Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-07 / 32. szám
1990. február 7., szerda SOMOGYI NÉPLAP 5 Nyelvtanártalanság Hyolcvanon túl a katedrán Értelmes élet — másokért DEDIKÁLT KÖTETEK RADNÓTI MIKLÓSTÓL * Ha végre-valahára elfoglaljuk helyünket az Európa- házban, fontos, hogy megértessük magunkat a már ott lakókkal. Már csak ezért is jól meg kell tanulnunk azon a nyelven, amelyiken ők jól megértik egymást. Ez lehet az angol, de miért ne tanulnánk más (nyugat-) európai nyelven is? Nem csoda, milyen nagy nyomás hárul oktatási intézményeinkre ez ügyben. Azért nem iskolát írtam, mert az egyetem is ebben a szűk cipőben jár. Ott képzik azokat a tanárokat, akik majd tanítani fogják az Európa- ház nyelveit. Ha valamelyik intézmény nem készült fel lökésszerű igénynövekedésre hazánkban, akkor az az egyetem. Ha azt akarjuk, hogy egy évtized múlva idegen nyelveket jól beszélők sokasága lépjen ki a középiskola kapuján, akkor azonnal el kell kezdenünk a fejlesztést, hogy többszörösére emeljük a nyelvtanári szakos hallgatók létszámát. (Arra is kell gondolnunk, hogy a kiképzetteknek most majd az eddigieknél is nagyobb lehetőségeik lesznek a pályaelhagyásra. Például hogy a tanári fizetések két-háromszorosáért beálljanak fordítónak, idegen nyelvű levelezőnek, előadónak.) 'Igen ám, de az egyetem falai nincsenek gumiból. Vezetői tehát azon gondolkodnak, hogyan lehet növelni a hallgatók számát. E célra új épületre lenne szükség. Valaki hallott arról, hogy a Világbank nyelvtanulási célokra pénzt tud adni. Puhatolóztak is ebben az irányban, de a visszajelzés váratlan érvvel bizonyult nemlegesnek: a szakértő azt mondta, Magyarországon az egyetemi kapacitások nincsenek kihasználva. Ha valóban olyan nagy lenne az igény a nyelvtanárképzésre és átképzésre, akkor szombaton, sőt vasárnap is lehetne órákat tartani, ott van kihasználatlanul az egyetem, mert a hallgatók és oktatók már péntek délután sem szívesen hallgatnak, illetve tartanak órákat. Minderre csak azt lehet mondani, hogy ez bizony így van. S nemcsak a tanárok dolgoznak így, hanem majd’ mindenki. Ehhez szoktunk hozzá. Aszerint élünk már vagy másfél évtizede, hogy gazdasági fejlettségünk megengedi: heti negyven órát öt napra osszunk el, s az Űr pihenőnapjára még rádobjunk egy lapáttal, azaz nappal. Ezt vívmánynak tekintjük, s biztos vereségre számíthatna a választásokon az ,a párt, amelyik a hat napos munkahét visszaállítását tűzné zászlajára. S ekkor jön egy szenvtelen, kívülálló közgazdász, aki azt mondja, tartsanak az egyetemek szombaton és vasárnap nyelvórát. Közgazdászunk bizonyára nemmel felelne a kérdésre: valóban olyan nagy szükségünk van nyugati nyelveket beszélő emberekre, mint ahogyan állítjuk? Ha így volna — érvelhetne —, akkor úgy megfizetnénk a jövő nyelvtanárait, hogy nem Bertalan Béla, a tabi tanács közművelődési felügyelője mondta: — Eredménnyel zárult a romániai testvérváros, Tus- nádfürdő támogatására meghirdetett „adj egy könyvet” akció. Nyolc szákszervezeti alapszervezet gyűjtött, de az adományozók között vannak egyének is. Három hét alatt ezer kötet csak a szombati, de a vasárnapi órákra is szívesen mennének. (Mondjuk a magán-nyelvtanulás piacán kialakult órabérrel.) A közgazdász azt feltételezné továbbá, hogy ebben az esetben nyilván, az egyetemi oktatókat még jobban megfizetnénk, mert nagyobb tudá- súak, mint tanítványaik, s ha nem fizetnék meg őket, maguk mennének azokra a helyekre, ahová tanítványaik készülnek. De hát mi nem fizetjük meg sem egyiket, sem másikat (sem a többi szellemi munkát), tehát nyilvánvaló, hogy mégsem kell nekünk igazán az Európa-ház nyelveit oktató tanár, s az ezeket beszélő ember. Mondhatnánk persze a közgazdásznak, hogy drága uram, nálunk a • szabad szombat vívmány, a pénteket pedig amolyan régi szombatként kezeljük, ezeket nem lehet visszacsinálni. Mire a közgazdász azt válaszolná, hogy ők ugyan még nem olyan fejlettek, hogy a félszabad pénteket is megvalósították volna, de a szabad szombat náluk is létezik. Ámde ettől még a társadalom egyik intézménye sem vált le a munkahét kéthetedére. Visszavághatnánk azzal, hogy az öt- napos_ munkahét bevezetésének hálunk is ez volt a feltétele, hogy, hogy nem, nem teljesült. Azt meg végképp ne mondjuk neki, hogy Budapesten százával állnak zárva a kis élelmiszerboltok, mert nem hogy szombat—vasárnapra, de a hét többi napjaira sincs, aki kinyissa őket. Erre ugyanis könyedén rávághatná, hogy akkor semmi baj, emelni kell a boltok jövedelmezőségét, mondjuk úgy, hogy növelik az árrést a kereskedőik és a gyártók érdekeinek egyeztetésével. Ha nő a nyereség, addig növekszik a boltok száma, amikor már nem lesz bolt újabb boltot nyitni. Erre nem vághatunk vissza azzal, hogy a kereskedő haszna 9 százalék, a húsiparosé például 3, amiből egyik sem tud sem megélni, sem fejleszteni, mert akkor azt mondja, hogy ebben az esetben túl alacsony a fogyasztói ár, meg kell emelni. S ekkor hiába jövünk azzal, hogy a mi -béreink hajdani — erősen támogatott — árainkhoz vannak megállapítva, s még ez a jobbik eset, mert néhány mellékes dologgal, a lakással, az orvosi ellátással meg úgy volt, hogy ingyen kapjuk a fizetési boríték mellé. Mert ha ezt mondanánk, akkor azt válaszolná, hogy ha mindaz a lázálom, amit elmeséltünk neki, igaz akkor maga a rendszer a rossz. S ekkor nem vághatnánk ki, hogy ezt már mi is tudjuk, de ettől még nem lesz több hely az egyetemen. Azt azért egy ilyen beszélgetés alkalmából csak megtudhatná szenvtelen közgazdászunk hogy mégiscsak nagy szükségünk lehet az európai nyelvek tanulására. Hiszen most is mindketten a közgazdaságtan nyelvén beszéltünk, mégsem értettük egymást. könyvet gyűjtöttek össze, nagyrészt klasszikus művet, illetve mai elbeszéléseket, regényeket. Sok a tankönyv és a mesekönyv is. Az összegyűlt ajándék- könyveket válogatják, csomagolják és február végén adják át a Tusnádfürdőről Tabra érkező delegáció tagjainak. K. J. Várják a jelentkezőket | Limesjárás Az Európa népeinek kulturális együvé tartozását jelképező limesjárás szervezését kezdte meg a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeuma. Vállalkozásukkal a pannóniai légiók kultúraterjesztő és -megőrző szerepéről emlékeznek meg. A gyalogtúra július közepén Aquincumból indul Felső-Pannónia hajdani fővárosáig, a Bécs melletti Carnuntumig. Többen az I. századi légiósok páncélzatában, felszerelésében kelnek útra, s a korabeli katonák étkét — legalábbis hasonlót — fogyasztják. Útközben, a nagyobb városokban, a hely szelleméhez kapcsolódóan rituális előadásokat, gladiátor játékokat tartanak. A produkcióban részt vevő gladiátorok és keretszereplők ily módon is kapcsolatot kívánnak teremteni a Nyugat-Európában már élő hagyománnyal, amely a hajdani limesutak vándorait eleveníti fel. A limes járáson bárki részt vehet, hagyományos túra- felszerelésben is. öt kilométeres gyaloglás után emléklapot kapnak. A vállalkozó kedvűek — életkor megkötöttség nélkül — jelentkezhetnek az Aquincumi Múzeumnál. „Meglehet, hogy a Jó kétségbeesésbe dönt... Mellesleg mindegy, nem az a feladatom, hogy megítéljem, hanem hogy gyakoroljam”. (Sartre) Török Lehel tíz éve egyedül él. 1971-től nyugdíjas tanár, de ezek az esztendők is mozgalmasan telnek: engedi az egészsége. Most, 81 évesen is heti négy órában tanít magyar irodalmat és nyelvtant, a kaposvári Táncsics gimnáziumban, a szakmunkások szakközép- iskolájában. Szabad óráiban olvas és ír. A hosszú évek magányában gyakran idézi visz- sza tevékeny életét, a jót és rosszat egyaránt. — Dédapám, nagyapám, édesapám, édesanyám. — valamennyien tanítók voltak: így tehát nem csoda, hogy öcsémből és belőlem is pedagógus lett — kezdi a beszélgetést Török tanár úr, akinek szeme fel-fel- csillan, ha az ősökről s a hivatásról mesél. Kétéves korom óta iskolához vagyok láncolva: a Fegyver- nekhez tartozó örménypuszta kis iskolájában tanítottak a szüleim ' és engem mindig magukkal vittek a tanórákra, mert nem volt kire hagyniuk. A padsorok végén játszadoztam. A tanyasi tanítólakból az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba vezetett az út. Major Tamásnak itt nyolc évig volt az osztálytársa: együtt játszottak az iskola színjátszókörében. Az egyetem bölcsészkarán magyar—német szakos tanári diplomát szerzett. — A diákévekre nagy szeretettel emlékezem: az egyetemen a hallgatók írásbéli tehetségüket is bizonyíthatták. Olyan — igaz, rövid életű — folyóiratokban kaphattak helyet versek, novellák, mint a Kultúra, vagy a Szabadon című lapok. Illyés Gyulától, Jankovich Ferenctől, József Attilától is kaptunk kéziratokat. Az íráson, szerkesztésen — no meg az előadásokon — kívül szívesen mentem el egy-egy Nyugatestre. Ezek elsősorban a fővárosi értelmiség számára szerveződtek. Így ada tott meg, hogy Móricz Zsiga bácsival személyes kapcsolatot alakíthattam ki. Virágok, könyvek, kisebb- nagyobb emléktárgyak sajátos arcot adnak a kétszobás Kossuth Lajos utcai lakásnak. Több mint ezer kötetes a házi könyvtár. Zömmel szépirodalom és a-- tanítás metodikájával foglalkozó magyar és német nyelvű szakirodalom. A legértékesebb darabja két dedikált Radnóti kötet. — Együtt végeztem Radnóti Miklóssal a gyakorlóévét. A mintatanításon — amelyen a feladat Arany Családi kör című versének megismertetése volt —, nekem kellett elemezni. Igaz barátság fűzött bennünket egymáshoz, s így kaptam meg a Kaffka Margit-tanul- mányt és egy verseskötetét.- Barátságunk Miklós elhurcolásával ért véget. A fiatal tanár 1938-tól a felvidéki Szene magyar gimnáziumában kezdett el tanítani. Jászberény, majd Szolnok következett ezután. Megyei szakfelügyelőként gimnáziumi igazgatóként, TIT-titkárként dolgozott, s ez utóbbi beosztásban nem taníthatott. 1954-ben ugyanilyen beosztásban jött Kaposvárra, ám azzal a kikötéssel, hogy óraadó lehet. 1956—59 között a középfokú tanítóképzőben, majd a Táncsics gimnáziumban tanított. — Nekünk, pedagógusoknak az oktatás mellett föl kell vállalnunk a nevelést is — mondta. — Mindent el kell követni azért, hogy tanítványainak magatartáskultúráját minél magasabb fokra fejlesszük. A legnélkülözhetetlenebb és leghatásosabb nevelőerő a személyes példaadás. Arra törekedtem mindig, hogy minél többször legyen a diákoknak sikerélményük. Tudásáról, hivatásszere- tetéről több ezren győződhettek meg az évtizedek folyamán. Arról faggattam: elégedett-e? A válasz: igen, mert vallja, hogy az élet csak egy esetben lehet értelmes: ha azt másokért éljük le. Lőrincz Sándor Az NSZK, kanadai és magyar részvény- társaság — a Rolitron — minden tevékenységében az embert helyezi a középpontba. Egyik fő tevékenységük az irodaautomatizálás és az ipari folyamatszabályozás. Ezeken a területéken a számítógépet hívják segítségül a munka gyorsítására, áttekinthetővé tételére és könnyítése érdekében. Ilyen termékük például a Rosytexit Plus szövegszerkesztő rendszer, mely az irodákban helyettesíti az írógépet, és rendkívüli módon könnyíti, gyorsítja a munkát. Másik fontos szakterületük a műveseállomások tervezése, kivitelezése, működtetése és a dolgozók képzése, valamint az ún. nővérközpont kialakítása, mely az intenzív osztályokon a betegek állandó kontrollját biztosítja. Jótékony célú szervezetük a Rolitron Alapítvány, mely a mozgássérült gyermekeket segíti az egészséges élethez. Gőz József Ezer kötet Tusnádfürdőnek
