Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)
1990-04-24 / 95. szám
1990. április 24., kedd SOMOGYI NÉPLAP 5 Kisplasztika, hangszerszóló Pódiumon a Munkácsy művészeti osztálya Még alig néhány hét és befejezi első tanulmányi évét a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium művészeti osztálya. Szeptemberben negyven olyan diák ült padba, aki úgy érezte— s ezt a felvételi eredménye is bizonyította—, hogy tehetsége méltó alap a képzőművészeti, illetve a zenei képzés megkezdéséhez. Tegnap első ízben kaptak lehetőséget arra, hogy tudásukat bemutassák: a képzőművészeti csoport munkáiból válogatott kiállítás nyílt, az ének—zenei csoport ének- és tánckara, valamint hangszeres szólistái pedig műsoros esten léptek föl a városi művelődési központban. Ha valakire illik, hogy igazi, mai diáklányok, hát ezt riportalanyaimról emondható. Riskó Judit, Molnár Kunigunda, Darvas Diána és Kerekes Éva még az előadás előtt beszélt múltjáról. Furcsa véletlen, hogy Kunigunda és Diána osztálytársak, barátnők voltak Balatonkeresz- túron, s ugyanez érvényes Ju- dit+ra és Évára, csak ők a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskolában szerezték zenei alap- műveltségüket. — Mindenképpen Zákányi Zsolt tanár úrnak köszönhető, hogy mi kitartottunk a zene mellett, hogy tanulmányainkat nem is tudtuk elképzelni zenetagozat nélkül — vallotta be a két kaposvári diáklány. — Nekünk sokat segített Barna Árpád kéthelyi rajztanár a felvételire való felkészítésben — fűzték hozzá a keresztúri lányok. Diána bár gyerekkorában színésznek készült, ma határozott vágya, hogy keramikus legyen. A fiatal „zenészekről” megtudtam, hogy Judit a fekete— fehér billentyűket kedveli, Éva pedig fagottozik. Kunigundának többek között színes pasz- tell-karikatúrája, Dianának több kisplasztikája látható a kiállításon. — Jó megmutatni, hogy tudunk valamit bármennyire izgulunk is — mondták az előttünk álló művészeti estről. Ha tanulni nem is nagyon szeretünk, de amiért ebbe az iskolába iratkoztunk, az lelkesít bennünket. — Dorogi István az osztályfőnökünk, és Svenda István a helyettese igen jó fejek—jelentették ki a jelzőt kissé halkabban, mpjd gyorsan hozáfűzték: — Nagyszerű tanár mindkettő; sok diák irigyel bennünket miattuk. Ehhez talán csak egy valamit tennék hozzá: ha tanár lennék, én sem vágynék magasztosabb jelzőkre. Ez elismerés az iskolának is. Tamási Rita VILLANÓFÉNYBEN Béres Ferenc versmondó Ismerős arc a televízió képernyőjén. Béres Ferenc versmondó, a kaposvári agro- technkai gépipari kisszövetkezet mukatársa, a Fonómunkás Kisszínpad tagja. Az országos szövetkezeti versmondóverseny döntőjét Szegeden rendezték meg, itt a legmagasabb elismerést kapta. — Somogyból ketten jutottunk be a döntőbe, rajtam kívül Veres Lujza, Igáiból. Nekem sikerült bejutnom abba a mezőnybe, amelynek a tagjai a fődíjat kapták meg. Soóky László és Kányádi Sándor költeményeit választottam a versenyre. —1975 óta tagja a Fonómunkás Kisszínpadnak. A versmondás, avagy a színpadijáték áll-e közelebb önhöz? — A versmondás. A színpadi előadás úgy jön létre, hogy a rendező kiosztja a szerepet. A versmondó maga választ. Csak olyan verseket mondok, amelyek megnyerték a tetszésemet. Nincsenek kedvenc költőim, csak kedvelt költemények. Ám a versmondó is rászorul egyfajta rendezői segédletre az előadás tökéletesítésében. A budapesti Versmondó-stúdió tagjaként Sződi Szilárd rendezőre támaszkodhatom. — A versmondással úgy ismerkedtem meg, hogy az általános iskolában Bréda Lajosné tanárnő fölismerte bennem a tehetséget, bár ezt így sose mondta ki. Ám amikor csak lehetett, szerepeltetett. Ezt követően a kaposvári 503. számú szakmunkásképzőben kapcsolódtam be az irodalmi színpad munkájába, majd a Mezőgépnél folytattam a versmondást. Itt Kiss László, a szentjakabi művelődési otthon akkori igazgatója egy zsűri tagjaként kért föl, hogy menjek el hozzájuk és vegyek részt a színpad munkájában. 1974-ben a Ki mit tud?- on Vértes Elemér, a Fonómunkás Kisszínpad azóta elhunyt rendezője „feddezettföl”. Falun éltem le a gyermekéveket, óriási élmény volt számomra, hogy szerepelhetek. Lassan megértek az eredményeim is. A munkásfiatalok országos versmondóversenyén négy alkalommal jutottam a döntőbe. A Berzsenyi Dániel versmondóversenyen nyújtott teljesítményem alapján a rádióban is szerepelhettem. — Mire készül most? — Berettyóújfalun a határainkon túl élő magyar versmondókkal együtt szerepelnek a budapesti Versmondó-stúdió tagjai. Ezen a versenyen én is részt veszek, s erre készülök. (Horányi) A nemzetiségi oktatás helyzete Érdek és elsőbbség Hazánk nemzetiségek lakta helységeiben az alsó- és a középfokú oktatási intézményekben fokozatosan csökken — a német kivételével — az anyanyelv elsajátítása iránti igény. Ezt állapította meg az a felmérés, amelynek összegezése a közelmúltban készült el a Művelődési Minisztériumban. Az iskolák jelentős részében a nemzetiségi nyelvet idegen nyelvként oktatják. Hiányos a tantervi anyag, kevés a nemzetiségi nyelvek jobb elsajátítását szolgáló oktatási eszköz. A főhatóság több esetben is lépéseket tett e nyelvek intenzívebb oktatása érdekében. így az 1988-as tanévben — amikor az orosz fakultatív tárgy lett a nemzetiségi intézményekben — már lehetőség volt arra, hogy nagyobb óraszámban tanulják anyanyelvűket a gyerekek. Ezzel szemben a német anyanyelvűek kivételével az iskoláknak mintegy afelében a szülők valamelyik nyugati nyelv tanulását igényelték. Sok esetben gondot okozott az oroszszakosok foglalkoztatása is, így igen gyakran továbbra is ezt a nyelvet oktatták. Van olyan elképzelés is, hogy a kéttannyelvű gimnáziumok mintájára szervezzék meg a nemzetiségi anyanyelv oktatását, vagyis egy nyelvi felkészítő évvel kezdenék a diákok középiskolai tanulmányaikat. Eddig egy gimnázium — a bajai német — vezette be ezt a formát. A következő években az intézmények bővítésére, új létesítményre csak Budapesten lehet számítani. A már évek óta ígért szlovák 12 évfolyamos iskola és diákotthon építése az év közepén megkezdődik, és az 1993/94-es tanévben már fogadhatja a diákokat. A szeptemberi iskolakezdéskor önálló épületben kezdi meg a munkát a német nyelvű gimnázium is. A nemzetiségi nyelv és kultúra megmentése érdekében különös figyelmet érdemel a kis települések „visszakörzetesí- tésére” vonatkozó javaslat: így ugyanis e falvak újra visszakaphatnák iskoláikat. A tankönyvellátásban várható a legrövidebb időn belül kézzelfogható javulás, már megkezdődött egyes alsó- és felsőtagozati, valamint a gimnáziumi tankönyvek, munkafüzetek, feladatlapok fordítása. A diákok így már az 1991/92-es tanévben használhatják anyanyelven írott taneszközeiket. Á közeljövő tervei között szerepel, hogy oktatási segédeszközöket — diafilmet, nyelvtani szemléltető táblákat, térképeket — szerezzenek be az anyaországokból. A felmérés során megállapították, hogy az oktatási intézményeknek majdnem a felében sem az igazgató, sem a helyettes nem beszéli a közösség nyelvét. A minisztérium törekvése, hogy egyre több pedagógust hozzon az anyaországból. Ebben a tanévben már 34 vendégtanár dolgozik az ország nemzetiségi iskoláiban. IDEGEINK VÉDELMÉBEN Változik a világ. Kérdés, hogy benne változunk-e mi is. Bölcs megállapítás: az igazi szabadság mások jogainak tiszteletben tartása. Azt hiszem, lesz itt mit tanulni! De mi lesz azokkal, akiknek nem fűlik hozzá a foguk, és a szabadságot összetévesztik a szabadossággal? A párt hatalmát nem válthatja fel a pénz hatalma és az ököljogé. Le kell győzni félelmeinket! Nagyszombat este Kaposváron, a Noszlopy utca eleje. Eny- nyi embert a templom körül évtizedek óta nem lehetett látni. Az Április 4. utca felől jön egy fantomautó. Fekete nyugati csoda, még az ablaka is. Nem tudni, mi van belül, csak a diszkózene elektromos impulzusai dönge- nek. Ekkor szemből jön egy Trabant, hozzá nem illő két csinos nő az első ülésein. S a fantomautó megáll az út kellős közepén, miként a Trabant is. Az ablakok lekúsznak, és zavartalan cseverészés kezdődik. El- öl-hátul megáll a forgalom. De ez nem zavarja őket. A Trabant mögötti autós megunja, dudálni kezd. Nem sietősen, de azért a Trabant elindul. S ekkor a fantomautó kivételesen látható vezetője kiszól a dudálónak. Nem elnézést kér! Arcán nyegle sértődöttség, és elküldi az anyjába — vélt felsőbbrendűségének biztos tudatában. Ekkor megszólal a kárvallott mellett ülő utas: ,,Ne csüggedj, öreg, valami palacsintás... ” Szerda délután a sétálóutca, a Latinka sarka. Csúcsforgalom; az emberek igyekeznek hazafelé a munkából. Ki sietősen, ki ráérősen. Délben és ilyenkor vannak itt a legtöbben. Az említett helyen az úttest közepén négy elmebeteg külsejű, szakadt, részeg suhanc egy üres műanyag flakonnal futbal- lozik. Ordítoznak, trágárkodnak, mint a bomlott agyúak. Egyáltalán nem zavarja őket, hogy kibe rúgják bele a flakont. Vagy eltalálják, vagy nem. Az emberek kitérnek. Nagy ívben kikerülik őket, még a fejüket is elfordítják. Érthető. Ki teszi ki magát az előre kiszámítható inzultusnak, majd az azt követő procedúrának, ha elégtételt akar? Igaz. Nem az ő dolguk a közrend és a közbiztonság fenntartása. Ők adófizetők—és nem is keveset fizetők —, akik ezt a pénzükért az államtól joggal elvárhatják, és nem a „szocialista együttélés" szabályaira való hivatkozással. Ezért is lesz nagy jelentősége az önkormányzatnak, a helyhatósági választásoknak. Olyan feltételeket kell teremteni, hogy a békés polgárok nyugalmát zavarók „jobb belátásra” térjenek. Ujkéry Csaba TORNATEREM VAGY TORNACSARNOK A Balatonmáriai Baráti Kör tagjai felindultan mesélték: újabb igazságtalanságra készül ellenük a Balatonkeresztúri Községi Közös Tanács. Végre valahára tornateremhez juthatnának az újlaki, a keresztúri és máriai általános iskola tanulói, de a tanács vezetése és testületé úgy gondolkodik, hogy tornacsarnok kell a községnek és nem tornaterem az iskolának. Szóbeszéd tárgya az, miszerint tisztázatlan szavazás „döntött” arról, hogy a tornacsarnok a keresztúri sportpálya mellett épüljön fel, mintegy 12 millió forintért. A gyorsaságot mutatja, hogy már ki is vágtak értékes élő fákat a területről, hogy minél előbb indulhasson a kivitelezés. A máriaiak tiltakoztak, a baráti kör tagjai 200 aláírást gyűjtöttek, hogy a pénzügyi költségvetés megosztásával nem kívánnak hozzájárulni a tornacsarnok építéséhez és ők csak az iskola mellett tudják elképzelni a tornatermet s ezt kívánják pénzügyileg támogatni és nem más üzleti vagy tanácsi érdekeket. A pontosság kedvéért: ha hem az iskola területén épülne a tornaterem (vagy amellett kisajátítással), akkor a gyerekeknek 600 métert kellene gyalogolniuk a tornaórákra. Nem is a távolság sok, hanem ősszel-té- len a kimelegedett gyerekeknek hidegben kellene az iskolába visszatérniük, nem is beszélve arról, hogy a 7-es főközlekedési úton két zebrán kelle átkelniük. A józan ész azt diktálja, hogy a tornatermet az iskola mellett építsék fel, hiszen a közművek, a fűtés takarítás-szolgáltatás az iskolai személyzettel megoldható. Fontos leszögezni, hogy az iskola melletti kisajátítással is kevesebbe kerülne a tornaterem építése, mint a tornacsarnoké a sportpálya mellett. Nem értik a baráti kör tagjai azt sem, hogy miért kell egy sportcsarnokban nagyméretű büfét létesíteni vagy a csarnok sportpadozatára diszkontáruházát telepíteni a nyári idegenforgalom három hónapjára. Félreértés ne essék: nem az iskolaidőn kívüli hasznosítás ellen van kifogás, ez azonban nem mehet sem az épület értékének, sem az azt használó gyerekeknek a rovására. Végül is méltatlannak tartják így elbánni a közös községekben lakó állampolgárokkal az őszi helyhatósági választások előtt, s a demokrácia ellen olyan döntést hozva, amely nem találkozik a lakosság egyetértésével és a jövő nemzedéke ellen irányul. (Jüngling) Pfening László ózdi fiatalembertől sohasem voltak idegenek a különböző művészeti ágak, hiszen kitűnően zongorázik, fest, rajzol, farag, ám ezúttal teljesen új oldaláról ismerte meg a nagyközönség: keramikus lett, és nem is sikertelen. Első nyilvános bemutatkozása után megállapodást kötött egy holland céggel, s ennek alapján Hollandiában is értékesítik alkotásait. (MTI-fotó — Mizerák István felvétele) MOZGALOM A SZEBB FALVAKÉRT A Város—Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetsége célul tűzte ki a falvak szebbé, tisztábbá tételét, ezért rövidesen közzéteszik a „Legyen szebb a falunk” mozgalom felhívását. A hazai mozgalom igyekszik felhívni a lakosság figyelmét a helyi tárgyi és természeti értékekre, megmutatni, hogyan lehet kevés pénzből is széppé tenni a környezetet. A felhívás célja, hogy mind több falu, kisváros bekapcsolódjon az akcióba. Ehhez a szövetség szakmai támogatást biztosít. Javaslat készül a kormány számára is; ebben ismertetik elképzeléseiket, remélve, hogy így jobban felfigyelnek céljaikra és nagyobb támogatást kapnak munkájukhoz.
