Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-30 / 25. szám
1990. január 30., kedd 4 SOMOGYI NÉPLAP KÖRNYEZETÜNK Mi csípi a szemünket? Avagy: a tehetetlenség nem egyenlő a lehetetlenséggel „Már nem bírjuk a cefre bűzét" AMI BOGLÁRON FOLYIK EDÉNYBE GYŰJTIK A MOSÓLÉT A környezetszennyezésről már annyit beszéltünk és írtunk, hogy akár a„Leg’’-ek könyvébe is bekerülhetne. Ugyancsak biztosítva lenne számára egy másik hely is, amely fölé azt írhatnánk: hol tették a megoldásért a legkevesebbet. Vagyis „megy a nagy szöveg” arról, hogy milyen ártalmakat okoz a rossz levegő, hogy a városokban a gyerekek vérében az ólom jóval meghaladja a felnőtteknél engedélyezett dózist, hogy az autók számának növekedésével arányban nő a rákos megbetegedések száma, hogy a szeny- nyezés kikezdte a légutakat, hogy az állam igen nagy összegeket költ emiatt gyógykezelésre, táppénzre ... Nem is szólva arról — a többnyire anyagiakkal ki sem fejezhető kárról — amit a munkahelyen az emberek kiesése, a betegségek okozta lelki trachoma jelent. S ha már így van, tétlenül kell-e szemlélni ezt a helyzetet? Távolról sem! Ennek bizonyítására hadd hozzam föl éppen a sokat szidott kétütemű Trabantot. Ügyes magyar autósszakemberek — megelőzve és lepipálva a zwickaui gyárat — megoldották a Trabant négyütemesítését: főként a 127-es Fiat motorjának néhány típusa egy bizonyos betét közbeiktatásával beszerelhető a Trabantokba. Már jó néhány ilyen Trabant szalad útjainkon. Kaposváron is tudunk olyanról, akinek a Trabantját Fiat-motor hajtja. S tudunk találmányról is, amely még ennél is olcsóbban és egyszerűbben megóvhatná a szennyezéstől a környezetet. Ezt a szerkezetet, amely lehetővé teszi, hogy a két- üteműekbe olajozott keverék helyett tiszta benzint tankoljanak, ugyancsak magyar szakember találta föl. E két lehetőség ellenére sem történt semmi, amiből arra lehetne következtetni, hogy számottevő változás következett volna be e téren. s az oka elsősorban az, hogy az állami szervek — mindenekelőtt a Környezet- védelmi Minisztérium —, amellyeknek fel kellett volna karolniuk ezt az ügyet, nagyfokú tétlenséget és közönyt tanúsítanak. Erről nekünk is van tapasztalatunk. Amikor első ízben kelt szárnyra a hír, hogy van lehetőség a Trabant hazai négyütemesítésére, felhívtuk a minisztériumot azt kérdezve, hogyan akarják segíteni ezt a folyamatot. Legnagyobb meglepetésünkre — noha a sajtó ezt már közölte — nem is tudtak a lehetőségről. Majd nagy nehezen megígérték: utánanéznek, és esetleg bizonyos kedvezmények szorgalmazásával segítik az effajta törekvéseket. Hogy ezután tettek-e valamit, arról nincs tudomásunk. Tény azonban, hogy a négyütemesítéshez szükséges Fiat-motorokat külföldről behozni csak tetemes vám leszurkolása mellett lehet, azaz azok a Tra- bant-tulajdonosok, akik vállalnák, hogy saját pénzükön autójukat környezetkímélővé tegyék, anyagilag ellehetetlenülnek. Hol van hát a Környezet- védelmi Minisztérium kilátásba helyezett segítsége? S hol van az említett — az eredetitől eltérő motorolajozást biztosító — magyar találmány sorozatgyártásának megvalósítása? De egyáltalán: hol van ez a termék? Ki tudja? Egy biztos, hogy az állam, amelynek feladatai közé tartozik, hogy a kedvező folyamatokat felkarolja és adó- meg vámkedvezményekkel (stb.) megvalósításhoz segítse, ezúttal saját érdekeit sem ismerte föl. Tétlen maradt. Itt aztán igaz a szólás: nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség. Sajnos, a cseppben ezúttal is benne van a tenger: a kormányzati munka gyengesége. A jelenlegi kormányt nem lehet elmarasztalni az ország eladósodásáért, nehéz helyzetéért, de joggal lehet bírálni azért, hogy nem teszi meg, amit pedig megtehetne. A most folyó budapesti környezetvédelmi tanácskozáson .— ahol a kétüteműek ellen átfogó támadást intéztek — jó lenne erről is szót váltani. Szegedi Nándor — A Balaton? — Ó, a Balaton! A mai ember álma és vágya, az üdülés ... Nem volt ez mindig így. A régi időkben az ott élő emberek nem sokra becsülték a fürdést. „A somogyi ember irtózik a nagy víztől, a halászaton kívül másra nem értékeli” — írja a korabeli újság. Amikor 1876-ban Eötvös Károly hatodmagával körülutazta a Balatont, meglepetten tapasztalta, hogy nincs fürdőélet a tavon. „Magyar ember nem fürdik” — jelentették ki az ottaniak. Ludaknak való az! — mondták utálkoz- va. Lassan, lassan azonban — főleg gr. Széchenyi Imre somogyvári földbirtokos kezdeményezésére — megpezsdült az élet a somogyi parton is. A haladó szellemű, világot járt gróf felparcellázta balatonföldvári birtokát. Mindentudó főkerfésze, Schilhán József ültette azokat a fákat, amelyek az állomás körüli park díszei ma is Balaitonföldváron. 1883- ban épültek az első villák — kastélyméretűek —, és a Balatonon rendszeresen közlekedett a „Kisfaludy” gőzöls. Hírt ad, a régi sajtó egy 1876-ban Siófokon szervezett osónakkirándulásról is. A csónakok után sajkában — Két hete mostak utoljára tartályvagonokat, és még mindig érezhető a cefreszag — panaszkodott Nemes Jánosné boglárlellei háza előtt.— Már több mint tíz éve százszámra öblögetik a kocsikat itt, a házam tói tíz méterre. A szennyvíz meg folyik szanaszét, egy esetben még az úton is átcsordogált. Szerintem már teljesen átitatta a talajt; két utcányira a Balatontól. Hát meddig lehet ezt csinálni ? Az idős néni elmondta: epés, allergiás a szagra. Szobáit kiadni nem tudja, mert a vendégek sem képesek elviselni az állandó bűzt. Már több alkalommal fordult gondjával a bogiári mezőgazdasági kombináthoz, de a mai napig nem orvosolták panaszát. Tavaly október 9-én levelet kézbesített neki a postás. Az úd„egy eleven cigánybanda és egy hordó bor is úszott”. Csakhát nagy vihar kerekedett, és a szél a csónakokat napok múlva vetette partra valahol Fenyves környékén... A hordó bort fél esztendő múlva húzták ki a halászok Tihany- nál; a cigányokról nem szól a krónika ... A Balaton vízi sportok céljára való felhasználása az 1830-as évekre nyúlik vissza és Széchenyi Béla koronaőr nevéhez fűződik. övé volt az első jachtnak nevezhető jármű a Balatonon, a „Hercegnő” nevet viselő vitorlás. Az 1850-es években Balatonfüreden jachtklub alakult; ott készültek a a j ók is egy Young nevű, Angliából hazánkba- települt hajóépítő-mester vezetésével. A tavat először Némethy Ernő és Balogh Kálmán hajózta körül. Később — a kiegyezést követő években — ezt többször is megismételték. Csatlakozott hozzájuk Endrödy Sándor költő, MÚlkovics Kálmán és Szilva Károly volt tengerészkapitány. A kalandozások közepette volt úgy, hogy három-négy napot is a vízen töltöttek anélkül, hogy szárazföldvarias hangú levél aláírója Mészáros Győző, a kombinát vezérigazgatója. Ebben felhívta Nemesék figyelmét arra, hogy a tartálymosásból eredő szennyvíz nem károsítja a környezetet. Egyetlen mulasztás történt, október 5-én, s a vétkest megbüntették. Megígérte az idős házaspárnak: számításba veszik annak lehetőségét, hogy a műtrágya- és tar- tályosbor-forgalmuk rakodását Lengyeltótiba helyezik át. Tájékoztatását azzal zárja: ... „észrevételei a vasútállomás elhelyezkedését illetően jogosak. A MÁV illetékesei szerint viszont állítólag a vasút volt ott korábban, mint a Hunyadi utca lakói.’’ — A Balaton meg állítólag előbb volt itt, mint a vasút — mondta erre Nemes Jánosné. — Én nem tudom elképzelni, hogy ez a re léptek volna. Ezeken a kirándulásokon születtek azok a szép, kuruc korinak hitt hazafias dalok, amelyeket eredeti Rákó- czá-daloknak gondolunk ma is, így a Krasznahorka büszke vára, sok más dallal együtt— 1883 augusztusában Ehn Kálmán Balátonfürednél Szalag Imre lellei földbirtokos „Senta” nevű hajójával szandolinversenyt nyert, megelőzve Eszter- házy Mihály „Blue Rock” (Kék Szikla) nevű híres vitorlását. A siker Szalayt és Éhnt arra az elhatározásra sarkallta, hogy a nyertes hajóval a Balatont körülhajózzák. A vállalkozáshoz harmadiknak csatlakozott Szalay Bertalan, aki szenvedélyes fotográfus volt, és rá várt a feladat, hogy az utazás érdekes részleteit megörökítse. Balatonlelléről 1885. agusztus 9-én indult el az expedíció, és 15-én tért vissza, megkerülve a Balatont; Fonyódnál, Be- rénynél, Almádinál és Siófokon vetettek horgonyt. Akkoriban szokás volt a mozsárdurrogtatás, így üdvözölték a kikötő hajókat. A lellei földbirtokosról, Szalay Imréről több érdekes esetet jegyeztek fel. rengeteg szennyvíz nem károsítja a tavat, ami talán ha 100 méterre van innen. Mert ugye, egy liter vízzel nem lehet kimosni egy tartálykocsit. Egyébként járt nálunk a kombinát egyik dolgozója, Katona Ferenc, s nagyon agresszívan viselkedett. Engem egyszerűen le- kurvázott, aztán azzal vágta el a vitát: „maga ne beszéljen, mert az amerikai elnök is a mi borunkat isz- sza!” Néha látjuk, hogy egy 50 literes tepsiben fölfogják a mosóiét, de ezt csak akkor teszik, ha tudják hogy a lakók figyelik a munkát. Az ígéretek ellenére nem történt semmiféle változás. „Mi pedig a kocsinkat sem moshatjuk le a Balaton közelsége miatt.” A városi tanácson Szabó József elnök és Madarász Ferenc osztályvezető úgy tájékoztatott: ők nem tudSzinte vonzotta magára a bijt. Egy holdas estén kicsónakázott a tóra, és hogy megtréfálja a házában alvó barátait, a kis mozsárágyút a csónakba tette. Itt is sütötte el. Vesztére. A nagy robbanás kiszakította a csónak fenekét, és a tréfás kedvű vállalkozót csak nagy üggyel-bajjal mentették ki a Balatonból. Egy időben sokat járt Verhovay Gyula Lellére, Szalay Imréhez. A szélsőséges politikus szenvedélye néha olyan hullámokat hányt, amelyeket senki sem tudott lecsillapítani. Sajátságos hatással volt ez a politikai mágnes Szalay Imrére, amely minduntalan vonzotta, sőt oda- odakapta magához. Ha a véletlen vagy a mérséklet emberej el is rántották egy pillanatra: a mágnes újra dolgozott, és Szalay megint ott volt a bűvkörében. Amikor a lellei Kishegyen csaknem kikiáltották a köztársaságot, akkor is ő fogta a sárkányok gyeplőjét, melyek a politika szekerét olyan rettenetes hévvel ragadták el, hogy még a nagy tudós, Herman Ottó is beleszédült. Számos vihart ért meg Füstforgácsok A BALATON TETŐÉN... (Fejezetek a természetjárás somogyi történetéből) Gyertyás László felvételei nak a problémáról. De elmondták: a házaspárt és a vasutat elválasztó Hunyadi utca alatt szennyvízvezeték húzódik... A bogiári mezőgazdasági kombinát ez ügyben „illetékese” Nemes Sándor borászati igazgató. — Főleg az őszi és téli időszakban szállítunk tartálykocsiban bort — mondta. Természetes, hogy előtte a vagonokat el kell mosni. Tudunk a szennyvízvezetékről, de műszakilag megoldhatatlan erre való rákötésünk. Ezért edényekbe gyűjtjük össze a mosóiét, visszaszállítjuk a kombinát területére, és ott öntjük a szennyvízrendszerbe. Mivel az idős házaspár már régóta zaklat bennünket, sűrűn ellenőrizzük a munkát. Eddig mindent a legnagyobb rendben találtunk. De nemrég például az egyik segítőkész kollégámat, Katona Ferencet a férj letaknyosoztá. Én türelemre intettem a munkatársaimat. Meg vagyok győződve róla, hogy a tartályok elmosása a környezetre semmiféle ártalmat nem jelent. Czene Attila Szalay a Balatonon, de vesztét mégsem a tó okoz- ti. A neves szőlész beutazta a világot. Volt Afrikában és Indiában, ahonnan valóságos állatgyűjteményt hozott haza. Az állatok szelídítése volt a kedvenc szórakozása. Amikor a Balatonra ment fürödni, egy majom kísérte. Ez okozta a vesztét. A majmot megmarta egy veszett róka, az meg a gazdáját ... Emlékét megőrizte a „Vitorlás kalandok a Balatonon” című könyve, amelyben lelkesedéssel ír a tóról és az akkor még érintetlen szűzi tájról. Amikor még a parti homokban bivaly csordák hevertek és amikor a mostani Fenyvesnél a víz visz- szahúzódása idején egy akkora harcsát fogtak, hogy alig fért el egy ko- csdderékban... És amikor még a somogyi embert azzal gúnyolták, hogy So- mogyból is csak Zala szép... Régi idők, régi emberek... Most, amikor a part egész hosszában villák sorakoznak és a természetes táj egyre összébbszűkül, arra gondolok, hogy a nagy idegenforgalom mellett marad-e a magyar embernek még helye a tóban és a tó körül. Vajon jut-e majd az eljövendő nemzedéknek még egy csipetnyi a Balaton egykori szépségéből és romantikájából? Vagy csak az emlékek? Lévai József Fotó: Gyertyás László
