Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-31 / 26. szám
1990. január 31., szerda SOMOGYI NÉPLAP 5 TOLLFOSZTÓ APRÓ KEZEK ségesen válaszolnak érdeklődő kérdéseikre. Ha most — ebben a korban — megmarad a kicsinyekben valami féltett kincseinkből, népi hagyományainkkal szembeni adósságunk némileg csökken. S ez végre méltán kezelt örökség az aprók fejéből már ki nem törölhető. Tamási Rita Fotó: Csobod Péter Bemutató a karádi óvodában csak egyszer élik meg — fűzte hozzá Csikvár József —, hanem évről évre valamivel nagyobb tudásanyaggal bővülnek ismereteik. S ez tart össze igazán egy közösséget. A munkaközösség vezetője, Holovics Erzsébet bala- tonföldvári óvónő elmondta: gyűjtőmunkájuk során a portákon szívesen fogadják őket, az idős emberek készörökül kapott hagyományaink megőrzésének igen szép példáját láttuk tegnap délelőtt a karádi óvodában. Régi-régi falusi esték tollfosztó, vidám hangulatát idézték a bájos kisgyermekek, s apró kezük szorgosan dolgozott. De vajon mi is az előzménye ennek az óvodában meglehetősen ritkán látott foglalkozásnak? 1988 szeptemberében a Siófok városkörnyékén, valamint Tab és környéke óvodáiban dolgozó tizennégy óvónő megalakította a Kaláka hagyományőrző munkaközösséget. Céljuk a már- már feledésbe merült tárgyi és nyelvi hagyományok gyűjtése, megismerése, illetve mindezek felhasználása az óvoda életében. Hiszen népszokásaink, népi játékaink, mondókáink és dalaink mindennapi életünket gazdagítják. Magukra vállalták azt a napjainkban igen becsületre méltó munkát, hogy a környékükön, falujukban élő idős emberektől érdeklődjenek a jeles napokhoz fűződő szokásanyagról. Gyűjtésüket, kutatásukat Csikvár József, a Somogy Megyei Művelődési Központ főmunkatársa által összeállított útmutató segíti, amely kérdéseivel, utalásaival és példáival vala- ) mennyi jeles napra kiterjed. Minden óvodai „bemutató” után összeülnek és megbeszélik kutatómunkájuk eredményét, céljaikat, terveiket. Ezeken ‘a találkozásokon dr. Winkler Ferenc, a megyei múzeum néprajzosa és Csikvár József látja el őket szakmai tanácsokkal. A tegnapi foglalkozás előkészítése — mint azt Ellen- berger Jánosné karádi óvónő elmondta — már tavasz- szal kezdődött: a kicsinyek a tojástól, a kislibák tolla- sodásától végigkísérték a fejlődési folyamatot, s a tollfosztás hagyományaihoz A munkaközösség tagjai havonta találkoznak egy- egy óvodában, ahol az apróságok mindig más jeles napokhoz kapcsolódó régi szokásokat mutatnak be. Természetesen mindez az óvónők gyűjtőmunkájának eredménye. Elmondták, hogy a szülők, nagyszülők szívesen segítenek a kellékek gyűjtésében, s az ünnepélyeken részt vevő idős emberek örömmel ismerik föl, illetve egészítik ki fiatalkoruk kedves szokásait: megosztják tudományukat a legfiatalabbakkal. kapcsolódó verseket, mon- dókákat tanultak. Dr. Winkler Ferenc szerint ez a munka többek között azért is jelentős, mert a helyi természeti-emberi környezetet „viszi be” az óvodába; s ez az országos útmutatók gazdagítását is . jelenti. Több mint négy évtized után végre magyar kultúrát tanulnak a gyerekek. — Ezt az élményt nemJó szándék, hátulütőkkel EGY ELMARADT TÜNTETÉS MARGÓJÁRA Futótűzként terjedt a hír a megyeszékhelyen: tüntetést szerveznek a kaposvári egészségügyi dolgozók a megyei tanács előtt. Tegnap délután két 'órára ígérték a demonstrációt, ez azonban — legalábbis egyelőre — elmaradt. Kik és miért indítványozták a figyelemfelkeltés eme módját? Ennek pró- páltunk utánajárni. Dr. Ujsághy Erzsébet megyei főorvos és dr. Orbán Istvánná, a megyei egészségügyi szakszervezetek szövetségi titkára egy meglehetősen békétlen hangulatú pénteki ülésre hivatkpzott. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének megyei ülésén ugyanis, az 1990. év központi bérpolitikai intézkedésének végrehajtásáról tájékoztatták az egészségügy állami és szakszervezeti veztőit. A tavaly elindított, három lépcsőben megvalósítandó béremelések második tervezetét kellett itt a nyilvánosság elé tárni és elfogadtatni. Ez, mint kiderült, nem ment olyan egyszerűen. A megyei egészségügyi osztály vezetői ugyanis — a szakszervezettel egyetértésben — a múlt évi bérfejlesztés során egy kis módosítást hajtottak végre a bérek elosztásánál. Tették ezt — ahogy ma is állítják — azzal a szándékkal, hogy mielőbb pénzhez juttassák az alapellátásban dolgozó szerény . jövedelmű egészségügyi szakembereket. A jó szándék azonban visszájára fordult. Az intézmények számára fenntartott bérfejlesztés egy részét átcsoportosították ugyan az alapellátásban dolgozók bérének emelésére, de egy feltétellel: a következő évi bérfejlesztésnél a már béremelésre fordított összeg hiányában emelik csak az érintettek jövedelmét. A megyei főorvos és a szövetségi titkár azt állítja, hogy amikor ez a döntés tavaly megszületett, akkor minden jelen levő állami és szakszervezeti képviselő beleegyezését adta a dolgok ilyetén való elrendezéséhez. A főorvosasszony döntését egy, a minisztérium által kibocsátott intézkedés is alátámasztani látszott. Ebben ugyanis azt kérik a megyei vezetéstől, hogy a tőle telhető módon támogassa az alapellátásban dolgozó hátrányos helyzetű réteget. A döntés óta eltelt egy év, és sok minden megváltozott. Többek között az akkori egy személyben voksoló szakszervezeti vezető szerepét most négy vette át. S úgy tűnik, ők, valamint a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője nem emlékeznek -az egyezségre, holott a jegyzőkönyvben ezt akkor aláírásukkal igazolták. Váltig állítják, érdekeik és a dolgozók érdekeit is védve; azt az egy szót, hogy „megelőlegezés”, ők nem hallották. Az idén ugyanis az alapellátásban dolgozók kapták volna az egységes béremelést. De mert tavaly soron kívül is részesültek bizonyos hányadban, a megyei vezetés úgy döntött — ismét saját hatáskörében —, hogy a megelőlegezett összeget levonva utalja ki részükre a pénzt. Jogtalannak tartanák ugyanis, hogy az intézményeknek, amelyektől az ösz- szeg egy részét elvették, ne adják vissza, amit tavaly elvontak, s mivel most már teljesen egyértelmű, hogy ez esetben „nem lakhat jól a kecske úgy, hogy megmaradjon a káposzta”, az alapellátásban dolgozó kaposvári egészségügyisek követelik a teljes jussukat... A demonstrációt figyelmeztetésnek szánták: hallgassák meg őket az illetékes megyei vezetők. A gesztus nem maradt el, de egyezség és béke nem született. A dolgozók úgy döntöttek, hogy beadvánnyal fordulnak a Szociális és Egészségügyi Minisztériumhoz, hangsúlyozva : az alapellátásban dolgozók bére nagyon alacsony, s gondjaikra orvoslást várnak. A válasz megérkezéséig eltekintenek a demonstrációtól. (Várnai) ÚJ LEHETŐSÉG KÜSZÖBÉN Egynapos látogatásit tett kedden Bukarestben Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Ha- érkezésekor a Ferihegyi repülőtéren az MTI munkatársának elmondta: a külföldi akadémiák közül a magyar az első, amely Bukarestben hivatalosan megkereste a Román Tudományos Akadémia vezetőit, a román tudományos élet képviselőit, kezdeményezve a kapcsolatok újrafelvételét. Az utóbbi években is volt kapcsolat a két akadémia között, de ez megrekedt a formalitások, a nagyon szerény kutatócsere keretei között. Most viszont lehetőség nyílik a kapcsolatok újjáépítésére. Javasoltuk — mondotta Berend T. Iván —, hogy a következő két hónapban a tudományos intézmények megkérdezésével készítsük elő a kétoldalú megállapodást. Tudományos delegációt . hívtunk meg Magyarországra, hogy megalapozhassuk a közös kutatást, műhelymunkát előirányzó egyezményt, amelyet ez év nyarán vagy őszén írhatnánk alá. Felajánlottam: segítjük a román tudományos közösség visszatérését Európába, hiszen a magyar kutatók jelentős szerepet töltenek be ’S nemzetközi tudományos szervezetekben. TV-NÉZÓ Vessetek a mókusok elé! A nagyszerű Woody Allen Annie Hall című filmjét annyiszor láttuk, hogy akár meg is unhattuk volna, ha nem lenne ilyent jó. A rendkívül eredeti filmíró, filmszínész és filmrendező 1977- ben készített és Oscar-„esőt” hozó művéről szinte mindent megírtak már; néhány megjegyzés mégis ide kívánkozik. Igaza van Woody Al- lennek: teljesen, mindegy, hogy az Annie Hall önéletrajz-e vagy fikció. A témát az életből vette, és ez a lényeg. Tartalmas mulatság volt ez a másfél óra. A. hétköznapi életben minden bizonnyal trágárságnak minősülő tömör véleményeknek is helyük volt a filmbeli helyzetekben. Mert igazak és hitelesek; mert magunk is ilyenek vagyunk ... Nem így lehet reagálni az intel- léktüelnek álcázott sznob szövegekre? Muszáj Fellinit tudományosan agyonmagyarázni? Vagy máshol: nem mindennapos, hogy mást mondunk és mást gondolunk? Emlékezzünk csak — például — Annié és a főhős hódító beszélgetésére! A magas röptű eszmecsere valójában egyikőjüket sem érdekelte, mert a cél egészen más volt. Hogyan nézhet ki Annie meztelenül? — ez járt Allen fejében, miközben az okos hódítót adta. A szexualitás központi téma Woody Allen filmjeiben, mint ahogyan a lelki jelenségek vizsgálatai is, pszichoanalízissel fűszerezve. A groteszk helyzetekben alapigazságokat mond ki életünk mindennapjairól. Csupa lélekbemarkoló, időszerű kérdés! És nem úgy van? Az élet rettenetes (ha például vakok vagyunk), és nyomorult. Vagy hogy a szerelem irracionális és abszurd dolog, mégis vágyunk utána. Allen „kita- lációit” keresi a valóságban, és a csetlő-botló emlberi lét problémájára ad választ. S most néhány tanulságos „aranyköpés” a filmből: — Soha nem lennék annak a szervezetnek a .tagja, amely beválaszt. — Aki nem tudja csinálni, az tanítja; áki tanítani sem tudja, abból lesz a tornatanár. — H. E. T. — háború esetén túsz leszek. — A felfokozott szexualitás az élet egyéb területén levő ürességet kompenzálja. — Kilőttem a táram, vége! — Vessetek a mókusok elé! • * • Csurka Istvánt egykor nem- a mókusok elé vetették. A kiváló drámaíró Döglött aknák című darabját láthattuk szombaton este a Katona József Színházból. Az 1971-es bemutató után 1982-ben rögzített előadást Major Tamás emlékére, 80. születésnapja alkalmából sugározta a televízió. Az egy évtizedig műsoron levő darab — amelynek folytatását Major halála akadályozta meg — Csurka egyik legkiválóbb drámája, s Iglódi István rendező érdeme a két feli találat: Major Tamás és Kállai Ferenc főszerepe. Sok év eltelt a bemutató óta, a dráma is veszített valamit időszerűségéből, mondandója azonban 1990-ben is érvényes, nem is beszélve társadalmunk csökevényeiről. Az egy kórházi szobába kerülő „győzni fogó osztály” tagja, Paál Károly (Kállai Ferenc) és a reakciósnak számító nyugdíjas spekuláns Moór (Major Tamás) a darab végén egy platformra jut. A bohózat oldja fel azt a drámát, ahogyan ez a két ember a későbbiekben egymásra talál, mert mindkettőjük igazságának vannak érvényes tételei. Mindez azért jutott eszembe, mert változik a világ, szerencsére értékrendjeinkkel együtt. Talán megszűnőben a „fekete-fehér” kategória. Ebben a darabban újból bebizonyosodott: Csurka István viharokat kavaró politikai megnyilvánulásai mellett is legjobb drámaíróink egyike. Major Tamás pedig — még ha színházvezetőként kudarcot vallott is és vitatták brechiti, epikus színházi törekvéseit — színészként élvonalbeli volt, mestere a szakmának. Varga Zsolt Koncert 12,50-éri „Főszereplői" a gimnazisták voltak Már jó ideje tartott az ifjúsági hangverseny a siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban. A művészi színvonalon játszó, Veszprém megyei zenetanárok látható megkönnyebbüléssel hagyták el gyors meghajlás után a színpadot. Mert hiába idéztek a súlyos barokk, a könnyed rokokó vagy akár a szenvedélyes romantika világából, egyik mű sem kötötte le a közönséget. Siófok és térsége általános iskoláinak, valamint a helyi Perczel Mór Gimnáziumnak a diákjait nem tudta bűvkörébe vonni sem a gitár, sem a xilofon, sem a fagott szárnyalása. Könnyed beszélgetés, nevetgélésekkel tarkított zsongás uralta a nézőteret. Ha volt is olyan tanuló, akit érdekelt a nagyon jól megszerkesztett műsor, az sem tudott figyelni : szüntelenül csendre kellett intenie társait, hogy hallhasson valamit. Vajon mit tett volna ebben a helyzetben Liszt Ferenc? Szinte látom, ahogy egyre jobban ráfeszül zongorájára (kinéz a közönségre: még ez sem elég?), lába vadul tapossa a pedálokat, frakkjának szárnya őrjöngve lobog a levegőben (kinéz a közönségre: még ez sem elég?!) ... Aztán gyöngyfutamokat maguk előtt görgető ujjai hirtelen megállnak. A Mester föláll, megtörli verejtékes homlokát, beletúr hajába és fájdalmasan fanyar mosollyal így szól: „Hölgyeim és Uraim! Agyő!” A fellépő művészek ezt persze nem tehették, mert szerződést kötöttek. A vi- háncoló nebulók pedig miért távoztak volna? Aki nem jött közülük koncertre, az most valamilyen órán (tán épp kémián) szenved. Jó buli: az ötvenforintos bérlet négy előadás látogatására (négy tanóra ellógására) hatalmazza fel tulajdonosát. A tudósító volt az, aki „lelépett”. Mert nagyon szé- gyellte magát. (Czene)
