Somogyi Néplap, 1990. április (46. évfolyam, 77-95. szám) / Somogyi Hírlap, 1990. április (1. évfolyam, 1-5. szám)

1990-04-21 / 93. szám

PIACI KÖRKÉP Príma prim, borsos árak Alig hevertük ki a húsvéti „terülj asztalkám” megpróbál­tatásait, máris újabb ínyessó- gekkel leptek meg bennünket a gondos őstermelők és a rutinos kereskedők. Megjelent az első újkrumpli, bár ára kissé vissza­taszító: 120 forintra tartották ki­lóját. A 330 forintos borsóból sem lesz vasárnapra főzelék. A tőkésebb vásárlók is csak mu­tatóba vettek, levesízesítőnek. A természet korai ébredésé­nek köszönhető, hogy a kapos­vári piacon már kaptunk idei sárgarépát csomónként 35-ért, petrezselymet 25-ért. Szemre- való karalábé kellette magát 15 forintért darabonként; a meleg­házi karfiolért már csak 180-at kellett fizetni. Az ínyencek 440- ért vehettek gyönyörű padli­zsánt is Egyre sárgulóbban kínálták magukat a káposztafejek, válto­zatlanul 40 forintos áron. Ennyi­ért akár két csomó sóskát is vehetett a vitaminra vágyó há­ziasszony. Bőséges volt a fel­hozatal retekből, blikkermére- tűtől a gyermekököl nagysá­gúig, 5—20 forint volt csomója. A zöldhagyma minden változa­tát bemutatták az árusok, fajtá­tól és mérettől függően 5—10 forintért. 10—15 volt az igen­csak fejes saláta ára. Naposcsibe ide, kotlási idő­szak oda, változatlanul 3—3,50 a tojás darabja. Konyhakész baromfiból alig volt felhozatal; a pár darab élő inkább csak kirándult a piacra. Ládaszám állt a laskagomba, őstermelőnél 80—90 forintért, viszonteladónál 130—140-ért. Nem vitás, ki mehetett koráb­ban haza. A sampinyonnak is följebb kúszott az ára: 170— 200 forint volt kilója. 45 forintos reklámáron mérte a Halért áru­dája a busát (nagy volt a kelet­je). A magánkereskedőnél már a tilalmi időszak kezdete miatt csak fagyasztott keszeg volt.de halászlébe vagy rántani volt bőven tükrös és pikkelyes ponty is. ínyencfalatra vágyók vehet­tek 350-ért konyhakész, fa­gyasztott pisztrángot. Igazi tolongás inkább a pa­lántaárusok körül volt. Aki csak virágoskertbe való palántára vágyott, a bőség zavara ejthette kétségbe. Vágott virágok özöne mellett, a Csillák és Noémik köszöntésére gyönyörű futós- muskátlit is vehettek, cserepe­sen már 80 forintért. (Mészáros) A nap 5.46 órakor kél, s 19.41 órakor nyugszik; a hold 3.48 órakor kél, s 15.09 órakor nyugszik. Változékony idő Többször lesz erősen felhős az ég, sokfelé lesz zápor, zivatar; helyenként jégeső is kialakul. Néhány órás napsütés csaknem mindenütt vár­ható. A változó Irányú szél megélénkül, a zivata­rok környezetében átmenetileg megerősödik. Hajnalban sokfelé párássá válik a levegő, foltok­ban köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, nyu­gaton 15, másutt 20 fok körül alakul. MILYEN LESZ AZ ÚJ RENDSZÁMTÁBLA? 3 betű, 3 szám ÁPRILIS szombat Konrád 25 éve halt meg Párizsban Izsák Imre (1929— 1965) csillagász. A budapesti tudo­mányegyetem elvégzése után előbb Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia szabadsághegyi csillag- vizsgálójában, majd a zürichi ob­szervatóriumban, később pedig az Egyesült Államokban dolgozott. A cincinatti egyetem, majd a Smithso­nian Astrophysical Observatory munkatársa volt, de előadásokat tartott a Harvard egyetemen is. Ké­sőbb a NASA égi mechanikai osztá­lyát vezette, s részt vett az amerikai űrszondák tervezésében. Főként a föld gravitációs potenciálfelületeit tanulmányozta, ö határozta meg először földünk pontos alakját. Az égi mechanika elméletében és a pá­lyaszámítások gyakorlatában egya­ránt marandanaót alkotott. Térkép­re rajzolta a nehézségi erőtér eltéré­seit. Matematikusnak is kiváló volt, már egyetemistaként pedig olyan differenciálgeometriai dolgozatokat tett közzé, hogy a tudományos kö­rök is fölfigyeltek rá. Számos szak­cikket Irt, mindössze nyolcat ma­gyarul. Halála után a hold túlsó oldalán egy krátert neveztek el róla, s az ö nevét viseli egy aszteroida Is. • • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 16. játékheti lottónyeremények az illeték levonása után a követ­kezők. Öttalálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 14 millió forint. A négytalálatos szelvényekre egyenként 138 039 forintot fizetnek; a hármas 830, a kettes 36 forintot fizet. — Hétmérföldes címmel megjelent a legfiatalabb ol­vasóknak, a 6—10 éves gyermekeknek szóló új magazin. Meséivel,'rejtvé­nyeivel, sokféle pályázatá­val, angol és német nyelvű anyagával, számítástechni­kai rovatával sokoldalú já­téknak is szánták a szer­kesztői. Várhatóan július elején kez­dődik a rendszámtáblák cseréje hazánkban. Az új azonosító jel­zés szabványát már jóváhagyta a Magyar Szabványügyi Hivatal elnöke. Haba József, az MSZH főmérnöke elmondta az Mii­nek, az új szabvány megalkotá­sa előtt tanulmányozták a leg­fejlettebb európai országok hasonló előírásait. Ennek alap­ján született meg a döntés: az új gépkocsiazonosító jelzés há­rom betűből és három szám­jegyből áll. Ez a kombináció ol­vasható, illetve jegyezhető meg a legjobban, s emellet mintegy 15 millió variációt tesz lehetővé, így akár 40—50 évig sem kell új rendszámtáblát bevezetni Ma­gyarországon. Az új rendszámtábla a jelen­leginél mintegy egyharmadával nagyobb felületű lesz, a betűk — Hétfőn nyílik Párizsban a nemzetközi adatközlési, tele­kommunikációs, ütemszerve­zési és automatizálási kereske­delmi vásár. A hazai szakembe­rek körében évek óta nagy ér­deklődéssel kísért rendezvény­re az idén csak az Ibusz szerve­zésében 230-an utaznak. mérete is jelentősen megnő. Egy-egy betű, illetve számmo­dul mezőjének mérete 77x77 milliméteres lesz, a tábla felüle­te pedig 52x11 centiméter. A betűk a jelenleginél jóval maga­sabbak és testesebbek lesz­nek. Újdonság, hogy a tábla fe­lületére fényvisszaverő anyag kerül, a nemzetközi szabvány előírásainak megfelelően. A rendszámtábla bal oldalán kap helyet a magyar nemzetközi jel­zés, a ,,H" betű, s fölötte a pi­ros—fehér—zöld nemzeti triko­lór. Az új rendszámtábla alkalma­zási rendjét végülis a közleke­dési szervek előírásai tartal­mazzák majd. Annyi máris bizo­nyos, hogy az új jelrendszer nem utal sem a tulajdonos lak­helyére, sem a tábla kiadásá­nak időpontjára. — Ki nyer ma? a rádió nép­szerű zenés fejtörőjátéka teg­nap a Sütév barcsi Adria kávé­házából jelentkezett. Schnell­bach László könyvtáros minden zenemű szerzőjét kitalálta, s a rádió ajándékán kívül vásárlási utalványt kapott az Adria kávé­háztól is. Halálos előzés a 7-esen TRAFF1PAX­menetrend A traffipax gépkocsik terve­zett sebességmérési helyei áprjlis 21—27. között. Április 21-én: Kaposvár— Boglárlelle 67-es út, Zamárdi, Balatonkiliti. Április 23-án: Kaposfüred, Kaposvár. Április 24-én: Mernye, Ka­posfüred, Kaposvár, Somogy­iad; Április 25-én: Kaposvár, Mer­nye, Balatonlelle, Balatonsze- mes, Balatonszárszó, Somogy- babod. Április 26-án: Baté, Kapos­vár, Kadarkút, Lábod, Nagy­atád. Április 27-én: Balatonszár­szó, Zamárdi, Siófok. — Tisztelt vásárlóink! A TS 6355 típusú, 029001-032999 és 016904- 016906 sorozatszámmal ellátott tv- készülékeink néhány darabjánál szál­lítás és tartósabb üzemeltetés után érintésvédelmi szempontból baleset- veszélyes hiba fordulhat elő. Ezért kérjük az említett készülékek tulajdo­nosait, hogy a készüléket haladéktala­nul áramtalanítsák és címüket a legkö­zelebbi Videoton-szerviznek jelentsék be a tv-k díjmentes ellenőrzése érde­kében. Az említett hiba csak a felsorolt készülékeknél fordulhat elő. Köszön­jük együttműködésüket! Videoton, minőségellenőrzési főosztály (110582) —A TIT Somogy Megyei Szervezete június 18-tól háromhetes turnusok­ban intenzív német és angol nyelvtan- folyamokat indít. Jelentkezés a TIT székházban (Kaposvár, Dózsa György u. 18.) (110519) — A nyári szezonra keresünk vízkö- zell nyaralókat, appartmanokat nyu­gati vendégeink számára Siófoktól Balatonföldvárig bezárólag. Happy Tours Kft. Telefon: Budapest 1154- 286,1670-774. (110616) Halálos baleset történt teg­nap délelőtt Zamárdiban. fío- mata Rezső 31 éves gépkocsi- vezető, balatonszabadi lakos, a vízügyi kirendeltség gépkocsi­jával Szántód felé haladva elő­zésbe kezdett, s közben frontá­lisan ütközött a Kapos Volán Teherfuvarozási Kft. egyik Kamaz tehergépkocsijával, Kukorelli Antal siófoki lakos volt a Fűszért tegnap hajnalban megnyílt szántódi Oázis üzlet­házának első vendége. A pol­cokon mintegy 9000 féle áru­cikkből választhatta ki a kedvé­re valót. Takács Gyula igazgató elmondta: nem ritka forintot, hanem sűrű filléreket akarnak megkeresni. Számoltak a pénz vásárlóerejének csökkenésé­vel, így bővítették az olcsó és középáras termékek kínálatát. Az alapvető élelmiszereket, minden sütő- és tejipari termé­ket, az összes húst a hatósági­lag javasolt áron (és nem drá­gábban) számolják föl a vevők­nek. Valamikor decemberben kezdték meg a felkészülést a nyitásra. Mivel ugyanazt az árut kínálják, mint a konkurencia, tudták: csak akkor szerezhet­nek vásárlókat, ha a megtartá- sukkal csinálnak reklámot... Néhány hét múlva majd napon­amelynek a volánjánál Bogdán István 21 éves felsőmocsoládi gépkocsivezető ült. Romata Rezső súlyos, életveszélyes sérülései folytán a helyszínen életét vesztette. A két járműben 160 000 forint a kár. A baleset okát műszaki szakértő bevonásával vizsgál­ják. ta több ezer ember fordul meg a szupermarketben, s ez négy­millió forint fölötti forgalmat je­lent. Tegnap főleg környékbe­liek és átutazók tértek be az üz­letbe. — A hét vége várhatóan már mozgalmas lesz — mondta az igazgató. — Az emberek las­sanként lejönnek nyaralójukba, hogy kijavítsák a tél okozta apróbb hibákat. Másrészt mi szombat—vasárnap is este fél kílencicj nyitva tartunk... Több vásárlót megkérdeztem: mi hozta ebbe az üzletbe. Tóth Ákos például Székesfehérvár­ról jött, kimondottan azért, mert megtudta, hogy ma nyitnak. — Visszatérő vendég itt a családunk — mondta. — Kelle­mes kikapcsolódás ebben a környezetben vásárolni; s min­den kapható, ami komfortossá teheti a pihenést. Higgye el, üde folt ez a magyar keresKedelem- ben... Czene Attila — Megalakult Kastélyos- dombón 11 taggal a Magyar Demokrata Fórum helyi szerve­zete. Ideiglenes elnöknek Soós Józsefnét választották. Da- rányban szintén megalakult a párt helyi szervezete. Ügyveze­tő elnök Szokol József. Rádió Juventus Balaton Középhullámon a 810 kHz-en, 13-tól 15 óráig Szombat: Keszthely belváros, fize­tőparkoló. — Marcali Fészek Áruház. — Játék, hírek információk. — Prog- ramajáhlat a Föld napja alkalmából. Vasárnap: Milyen ma a rendőrök közérzete. — Honfoglaláskori emlék­hely Pannonhalmán.—Többcsillagos üdülő Szárszón. — Zenés postaláda. — Hírek, információk. — Tűz keletkezett szerdán Darányban, az Árpád u. 80. szám alatti házban. Az eddigi vizsgálat szerint a lakás tulajdo­nosa, a 62 éves Papp István az ágyban dohányzott, s meggyul­ladt az ágynemű. A szerencsét­len ember füst- és szénmono- xid-mérgezés következtében életét vesztette. — A világ cukortermelése a korábban becsült 2 millió ton­nás emelkedés helyett tavaly csak mintegy 700 ezer tonnával nőtt. A készletek így 1990 köze­pére kritikusan csökkennek. Gábor Zsazsa, a magyar számazású hollywoodi színésznő és „Wood­sy Owl” (erdei bagoly), az amerikai erdővédő társaság kabalája Zsa­zsa Bel Air-i háza előtt. A művésznő elvállalta, hogy részt vesz a társa­ság kampányában: az a céljuk, hogy csökkentsék a levegőszennyező­dést, a zajt és a vizek szennyezettségét az ország erdeiben. Megnyílt Ritka forint helyett sűrű fillért akarnak Tarka sorok límmmmsmmsmtmsmm Szemenszedett igazság ,, Egy hónappal az eskü­vő előtt a férfi beszél, a nő hallgat. Egy hónappal az esküvő után a nő beszól, a férfi hallgat. Tíz évvel az esküvő után mindketten beszélnek, és a szomszé­dok hallgatnak." (P. P. francia pszichológus) „Az elődeim azt adták el a legnagyobb mennyiség-® ben a külföldieknek, ami­ből a legtöbb volt a fejük- ben: a fát" (P. D. Yako zalrei miniszter) • „Némely nő annyi időt fordít a szépségápolásra, hogy nem marad ideje él- vezni a hatást. Mérges, ha csókolózás közben elront- ják a frizuráját.” (Marcello Mastrolanni) „Pillanatnyilag nem tud­juk emelni a Pravda pél- dányszá’mát, mert nyom- dagépeinken gyors ütem-1 ben nyomtatják a Bibliát." (I. Frolov főszerkesztő) „Jótanács kezdő udvar­lóknak: ha a ház asszo­nyának kegyeit keresed, | sose felejtsd, hogy-- az úr pukkancs, az úrnő élénk természetű;- az úr otthon gubbaszt, az úrnő imádja a lakás melegét;- az úr despota, az úrnő j talpraesett;-azúrslampos.azúmő a szerény öltözéket ked­veli;- az úr elhízott, az úrnő kissé erős testalkatú". (Egy olasz családi lapból) Rossz idegek- A maga idegei rossz állapotban vannak.- Ez csak a horgászás­tól lehet, doktor úr.-- Ugyan... A horgászás csendes, ártalmatlan passzió.- Igen, de csak akkor, ha van az embernek hor­gászengedélye! Villanyszámla- Jöttem a villanyszám­la kifizetése végett.- Édesanyám elfelejtet- l te kitenni a pénzt.-- Honnan tudod?-- Ő mondta nekem... — SOMOGYI NÉPLAP MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31.7401. Telefon: 11-644, telex: 13-360 Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap­előfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u, 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautal­ványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom