Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-05 / 30. szám
SOMOGYI NÉPLAP 7 1990. február 5., hétfő SPORT RÖPLABDA NB I Vereség hazai pályán IZZOTT A TUNGSRAM Veszprém.—K. Építők 3-1 (—5, 11, 12, 8) Kaposvár, városi sport- csarnok 100 néző. V.: Juhász, Vasák. Kaposvári Építők: Jeze- ri, Pácsonyi, Méng, Török, Búzás, Bozóki. Csere: Ka- ragity, Katona, Bogár. Edző: Kozma György né. A mérkőzés elején felváltva vezettek a csapatok, majd 8-3-ra elhúzott a hazai gárda. Az első szettben továbbra is a K. Építők játszott fölényben. Méng há- ríthatatlan leütéseinek és Török, illetve Jezeri remek nyitásainak köszönhetően a hazaiak állva hagyták ellenfelüket. Így az első játszmát magabiztosan, nagy fölénnyel a hazai csapat nyerte meg. Mindenki a hasonló folytatást várta, s úgy tűnt, hogy ezt a K. Építők játékosai sem gondolják másképp. Bár a vendégek szerezték az első két pontot, a kaposvári csapat pillanatok alatt átvette a vezetést. Előbb 3-2-t, majd 6-3-at mutatott az eredményjelző tábla a hazaiak javára. Ekkor azonban megtört a K. Építők lendülete: a Veszprém 8-8-nál utolérte a kaposvári együttest, majd elhúzott 12-8-ra. A hazaiak edzője hiába kért időt, ez sem segített: a vendégek 15-11-re nyerték a második játékrészt. A következő szettben villámrajtot vett a K. Építők: előbb 4-0-ra, majd 7-2-re is vezetett már. Ezután azonban a vendég csapat egymás után négy pontot szerzett, felzárkózott egy pontra, majd sikerült egyenlítenie 9-9-re. A játékrész hajrára rendkívül izgalmasan alakult. A két csapat felváltva vezetett egy-egy ponttal, s egyik sem tudott elhúzni ellenfelétől. 12-12-es állásnál azonban a vendégek összpontosítottak jobban, s csak ők tudtak pontokat szerezni. Ekkor már érezni lehetett, hogy eldőlt a találkozó a vendégek javára. A negyedik szettben 4-4-ig fejfej mellett haladtak a csapatok. Ezt követően a Veszprém sorozatban szerezte pontjait, amire a hazaiak nem tudtak válaszolni, s így elhúztak 9-4-re a vendégek. Ekkor a K. Építők edzője, Kozma György- né időt kért, amely úgy tűnt, hogy használ: a hazai csapat felzárkózott 9-7-re. Ezután ismét a vendég együttes percei következtek, s esélyt sem adtak az Építők legénységének, magabiztosan nyerték az utolsó játszmát. Az első szettben látottak alapján úgy tűnt, hogy a K. Építőknek van keresnivalója a válogatottal érkező Veszprémmel szemben. A hazai játékosok azonban fokozatosan visszaestek, és az egyre jobban belelendülő veszprémiek átvették a játék irányítását. Végül a rutinosabb és tapasztaltabb vendégek megérdemelt győzelmét arattak az enervál- tan játszó K. Építők ellen a csaknem 80 percig tartó összecsapáson. A hazai együttesből Pácsonyi nyújtott jó teljesítményt. Drámai küzdelemben Építők-győzelem K. Építők—ZTE 3-2 (8, 8, —8, —11, 12) Kaposvár, városi sportcsarnok, 100 néző. V.: Ribi- zsár, Hajdú. K. Építők: Török, Jezeri, Méng, Pácsonyi, Búzás, Bozóki. Csere: Bogár, Sárái, Angyal. Edző: Kozma Györgyné. A mérkőzés elején a hazai csapat ragadta magához a kezdeményezést, s 4-2-re, majd 11-4-re vezetett. Ekkor megtört az Építők lendülete, az ellenfél felzárkózott 11-8-ra. Ismét a kaposvári csapat pillanatai következtek: egymás után szerezték a pontjaikat és magabiztosan nyerték az első játszmát. A második játékrészben nem változott a játék képe. A vendégek szerezték meg a vezetést, azonban a K. Építők 4-3-ra fordított. A hazai csapat ezután hat pontot szerzett sorozatban, s máris 10-3 állt az eredményjelző táblán. Ekkor megtorpantak a kaposvári játékosok, és a ZTE felzárkózott 10-7-re. A hazaiak edzője időt kért, amely jó hatással volt: az ismét „megtáltosodott” K. Építők nem kegyelmezett ellenfelének. A harmadik szettben villámrajtot vett a hazai gárda, s rövid időn belül elhúzott 6-1-re. A ZTE játékosai azonban nem adták fel. Kihasználva a ha7 zaiak megingásait, sorozatban 9 (!) pontot gyűjtöttek, s ezzel tulajdonképpen el is döntötték a harmadik játszma sorsát. Bár az Építők még feljött 10-8-ra, de innentől kezdve már csak a vendégek tudtak pontokat szerezni. A negyedik játékrészben a vendég ZTE talált előbb magára, s 4-1-re elhúzott. A K. Építők azonban utolérte ellenfelét, majd a vezetést is megszerezte. Rendkívül szoros volt a negyedik játszma, sokáig egyik csapat sem tudott jelentős előnyre szert tenni. Majd 10-7-re újból elhúzott a ZTE, de a K. Építők ismét egyenlíteni tudott. A hajrát a vendégek bírták jobban idegekkel, s előbb megugrottak 14-10-re, majd a játszmagyőzelmet is megszerezték. Az ötödik, mindent eldöntő szettben eleinte fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a K. Építők előbb 5-2-re, majd 9-4 arányban vezetett. A ZTE folyamatosan felzárkózott, a kaposvári együttes azonban tudta tartani minimális előnyét. Drámai küzdelem alakult ki, a vendégek egy pontra felzárkóztak. Végül a jobban összpontosító K. Építők ha nehezen is, de megnyerte az utolsó játékrészt, így a kaposváriak hagyhatták el győztesen a pályát. A 106 (!) percig tartó összecsapás drámai küzdelmet hozott. A Kaposvári Építők csak magát hibáztathatja azért, hogy végül ilyen nehezen nyert. Két nyert szett után a harmadikban már 6-1-re vezetett, s innen tudott feljönni a ZTE. Az Építők győzelmével egy rossz sorozat ért véget, hiszen az előző négy találkozón mindannyiszor vereséget szenvedett a kaposvári csapat. A hazai együttesből mindenki jelesre vizsgázott küzdeni tudásból, különösen Török és Pácsonyi nyújtott jó teljesítményt. K. Tungsram—Budaörs 3-0 (1, 7, 2) Kaposvár, városi sport- csarnok, 300 néző. V.: Hajdú, Ribizsár. K. Tungsram: Marek, Halász, Novák, Nagy, Sántosi- né, Magyarné. Csere: Sasvári, Zalavári, Tuba, Sáfrány, Polgár, Csepregi. Edző: Simonná Kutas Zita. Az első játékrésznek rövid a krónikája: az első pontot meglepetésre a vendégek szerezték, a következő 15-öt egymás után a hazaiak ... A következő játékrészben ismét a vendégek szegezték meg a vezetést. Ezután a K. Tungsram elhúzott 5-2-re, de a Budaörs — a közönség legnagyobb ámulatára — kiegyenlített. Ekkor ismét a hazai csapat percei következtek, s a. Tungsram ellenfelének mindössze további két pontot engedélyezett a második szettben. A harmadik játszmában kivételesen nem a Budaörs szerzett vezetést; csak a hazai csapat 4-0-ás vezetésénél tudták megszerezni első pontjukat. Továbbra is a kaposvári hölgyek játszottak nyomasztó fölényben, s megérdemelten nyerték a találkozót. A valamivel több, mint fél órán át tartó mérkőzésből szinte lehetetlen bármiféle következtetést is levonni. Már a találkozó elején egyértelművé vált, hogy a két csapat között legalább egy osztálynyi különbség van. A két csapat mérkőzése hamar barátságos jelleget öltött, így Simonná Kutas Zita edző a K. Tungsram keréténék valamennyi játékosát pályára küldte. Jellemző, hogy a vendég budaörsi csappt egy játszmagyőzelemhez elegendő pontot sem tudott összegyűjteni ... A hazai csapatból Halász, Novák, Sántosi- né és Magyarné játszott jól. A mérkőzést követően elutazott Törökországba a Tungsram csapata: a kaposvári együttes egy héten keresztül Ankarában készül az újabb erőpróbákra. Fenyő Gábor Ezúttal is jó a Tungsram-sánc Vereség a tavalyi bajnok otthonában Csepel SC—Kapos Volán 3-0 (6, 7, 2) Budapest, csepeli sport- csarnok, 100 néző. V.: Fe- renczi Bíró. Kapos Volán: dr. Pridál, Stefik, Schmidt, Ciffra, Czotter, Kántor. Csere: Szabó, Kiss, Tóth. Edző: Lasz- czik Iván. Megilletődötten és idege, sen kezdett a Kapos Volán Budapesten; sajnos ezt a továbbiakban sem tudta levetkőzni, így a Csepel a tavalyi bajnokhoz méltóan simán nyerte a mérkőzést. Az első játszmában már 8-0-ra vezetett a Csepel, amikor a kaposváriak megszerezték az első pontjukat. A mérkőzés során mindössze kétszer jutott vezetéshez a Kapos Volán; a második játszma elején 2-1-nél, illetve 3-2-nél... A három játszTOTÓ A totó 5. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: xx21x22x 1 x 1 1 x+ x. mában a játék képe alapján egy percig sem volt kétséges a Csepel győzelme. A pénteki hazai nagyszerű játék után meglepetést okozott a Volán játékosainak lélektelen, taktikai nélküli játéka. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Kántor Sándor a pénteki mérkőzésen a vállában bevérzést szenvedett, és így a Kapos Volán játékosainak Budapesten az első útja a sportorvoshoz vezetett, ahol Kántor kettő injekciót kapott és csak így tudta vállalni a mérkőzést. Gelle József MÉZGA — BÁLA KFT. Import bálás ruhák árusítása nagy választékban A MARCALI MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN február 6-ón. Nyitva tartás: 8—17 óráig. (476678) Gyászjelentés Mely fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, SOSTQRICS JÓZSEF zimányi lakos életének 50. éyében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése február 6-án délelőtt 10 órakor lesz a zimányi temetőben. A gyászoló család * * * Mély megrendüléssel es fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága, felejthetetlen halottunk, TALIÄN GYÖRGYNÉ Szabó Rozália volt somogyi a jszi, majd Kaposvár, Szigetvári u. 81. sz. alatti lakos február 1- jéra, 80 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február 9-én, pénteken 14.30 órakor lesz Kaposváron, a Keleti temetőben/. Gyászolják: szerető férje, leánya, unokái, dédunokái és a rokonság • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk. POSZA ISTVÁN volt szenyéri lakos 77 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése február 9-én fél kettőkor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család • • * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, TÓTH JÓZSEF volt Kaposvár, Honvéd u. 19. sz. alatti lakos életének 78. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 7-én du. fél 4 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy BAKSAYSANDORNÉ Ulrich Irén 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 8-án, csütörtökön 15.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család * * * Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy HOLLÓSI IRMA kaposmérői lakos január 30-án, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése február 8-án 11 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Gyászolják: testvérei és azok családja M A l MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag clu. 5 és 7: A SÁRKÁNY EVE (am., 16). Szabad Ifjúság f6 és f8: VIDEORIVETtTÖ: BOLERO (mb. am.). Mozimúzeum f6: KRISZTUS UTOLSÓ M'EGKl- SERTÉSE I—II. (am.). Latinca mozi £6: ROAD HOUSE — ORSZÁGÚTI DISCO (am). Barcs 7: ARANY ÉS VÉR (mb. sp.— fr.). Marcali 7: A SHOGUN Árnyéka (mb. jap.). Nagyatád du. 5: A NYOLC SZAMURÁJ LEGENDÁJA I—II. (mb. jap.). TELEVÍZIÓ Budapait 1 8.23: Műsorismertetés. 8.30: Tetthely. 10.05: A nyugdíjasnak sosincs ideje. 10.30: A hét. 11.30: Delta. 16.40: Déli videó- újság. 16.55: Mi legyek? 17.45: Szám-adás. 18.00: Egy szó, miintt száz. 18.50: Esti mese. 19.00: Cimbora. 19.30: Híradó. 20.05: Választási műsor. 20.15: Családi kör. 21.05: Választási műsor. 21.15: Panoráma. 22.05: Szülőföldem: Zámoly. 22.45: Híradó 3. Budapest 2 17.15: Tv2. 17.45: Torpedó. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Szimfónia. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. Otíliák Tv 1 12.00: Éjszakai stúdió. 13.05: Jogi esetek. 13.35*: Heti körkép. 14.05: Conny és Peter zenél. 15.35: Kum Kum. 16.00: Antan-tén-usz. 16.30: Vif-zack. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: Menekülés Luciferrel. 18.00: Mi. 18.30: A szépség és a szörnyeteg. 19.30: Híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Hinter. 22.18: Szibéria. 23.30: Az angyal. 0.15: Hírek. Osztrák Tv 2 16.40: Müvészlexikon. 16.45: A világ vasútjai. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Ali. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Hotel Paradies. 21.15: Schilling. 22.00: Híradó 2. 22.25: Test-lélek-tudat. 23.25: Angelika Kauffmann portréja. 0.25: Hírek. Jugasilév Tv 1 8.15: Műsorismertetés. 8.45: Szervusztok, kíváncsiak. 9.00: Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, és szomszédoknak, akik édesanyámat, nagyanyánkat, dédikénket, ÖZV. HORVATH ISTVANNE Janics Vilmát utolsó útjára kísérték és osztoztak fájdalmunkban. Rébel József né és családja * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a keresztszülőknek, komáknak. rokonoknak, szomszédoknak, jó barátoknak. ismerősöknek, a kaposvári 1. Sz. Postahivatal vezetőinek, a volt postai kézbesítő munkatársaknak, a kaposvári áfész dolgozóinak. külön az áfész köz- gazdasági osztálya dolgozóinak. a KPM géptelep dolgozóinak! és mindazoknak, akik felejthetetlen drága halotluhik, VERB JÓZSEF volt. zselickislaki lakost utolsó útjára elkísérték, mély fájdalmunkat koszorúikkal. virágaikkal, részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Ezúton mondunk köszönetét valamennyi megjelent rokonnak, barátnak, jó ismerősnek, az Unitech és az Agrovill kisszövetkezet, a barcsi gimnázium képviselőinek. akik drága halottunk, SZŰCS LASZLÓNÉ Rákóczi Katalin temetésén részt vettek, jelenlétükkel. virágaikkal, együttérzésük kinyilvánításával fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Siófok centrumban, a minta lakótelepen kétszobás, második emeleti (téglaépületben), egyedi gázfűtéses lakás áron alul eladó. Irányár: 1 550 000 Ft. Érdeklődni telefonon: 84-11-320. (131056) Wartburg, o km-es, négyütemű eladó. Érdeklődni: Ságvár, Petőfi u. 26. (130993) 0 km-es, négyütemű Wartburg eladó. Érdeklődni: Miklósi, Séta-tér u. 17. (130992) Eladó egy hároméves hol- stein tehén, 2 db bikaborjú és egy üzemképes, 50-es MTZ traktor. Berzence, Damjanich u. 13. (136996) Téli iskolatévé. 14.45: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Napló I- 17.20: Oktatóműsor. Í8.05: Szervusztok, kíváncsiak! 18.20: Számok és betűk. 18.45: Dokumentumműsor. 19.15: Rajzfil'm. 19.30: Napló II. 20.00: Branislav Nosic vígjátékciklusából. 21.05: Külpolitikai műsor. 21.35: Napló III. 22.00: Éjszakai program. 0.16: Hírek. KOSSUTH RADIO 9.00: Napközben. 11.05: Hagyományápolók. 11.37: Kék öböl. 12.00: DéLi krónika. 12.35: Ki nyer ma. 12.50: Kell vagy nem kell? 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.05: Átalakulás vagy átmentés? 14.35: Kóruspódium. 15.00: Szépirodalmi Figyelő. 15.30: Zenei tükör. 16.00: Tizenhat óra. 16.30: Nyitnikék. 17.00: Eco-mix. 17.30: Bemutatjuk űj kórusfelvételünket. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti magazin. 19.30: Hol volt. hol nem volt... 19.40: Hollós Máté népdalfeldolgozásaiból. 20.00: Első kézből. 21.00: A Kabaré- színpadon. 22.00: Hírvilág. 22.30: Archívumok mélyéről. 23.45: Ludwig Güttler trombitán játszik, Friedrich Kircheis orgonái. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—6.00: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Irodalmi világjárás. 9.35: Rózsa Miklós filmzenéiből. 10.00: Magyarán szólva. 10.15: Színészek énekelnek. 11.05: Hogy tetszik lenni? 11.35: A Steps Ahead dzsesszegyüttes játszik. 12.10: Nóták. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.05: Kölyök- rádió. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Visz- sza . . . 19.35: A ’80-as évek sikerlistája. 20.05: Egy órában egy élet. 21.05: Operettparádé. 22.05: Rockújság. 23.20: örökzöld filmmelódiák. 0.15—4.20: Éjfél Után. BARTÓK RÁDIÓ 11.00: Leonard Berstein operafelvételeiből. 12.05: Üj lemezeinkből. 13.00: Toll és mikrofon. 14.00: Az MRT énekkara madrigálokat énekel. 14.13: Fúvószene orosz szerzők műveiből. 14.39: Thomas: Mignon. 17.53: Versenyművek. 18.30: Állatok — nálatok. 19.05: Follow me! 19.35: Zenekari muzsika. 20.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 22.30: Agyátültetés. 23.10: John Abercrombie dzsessztriója játszik. 23.29: A hét zeneműve. 24.00: Hírek.