Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-17 / 41. szám

1990. február 17., szombat SOMOGYI NÉPLAP 15 SPORT „A legszebb jutalom" Hét évtized sodrásában Élete úgy indult, mint a hegyi pataké, amely a forrásától nagy sebes­séggel rohan alá szűk medrében. Hatalmas sziklák, éles kanyarok fékezik, de egy pilla­natra sincs megállása. Amint aztán alább ér, enyhül sebessége. A cser­melyből patakká bővül, majd folyóvá duzzad. Egyre hatalmasabb, és mint barátságosabb. Valahogy igy indult Stettner Miklós élete is. A kis csermely, amely a nyugati határszéli Kő­szegen buggyant felszín­re, vágtató iramban tört utat magának. Háború, hadifogság, munkanél­küliség — ezek voltak az útját álló hatalmas sziklák, amelyeket nem volt könnyű kikerülni. Azért mindig megtalál­ta a' helyes utat, amely szülővárosától Kapos­várig kanyargóit. Nem volt társ tálán e hosszú úton. A sport, ezen belül is az atlétika szere­teti végig útitársául szegő­dött. Még otthon, a szülői ház udvarán kapaszkodott bele először a sportoik ki­rálynőjének szoknyájába, s nem engedte el a mai na­pig. Az egykori kőszegi „el­jegyzés” egy életre szólt. Ott, családi házuk udvarán a magaisugróléc mellett tett hűségnyilatkozatot. És a „hitszegést” mindig kerülte. Amikor alig tizenikiencéve- sen egy szombathelyi K'ISQK-versenyen területi bajnokságot nyert rúdugrás­ban, tudta, hogy jól válasz­tott. A testnevelési főisko­lán sem csalta meg szerel­mét, sőt az egyik főiskolai bajnokságon újabb ezüst­éremmel kedveskedett neki. Az országos bajnokságon tízpróbában elért hatodik helyezése is elsősorban a „királynő” iránti hódolatát tükrözte. A budapesti főis­kolai évek után ismét csak Kőszeg, majd Sopron és Győr tevékenységének újabb állomásai. 1953 nyara. Látszólag ez az év sem más mint a töb­bi, de Stettner Miklós éle­tében mégis mérföldkő. Ek­kor költözött Kaposvárra, s egy olyan patinás intéz­ménynek lehetett a testne­velő tanára, mint a Táncsics gimnázium. Tizenegy feled­hetetlen esztendő az öreg Alma Materben bearanyozta hétköznapjait. De aztán egy parancsoló szó mindent meg- fakított. Kellett a hely, ép­pen az ő helye, mert tud­ták, hogy ő zokszó nélkül, haragtól mentesen köszön el. Csak egy-kát utcával köl­tözött arrébb, az 503-as szak­munkásképző intézet várta nagy-nagy szeretettel. És Stettner Miklós újabb „ott­honában” is családra lelt. Még nyugdíjazása után is visszahívták, így aztán vagy másfél évtizedet töltött el abban az intézetben. Soha nem zsörtölődött, és nem volt sértődékeny; bármerre sodorta a sors, a sport, de elsősorban az atlétika szere­tete mindvégig kísérte. S még valami; tanártársainak és egykori diákjainak meg­becsülése, ragaszkodó szere- tete. Ma hetvenévesen is büszkén megy aiz utcán. Mo­solygós tekintetek szegeződ- nek rá, szinte méterenként köszöntik. Ha itt élte volna le egész életét, akkor se juthatna ki több a megbe­csüléséből. Sajnos, a háború közbe­szólt, így „csak” negyvenkét évet szánhatott a sportra, nap nap után ingázva a ta­nári és az atlétikapálya út­vesztői között. A múlt év decemberében töltötte be a hetvenet. Lép­tei ma is ruganyosak, arcán nem szántottak mély baráz­dát az évek, és egészségét a huszonévesek is megirigyel hétnek. S mégis! Elérkezett az az idő, amikor az ész parancsol a szívnek és tu­domásul kell venni a kérlel­hetetlen igazságot, miszerint nincs tovább. Át kell adni a helyet azoknak, akilk do­kumentálni is tudják, hogy fiatalabbak. És Miklós bácsi megint búosúzott, mint élete során annyiszor. De ez a mostani búcsú talán másért is em­lékezetes marad. Szíves' baráti beszélgetés­re invitálták, egy szokvá­nyos találkozóra; ilyenkor ez a módi. A „szónok” el­mondja" a betanult szöveget arról, hogy milyen jó kollé­ga volt, hogy mennyire hi­ányozni fog, és nem feled­keznek meg róla, sőt ezután is szívesen látják. Aztán a jelen levők udvariasan megtapsolják, majd kap né­hány szuvenírt, egyet koc­cintanak a közös évekre. Az­tán ki-ki megy a dolga után. Valami ilyesmire számított. Az első csalódás a terembe lépve érte. Vagy harmincán ülték körbe az asztalt; egy­kori diákjai, kollégák, edző­társak siettek kezet szoríta­ni vele. Azok az őszinte, me­leg tekinteték, a mesterké­letlen szavak! Nem, ilyet egy rutinos rendező sem ké­pes összehozni. Ehhez vala­mi más is kell, például amit úgy hívnak, hogy barátság, szeretet... Nem volt hivatalból fel­kért szónak, mindenki mon­dott valamit, csák úgy spon­tán, a szívétől diktálva. Any- nvi minden hangzott el, hogy nem is tudta egyszeri­ben ott belül elraktározni. Napök, talán heteik, hóna­pok kellenek, hogy lassan felidézhesse őket. Ami bizo­nyos: valamennyi szó a szí­véig hatolt. Néhány különö­sen. A vele csaknem egyko­rú, ma is nagy tekintélyű egykori válogatott atléta, olimpikon, a volt neves se­bészorvos így szólt: büszké­nek érzi magát, hogy a ba­rátjának tekintheti. A jó hangulatú, családias összejövetelen részt vevők csak nem akartak kifogyni a témákból. Egykori tanít­ványok szegezték neki a kérdést, hogy emlékszik-e erre, meg arra... Melegen ölelte át a segít­ségével válogatottá lett Ko­vács Géza, egy díszes al­bummail lepte meg Zd- borszky Tibi, és szóha ke­rült Csorba Virginia, aki ugyancsak az ő irányításá­val vált érdemes sportolóvá. És se vége, se hossza nem volt a felsorolásnak —mind­azokról, akik sokat, nagyon sokat köszönhetnek neki. Talán nem is fejezi ki mél­tóképpen hálájukat az a sok ajándék, amellyel kedves­kedni igyekeztek. Asztalán a még frissen illatozó virágok között Ott az a díszes vere­tű Ady Endre képmását megörökítő emlékplakett, amelybe búcsúztató egyesü­lete, a Kaposvári Építők a költő ismert verssorát vé- sette: „Csak akkor születtek nagy dolgok / Ha bátrak voltak ákik mertek.” Szívé­hez szóló sörök, bár soha­sem tartotta magát bátor­nak, — egyszerűen csak tettre késznek. Ahogy meg­fogalmazza, nem törekedett valami rendkívüliségre, ő csak a kötelességét akarta teljesíteni és mindazt, amit a sport -iránti szeretet dik­tált. Munkáját többször is elismerték. A kiváló tanár cím mellé megkapta a Test­nevelés és Sport Kiváló Dol­gozója kitüntetést, valamint a Sportérdemérem ezüst fo­kozatát is. Több mint negy­ven év szolgálatáért talán nem sok. Stettner Miklós ez év ele­jétől nyugdíjas. Több idő jut a családjára, de ahogy ismerem, most majd a há­rom unokát veszi „keze­lésbe”. „Nem voltam harcos tí­pus” — állítja magáról, majd gyorsan hozzáteszi, hogy ezt nem is bánja. Mert bármi­lyen közel is állt hozzá az atlétika, a gyerek szeméből ki tudta olvasni, ha más sportághoz volt kedve. És Fotó: Kovács Tibor ilyenkor nem küzdött a megtartásáért. — Csak aki szereti sportágát, az érhet el jó eredményeket — vallja a megszokott visszafogott­sággal, és inkább csak arc­kifejezéséből olvastam ki, hogy ezt milyen komolyan gondolja. Mert Stettner Miklós test­nevelő tanár és atlétaedző mindig mindent komolyan gondolt, és ugyanúgy hitt is. Egykori versenyzője így fordult hozzá a búcsúesten: „Hadd mondjam el életem legszebb győzelmét! Nem ar­ra a pillanatra emlékezem, amikor átszakítottam a cél­szalagot, hanem arra, ami­kor a dobogóra álltam és Miklós bácsi szemében meg­jelent egy könnycsepp. Ez volt életem legszebb jutal­ma i..” Jutási Róbert MA SZÉCHENYI-KUPA Labdarúgás Előkészület! mérkőzés Évek óta érdeklődés kísé­ri azt az utánpótlás terem­labdarúgó-tornát, amelyen Kaposvárt Márton József tanítványai képviselik. A A Széchenyi-kupa néven másodszor sorra kerülő ren­dezvényen olyan iskolák csapatai vetélkednek, ame­lyeknek ismert klubok a patronálói. A Rába ETO, a Békéscsaba, valamint a Sze­ged legjobb együttesének utánpótlása vesz részt a tor­nán a kaposvári Széchenyi kereskedelmi, valamint az ipari szakközépiskola tár­saságában. Nyolc órától zaj­lanak a mérkőzések a váro­si sportcsarnokban, és szá­mos kiegészítő program te­szi teljessé a napot. Kaposvári Építők—NK Ku- tina 5-1 (2-0) Kaposvár, Arany utcai sporttelep, 150 néző. V.: Pálfi. A hazai együttes maga­biztos győzelmet aratott a jugoszláv III. osztályban szereplő vendégek ellen. A Kaposvári Építők gólszer­zői: Pilisi 2„ Balázs 2, Gő- bölös. A jugoszláv csapat becsületgólját Stoics szerez­te. fJ.TR A BICSKEI A KAPITÁNY? Harmadik alkalommal ült össze a Magyar Labdarúgó­szövetség Munkaügyi Döntő- bizottsága Bicskei Bertalan volt (?) labdarúgó-szövetségi kapitány ügyében. A pénteki tárgyalás előtt a gyanútlan látogató mit sem sejthetett abból, hogy a székházban pereskedő felék találkoznak. A volt válogatott szakvezető kötetlenül beszélgetett a szö­vetség főtitkárával és mun­katársaival. Reggel fél kilencre meg­érkezett dr. Török Ferenc is, aki Bicskei jogi képvise­lőjeként vett részt a tárgya­láson. A háromtagú döntő- bizottság Csíki Károly el­nökletével két újabb tanút hallgatott meg. Először Varga Miklós államtitkár, az MLSZ volt társelnöke jelent meg a bizottság előtt, s vá­laszolt azokra a kérdésékre, amelyek Bicskei kapitánysá­gára, szerződtetésének mód­jára, körülményeire vonat­koztak. Varga Miklós el­mondta: Bicskeit olyan csa­pat építésével bízták meg, amely eredményesen szere­pelhet az 1992-es Európa- bajnökság selejtezőin. Varga Miklós után dr. Laczkó Mihály, az MLSZ el­nöke következett. A Kábel- művek vezérigazgatójának Csíki Károly feltette az ilyenkor szokásos kérdést, vagyis hogy fűződik-e bár­milyen érdekviszonya a tár­gyaláson megjelent felékhez. Dr. Laczkó nem kis meg­lepetésére azt válaszolta: nem! Szinte természetes, hogy erre dr. Török Ferenc kérte, vegyék jegyzőkönyvbe, miszerint a tanú az MLSZ elnöke, s ebben a tisztsé­gében magától értetődik az érdekeltségi viszony. Az elnök a későbbiekben kijelentette, hogy emberileg soha semmi gondja nem volt Bicskei Bertalannal, a vá­logatott eredménytelensége miatt szorgalmazta a kapi­tány leváltását. — Bicskei a magyar—gö­rög barátságos mérkőzés előtt kapta az első figyel­meztetést, amikor tanúk előtt azt mondtam a szak­vezetőnek: amennyiben ezt a találkozót a csapat nem nyeri meg, le kell vonni a következtetéseket. A spa­nyolok elleni vb-selejtezőn pedig a tisztes helytállást tűztük ki célul, ám' a válo­gatott Bicskei irányításával ezt sem teljesítette — je­lentette ki dr. Laczkó Mi­hály. (Amikor dr. Laczkó Mihály ezt mondta, kény­szerszünet következett. Az MLSZ tanácsterme ugyanis sötétségbe borult, a villany kialudt.) A folytatásban dr. Török Ferenc tett fel kérdéseket az elnöknek. Elsősorban dr. Laczkó Mihály Bicskeivel szembeni elfogultságát pró­bálta bizonyítani. Hosszas vita után az elnök elismer­te, hagy a szövetségi kapi­tány lelkiismeretesen vé­gezte munkáját, ennék elle­nére a csapat eredményte­lenül szerepelt. Dr. Laczkó Mihály tanú- vallomása után Bicskei Ber­talan kért szót. Valótlannak nevezte, amit az elnök a gö­rögök elleni mérkőzéssel kapcsolatban állott. Kije­lentette : — Dr. Lacdkó Mihály ezt mondta a találkozó előtt: „Bercikéin, itt nyerni kell, mert különben nagy baj lesz”. Arról viszont szó sem esett, hogy lemondok, amennyiben nem sikerül kiharcölini a győzelmet. Ké­sőbb felajánlották a szakmai igazgatói tisztséget, amit va­lóban nagy megtiszteltetés­nek tartottam, de nem úgy, hogy visszaminősítenék ifjú­sági edzőnek. Én ezt a mun­kát úgy képzeltem el, hogy profi menedzserként fogók együttműködni a válogatott szövetségi kapitányával. De erről szó sem volt! ■ Az eredménytelenséggel megvádolt szakember emlé­keztetett rá, hogy kapitány­sága idején a nemzeti tizen­egy ugyanúgy legyőzte Észak-írországot, és ugyan­úgy veszített pontot Málta ellen, mint Mezey György irányítása alatt. Bicskei „ér­dekesnek” nevezte, hogy ak­koriban Mezey lemondását mégsem követelték ... Vége­zetül elmondta, hogy figyel­meztetést soha egyetlen munkáltatójától sem kapott. Dr. Pethö Róbert, az MLSZ jogi képviselője indít­ványozta, hogy a döntőbi­zottság idézze be tanúként Havasi Mihályt, a szövetség titkárát, valamint Szániel Jánost, az NB I-es Liga el­nökét. Ök ketten ugyanis állítólag újabb részletekkel szolgálhattak volna Bicskei ügyében. Ennek a kérésnek a döntőbizottság nem adott helyt, és határozathozatalra visszavonult. Csaknem egyórás tanács­kozás után a testület dön­tését Csíki Károly hirdette ki. Az MLSZ Munkaügyi Döntőbizottsága hatályon kí­vül helyezte az elnökSéjfko­rábbi határozatát, s Bicskei Bertalant visszahelyezte szövetségi kapitányi tiszté­be. A döntés ellen a felek 30 napon belül fellebbezés­sel élhetnek. A helyszínen sem dr. Török Ferenc, sem dr .Pethő Róbert nem kívánt megjegyzést fűzni a határo­zathoz. Bicskei Bertlan a bizott­ság döntése után a követ­kezőket nyilatkozta: — Azt hiszem, az MLSZ döntőbizottsága olyan hatá­rozatot hozott, amely példa értékű. Ezt úgy értem’, hogy a jövőben alaposabban át­gondolt és megfogalmazott szerződéseket kell kötni. Ez vonatkozik mind a klub- edzőkre, mind a szövetségi kapitányra. * * * Az MLSZ Munkaügyi Döntőbizottsága végzését hallva az MTI munkatársa két-két edző és játékos vé­leményét kérte ki a Bicskei- ügyben. Komora Imre (Olympiakos Pireus, vezetőedző): — Engedje meg, hogy ne minősítsem ezt az egész ügyet. Csak annyit véle­ményként, Bicskei Bertalan­nak most alaposan meg kell gondolnia, mi lesz a követ­kező lépése. Détári Lajos (Olympiakos Pireus): — Egyet tudok: akárki is lesz a magyar labdarúgó vá­logatott szövetségi kapi­tánya, én még szeretnék cí­meres mezben fellépni, küz­deni az Európa-bajnoki se­lejtezőkön. is. Szentmihályi Antal (Tata­bánya, vezetőedző): — Éppen péntek reggel érkeztünk haza tizenegy na­pos görögországi edzőtábo­rozásból és bebizonyosodott: ha váratlan dolgot akar hal­lani az ember, akkor a ma­gyar futball környékén ér­demes „fülelnie” ... Meg­mondom őszintén, szinte nem is hiszem el ezt a dön­tést, szupermeglepetés, ,mindazonáltal igen jól mu­latok az egészen. Eddig is megvolt a véleményem a Bicskei elleni hadjáratról. Most szeretném kijelenteni, igen kellemes meglepetés ért, hiszen ez a jövőre néz­ve megnyugtathatja a ma­gyarországi futballedzőket, nem bánhatnak velük úgy, mint egy bútordarabbal.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom