Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-27 / 49. szám
1990. február 27., kedd SOMOGYI NÉPLAP 5 A közösség vállalása az ősökkel Megszépül a csombárdi kúria Interjú Olsvai Imre népzenekutatóval Szinte alig van olyan népdalverseny, -fesztivál vagy dalostalílkozó Somogybán, amelyre Olsvai Imre zenekutatót ne hívnák meg szakértőnek, zsűritagnak. Hiszen jelenléte hangot ad, véleménye, szakavatott tanácsai segítik a népzenemozgalmat. Olsvai Imre az MTA Zenetudományi Intézete népzenegyűjtő csoportjának a munkatársa. Munkahelyét gy mutatja be: — Tevékenységét tekintve ez rendkívül összetett intézet. A Bartók-kutatástól a zenetörténeti múzeumig, a néptánctól, illetve a népzenétől a szociológiáig számos területet foglal magába. Néhány éve egy olyan érdekes számítástechnikai kísérletnek is otthont ad, amelynek során kottával „viszik be” a dallamot, s a gép már itt-ott a maga nyelvén visz- sza is tudja énekelni. Ez többek között azért is jelentős, mert távolabbi népek és népzenék dallamait a gép össze tudja hasonlítani, tárolni, s az összefüggéseket is kimutatja. — Az akadémia folyamatban levő megújulása menynyiben érinti ezt az intézetet? — Közvetlenül sehogy, ugyanis a mi átszerveződé- sünk 14 évvel ezelőtt történt. Előtte három épületben voltunk szétzilálva, azután kaptunk egy új, nagy épületet, a volt Erdélyi-palotát. S ez tökéletesen megfelel a tevékenységünknek. — ön népzenekutató, népdalgyűjtő, zenepedagógus... — A pedagógiát nem szabályszerűen, tehát nem iskolai keretek között folytatom. Tanfolyamokat szervezek, dudaiskolákat, népdalkörvezetőknek továbbképzést; mindig van valamilyen alkalom, hogy szólhatok felnőttekhez, gyerekekhez. A hosszú évek munkájával szerzett ismereteket pedig különböző módszertani füzetekben igyekszem közreadni. Remélhetőleg az idén megjelenik az az ötlemezes összeállítás, amely eredeti dunántúli népzenei felvételeket tartalmaz, — Hogyan értékeli ma az ország népzenemozgalmát? — Csaknem húsz évvel ezelőtt kezdődött a nagy fellendülés, az amúgy is parázsló tüzet az első Röpülj, páva! lobbantotta lángra. Az eredeti elképzelés pedig csak az volt, hogy csináljunk egy olyan versenyt, amely megmozgatja a népzeneszerető embereket *s amelyre bármilyen korú és foglalkozású jelentkezhet. És lám, mi lett belőle! Kiderült, hogy a városi fiatalság is megérezte a belső üzenetet; ez művészet, ez az ősökkel való közösség vállalása. Meghazudtolták azt a néhány évvel korábbi zenekritiku$i megállapítást, hogy a mai fiataloknak nem kell a régi stílusú, lassan falun is kihalóban levő népzene, ez a hagyomány a múzeumok polcain fog porladni. E vélemény ellenére eleven kultúrává tudott válni, egy új nemzedék egyre inkább a magáénak érzi és szívesen él vele. Kaposvár büszke lehet a Zengő együttesre, amely a régi dunántúli stílust, illetve a régi hangszereket hitelesen szólaltatja meg, ma az egykorival egyenrangú színvonalas muzsikát produkál. — Mit jelent önnek ez a megye, hiszen Somogybái származik? — Ha szabad ilyen merész hasonlattal élni: mint Kodálynak Galánta vagy mint Petőfinek "a Kiskunság. Magaménak érzem örömét és gondját is, de természetesen más tájegységek ügye is foglalkoztat. A titkos vágyaim közé tartozik, hogy a Gyékényes— Berzence—Barcs vonallal szemben fekvő magyar— szlovák falvakat is bejárhassam. Daruvár környékén például vannak olyan falvak, amelyekbe 100—120 évvel ezelőtt Somogyból költöztek az olcsón kapható föld miatt. Ezek a területek valahogy kiestek a figyelemből, népzenehagyományaik felkutatása az én feladatom lesz. — Somogybán a népdalkultúra méltó megőrzéséért most mi a legfontosabb feladat, a legsürgősebb teendő? — A hagyományápolás segítése. Az, hogy a különböző szemléket, dalostalálkozókat továbbra is megrendezzék. Hiszen ezek azért is hasznosak, mert egymás tapasztalataiból, alkár szakmai botlásából is tanulni lehet. Nehéz megfogalmazni azt a lelki élményt, örömet, amelyet tükröz a jókedv, a derű s a művelődési házak előcsarnokából hallható kötetlen dalolás. Ilyenkor még az utcán is harsog a népdal, Kodály szavaival élve: zenei anyanyelvűkre találtak az emberek. — Somogy hol áll a hagyománymegőrzés színvonalát jelentő rangsorban? — Jó közepes szinten. A legjobbnak a palóc vidéket ítélem; ám az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ott nem kellett „bányászni” a hagyományt, hiszen bennük él még. A népdalhagyományokban talán a legszegényesebb Fejér, Komárom és Pest megye déli része, de ezeken a területeken, is működnek arany minősítésű pávakörök. Tamási Rita Szorongva, lehangoltan nézem a számokat (1956-tól 82-ig), ez bizony nem több 26-nál. Petőfi is 26 évet élt, s amikor meghalt (eltűnt) a segesvári csatatéren, egy egész nemzet siratta, illetve vélte hihetetlennek korai végét. Legendák, hiedelmek keltek szárnyra, s ezek látens módon máig tápláltak hitet és reményt, mint a búcsúján róhelyek valamikori csodái. Itt van azonban egy mai költő, aki 1956-ban született és 1982-ben meghalt (tehát fizikai létét tekintve volt), itt van egy vékony kötet mintegy félszáz verssel, és az olvasó (aki úgy gondolja, hogy többé-kevésbé ismeri a kortárs magyar irodalmat) zavarba jön az ismeretlen név láttán. Aztán elolvas néhány verset, kissé szórakozottan „kóstol- gatva-ízlelgetve” a sorokat, s egyszer csak döbbenten mered egy, a tudatalattijából földerengő ismerős és mégis ismeretlen, másokkal össze nem téveszthető arcra. (Nincsen Isten. Vak kígyók kosarába ' nyúltam, féltem. Tudtam, a halál gyáva. /Va" kon harap, fél magától. Nincsen ' Isten.) József Attila szíve „a semmi ágán” vacogva integet ennek a kivételes költészetnek, amelyet egy vékony köteben hagyott ránk Hargitai Gyula, A magány állapota, a mindhalálig tartó bajvívás a feloldásért a feloldhatatlannak önmaga megismerésének, megismertetésének kínzó vágya és kudarca, egyszóval a pokoljárás kénytelen-kelletlen vállalása egy bizonytalan megváltás ígéretéért... Képalkotó fantáziáját — noha szürrealista fogantatású — talán a mgg nem értéstől való vacogtató félelem okán, szigorú logikával zabolázza, versében egyesül a kimondhatatlan, a mágikus, a látomás a reális léttel, az elvont a megfoghatóvál, a tapinthatóval (a pohár vízben a vihar / mennydörgéseit keresi / a vének odvas kórusa ; indulót énekel neki). Vagy (szivárványon ballag a csikó / lesz belőle, néma hintaló.) Űjra és újra megkísérli néven nevezni sarkában járó néma ellenfelét (hátha a kimondott, a névvel megbélyegzett elveszti rontó erejét, hatalmát), s elődsorsokban (Csontváry, Derkovits, Latinovits, Bosch) keresi- kutatja önmaga sorsának, elrendeltetésének magyarázatát (a sörben virágpor- medvével táncol / a fehér varjú s borostyánszobrok / hegedülnek krúdy gyulának uraim / én latinovits Zoltán kijelentem / hogy az örök havazás mélyén fehér / ruhában kutyaként ugatok.). KÖNYVESPOLC Az olyanféle verssorok olvasásakor, mint a „Malacként visít a szél a késeken, az éles / köveken”, a fiatal / volt-e öreg egyáltalán, lehetett-e?! ) József Attilára kell gondolnom, a Balláda a bujdosóról ciklusban pedig a már „homokos, vizes síkra” ért lélek, a Nagyon fáj költője kísért eredeti, mondhatnám, nagy versekben. A ciklusok elé írt szép esszé szerzője, Mányoki Endre eképpen fogalmaz: „Hargitai Gyula balladái a kirekesztődés elviselhetet- lenségéről szólnak. A tragédia előtti pillanatról, arról a pontról, ahol már nincs esély, de még van.” Vékony, puha kötésű könyv, egyszerű, olcsó kivitelben, mint mostanában a napfényre egyre nehezebben kerülő verseskötetek. A címe: Pogány'rekviem, A belső lapján szerény dedikáció: „Tisztelettel megküldöm fiam verseskötetét. Dr. HaÜsch Gyula.” Nem lehet letenni, de nem is akarom. Egyelőre a kezem ügyében tartom, hogy bármikor beleolvashassak, hogy gyakran beleolvassak. Később majd elhelyezem könyvtáramban, a tragikusan korán elhunyt kortárs írók polcán, ahol talán ő lesz a legfiatalabb. Mert a többiek között még 40-esek is akadnak. (Héttorony Könyvkiadó) Szapudi András A XVIII. század első felében, késő barokk stílusban épített egykori Pong- rácz-kúrián a múlt év ősze óta 40 szakember dolgozik. A Pannon Kastély Részvénytársaság tulajdonában levő műemléket idegenforgalmi célokra Szigetvári György tervei alapján alakítják át. Az évszázados fenyőkkel, szel ídgesztenyefákkal, ciprusokkal, védett somfasorral körülölelt épület 22 szobás szállodává változik, s felújítják a freskókkal díszített kápolnát is. A kivitelező a Surján Völgye Termelőszövetkezet; munkásai a szeptemberi (hivatalos) átadási idő helyett júniusra ígérik az átalakítás befejezését. A JÖVŐ ÚTJAI... Úszva jövünk a világra Az éjszakai órákban is érdemes néha a jugoszláv televízióra átkapcsolni. A közelmúltban Igor Tsar- kovski nem mindennapi élet- módtáboráiról láttam francia filmet. Magukkal ragadó képiek: szülés előtt álló anyák — családjukkal, gyerekeikkel — egy tengeröbölben. Delfinekként úszkálnak a víz alatt mindannyian, anyaszült természetességgel. Azután hegyet másznak Igor és egy kötél segítségével — a nagy pocakot védve, óva. Irina vízben guggolva, egyedül, mosolyogva szül. Éppencsak sóhajt egyet-kettőt az illem kedvéért, és máris megcsókolhatji vizes magzatát. Újabb hasonló szülések; van, ahol kicsit besegítenek. Bűbájos jelenet: a babákat — Keresztelő Jánosként — vízbe meríti Igor; s egy pillanatra fejüket kiemelve — vízdugó repül ki orrocskájukból. A szoktatás az avatatlannak néhol drasztikusnak látszik. Vacog a család a vízben ... Aztán Igor „alkatrészeire szedi” az újszülöttet: minden ízület babasúlyú terhelést kap... Az újszülöttek csak az első két hétben tarthatók meg — a méhen belüli létben egyébként megszokott — boldog, víz alatti úsakálás állapotában. Értő kézzel tényleg nem sok visszaszok- tatás kell: a kicsik nyitott szemmel, könnyed eleganciája hullámmozgással (micsoda tökéletes és megalapozó tornalehetőség!) élvezik az átlátsz», tiszta őseltemet. Mentősként nem egészen így tanultuk a szülésvezetést, máshogy is vezettem le; és persze — szokványosán — máshogy is kell. Az újszülöttet jó melegen bebugyoláljuk, nehogy lehűljön, mert az végzetes lehet ... Igenám, de az edzettség állapotában (vagy az edződés folyamatában) másként funkcionál a test. Libabőrös a baba a föltehetőleg nem előmelegített tengervíztől, aztán kap hasáig egy kis takarócSkát, és máris nyugodt, sima bőrű ... Mi egy kicsit olyanok vagyunk, mint Misi mókus a mündig termő fa alatt. Reszketünk a megpr Ibáltatások- tól; meleg, puha kényelemmel vesszük körül magunkat. Hallottam Iván ..László pszichiátert beszámolni gerontológiai kutatásairól. Bebizonyosodott, hogy a száz év fölöttiek táborára a testi és lelki megpróbáltatások özöne volt jellemző. Tanulságként ne a nélkülözések, a létminimum-alattiság konzerválására gondoljunk. Legyen lehetőségünk aszkézi- sünket magunknak előírni! Természetgyógyászaink, életreformereink útmutatásával (dr. Angeli István, dr. Oláh Andor, Schirilla György és sokan mások) tudatosan vállalt életformát vállasz- szunk — és választhassunk! — az életmódváltás minden egyéni és közösségi előnyével; hozzáadva netán a Tsarkovski-módszer szélesebb körű hazai bevezetését is. Egy ilyen úton járó nemzedék bátran pályázhat a következő évezredben a 200 éves életkorra is. Mai tudásunk szerint majdnem eny- nyire vagyunk „hitelesítve” — az optimális működés (...) állapotában. A jövő útjairól van szó, hangsúlyozom', hiszen ma még az sem válhatott általánossá, hogy az ország valamennyi szülészetén biztosítsák a papás együttszüléseket. Magam 15 éve folyamodom cikkekben, szóban, beadványban az „illetékesekhez” — eredmépytelenül. Míg én szülést vezettem, hat fiam születésénél egyszer sem lehettem jelen — és úgy érzem, ezt az örömet már meg sem érhetem. Kaposváron sem. Palásti Szabó János Szabó Zoltán Sándor festőművész rajza Hargitai Gyula: Pogány rekviem
