Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-30 / 25. szám

2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. január 30., kedd Pozsgay hadiipari vállalattal ismerkedett Tüntetés a Parlament előtt LEMP helyett új szociáldemokrata párt Izraelben még nem figyel­tek fel arra a tényre, hogy Budapest az osztrák fővá­rossal együtt világkiállítás rendezésére készül, és ez je­lentős infrastrukturális be­fektetések nélkül nem kép­zelhető el — ez derült ki Pozsgay Imre és Mose Sahal izraeli energiaügyi és infra­struktúraügyi miniszter va­sárnapi, vacsorával egybe­kötött, éjszakába nyúló meg­beszéléséből. A Tel Avivban tartózkodó magyar állam­miniszter felhívta partnere figyelmét arra, hogy a kon­kurencia már jelen van, és kívánatos lenne, ha az iz­raeli vállalkozók is kedvet kapnának a közvetlen rész­vételhez. Tegnap délelőtt Pozsgay Imre a város mellett elte­rülő, ugyancsak városnyi méretű óriásvállalat, az Is­rael Aircraft Industries fe­dőnevű hadiipari mammut egy részlegével ismerkedett. A program elején lejátszott látványos bemutatófilmből kiderült, hogy a vállalat a számítógépes elemzőrend­szereken át elektronikus rákdiagnosztizáló műsze­rekig mindent gyárt és fej­leszt. Ez utóbbi leírásból a teljesen laikus szemlélőnek is feltűnt, hogy a rendszer a Magyarországon még csak félig-meddig elismert Cella- dam-módszer magasan elekt­ronizált változata lehet. A cég elnöke, Moti Hód, aki a hatnapos háború ide­jén az izraeli légierő pa­rancsnoka volt, váltig han­goztatta, hogy az IÁI a le­hető legszorosabb együtt­működésre törekszik a ma­gyar elektronikai és egyéb vállalatokkal. Pozsgay a dol­gok láttán kijelentette: re­méli, hogy az itt tapasztal­ható műszaki színvonal nem riasztja majd vissza az ide eljutó magyar szakembere­ket. Az IÁI képviselői a Malévnak repülőgép-karban­tartó kooperációt javasol­nak. Bukarest: Harckocsik és fegyveres katonák vigyáznak a rendre a Victoria téren. A Nemzeti Megmentési Front Ta­nácsának székháza előtt tartott tüntetésen, amelyen mint­egy harmincezer ember követelte a kommunista vezetők leváltását. A tüntetők bírálták a megmentési front politi­káját is. Magyar vezetők az USA-ban Fodor István, az Ország- gyűlés megbízott elnöke hét­főn — az Emanuel Alapít­vány meghívására — az Egyesült Államokba utazott. (Az Emanuel Alapítvány két évvel ezelőtt jött létre Keller Lászlónak, a Magyar Zsidók Világközössége ma­gyar tagozata elnökének kezdeményezésére; az ala­pítvány díszelnöke a magyar származású neves amerikai színész, Tony Curtis. Az alapítvány célja a magyar- országi zsidó örökség; ápolá­sa, valamint a zsidó kultu­rális műemlékek, emlékhe­lyek fenntartása.) Fodor István ötnapos lá­togatását felhasználja arra is, hogy találkozzék az USA képviselőháza, a magyar emigráció és az üzleti kö­rök vezető képviselőivel, valamint a pártok külpoliti­kai szakértőivel. * * * Antall József, az MDF el­nöke és Jeszenszky Géza, a párt külügyi bizottságának elnöke vasárnap éjjel Wa­shingtonba érkezett. A két magyar politikus az ameri­kai kormány tájékoztatási hivatalának vendégeként tesz egyhetes látogatást az Egyesült Államokban: Wa­shingtonban találkoznak a kormány és a törvényhozás vezető tagjaival, fogadja őket többek között Lawren­ce Eagleburger, az első kül­ügyminiszter-helyettes. A hét végén az MDF-politiku- sok New Yorkban fejezik be amerikai látogatásukat. Választások márciusban az NDK-ban Május helyett március 18-ikán kerül sor az NDK- ban az előrehozott parla­menti választásokra — je­lentették be tegnap éjfél­tájt a kormány és az el­lenzék képviselőinek hét­órás tanácskozása után Ber­linben. A hátralevő másfél hó­napra a nemzeti felelősség kormánya veszi kézbe az ország irányítását. Ebbe a kormányba a kerékasztal- tárgyalásokon részt vevő pártok és szervezetek mind­egyike egy-egy képviselőt delegál, vagyis az ellenaék is felelősséget vállal a Kor­mányzásból, tárca nélküli miniszterek révén. A nemzeti felelősség kormányának élén Hans Modrow áll, aki nem mon­dott le párttagságáról, sőt még csak föl sem függesz­tette azt a választások nap­jáig. Az eredetileg a parlamen­ti választások napjaként kitűzött időpontban, május 6-án helyhatósági választá­sokat fognak tartani az NDK-ban. Pontosan egy év­vel a tavalyi tanácsválasz­tás után sor kerülhet tehát a ma már nyíltan beismert „kozmetikázás” helyesbíté­sére, ám ezúttal már a nemzeti front egységlistája és az NSZEP hegemóniája nélkül. „Ki lesz a vásárlóerő eb­ben az országban?”, „Ne csak számokban gondolkoz­zon a kormány, hanem em­berekben is!” — ilyen és ehhez hasonló feliratú táb­lák alatt — becslések sze­rint — legalább 30 ezren gyűltek össze hétfőn a Kos­suth Lajos téren, a szak- szervezetek által meghirde­tett tiltakozó demonstráción. A Parlament főbejárata előtti lépcsőn megjelenő szakszervezeti vezetőket szélsőséges indulatoktól sem mentes felkiáltásokkal fo­gadta a jelenlévők egy része, a hangadóknak azonban nem sikerült magukkal so­dorniuk a többséget, így a gyűlést atrocitások nélkül tartották meg. Sándor László, a SZOT titkára arra szólította fel a megjelenteket, hogy méltó­ságteljes, fegyelmezett ma­gatartásukkal adjanak nyo- matékot követeléseiknek. A tiltakozás kezdeménye­zőinek, a vasasoknak a ne­vében Paszternák László, a Vas-, Fém- és Villamos- energiapari Dolgozók Szak- szervezeti Szövetségének el­nöke szólt az egybegyűltek­hez. Beszédét egyetértése jeléül a tömeg többször is tapssal szakította meg. Mon­danivalóját azzal kezdte, hogy az ország lakossága hosszú ideje tartó, egyre mélyülő és elhúzódó gazda­sági, politikai és társadalmi válságban él. Az elszegé­nyedés rohamosan terjed, s a munkavállalók részéről hiába a görcsös akarás, élet- színvonaluk romlását ma már túlmunkával sem tud­ják megállítani, viszont egyre többük egészségét rongálja a túlhajszoltság. Emlékeztetett arra, hogy a szakszervezeteket többfé­léi is támadják, mondván: bérköveteléseikkel az inflá­ciót gerjesztik. Hazánkban nem a bérek emelése az oka az inflációnak — mondta —, hanem sokkal inkább a még mindig pazarló költségvetés és államigazgatás, a kapko­dás. A reálbérek csökken­nek. Az állam jóformán mindenhonnan kivonul, min­dent a piac törvényei sze­rint kíván működtetni, csak éppen a béreket nem. Ugyanakkor az úgynevezett szerkezetváltás jegyében évek óta folytatott korláto­zó, viszafejlesztő gazdaság- politika nem hozta meg a kívánt eredményeket, de magával hozta a munkanél­küliséget. Nem igaz, hogy csak leépíteni, felszámolni, megszüntetni lehet, és nem lehet hasznos, a nemzetgaz­daság gondjait is segítő munkahelyteremtő megol­dásokat is találni — hang­súlyozta a vasasok elnöke. A bérből és fizetésből élők széles tömegei számára az a lehetőség nem adott, hogy vállalkozásokba kezdjenek, társuljanak, mert nemhogy tőkéjük nincs, de minden­napos megélhetési gondok­kal küzdenek. Mindeköz­ben pedig a vállalatoknál zajlik a tulajdonváltás, a privatizáció, amelyből a dol­gozók ugyancsak kirekesz­tődtek, s amelyek jobbára csak egy szűk menedzser- réteg céljait szolgálják. Követelték azt, hogy a bé­rek alsó határa legalább 5100 forint legyen; minden mun­kavállaló részesüljön legke­vesebb 10 százalékos, de legalább 500 forintos bér­emelésben; január elsejével visszamenőleg emeljék to­vábbi, legalább 200 forinttal a társadalombiztosítási, szo­ciális ellátásokat; mérsékel­jék és rögzítsék néhány alapvető élelmiszer árát. Ezt követően az előzetes programtól eltérően Nagy Sándor, a SZOT főtitkára szólt az egybegyűltekhez. El­mondta, hogy az elmúlt he­tekben, hónapokban többször is tárgyalt a kormányzat képviselőivel a szakszerve­zetek követeléseiről, de azok nem találtak meghallgatásra. Nagy taps fogadta azt a ki­jelentését: a kormánynak, az ország más felelős szerve­zeteinek igenis szembe kell néznie a szakszervezetek tö­rekvéseivel, s rövid időn belül megállapodásokhoz, egyezségekhez vezető tár­gyalásokat kell kezdenie a munkavállalók képviselőivel. Ez elkerülhetetlen, ha nem kívánják az országot vége­láthatatlan sztrájkokba so­dorni, ami egyébként a munkavállalóknak sem ér­deke. ww Őrizetbe vették Honeekert Az NDK hatóságai hétfőn reggel őrizetbe vették Erich Honeekert, amikor elhagyta a berlini Charité urológiai klinikát. A 77 éves volt pártfőtitkárt és államfőt rosszindulatú vesedaganat­tal operálták meg január 10- én a neves intézményben. A reggel hétkor a kiírni - káról kilépő Honeekert a bűnügyi rendőrség és az ál­lamügyészség emberei vár­ták, és egyenesen a Berlin- rummelsburgi vizsgálati fogdába szállították. Az NDK egykori teljhatalmú vezetőjét hivatali hatalom­mal való visszaéléssel, jog­talan előnyszerzéssel, ha­zaárulással és alkotmányel­lenes szervezkedéssel vá­dolják. Vizsgálati fogságba szállítot­ták Eric Honeekert, az NDK volt államfőjét azt követően, hogy elhagyta a Charite urológiai klinikát Kedves választópolgárok! Szeretettel és tisztelettel megköszönöm a számomra felajánlott jelöltajánlási szel­vényüket, valamint a gyűj­tésben résztvevők munkáját. Ezzel lehetővé tették szá­momra, hogy képviselőjelölt lehetek a megye 5. sz. vá­lasztókörzetében. DR. HORVÁTH FERENC CSURGÓ Hazafias Választási Koalíció (1-07839) Tisztelettel megköszönöm körzetem választópolgárai­nak, hogy kopogtatőcédulá- ikkal támogatták jelölésemet. Bízom a körzet szavazói­ban, hogy a márciusi vá­lasztásokkor is élvezhetem bi­zalmukat. TÖTH TIHAMÉR független jelölt CSURGÓ (107837) Több mint négy évtizedes útjának végére érkezett a Lengyel Egyesült Munkás­párt, amikor 11. kongresz- szusa hétfőn hajnalban ki­mondta a párt megszűnését és a kongresszus által meg­alakított új baloldali párt­nak, a Lengyel Köztársaság szociáldemokrata pártjának adta át minden vagyonát. A feloszlató határozatban a LEMP beismerte: nem sikerült teljesítenie maga elé tűzött történelmi fel- ' adatát, elveszítette a társa­dalom bizalmát és e biza­lom visszaszerzésének re­ményét. A kongresszus bo­csánatot kért minden, a po­litikai nézeteiért meghur­colt tagjától, és megalapo­zatlannak minősítve párt­büntetéseiket törölte. Hosz- szan tartó tapstól kísérve mondtak köszönetét a LEMP első titkárának, a könnye­kig meghatott Mieczyslaw Rakowskinak. Az alapító kongresszu­son elfogadták a demokra­tikus centraalizmussal, a proletárdiktatúrával, a pro­letár internacionalizmussal, a párt eddigi struktúrájával szakító szociáldemokrata programot és alapszabályza­tot, amelyek kidolgozásá­nál a nyugat-európai szo­ciáldemokrata és szocialis­ta pártok mellett, a Magyar Szocialista Párt alapdoku­mentumaiból is merítettek. A pártnak ezentúl a kong­resszus által közvetlenül vá­lasztott elnöke és főtitkára, elnök vezette 150 tagú fő­tanácsa és főtitkár irányí­totta 15 tagú végrehajtó bi­zottsága lesz. A program- nyilatkozat alapvető érté­keknek a többpártrendsze­ren, a parlamenti demokrá­cián, a területi és munkás­önkormányzatokon nyugvó szabad polgárok alkotta társadalmat tekinti, amely­ben a piacgazdaság az állam beavatkozása1 és szociális felelősségvállalása mellett működik. II. János Pál pápa muzulmánoknak prédikált II. János Pál pápa vasár­nap afrikai kőrútjának újabb állomására, Maliba érkezett, ahol mintegy tizen­ötezer keresztény és tízezer muzulmán jelenlétében, a két vallás hívei közötti kap­csolatokról tartott prédiká­ciót a bamakói stadionban. A misét rendkívülivé tette, hogy a katolikus egyház fe­je még sohasem beszélt ek­kora muzulmán hallgatóság előtt. II. János Pál örömét fe­jezte ki, hogy megértés uralkodik az ország muzul­mánjai és katolikusai kö­zött, s hangsúlyozta: feltét­lenül szükség van a két val­lási közösség párbeszédére és barátságára, mert a jó kapcsolatok garantálhatják, hogy Mali népe együtt, egy­mást megértve kezdhet az ország problémáinak megol­dásához. (Mali lakosságának hetven százaléka muzulmán vallású, a római katolikusok csak a népesség egy száza­lékát alkotják.) r '*1 Szeretne szakmát változtatni | vagy szakképzettséget szerezni? ■ Jelentkezzen ; a SZÜV computer oktatóközpont számítástechnikai tanfolyamaira! ■ 1. Szakképesítést nyújtó számítástechnikai tanfolyamok: a. alapfokú személyi-számítógépkezelő tanfolyam .* 120 óra, irányár: 9300.— Ft + vizsgadíj . jelentkezés alapfeltétele: középiskola I—IV. o. elvégzése b. középfokú számítógépkezelő (operátori) tanfolyam 400 óra (3 télév), irányár: 9500.— Ft/fé!év + vizsgadíj jelentkezés alapfeltétele: középiskolai érettségi c. középfokú számítástechnikai szervező tanfolyam 450 óra (3 félév) irányár: 9000.— Ft/félév + vizsgadíj jelentkezés alapfeltétele: középiskolai érettségi. 2. Egyéb, szakképzettséget nem nyújtó tanfolyamok: a. IBM PC XT/Af gépkezelői tanfolyam 30 óra, (1 hét) irányár: 4500.— Ft b. C-64 gépkezelői tanfolyam 18 óra. irányár: 2250 — Ft c. C-64 programozói tanfolyam 36 óra, irányár: 4300.— Ft. 3. Bármilyen számítástechnikai témában vállaljuk a tanfolyam megszervezését a megrendelő te- | lephelyén vagy oktatóközpontunkban. A szakképesítést nem nyújtó tanfolyamokat egész évben ■ folyamatosan indítjuk. A szakképzettséget adó tanfolyamokra a jelentkezési ha- 5 táridő: 1990. f e b r U á r 10 . * Kezdési Időpont: 1990 március. Részletes információ és jelentkezési lap az oktatóközpont- ■ ban kapható: 7400 Kaposvár. Rákóczi tér 9—11. Tel.: 17-375 UmmmmrnmmmmmmmmmmmmJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom