Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-09 / 34. szám
6 SOMOGYI NÉPLAP 1990. február 9., péntek PORTRÉ „Csak annyit tudtam, hogy színész akarok lenni” Beszélgetés Nagy-Káló zy Eszterrel — Ön második évadját tölti a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Jelenleg Weöres Sándor Holdbéli csónakos és Schiller Ármány és szerelem című darabjában játszik, továbbá többfilmszerepet is alakított. Egyenes út vezetett a színészi pályára? — Nagyjából így történt. Tizennyolc éves koromban felvettek a Színház- és Film- művészeti Főiskolára. Másodéves koromban kezdtem el forgatni, ettől fogva minden évben kaptam filmszerepet, volt olyan év, hogy hármat. A színházi pályafutásomat nem nevezném töretlennek, mert a színpaddal voltak és vannak nehézségeim. — A fiúiskolái Jelvétel az első nekifutásra sikerült. A sett meg bennünket Ascher Tamás kaposvári főrendező, aki rábeszélt, hogy Kaposvárra jöjjek. — Elvárásai igazolódtak? — Nekem mindig gondot okozott a magam értékelése, de a nagyszínpadon különösen. Kaposváron nagyszínpadon játszottam és sokszor éreztem azt, hogy az én eszközeim kicsik ennek a távolságnak a befogására. A nagyszínpad tehát nem igazán a műfaja. Több filmszerepéből következően a filmezést és a televíziót nagyobb élvezettel csinálja. — Tévéfilmet csináltam többet, mozifilmből csak kettőt: Makk Károly rendezésében Az utolsó kézirat-ot és Deák Krisztina Eszter könyve című filmjét — az — Kik azok a színészek, akiknek munkássága példaértékű Ön előtt? — Mondhatnám Töröcsik Marit, akit nagyon szeretek és zseniális színésznőnek tartok. Básti Julit szintén. Avagy Kálmán Gyuri bácsit, akinek iróniája mögött a bölcs tudós húzódott meg. — Kemény kritikák érik a magyar színészképzést és többek példája azt igazolja, hogy diploma nélkül is jelentős életművek születtek. Önnek meghatározó élménye volt a főiskola négy éve? — Kerényi Imre és Huszti Péter osztályába jártam. Tanított minket Versényilda néni. Gáti József és Sőtér Magda. Az új színészgenerációnak leginkább a beszédét Varga Zsolt riportja Csobod Péter fotói tőén és szépen beszélni, de az a beszéd olyan gesztusrendszert hozott magával, amelyik már nem volt az enyém. Itt kerültünk azután bajba: mindenkinek sajátos a beszéde, a hanghordozása, dallama, hangszíne. A beszédnek érthetőnek kell lennie, de nem biztos, hogy a beszéd egyénisége egyúttal beszédhiba is. A főiskolán sem kellene külön beszédóra, hanem a mesterségbe épüljön be a beszédképzés. — Mennyire tanulták meg a szakmai fortélyokat, mire helyezték a hangsúlyt az oktatásban? —Szakmai fortélyokat igazán nem is tanítottak. Leginkább azt javították, amit tehetsége vagy óz indíttatása volt meghatározó? ■ — A mi osztályunkban a lányok többségét elsőre felvették. Én csak annyit tudtam, hogy színész akarok lenni. Rengeteg verset, színdarabrészletet és monológot tanultam meg a felvételire. Sokat számított a pályám választásánál, hogy anyu is színész akart lenni, és sokat mesélt nekem erről. — Milyen családi háttérrel indult a pályán? — Édesapám jogász, édesanyám színész szeretett volna lenni, de ez nem sikerült neki, és á Szénbányászati Tröszt irodájában dolgozott Tatabányán. Van egy nővérem, aki földrajz—rajz szakos tanár. Gyöngyösön születtem, Tatabányán végeztem a gimnáziumot, onnan költöztünk Budapestre. — A diploma után a kaposvári társulathoz szerződött, holott a gyakorlati idejét a Madách Színházban töltötte. Nem volt csábítóbb a fővárosi színház? — Negyedéves koromban kaptam ajánlatot a Madáchtól és a Radnóti Színháztól. A döntés előtti napokban kereeddigi legkedvesebb filmemet —, amelynek most lesz a bemutatója. Az Édes Anna forgatása most fejeződött be, de az utószinkron még visz- sza van. Makk Károllyal nagyon jó volt együtt dolgozni, mert tudta, mit kell mondania a színészeknek, hogy megszülessen a jelenet. Deák Krisztinával — akivel a Csinszkát is forgattuk — élveztem a munkát, mert jól értettük egymást. A színházi rendezők közül Babarczy Lászlóra gondolok szeretettel, és — ugyan keveset dolgoztam vele —Ascher Tamás is meghatározó. — Nagyon kell Önnek a rendezői irányítás? — Azt hiszem, hogy igen. Szükségem van rá, mert mindig visszaesem abba a hibába, hogy magamból indulok ki a szerep megformálásánál. Éppen azért, mert az alkatomnak megfelelő szerepeket kapok. Én a saját élményeimből és gondolataimból építkezem, de ennél többről van szó: a rendező az egész darabot látja, és tudja, hogy egy-egy szerep mit mond. Az elképzelés az övé. bírálják. Ezt nem is tudtuk igazán megtanulni, mert nem hittünk benne. Azt a fajta beszédet és színjátszást, amelyet Gáti tanár úr tanított, én már nem érzem igaznak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell érthenagyon rosszul csináltunk. Jó, hogy volt hangképzés, tánc, színpadi mozgás és esztétika, művészettörténet, filozófia. Ezekre szükség van. Olyan órák is voltak, Miller Lujza szerepében az Ármány és szerelemben. amelyekre csak bejártunk, de még azt sem kellett volna. Politikai gazdaságtan, tudományos szocializmus... Elvette az időt a hasznos dolgoktól. Nem tudom, hogy a mesterségből mennyit lehet megtanulni, de ha valakiben van szikra, hogy színész lehessen és ebben a közegben él, akkor a szinházközelben Legkedvesebb színházi szerepe: Pávaszem királykisasszonya Holdbéli csónakosban. eltöltött négy év nagyon sokat számít. — Jól érzi magát a kaposvári színházban? — A próbaidőszakokban jól. Nekem van egy kislányom, őt nem lehet „kikapcsolni”. Kaposváron élek, ezért sajnos ritkán jutok el Pestre. Ha nincsenek próbák, akkor is bejárok a színházba, hiszen ha kilépek a lakásomból, rögtön a színházat látom meg, és ez vonz. Fontos lenne, hogy szabadidőmben más színházat is lássak, de a gyerek és a távolságok miatt nem tudok kilépni a városból. — A táj előadásokkal és a színház vendégjátékaival viszont kilépnek Kaposvárról —Általában nagyszínpadra komponált darabokat játszunk a színházban, ennek tájváltozatát visszük a vidéki városokba. Úgy érzem, hogy a táj vált ozat nem hozza az előadás igazi formáját. Elismerem, hogy kellenek ezek a fellépések is, de nem szoktam meg a lekicsinyített darabokat. A budapesti vendégszereplésen egészen más a közönség. A kaposvári előadásokat nagyon váiják, ezért sokszor nyomasztó az elvárás. Nem is tudom, hogy mindig meg- felelünk-e neki. — Hogyan tudja összeegyeztetni a gyereknevelést a színházzal? Melyik rovására megy a másik? — Csakis a színház a gyerekére. Szerencsém, hogy nagyon jó természete van Flórának. Tud alkalmazkodni, és képes arra —■ bár csak két éves —, hogy megértse: neki így dolgozik az anyukája. Hozzászokott ehhez. Nehéz így, de ha a gyerek mellett nem folytat-. hatnám a pályát, amelyet szeretek, mindkettőnknek rossz lenne. Ha próbálok, reggel viszem bölcsődébe a gyereket, s délután hozom haza. — Mit csinál szabadidejében és kikkel tölti legszívesebben? A színházi közeg mennyire alkalmas barátságok kötésére? — Szabadidőmet Pesten töltöm, de szabadságon még nem voltam. Kaposvárról nehéz forgatásokra utazni, ezért nyáron forgattam. Más közegben nem mozgok, így barátaim szakmabeliek. Molnár Piroska, Szalma Tamás és felesége, Kulka János tartoznak a barátaim közé. Ők azok, akikkel igazán -jóban vagyok. A szüleimmel csak akkor találkozom, ha Pesten vagyok. — Változott-e a személyisége, amióta a pályán van? — Azt hiszem, ha nyugod- tabb nem is, talán kiegyensúlyozottabb lettem. Zavarban érzem magam, ha felismernek az utcán. Nem tudom, hova bújjak. — Magánéletének gondjai befolyásolják-e színpadi produkciójában? — Befolyásolnak, de ha színpadon vagyok, ez konkrétan nem jut eszembe. Ha lemegyek a színpadról, akkor esetleg. Tény, hogy van bennem feszültség és idegesség, de nem próbálom belejátszani a szerepbe. — Köszönöm a beszélgetést.
