mezőgazdasági tanácsok. — Juventus-slágerlista. — Hírek, tudósítások, zene. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 11.00: Kosárlabda. 12.30: Gólok. 13.00: Német túrakocsi-bajnokság. 14.00: Jégkorong-vb. 16.00: Röplabda. 17.00: Jégkoronghajítás. 18.00: Művészi torna. 19.00: Kerekek. 20.00: Nemzetközi sport. 21.00: Profi ökölvívás. 23.00: Jégkorong-vb. 1.00: Kalandok órája. Super Channel 7.00: Pirkadat. 8.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Adásban. 18.30: Kék éj. 19.45: Időlánc. 20.00: Nemzetközi hírek. 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Üzleti hét. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15. Tudósítások. 22.45: Üzleti hét. 23.15: Der Spiegel. 23.45: Belföldi tudósítások. 0.15: Hírek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. PRO 7 16.55: A mi kis házunk. 17.50: Hírek. 18.00: Kobra, Ön folytassa! 18.50. A két özvegy. Krimísorozat. 19.40: Bili Cosby- show. 20.10: Isabel. Kanadai film. 22.05: FBI. 23.00: Godzilla. Japán film. 0.25: Hírek. 0.30: Mannix. 1.20: Simon Temp- lár. 2.05: Az autóstoppos. SAT1 6.00r Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Sport. 9.50: Teletipp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Az ördög tükörképe. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.00: Sport. 16.45: Teleüzlet. 16.55: Teletipp. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp. 17.50: Enterprise űrhajó. 18.45: Hírek. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Időjárás-jelentés. 20.00. Mike Hammer. 21.00: Hunter. 22.50: Sport. 23.35: Fekete kommandó. 1.05: Előrejelzés. RTL Plus 6.00: Már megint te! 6.25: Halló, Európa— jó reggelt, Németország! 8.35: Te- lebutik. 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Kedves Bili nagybácsi. 11.00: Ragazzi. 11.45: Egy végzetes év. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Spingfield-sztori. 15.00: Kedves Bili nagybácsi. 15.30: Játssz ve- lünkl 15.43: Nettó. 16.00: Gazdag és szép. 16.30: A mélák. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Quincy. 18.45: Hírek. 19.15: New York védőangyala. 20.15: Már megint a tisztele- tes úr! NSZK-komédia. 22.00: Tévétükör. 22.30: A modell és azsaru. 23.35: Az élet viharai. 0.35: New York védőangyala. T.10: A modell és azsaru.