Somogyi Néplap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-14 / 38. szám
ÁLASZTÁSI ÍREK Választási fórumot tart dr. De Sorgo Tibor, a Magyar Szocialista Párt 1. sz. választókerületben induló képviselőjelöltje február 16-án, pénteken 18 órakor Kaposváron, a Délviép központi irodaházában. (Kaposvár, Tóth Lajos utca 6.) * * * Magyar István, az Agrár- szövetség 5. sz. választókerületben induló képviselő- jelöltje február 19-én 18.30 órakor Inkén, a művelődési házban ismerteti programját a választópolgárokkal. ♦ * * Kardos Ferenc, az SZDSZ 4. sz. választókerületében induló képviselőjelöltje február 15-én, csütörtökön 19 órakor Boglárlellén a Vikár Béla Művelődési Házban mutatkozik be a választó- polgároknak. A fórumon meghívott vendégként előadást tart Juhász Pál közgazda, szociológus, a Pénzügykutató Rt. munkatársa az SZDSZ agrárprogramjáról. ♦ * * A Magyar Demokrata Fórum kadarkúti szervezete február 17-én, szombaton egésznapos programot szervez kicsiknek és nagyoknak. 10 órától ifjúsági előadások (mesefilmvetítés, vetélkedő stb.) szórakoztatják a gyerekeket. Délután 4 órától a felnőtteknek választási nagygyűlés biztosít politikai fórumot. Vendégek lesznek: Szigetvári György képviselőjelölt, Csáti György, Lévai József és dr. llkei Csaba, az MDF országos választmányának tagjai. Dr. Hegedűs Lajos, az 1. sz. választókerületben induló független képviselőjelölt is részt vesz február 15- én, csütörtökön 18 órakor Kaposváron a Móricz Zsig- mond Művelődési Házban rendezendő közös bemutatkozáson. » * » Koszorú József, a Vállalkozók Pártjának 6. sz. választókerületben induló képviselőjelöltje február 16-án, pénteken 17.30 órakor Barcson, a Kiosz székházban találkozik a választópolgárokkal. » * * Szöllősi Istvánná a 2. sz. választókerület független képviselőjelöltje február 16- án, pénteken 18 órakor a mernyei általános iskolában, február 17-én 14 órakor a somogygeszti általános iskolában, 18 órakor pedig a somogyaszalói tanácsházán találkozik választóival. * * * Szita Károly, a Magyarországi Zöld Párt 5. sz. választókerületben induló képviselőjelöltje február 15-én, csütörtökön 18.30 órakor várja a nagybajomi tanácsházán a választópolgárokat. • * * Dr. Házas József, a Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltje ma 18.30 órakor Bábonymegyeren a kultúr- házban tart bemutatkozó, programismertető gyűlést. * * * Pásztohy András, a Magyar Szocialista Párt 2. sz. választókerületben induló képviselőjelöltje február 15-én, csütörtökön 19 órakor a mosdósi művelődési házban tart bemutatkozó gyűlést. Tisztelt Szerkesztőség! Február 5-én Boglárlellén a szupermarketben vásároltam itöbb árut. Otthon vettem észre a vásárlási jegyzék alapján, höigy a 10 kg kristálycukrot kétszer ütötte be a gép, tehát duplán fizettem. Észrevételemet megírtam az áruház vezetőjének; az rövidesen válaszolt: panaszomat jogosnak találta, ugyanis a gép hibáját ők is észlelték, |s azóta megjavították. A történtekért elnézést kért, s 'egyben visszautalták részemre a 279 forintot. Ügy gondolom, ez a nem mindennapi tisztességes eljárás megérdemel egy elismerő szót. Tisztelettel: Nagy József Kaposvár, Hársfa u. 12. AUTÓSORSZÁMOK Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 785 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 171 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 22 027 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 19 018 Trabant Lim. Spec. (Győr) 17 209 Trabant Lim. Spec. (Szeged) 1 058 Trabant Combi Spec. (Bp.) 8 500 Trabant Combi Spec. (Debr.) 6 822 Trabant Combi Spec. (Győr) 6 670 Wartburg Stand. (Bp.) 5 731 Wartburg Stand. (Debr.) 3 937 Wartburg Stand. (Győr) 3 886 Wartburg Spec. (Bp.) 6 721 Wartburg Spec. (Debr.) 5 573 Wartburg Spec. (Győr) 4 447 Wartburg Spec. tt. (Bp.) 17 605 Wartburg Tour. (Bp.) 6 009 Wartburg Tour. (Debr.) 3 387 Wartburg Tour. (Győr) 2 178 Lada 1200 S (Bp.) 53 133 Lada 1200 S (Debr.) 38 792 Lada 1200 S (Győr) 20 120 Lada 1300 S (Bp.) 25 374 Lada 1300 S (Debr.) 21 014 Lada 1300 S (Győr) 10 745 Lada Szám. 2108 (3 ajt., Bp.) 8 596 Lada Sza. 2108 (3 ajt., Debr.) 5 850 Lada Sza. 2108 (3 ajt., Győr) 4 054 Lada Sza. 2109 (5 ajt., Bp.) 159 Lada Sza. 2109 (5 ajt., Debr.) 361 Lada Sza. 2109 (5 ajt., Győr) 13 Lada 1500 L (2107) (Bp.) 22 713 Lada 1500 L (2107) (Debr.) 18 233 Lada 1500 L (2107) (Győr) 7 549 Lada Combi (2104) (Bp.) 2 750 Lada Combi (2104) (Debr.) 1 595 Lada Combi (2104) (Győr) 1 06C Lada Niva (2121) (Bp.) 1 286 Skoda 105 L (Bp.) 12 889 Skoda 105 L (Debr.) 9 632 Skoda 105 L (Győr) 9 636 Skoda 120 L (Bp.) 36 849 Skoda 120 L (Debr.) 19 205 Skoda 120 L (Győr) 23 799 Polski Fiat 126 (Bp.) 7 734 Polski Fiat 126 (Debr.) 4 648 Polski Fiat 126 (Győr) 4 149 Polski Fiat 1500 341 Dacia TX 1310 (Bp.) 26 361 Dacia TX 1310 (Debr.) 19 622 Dacia TX 1310 (Győr) 17 206 Dacia TX 1310 (Szeged) 240 Dacia Combi 1310 (Bp.) 10 091 Dacia Combi 1310 (Debr.) 5 777 Dacia Combi 1310 (Győr) 4 585 Dacia Combi 1310 (Szeged) 28 Dacia TLX *310 (Bp.) 21 232 Dacia TLX 1310 (Debr.) 12 956 Dacia TLX 1310 (Győr) 13 285 Zastava 20 538 Volga Lim. 73 Volga Combi 31 Opel Cadett 1 306 Volkswagen Golf 754 Maruti 990 Msztyiszlav Rosztropovics, a világhírű gordonkaművész és karmester 1974 óta először tért vissza Moszkvába, s ellátogatott a novogyevicsi temetőbe, hogy lerója tiszteletét barátja, a világhírű zeneszerző, Sosztakovics sírjánál. — Az SMK Szabadidőklubja a délelőtti órákban négyhetes, 120 órás, intenzív kezdő német és kezdő szabó-varró tanfolyamot hirdet. Jelentkezni lehet személyesen Kaposváron a 48-as ifjúság útja 46—48. sz. alatt, telefonon a 19-225-ös számon, 1990. február 21-ig. — OLCSÓBBNÁL IS OLCSÓBBAN! Női és férficipők, csizmák, női szandálok, felnőtt- és kamaszpólók, konyharuhák és sok más olcsó áru a SOMOGY- KER Vállalat OLCSÓ ARUK BOLTJÁBAN, Kaposvár, Nosz- lopy G. u. 6. sz. alatt. Tisztelettel várjuk kedves vásárlóinkat! — Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra előkészítő intenzív, levelező tanfolyamokat indítunk magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból. (Angolból és németből nyelvvizsga-előkészítőt is!) Kérjen tájékoztatót! PALLAS Felvételi-előkészítő Munkaközösség, 1364 Budapest 4. Pf. 126. SOMOGYI j^róniíía ] A nap 6.52 órakor kél, és 17.05 órakor nyugszik; a hold 22.33 órakor kél, és 8.15 órakor nyugszik. Újabb erős felhősödés Nyugat felől átmenetileg újból erős felhősödés kezdődik. Sokfelé várható csapadék. Főként havazás, majd havas eső, eső is valószínű. Megélénkül a déli, majd a nyugati szél, hajnalban és reggel helyenként köd képződik. Hajnalban a hőmérséklet mínusz 1 és mínusz 4 fok. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán plusz 1 és plusz 6 fok között alakul. „Hogy kedvet kapjanak egymástól" KÓRUSTALÁLKOZÓ SIÓFOKON Február JL Szerda Bálint, Valentin 150 éve született Claude Monet (1840—1926) az impresszionizmus nemzetközi hírű úttörője és legkövetkezetesebb alkotója. Egy párizsi fényképész műtermében 1874-ben néhány fiatal festő kiállítást rendezett. Nagy vihart kavaró képeik egyike alatt ez a cím állott: „Impresszió, a felkelő nap”. Erről a képről nyerte nevét az impresszionizmus művészeti mozgalma, amely csakhamar forradalmasította az egész nyugati festészetet. A névadó kép festője, a mozgalom úttörő egyénisége Claude Monet volt, aki az új festői fellő-- gás első remekművét, a „La Grenouillére” című képét 1869-ben festette me. Az évszám azért érdekes, mert akkor még javában a biedermeier arcképfestészet és a mozgalmas történelmi kompozíciók élték virágkorukat. A művész utolsó alkotásai, az impresszionista festészet késői gyümölcsei pedig 1920 táján láttak napvilágot, amikor már Európa-szerte kibontotta szárnyait az ex- presszionizmus és az absztrakt művészet. Az impresszionista festő — így Monet is — nem olyannak festette le a tárgyat, amilyennek tapasztalatból tudta, hanem olyannak, amilyennek az adott pillanatban látta. így az impresszionistáknál a színek mellett fontos szerepet kapott a mozgás rögzítése is. — A marcali zeneiskola tanárai február 23-án koncertet adnak. A műsor bevételét Románia megsegítésére ajánlják föl. — A Dunántúli Regionális Vízművek működési területén a hatóságilag megállapított új lakossági ivóvízdíj 9,60 forint, a csatornadíj 7,20 forint. A vállalat az állandó fogyasztók vízmérőit január 8-i fordulóponttal olvasta le, az idénybeli fogyasztók vízmérőinek leolvasására áprilisban kerül sor. A fenti időpontig a fogyasztott vízmennyiséget a régi áron számolják el. — 185 millió téglát gyár az idén a Somogy— Zala Megyei Téglaipari Vállalat. Ez mintegy 20 millióval több az előző évinél. — A lakóhely fejlesztéséért jelvénnyel eddig négy személyt tüntetett ki a se- gesdi tanács. A faluból elszármazott és jelenleg Párizsban élő Paul Bozsoki Segesd történelmi múltjának kutatásáért és megírásáért, továbbá a szülőfölddel tartott hűséges kapcsolatáért érdemelte ki az elismerést. A Rádió Juventus Balaton mai műsora: Középhullámon a 810 kHz-en, 15-töl 17-ig A bakonyi bauxitbánya ma. —• Nemesdédi változások. — Balatonfüredi Hajógyár Rt. — Mezőgazdasági sorozat: 1. Fóliakertészet. — Slágerlista. — Aktuális hírek, információk. — Éleslövészet. A városi tanács igazgatási osztálya értesíti Kaposvár lakosságát, hogy a néphadsereg alakulatai február 15-től 28- ig éjjel-nappal éleslövészetet tartanak a sántosi lőtéren. A fenti időben a lőtéren és annak biztonsági területén senki ne tartózkodjék, mert tilos és életveszélyes. Kórustalálkozónak adott otthont tegnap a siófoki II. Számú Általános Iskola. A koncert főszereplői a felső tagozatos diákok voltak, akik osztályuk színeiben indultak a vetélkedőre — hogy eldöntsék, melyik közösség birtokolja majd egy évig „a legjobb dalosok” címet. Huszonöt évig úttörőhagyomány volt e verseny, az idén először az iskola adta nevét a kiíráshoz. Három szabadon választott dal megszólaltatása volt a követelmény, de voltak csoportok, amelyek mozgással, hangszerkísérettel is színesítették előadásukat, tgy mindhárom 5. osztály táncot járt, a cések még népviseletet idéző szoknyákba is belebújtatták leányaikat. Megszólaltattak trombitát, gitárt, szintetizátort és furulyát is a gyerekek, a 11 — A telefonos ember című, lapunk tegnapi számában megjelent írás 6. bekezdése helyesen: „A központ kapacitása jelenleg 12 ezer, de az előfizetők száma megduplázódhat.” résztvevő osztály dicsőségéért éneklők. A kisebbek főleg népdalokat választottak, a nagyobbak többszólamú mű előadására is vállalkoztak. Más népek dalait többnyire az eredeti nyelven adták elő, így a 7/C olaszul és németül is dalolt. Ahogy „korosodtak” a kórusok, úgy maradoztak el a fiúk... A versenyt — amelynek majdnem 200 résztvevője volt — végül a 8/D osztály nyerte, szinte koncertképes repertoárral lepve meg a közönséget. Hencz Ildikó, Angyal Mariann és Gábor Tímea, a győztes közösség három dalosa elárulta: bizony, számítottak a sikerre. Már évek óta ők őrzik a trófeát... A második helyet az 5/C érdemelte ki, a harmadikra a zsűri a 8/A és a 6/C osztályt rangsorolta. — Elütötte személygépkocsijával Kaposváron hétfőn délután Nagy István 35 éves fonói kompresszorkezelő a gyalogátkelőhelyen áthaladó Kung Antalné 76 éves kaposvári nyugdíjast. Kung- né súlyosan megsérült. Busz a csúcson Magam és utastársaim nevében tisztelettel köszöntőm azt az autóbuszsofőrt, aki tegnap reggel 8 óra tájban érkezett Bárdudvarnokra Nagyatádról. Már .akkor megörültünk neki, amikor mindössze ötperces késés után megpillantottuk a falu végén, örömünket azzal sem tudta elvenni, hogy átsöpörve a községen mindössze arra marradt ideje: mosolyogva hátrafelé mutogasson a megállóban várakozó húsz fős csoportnak. Sőt, külön humoros megjegyzésekre szolgálatatott alkalmat, amikor a falutáblától ötszáz méterre megállt, s a leszállásjelzőt addig kétségbeesetten nyomkodó utasnak végül megengedte, hogy leszálljon. Mondom, nem keseredtünk el. Mindebből arra következtettünk, hogy rövidesen megérkezik a barcsi járat. Az idősebbek titokban még abban is reménykedtek, hogy lesz ülőhelyük. örömünk akkor lett igazán nagy, mikor a várt barcsi járat negyedóra múlva valóban feltűnt. Sajnos, kiderült: nemhogy ülőhely nincs, de még állóhely sem tyl sok akad... Szardíniává lapitásunk előtt megnyugodva állapítottuk meg, hogy a következő megállók népe is élvezhette mutatványát. Ott álldogáltak kétségbeesve, és igyekeztek följutni zsúfolt buszunkra. Hiszen a következőre csak másfél óra múltán számíthattak volna. Szóval még egyszer köszönjük önnek, hogy az amúgy sem unalmas reggeli csúcsot még emlékezetesebbé számunkra. Varga Ottó (Czene) Értesítjük kedves vásártólnkat, hogy KAPOSVÁRON a Noszlopy G. u. 8. sz. alatti ÜZLETÜNK megszépülve és új árukészlettel ÚJBÓL MEGNYÍLT nívóker Szeretettel várjuk törzsvásárlóinkat és leendő új vásárlóinkat! R*’ n Ne feledje: MÉG MINDIG NÁLUNK ÖLTÖZHET FEL A LEGOLCSÓBBAN! (107944) Tarka sorok Előkelő vendég A szálloda vendége odamegy egy egyenruhás emberhez, és így szól: — Portás, kérem, hívjon nekem egy taxit! — Én nem portás vagyok, hanem hajóstiszt! — Jó ... Akkor hívjon nekem egy hajót! Kórházban — Doktor úr! A beteg a 21-es szobában már jobban van. Meg is szólalt. — És mit mondott? — Azt, hogy rosszul érzi magát. SZEMENSZEDETT IGAZSÁG „Megállapíthatjuk, hogy az élsport ma együttjár — ne féljünk a szavaktól — a szélhámosok érvényesülésével, akiknek az egyéni érdeke, valamint a lehetőségek kihasználása, mindig a közösség, máginkább a sport és az ember érdeke előtt jár. Ezeknek a sport csupán alibi, a pénzhez és a hatalomhoz jutás eszköze.” (Roger Bambuck, frameiai s port-áMfamititkár) * * * „Annak a gyereknek ai szemével nézem a világot, akit még nem fertőztek meg a tapasztalatok.” (Cousteau kapitány) * * * „A fene egye meg, teljeser körülvesznek a nők! Bár még van időm, hogy a két lány után fiam is szülessen. Mindig is vallottam, hogy legalább öt gyereket akarok. Beszéltem is Olaudiával, azt mondta: rendben van. Igaz, még kissé kábult volt a szülés után.” (Maraidoina, a NapoUi csalt ára) Feleségek — Barátom! Az én feleségem olyan, hogy egy tárgyról órákig tud beszélni. — Az semmi! Az enyémnek még 'tárgy sem kell, és napokig jár a szája... somogyi NÉPILAP MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: TRÖSZT TIBOR Főszerkesztő-helyettes: DR. KERCZA IMRE Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31.7401. Telefon: 11-644, telex: 13-360 Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: PORDÁNYH. LÁSZLÓ igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest XIII., Lehel u, 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.