Somogyi Néplap, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
IO SOMOGYI NÉPLAP T 1990. március 15., csütörtök GYERMEKEKNEK sének engedelmeskedve az erdész elhagyta a lucfenyőt, és ez alá a tölgyfa alá állt. Néhány perc múlva a villám belevágott a fenyőfába, amely alól az imént eltávozott. Szerencsés megmenekülésének emlékére egy Mária-szobrot helyezett a tölgyfa odújába, s e* az ötvenes évek közepéig — míg vandál módon össze nem törték = benne is volt. A századforduló táján történt ez az eset. Apáról fiúra szállt a történet, nekünk is egy idős ember mondta el, mikor az évgyűrűket számoltuk Andrissal. Hogy mi igaz belőle, nem tudhatjuk. Tény az, hogy a fa még él, bár egyre kevesebb fényt kap, mert a körülötte levő erdő fái magasabbra nőttek a fejlődésben megállt öreg fánál. Hogy mitől keletkezett az odú, azt sem tudjuk. Lehet, hogy ezt a fát is villám sújtotta valamikor. Az idős bácsi állítása szerint, míg a Mária-szobor az üregben ékeskedett, a fának szép ágrendszere, nyáron szép lombja volt. Mikor a szobrot összetörték, a következő évben a keleti oldalán, néhány évvel később a nyugati oldalán törött le egy-egy vastag ág. Az erdőgazdálkodásnak az a feladata, hogy a telepítést, a szakszerű ápolást, tisztítást, gyérítést időben elvégezze, mert csak így alakulhat ki értékesfaállomány. Ha a fák elérték vágáskorukat, ki kell őket vágni, mert a túltartott egyedek veszítenek minőségükből. Emlékként azonban nem árt egy-egy tanúfát meghagyni, mint ezt a „likas tőfát” is, hogy az utódaink láthassák, mi is neveltünk szép erdőket. Lassan az enyészet veszi hatalmába ezt a két évszázadot is túlélt tölgyfát, amely őrzi a szép és viharos idők emlékeit. Őrizzük mi is, amíg él! Tóth Ferenc A „likas tőfa” A fényképen látható tölgyfa több, mint két évszázada áll a kutasi erdőben. Azért merem határozottan állítani, bármilyen hihetetlennek hat életkora, mert a mögötte levő cseres-tölgyes állomány a közeljövőben eléri vágáskorát, a száz évet. Ez már a második vágáskorát elért faállomány, ezért kezdtem azzal, hogy több, mint kétszázéves ez a fa. Állításomat igazolja, hogy a törzs oldalán látható hatalmas sebhelyen — nagyítóval — több, mint kétszáz évgyűrűt számoltunk meg az unokámmal. Ez a hatalmas seb néhány évvel ezelőtt keletkezett, mikor a nyiladék fölé hajló ág letörött róla. Miért is nevezetes ez a fa? Egyrészt azért, mert a téli vaddisznóvadászatokat mindig itt szoktuk befejezni. Másrészt, ha valamelyik vadásztárssal biztos helyen akarunk találkozni, a „likas tőfát” jelöljük meg... Egy régi történet szerint azért is nevezetes ez a fa, mert odújában az ötvenes évek közepéig egy szép Mária-szobor volt. Áz történt ugyanis, hogy egy nyári zivatar alkalmával az erdész a jégeső elől a tölgyfa közelében levő hatalmas lucfenyő alá állt. Egy különös érzés arra biztatta, menjen el a fa alól, mert az jóval magasabb volt a többi fánál. (Tudvalevő, hogy a kiemelkedő fákba szokott belevágni a villám.) így történt azon a viharos, nyári napon is. Az érzéHalászat madárral Már több mint ezer évvel ezelőtt kormoránokat tanítottak be halfogásra a kínaiak- Ezek a madarak ugyanis hús? méter mélyre is le tudnak merülni, s a víz alatt ügyesen halásznak. A japánok átvették a kínaiak ötletét, s továbbfejlesztették. Ők éjjel halásznak, s a csónakon gyújtott tűz fényével odacsalogatják a halakat. A kormoránok pórázon úsznak a csónak mellett, s hogy a halat ne tudják lenyelni, a üalászok gyűrűt húznak a nyakukra. Amikor a hal a csónak közelébe ér, a kormo- rán lemerül, és elkapja. A halász, amint a madarainak egyike halat fogott, a csónakba húzza, és elveszi tőle. Jutalmul ad helyette neki egy kishalat, amit le tud nyelni. Minden halász 8— 12 madarat visz magával a halászatra. Lóugrás <3>©@©©<3>© O ©<DO®©©©© © O < © © © o © ©®Ö©@©®© ©$©€>0©©© ©©©<*©<•)©© ©©®©©©ö© © © © © © © © © A bal felső sarokban levő „U" betűből kiindulva, lóugrásban olvassátok össze a betűket! Ha helyes útvonalon haladtok végig, Ady Endre „Fölszállott a páva” című verséből kaptok idézetet. Hogy szól ez az idézet? Hét határban sem volt párja, olyan derék ló volt Pipacs. Napkeltétől napszálltáig húzta gazdája téglásszekerét a hegyekben, s még csak azzal sem dicsekedhetett, hogy jutalmul finom ab: rákot kapott volna. Mert Pipacs gazdája szegény volt. Tudta ezt Pipacs, nem is volt soha még csak egy rossz tekintete se. Ezért aztán gazdája is úgy becsülte, hogy hét határban erről beszéltek az emberek. A derék Pipacs olyan öreg volt már. hogy a járás is nehezére esett. Egy napon így szólt hozzá a gazdája: — No, öreg Pipacs, te már eleget dolgoztál életedben: eztán már csak pihennijogsz. Úgy is lett. Pipacsot többé nem fogták szekérbe. Helyét egy erős, fiatal csikó foglalta el. Pipacs meg reggeltől estig a füves, virágos hegyoldalon legelészett. Egy baj volt csak, hogy az öregség mind jobban ránehezedett, s már az is nehezére esett, hogy egyik helyről a másikra menjen legelészni Észrevették ezt a fák, s így szóltak a köztük levő virágokhoz: —,,Látjátok ezt a szelíd állatot? Olyan öreg és gyenge már, hogy mozogni is alig tud. Segítsetek rajta!” A virágok szíve megesett Pipacson, és harmat- cseppeket sírva tanakodtak, mit tehetnének érdekében. Följebb, a hegyoldalon friss, gyönyörű fű zöldellt. Ide jött a szarkaláb, s megkérte fűrokonait, szaladjanak a hegy lába felé, mert szegény Pipacs körül elfogyott a legelő, s olyan öreg, hogy nem tud újat keresni Kétszer se kellett ezt mondani a füvecskéknek: szaladtak lefelé a hegyen, hogy minél előbb odaérjenek. El is ámult Pipacs, amikor — mint egy mesebeli terülj asztalka —friss legelő zöldellt a lába előtt. Bizony, ő sem kérette magát, s olyan jóízűen nekilátott a cseme- gézésnek, hogy a virágok, fák, bokrok megelégedéssel néztek egymásra. Pipacs meg azt gondolta magában: , .Ilyen jó füvecskét sem ettem még életemben. De ha még egy kis friss vizet is ihatnék, én lennék a legboldogabb ló a világon!”. Két kis fűszál meglátta Pipacs szemében a kívánságot, s szaladt aforráshoz: — Ugyan, testvérkém, itasd meg ezt a szegény állatot; olyan öreg már, hogy menni se bír. Szaladt a forrás; Pipacs alig fejezte be gondolatban a kívánságot, máris ott csörgedezett lába előtt a friss, hideg víz. Ivott is Pipacs boldogan. Aztán lefeküdt a fűre, s nem győzte dicsérni magában, hogy milyen szép az élet. A kis forrás ezalatt megkérte a benne lubickoló szellőt, menjen, és legyezze Pipacsot, olyan melege van szegénynek. A szellő szárnyra kapott, körülsimogatta Pipacs fejét, aztán ott keringett fölötte, s napestig hűsítgette. — Biztosan álmodok— gondolta Pipacs —, mert ilyen boldog még sohasem voltam. Ezalatt beesteledett, s Pipacs olyan fáradt lett, hogy le kellett csuknia a szemét. így aludt el boldogan — örökre. Ott feküdt a virágos rét kellős közepében. A forrás így búcsúzott tőle: — Ne felejtsd el hogy felüdítettelek! A virágok így: — Ne felejtsd el hogy szerettünk téged! A szellő: — Ne felejtsd el, hogy játszottam veled! A két kis fűszál: — Ne felejtsd el, hogy szemedből olvastuk ki a kívánságodat! Pipacs mintha mindezt értette volna, még egyszer, utoljára mégbiccentette fejét barátai felé, aztán hagyta, hogy a virágos rét álomba ringassa. Meg is őrizték emlékét a fák, füvek, virágok. Nekem a Nagyapám mesélte el a történetét. Szarka Zoltán tanuló Az evezőlábúak rendjébe tartozó kormoránok vagy kárókatonák családja 30 fajt számlál. Bőrükben nincs légpárna, csontjaik légtartalma is kevesebb, mint más vízimadaraknak. Ezért a kormoránok nem tudnak vitorlázni, úszás közben is mélyen ülnek a vízben, és lendület nélkül tudnak a víz alá bukni. A víz alatt lábaikat szorosan egymás mellett tartják, így mint egyetlen evezőlapátot, használhatják. Szárnyaikat nem mozgatják, s az elég hosz- szú és durva toliakból álló farkuk kormányként szolgál. Ezeknek a jó búvármadaraknak a tollazata a nedvesség ellen nincs különösképpen védve, és a vízből való felmerülés után meg kell szárítaniuk tollazatukat. E szárítás közben a kárókatona oldalvást tartja félig kitárt szárnyait. JÁTÉKKÍGYÓ Akik szeretnek és tudnak fát faragni, azoknak valóban gyerekjáték egy tekergő kígyót elkészíteni. Megfelelő vastagságú és hosszúságú, hibátlan, lehetőleg csomómentes botot keresünk. Lehántjuk és megfaragjuk kígyóformára az egészet, egy darabban. Megcsiszoljuk, azután ízekre feldaraboljuk. E darabokat hosszában, a közepén félbe vágjuk, s a két fél darabot enywel fölragasztjuk egy erős vászoncsíkra jobbról, balról. Az ízek a vászonnál szorosan egymás mellé kerüljenek, de a szélek felé az ízek közötti rést kissé ferdére faragjuk el, hogy ott a rés bővülő legyen! A derekánál fogott, és vízszintesen tartott kígyó ugyanúgy ingó, tekergő mozgásokat végez, mint az élő állat. Aki ügyes, megfelelő színű festékkel kígyómintázatot is festhet a játékkígyóra. Tudod-e a vadászatról? ... hogy a földön látható vadnyomok sorozatának csapa a neve. ... hogy töretnek nevezik azt az ágat vagy levelet, amit a vadat elejtő vadásznak nyújtanak át. . .. hogy kompetenciának nevezik azt a vadászrészt, amelyet a vadász megkap a zsákmányból. ... hogy cserkelésnek nevezik a vad gyalogos, észrevétlen megközelítését, barkácsolásnak pedig a vad kocsival való megkeresését. „Türelemmel várok, majd csak jön az utasom!
