Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-29 / 24. szám
v H1 A Független Kisgazda Párt bejelentette, Hogy az 5. számú országgyűlési választókerületben a képviselőjelöltje István József református lelkész, Kőröshegy, Petőfi u. 91. szám alatti lakos. A 6. számú választó- kerületben pedig dr. Sípos Imre állatorvos, Cso- konyavisonta, Széchenyi u. 67. szám alatti lakos a párt képviselőjelöltje. Alkudozás a gyógyszertárban Kedden sértő módon bántak (el) velem a Kossuth téri (2-es) gyógyszertárban, amikor a vásárolni szándékozott dolgokról készpénzfizetési számlát kértem. Bár nem rendelőintézet, délután 1 órára rendeltek vissza azzal, hogy akkorra lesz számlájuk és vásárolhatok. Habár pontosan megjelentem, az adásvétel mégis meghiúsult. A számla készen volt, áll az alku, vélhetnénk, mégsem sikerült egymás tenyerébe csapnunk. Olyat követeltek tőlem a jegyzékért cserébe, amire nem voltam hajlandó: tudniillik aláírni és a személyi számommal ellátni a jegyzéket. Mindezt (abban a meggyőződésben tettem, hogy egy gyógyszertár ilyen adatokat nem jogosult kérni, személyiségem kiszollgáltatása egy tyúkszemtapasz vásárlásához nem indokolt. Rövid vita után ugyan fölhívták a központot, de onnan a téves utasítást — hiszen tőlük ered a bürokratizmus — újból megerősítették. így aztán, mert az áruért cserébe csak pénzt kínáltam, de a nevemet (és a személyi számomat) nem, bosz- szúsan, és ami a lényeg, a szükséges szerek nélkül kényszerültem távozni. Talán hogy öregszem, egyre nehezebben adom ki magam, azaz a személyi számom. Feleslegesen pedig — ó, azok az elvek! — egyáltalán nem. Az eset mégis szót érdemel, hiszen napjainkra a felesleges adminisztráció olyan nagyra duzzadt, hogy kár azt — tájékozatlansággal — tovább növelni. És mintha két napja, nem kis kényelmetlenségünkre, a kereskedők is országszerte valami hasonló ok miatt 'kényszerülnének a szolidaritást újból megtanulni. A tanulság pedig lehangoló: attól, ha egy patikus kereskedik a gyógyszerekkel, még nem lesz kereskedő. Ráadásul a haszon elmaradása miatt a gyógyszertárnak is kára keletkezett, ha — csak kárpótlásul a kellemetlenségért — postán el nem küldik nakem a gyógyszer- tárban maradt cikkeket és egy nyugtatót. De hadd legyek következetes, ezért nem írom ide az adataimat. Címem a szerkesztőségben! (Legenda) Forgalomkorlátozás Somogy megye területén az országos közúthálózaton várható forgalomkorlátozás január 29-től február .2-ig: A 6407. sz. út öreglak— marcali útszakaszon hídja- vítás miatt kell sebesség- korlátozásra számítani. A 61. sz. út Dunaföldvár —Nagykanizsa közötti szakaszon fakivágás, a 67. sz. út szigetvár—boglárlellei útszakaszon burkolatromlás miatt van sebességkorlátozás elrendelve. — Aranylakodalmát ünnepelte tegnap Kaposváron Kovács István és felesége, Herczeg Mária. Gyermekeik és unokáik köszöntötték az idős házaspárt a nagy család közös ünnepén. A Bongó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 1990. január havi Bongósorsolás kihúzott nyerőszáma5413297 A nettó nyereményösszegek a következők: a sorsjegy közvetlenül egymás melletti utolsó 2 számjegye: 97, 70 forint; 3 számjegye: 297, 700 forint; 4 számjegye: 3297, 7000 forint; 5 számjegye: 13297, 70 000 forint; 6 számjegye: 413297, 700 000 forint; a sorsjegy száma: 5413297, 7 000 000 forint. — TÉLI VAS AB. Február 1- jétől 30—10" „-os árengedmény- nyel felnőtt- és gyermekcsizmák, amíg a készlet tart! Bizományi Aruház, Kaposvár, Ady E. u. 4—«. — Egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákra előkészítő levelező tanfolyamokat Indítunk magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból! (Angolból, németből nyelvvizsga-előkészítőt is!) Kérjen tájékoztatót! PALLAS Felvételi Előkészítő Munkaközösség, 1364 Budapest 4. Pf. 126. — A TIT márciustól magasnyomású-kazánfűtői szakmát adó tanfolyamot indít. Jelentkezés: TIT, 8600 Siófok, Petőfi sétány 32. Telefon: 11-156, február 20-ig. — 40"„-os árengedménnyel! Női ruhák, blúzok, kosztümök, aljak kaphatók, amíg a készlet tart a kaposvári Bizományi Áruházban, Ady Endre u. 4—6. — Cukorhiányra számít a világgazdaság, a várható 106 millió tonnás cukortermés ellenére is. Novemberre már rekordmagasságot ért el a világpiaci ár, tonnánként 336,6 dollárt. Ez jelentős hatással lehet Somogy mező- gazdasági üzemeire is. 130 éve született Anton pavlovics Csehov (1860 —1004) orosz elbeszélő, drámaíró, a világirodalom egyik legjelentősebb novellistája, a XX. századi lélektant dráma előfutára. Művei sokáig Autósa Csehonte álnéven jelentek meg különböző vicclapokban. Csakhamar hivatásos Író lett, bár időről időre orvosi tevékenységet Is folytatott. Tüdőbaja korán sírba vitte. Novelláiban rideg, anatómiai precizitással lepte meg az olvasókat és kritikusait; a valóságot mindig tárgyilagos elemzéssel közelitette meg. Főként azt ábrázolta, ami a századvégi orosz életben kicsinyes, hitvány, nyárspolgári volt. Íról körképébe beletartozik a hivatalnoki réteg, a kispolgárság, a parasztság, ám legfőképpen az értelmiség. Hőseinek életében többnyire nagy szerepet játszik a szerelem, de mint minden ne. mes törekvésükbe, ebbe is mindig belebuknak. Legjobb hősei soha nem békülnek meg a - sekélyességgel, de ugyanakkor nincs elég erejük ahhoz sem, hogy felülkerekedjenek azon. Művészetének legfontosabb pszichológiai vonása a tudat és az akarat összeütközése. Január A nap 7.15 órakor kél, és 16.40 órakor nyugszik; a hold 8.21 órakor kél, és 20.07 órakor nyugszik. Erős szél, záporeső Jobbára erősen felhős lesz az ég, hosszabb napos időszak legföljebb északnyugaton valószínű. Sokfelé várható eső, záporeső. A délnyugati, majd átmenetileg északnyugati irányú szél általában élénk, a Dunántúlon gyakorta erős, néhol átmenetileg viharos lesz. Viszonylag enyhe marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, hétfőn plusz 6 és 11 fok között alakul. — Százhetven barcsi kö- zépiskolás látogatja rendszeresen a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásait. Rajtuk kívül 51 felnőtt és 448 általános iskolás váltott bérletet a barcsi művelődési központ szervezésében. — Negyedik alkalommal rendezik meg Nyíregyházán a magyar videoszemlét áprilisban. Jelentkezni március 4-ig lehet, az eseménynyel egyidőben video-esz- közbemutatót, konferenciákat tartanak. A Sió Jelevízió mai programjából Mese. — Testvérvárosi kapcsolatok Gyergyószent- miklóssal. •— Választási előkészületek. — Szemét a város szélén. — Agyagba gyúrt életmű. — Siófoki tornászlányok Kaposváron. Tragikus gyermekhalál Esővízzel teli vízóraaknába esett és belefulladt szombaton délben Orsós János 3 éves lábodi kisgyermek, aki a rosszul visszahelyezett aknafedélre lépett. Halálának körülményeit szakértők vizsgálják. Manöken- és fotómodellképzést indított Kaposváron a Budapesti Lőrincz Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet „Santonelli” fantázianéven. A három hónapos tanfolyam során a hölgyek Horváth Lászlóné irányításával mozgáskultúrát, divattörténetet, átváltozáskultúrát tanulnak. A tanfolyam végeztével munkavállalásra jogosító igazolványt kapnak. Fotó: Gyertyás László CSÚSZÓS UTAK Hat súlyos sérülés Szombaton reggel Fonyódon Pintye Lajos 21 éves budapesti személyszállító kisiparos nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, a csúszós útról a vizesárokba hajtott, s ott fejtetőre borulva állt meg. A jelentős anyagi kár mellett utasai közül az 55 éves budapesti Halász Bélá- né súlyosan megsérült. Ugyancsak szombaton vesztette el uralmát járműve fölött Kaposváron a tüskevári sorompónál Varga — Az országos szolfézs- verseny Somogy megyei válogató versenyének Siófokon a zeneiskola ad otthont. Február 3-án mutatkoznak be a versenyzők. Ismét üzemel a hatósági hússzék Olcsóbb húsok Majdnem nyolc hónapi várakozás után ismét vásárolhatnak a kevéspénzűek Kaposváron a hatósági húsboltban 75, illetve 50 százalékos áron sertés-, marha-, birkahúst. A városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya által üzemeltetetett bolt a teljes felújítás után ismét a vásárlóközönség rendelkezésére áll. Béres Barna üzletvezető elmondta: ellátási nehézségek miatt tartott ilyen sokáig zárva az üzlet, de már elhárultak az akadályok a belvárosi üzlet megnyitása elől. A bolt áruellátásáról megtudtuk : Böhönyéről bőrös és lehúzott sertést hoznak Ide, Barcsról marhát és birkát, az Agrárkutató és Fejlesztő Közös Vállalattól pedig birkahúst. Egy, külön erre a célra beállított hűtőládában tárolják a Kaposker üzleteiből beszállított, lejárt szavatossági idejű, de még fogyasztásra alkalmas baromfikészítményeket. Ezeket is olcsóbban hozzák forgalomba. A jobb ellátás érdekében a városi tanács tárgyal a mernyei regionális vágóhíddal is. Az üzlet megnyitásával remélhetően azoknak a szerény jövedelműeknek is javul az ellátása, akiknek vasárnapi asztalára nemigen jutott hús a legutóbbi áremelések óta. M. T. Zsolt József 22 éves hetesi autószerelő, és egy villany- oszlopnak ütközött. A baleset következtében a gépkocsi vezetője és utasa, Sági Ferenc 42 éves hetesi villanyszerelő súlyos sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár itt is jelentős. Vasárnap reggel Kaposfő és Kiskorpád között nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személy- gépkocsiját Balogh Sándor 44 éves hidasi betanított munkás, és többszöri megcsúszás után egy fának ütközött. Utasai közül a felesége és 15 éves leánya súlyos gerinccsigolya-töréses sérülést szenvedett; 8 éves leánya könnyebben, Rosenberger Tünde 17 éves szekszárdi tanuló súlyosan megsérült. Több könnyűsérüléses baleset is történt a hét végén figyelmetlen vezetés, illetve a jármű kisodródása miatt. Újabb adatok a repülőgépkatasztrófáról A Magyar Néphadsereg MlG—23-as típusú kiképzőgyakorló repülőgépének pénteki katasztrófájának vizsgálata során megtalálták a repülőgép úgynevezett fekete dobozát. Az eddigi vizsgálat és a környéken lakó szemtanúk szerint — az eredeti jelentéssel ellentétben — a gép nem a levegőben, hanem a földbe csapó- dás következtében roncsoló- dott és robbant föl. Az irányítóközpont és a repülőgép között 9 óra 5 perckor, a fölszállást követő ötödik percben szakadt meg a rádiókapcsolat. A roncsokat összegyűjtötték, s a szakemberek megkezdték azok részletes, mindenre kiterjedő vizsgálatát. Bakó Ferenc ezredes és Reinhardt Róbert százados repülőgép-vezetőket a Magyar Néphadsereg halottjává nyilvánították. Tarka sorok A leqbölcsebb nép — A világ legbölcsebb népe kétségkívül a kínai — jelentette ki egyszer Charlie Chaplin. — Föltalálták a könyv- nyomtatást, de az újságot nem; föltalálták a lőport, de csak tűzijátékra használták. És feltalálták az iránytűt, de bölcsen óvakodtak attól, hogy Amerika fölfedezésére használják föl... Ha... Francoise Sagan egyik igen életvidám ismerősétől idézte a következő — tréfának szánt — megjegyzést: — Ha este tíz órakor nem fekszem az ágyban hazamegy ek ... Szív Toscanini azt, hogy idős korára is szünet nélkül dolgozni tudott, nagyrészt, annak a szigorúan fegyelmezett életmódnak köszönhette, amelyet egész életében magára parancsolt. Amikor egyik tisztelője elismerő megjegyzést tett erre, úgy vélte, hogy Toscanini szíve olyan, mint egy húszévesé, a nagy karmester mosolyogva válaszolt: — De csak azért, Madame, mert alig használtam! Üzletben — Kérek három csomag hurkapálcikát. — Disznóölés lesz? — kérdezi az elárusító. — Nem. Dirigálni tanulok. Nyeremény —Ha nyerek a lottón — ábrándozik a feleség —, temérdek szép ruhát veszek magamnak! — No, és ha nem nyersz? — kérdi a férje. — Akkor neked kell megvenned mindet! Barátnők eavmás között — Be kell vallanom: engem ez a János fáraszt. — Elhiszem, hiszen annyit futsz utána ... SOMOGYI NÉPLAP MEGYEI NAPILAP Főszerkesztő: TRÖSZT TIBOR Főszerkesztő-helyettes: DR. KERCZA IMRE Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31.7401. Telefon: 11-644, telex: 13-360 Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: PORDÁNYH. LÁSZLÓ igazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató ^ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u, 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyed évre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. ISSN 0133-0608 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.