Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-30 / 75. szám

1990. március 30., péntek SOMOGYI NÉPLAP 5 TIPP, TAJOLO, OLVASÓSZOLGÁLAT AZ EGESZSEGTELEN TÁPLÁLKOZÁSRÓL © Az előző két cikkben a mai 4 kórokozó té­nyező közül a moz­gásszegény étetmódról volt szó. Ezt másodikként az egész­ségtelen táplálkozás követi. A nők csinálták és csinálják a történelmet, mert mindig az éhség és a szerelem kormá­nyozta a világot. A kettő közül azonban mindig az éhség volt a nagyobb úr, mint ahogy azt már Villon megírta a Nagy Testa­mentumban: „Szerettem, igaz, és szeretnék ma is: de szívem nyavalyog, s a gyomrom, amelyben ritka vendég a jó va­csora, úgy korog, hogy nőre nem gondolhatok...” Evésre, táplálkozásra a ter­mészet önfenntartó ösztönével kényszerít bennünket, de ezt az ösztönös cselekvést az ember, egyre több érzékszervének a bevonásával, az élvezetek fo­kozására fejlesztette ki. S itt különül el az éhség az étvágy- tót; ezért lehet még étvágya va­lamire a teljesen jóllakott em­bernek is. Ezért Shakespeare Hamlet-monológjával élve: ré­gen az enni a ,,lenni”-t jelentet­te. A mai egészségtelen táplál­kozás pedig, az embert már las-' san a megsemmisülésbe, a „nem lenni”-be viszi. Baj van a táplálkozás gyakoriságával, elosztásával, mennyiségével és milyenségével. Ritkán, de akkor túl nagy mennyiséget, egyes tápanyagokból túl sokat, másokból túl keveset eszünk. Ami a napi étkezések gyako­riságát illeti: ugyanaz a táplá­lékmennyiség napi egy étke­zésben elfogyasztva sokkal nagyobb testsúlygyarapodás­sal jár, mintha azt napi három vagy főleg öt evésben ennénk meg. Ugyanakkor az ebből fa­kadó elhízást tekintve a kövé­rek 15—20 évvel rövidebb ideig élnek, 70 százalékuk magas vérnyomásban, megközelítő­leg egyharniaduk magas vér­zsír-, koleszterin- és húgysav- szinttől szenved. 30 százalék­kal több közöttük az autóbale- setes, 62 százalékkal a szív- és az érrendszeri, 100—200 szá­zalékkal a műtéti és 300 száza­lékkal a cukorbeteg-halálozás. A betegségeket tekintve a cu­korbetegek 90 százaléka, a köszvényesek 65 százaléka, a magas vérnyomásosok 50 szá­zaléka elhízott. E szomorú be­tegségstatisztikát még csak fokozza a falánk, gyors és ke­vés rágással járó táplálkozás, a túl szegény reggeli és a túl bő vacsora. A szénhidrátfogyasztáson belül ennek a felét teszi ki a cukorfogyasztás, holott ez csak 5 százalék lehetne: évente több mint 40 kg cukrot eszünk meg fejenként, holott legföljebb 23 kg volna az egészséges. Még a szénhidrátfogyasztáson belül is, sajnos, túl kevés rostot, kor­pát és kevésbé kiőrölt gabona­készítményt eszünk. A cukor- fogyasztás túlzása az elhízás kísérőbetegségein kívül a rákos megbetegedésben, így a nők egyre gyakoribb emlőrákjában is szerepet játszik. Érdekes megfigyelés, hogy a cukornád­vágó zulu négerek, akik a cu­kornád rágása által nálunknál sokszorosan több cukrot fo­gyasztanak, nem kövérek, nem cukorbetegek és nincs szívin­farktusuk. Igen, mert a cukor­nádból annak életfontosságú kísérőanyagait, az anyagcseré­ben fontos káliumot és krómot is kirágják. És hiába keverjük össze a cukornád ma már ösz- szes ismert anyagát és adjuk táplálékként, ez semmit sem ér, FILMELOZETESUNK Az év leg..., leg..., leg... Pauline Collins megérdemel három ,,éljen”-t és egy Oscart az év legmulatságosabb, leg­aranyosabb és legőszintébb al­kotásáért — lelkendezett a Dai­ly Express kritikusa a Shirley Valentine című filmben nyújtott ragyogó színésznői alakítását megcsodálva. A kaposvári Szi­várvány filmszínházban már csütörtöktől vetítik Lewis Gilbert alkotását, és április 4-ig tartják műsoron, hogy minél több né­zőhöz eljusson a Willy Russel forgatókönyve nyomán készült amerikai film, amelyről a Time Out kritikusa is csak felsőfokon tudott nyilatkozni. — Russel novellája megne­vettet és megríkat bennünket, s végsősoron arra ösztönöz, hogy figyeljünk egymásra. Willy Russel egyszemélyes darabja a liverpooli Everyman Színházból indult világhódító útjára. Előbb a West Enden ara­tott nagy sikert, majd a New York-i Brodway közönsége tap­solhatott a főszereplőnek, Pau­line Collinsnak. A filmben Pauli­ne ugyanolyan ellenállhatatla­nul kedves egyéniség, mint amilyen színpadi alakításaiban volt. Immár a filmvilág legrango­sabb díjának az Oscar-nak is várományosa volt, hiszen a leg­jobb női alakítás kategóriájában ajelöltek között szerepelt. A film története dióhéjban: a liverpooli háziasszony az unal­mas hétköznapokat megunva brátnőjével Görögországba utazik, s ott megismerkedik egy kisvendéglő tulajdonosával, és Shirley beleszeret — az élet­be... mert nincs benne atermészet, a teremtés... A fehérjék közül a sok hús károsító hatása ma már egyér­telmű, ezt a világ 1 milliárd ve­getáriánusa igazolja. A hús hiz­laló és rákkeltő hatásán kívül a köszvény és egyéb reumás megbetegedések alapját képe­zi. Jellemzésül: a régebben szaga miatt szidott szójaolajnak van a legerősebb koleszterin- csökkentő hatása, puffasztó tripszin inhibitortartalma pedig a szójának kifejezetten rákelle­nes. A zsírfogyasztásban elsősor­ban a telített állati eredetű zsira­dék (tejszín, vaj, sertés- és ba­romfizsír, valamint a koleszte­rin) érkárosító, szívinfarktust okozó és rákkeltő hatása ked­vezőtlen, a többszörösen telí­tetlen, növényi olajok és halolaj (makréla, busa) pedig kedve­zőek. Túlzott sófogyasztásunk ér­károsító, magas vérnyomást, érelmeszesedést, szívkároso­dást és rákot okozhat. Japán­ban, ahol viszonylag kevés húst esznek, a legritkább a vastag­bélrák, de legtöbb a gyomorrák — a túlzott pácolt és sózotthal — fogyasztása miatt. A konyhatechnikában a túl­zott füstölés, sütés és így a táp­lálékok nagyobb benzpirén- és kátránytartalma bírhat rákkeltő hatással és növeli élelmisze­reink amúgy is nagyobb telí- tettzsírsav-tartalmát. S ezt a rákos veszélyt segítik elő a mű­trágya, a permet- és a színe­zőanyagok, valamint a tartósí­tószerek is az élelmiszerekben. A szomjúság oltásában a leg­ideálisabb ivóvíz fogyasztása szinte teljesen kiment a divat­ból; a felnőttek a szeszes italok­kal mérgezik magukat, gyerme­keinket pedig túlcukrozott és mesterséges színezőanyagok­kal festett üdítőitalokkal károsít­juk. Az alkoholfogyasztásról és annak károsító hatásáról a kö­vetkezőkben írunk. Dr. Angeli István Mátyás király Nagyatádon „... mihelyt meghala, minden ember ottan dicsérni kezdé'őt. Mert mindjárt meg kezde bom­lani a békesség az országban. Ottan megelevenülnének a tö­rökök is, és az ország egyik nyavalyából a másikba esék. Akkoron kezdé minden ember megismerni, micsoda jeles feje­delem volt az Mátyás király...” — idézi meghívójában Heltai Gáspárt a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központ, amely Hunyadi Mátyás halálá­nak ötszázadik évfordulója al­kalmából április 5-től egyhóna­pos rendezvénysorozatot szer­vezett az igazságos király emlé­kének fölidézésére. Április 5-én 10 órakor apródtoborzóval kez­dődik a rendezvénysorozat; a gyerekek játékos történelmi ve­télkedőn vehetnek részt 10 órá­tól. Másnap reneszánsz estre várják az érdeklődőket 18 órá­tól. Minősítő hangversenyen mutatkozik be szombaton 18 órakor Kaposváron két somogyi kórus: a Pedagógus Férfikar és a Vikár Vegyes Kar a Munkácsy Mihály Gimnázium aulájában rendezendő hangversenyen. Két kicsi pingvin — ez a címe annak a bábelőadásnak, ame­lyet ma délelőtt két előadásban is bemutat az Állami Bábszín­ház Barcson a művelődési köz­pont kamaratermében. Ezen a napon érkezik Barcsra a sins- heimi protestáns gyülekezeti kórus; ez öt alkalommal mutat­kozik be a Dráva menti város­ban és környékén. Komlósdon április 1-jén a budapesti refor­Rovatszerkesztő Horányi Barna Vörös Márta Túrázzon velünk! A Kaposvári Természetbará­tok Turistaegyesülete szom­baton nyílt kerékpárostúrákat szervez a Zselicbe. A hosszabb túra 40, a rövidebb 20 kilométer. Mindkét túra 9.00-kor indul a Jókai-liget bejáratától. Gyüle­kezés és eligazítás 8.30-tól. A 40 kilométeres túra útvona­la: Kaposvár, Simonfa, Ropoly, Zselickisfalud, Szenna, Kapos­vár. A 20 kilométeres túráé: Kaposvár, Kaposszerdahely, Zselickisfalud, Szenna, Kapos­vár. Látnivalók: a zselici tájvédel­mi körzet, a kapolyi talpasház, a szennai szabadtéri néprajzi múzeum. Pihenő és ebédszünet a zse- lickisfaludi Vándor turistaház­ban. Főzési és szalonnasütési lehetőségeket biztosítanak. Itt ismertetik a Magyar Kerékpá­ros Túrázók Szövetségének ez évi programját, a közelebbi és a távolabbi terveiket. Visszaérke­zés: 15 óra körül. Minden érdeklődőt tisztelettel várnak a túravezetők: Dombai Ferenc és Pintér József. A Kaposvári Természetbará­tok Turistaegyesülete nyílt gya­logtúrát is szervez Történelmi utakon a szigetvári várnáié Ine­vezéssel. Gyülekezés szomba­ton a távolságiautóbusz-pálya- udvaron, a 9-es kocsiállásnál. Indulás: 7.50-kor busszal Szi­getvárra. A délelőtti program: séta ke­retében ismerkedés a történel­mi hangulatú város nevezetes­ségeivel, Zrínyi szobrával, az 1848-as emlékoszloppal, a vá- roskúttal, a keleti kapuval, a fe­rencestemplommal és annak freskóival; Horváth Stancsics Márk várkapitány szobrával, Ali pasa dzsámijával, Török Bálint egykori lakóházával az oroszlá­nos szoborral, az északi kapu­val, Tinódi Lantos Sebestyén szobrával, a vármúzeummal, Szulejmán szultán dzsámijával, Zrínyi Miklós lovas szobrával, Istvanffy Miklós szobrával, a barokk toronnyal, Kapoli Antal fafaragó népművész szobrával. Ebéd egyénileg étteremben. Délután: fürdés a várfürdő­ben, amelynek vizét 1966-ban fedezték föl. Avíz gyógyhatású. Alkalmas csonttörések, reuma­tikus betegségek, mozgásszer­vi és nőgyógyászati panaszok gyógyítására. Visszaérkezés: 16.10-kor. A buszjegyét mindenki maga váltja meg! Minden érdeklődőt tisztelettel vár: Szép József túravezető. A Somogy Megyei Termé­szetbarát-bizottság propagan­da-albizottsága megjelentette a Vándor című kiadvány első szá­mát. Ebben visszatekintést ad a Somogy megyei természetba­rát-mozgalom elért múlt évi eredményeiről. (Szendi) Gárdonyi Tibor festőművész alkotása mátus teológiai akadémia ka­marakórusával közösen mutat­kozik be a vendégegyüttes 11 órakor, Barcson szombaton 18 órakor a római katolikus temp­lomban hallhatjuk a sinsheimi kórust. Balatonszárszón Költészet­napi randevú címen háromna­pos találkozó kezdődik ma. Szombaton műhelyfoglalkozá­sokat tartanak a somogyi vers­mondóknak; 19 órakor a helyi református templomban a ka­posvári Munkácsy Mihály Gim­názium leánykara ad hangver­senyt, majd a Somogyi Teátrum tart előadást a Nikex-üdülőben. Vasárnap a helyi tanács épüle­tének aulájában kiállítás nyílik a költészet napja tiszteletére, és délelőtt 10 órától kezdődik a tanács dísztermében a József Attila versmondóverseny. ’ Kaposváron a Kaposvári Ga­lériában szombaton 16 órakor nyílik meg Gárdonyi Tibor ka­posvári festőművész tárlata. Szabadegyetem - kutyatartóknak Az Állatorvosok lapjában a közelmúltban jelent meg egy írás; szerzője tudtunkra adja, hogy hazánkban növekszik a kedvtelésből tartott állatok szá­ma. Az okok az idős állatbará­tok körében az elmagányoso­dással magyarázhatók, de a fia­talok is szívesen döntenek a kutya, a macska, a kanári vagy az ékszerteknős mellett. A kaposvári Kilián György Városi Művelődési Központ április elejétől a kutyatartók ré­szére szervez szabadegyete­met. Az országban egyedülálló előadássorozatról dr. Kádár Ta­mást, a kaposvári Állategész­ségügyi Intézet állatorvosát kérdeztük. — Heti két alkalommal talál­kozunk a kutyatartókkal. Ösz- szejöveteleinken olyan infor­mációk hangzanak el, ame­lyekről általában csak szakmai körökben beszélgetünk. Szó lesz például az ebek táplálkozá­sáról és arról, hogy milyen dié­tát kell alkalmaznunk, ha ked­vencünk megbetegedik. A főbb fertőző és nem fertőző betegsé­gekről is szót ejtünk majd. A tematikából természetesen nem maradhat ki a készülő ál­latvédelmi törvény sem, amely minden egyes állatfajra tartal­mazza a tartás előírásait. Az ál­latok életkörülményeinek javí­tása terén (is) közelítenünk kell a nyugat-európai színvonal­hoz... Dr. Kádár Tamástól megtud­tuk, hogy kollégáival együtt egy állatvédő egyesület és egy ku- tyamenhely létrehozását terve­zi, s budapesti mintára a tulaj­donosok igényei alapján min­den kutya nyakörvére azonosí­tó szám—védérme — kerülne; ez megkönnyítené az elkóbo­rolt ebek utáni kutatást. A keddenként és pénteken­ként tartandó előadássorozat április 3-án kezdődik. (Lörlncz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom