Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
IO SOMOGYI NÉPLAP 1989. január 27., szombal TUDOMÁNY — TECHNIKA A golyóscsapágy története Körülötte forog a világ Sok gondot okoz az embereknek a technikában és a mindennapi életben egyaránt a súrlódás. Minden erejével küzd ellene, és — nem tud meglenni nélküle. Közlekedni súrlódás nélkül lehetetlen (tapasztaljuk ezt a jeges úton). De gyorsan közlekedni anélkül, hogy minimálisra csökkentenénk a súrlódást (hajtóműben és futóműben) — ugyancsak lehetetlen. Az egyiptomiak afaragott köveket és szobraikat rendszerint a Níluson szállították a tervezett építkezés közelébe, onnan pedig szántalpakra erősítve rabszolgákkal, tehát emberi erővel vontatták az előre megépített téglavagy kőúton rendeltetési helyükre. A csúszó szántalp persze hallatlanul nagy erővel súrlódott a talajhoz. A kerék, amelyet csak jóval később kezdtek alkalmazni, sokat segített. A kerék nem csúszik, hanem gördül a földön. A csúszó súrlódást tehát fölváltotta a nála sokkal kisebb gördülő súrlódás. De még mindig maradt a csúszó súrlódás is, mégpedig a tengely és a kerékagy között. A kerék középpontjában vágott kerek nyílás és az éppen belé illő tengely szintén súrlódó felület, ha finomabban megmunkált is, mint a hajdani szántalp és a vele érintkező útburkolat kőkockái. A tengelycsap „ágya” Ez a szellemes találmány egyébként — ha még oly primitív is — voltaképpen már csapágy. A kerek vájatba, a kerékagyba illesztett tengelyt sikló csapágynak nevezik. Az az előnye, hogy magunk választhatjuk meg a súrlódó felületeket, és alkalmas kenőszerrel csökkentjük súrlódásukat. De még így is akkora lehet a súrlódás, hogy miatta bemelegszik a csapágy, s a tengely annyira kitágul, hogy beszorul a kerékagyba. Ha pedig nagobb helyet hagynak a tengely és a csapágy között, akkor a tengely „kotyog”, könnyen eltörhet, sőt eltörhet a kerékagy is. Dávid és Góliát Amíg csak igásállat vontatta a járműveket, megtette a sikló csapágy is. Még a vasút térhódítása sem hozott jelentős változást. Azt a különbséget, ami a terhelésnek és a sebességnek a növelésével a kocsi és a vonat között mutatkozott, áthidalták a csapágy tökéletesítésével: jobb kenőanyagot használtak, kibélelték a csapágyat különleges fémekkel, hűtötték az erősebb igénybe vett csapágyakat stb. A baj akkor kezdődött, amikor a méltóságteljesen pöfögő lokomo- tívok és lokomobilok komótos járását fölváltotta a robbanó- és a villanymotorok eszeveszett pörgése. Itt már a legtökéletesebb sikló csapágy is alkalmatlannak bizonyult; hamar fölmelegedett vagy kiolvadt. Gyökeresen más megoldást követelt a rohamléptekkel előretörő technika. Gördülő súrlódás A feladat lényegében ugyanaz volt, mint a kerék föltalálása előtt, csakhogy most a súrlódást nem a talaj és a talajjal érintkező jármű, hanem a kerékagy és a tengely között kellett csökkenteni. De hogyan? Úgy, hogy a tengely és a kerékagy közötti csúszó súrlódást is gördülő súrlódássá változtatták át olyan módon, hogy golyókat helyeztek a tengely és a kerékagy közé. így született meg a golyóscsapágy. A golyós és általában mindenfajta gördülő csapágy lényegében egy külső gyűrűből, a tengelyhez szorosan illeszkedő belső gyűrűből, a két gyűrű között levő golyókból, illetve gördülőtestekből és a gördülőtesteket összefogó kosárból áll. Eleinte csakis golyóscsapágyakat gyártottak, vagyis olyanokat, amelyeknek gördüiőteste golyó volt. Kiderült azonban, hogy az anyag nem bírja a csapágygyűrű és a golyó érintkezési helyén keletkező, négyzetcentimé- terkénti 15 000—50 000 kilónyi nyomást, hamar „berágódik”, vagyis a csapágygyűrűn, körben egyenetlen árok keletkezik. Ebből pedig előbb-utóbb törés lesz. Golyó helyett görgő A megoldás keresése során találták fel a görgőt. Az ötlet egyébként magától értetődő volt, és újnak sem nevezhető. Hengeres dorongokon már a legrégibb időkben is görgetett az ember nehéz súlyokat. A csapágy történetében mégis nagy lépés volt. A görgő nagyobb felületen — egy vonal mentén — érintkezik a gyűrűvel, tehát a görgős csapágy nagyobb terhet bír el, mint a golyós. Ezért a nagy terhelésű, de lassúbb fordulatú csapágyakban hengergörgőt alkalmaznak gördülőtestként. Ahogy a közlekedés és a szerszámgépgyártás fejlődött, úgy születtek a csapágyaknak újabb meg újabb típusai is, ám csak a két fő típus változataiként. A golyón és a hengergörgőn kívül helyet kapott a két csapágygyűrű között a csonkakúp (kúpgörgős csapágy), a hordó alakú görgő (hordógörgős csapágy) és az egészen kis ármérőjű tűgörgő (tűgörgős csapágy). Miből és hogyan készül? A csapágyak többnyire krómot tartalmazó szénacélból készülnek, meg van bennük egy kis mangán is. Egyes csapágyakat viszont nikkelt és molibdént tartalmazó acélokból állítanak elő. A kosártól — amelynek mindössze az a feladata, hogy együtt tartsa és egyenletes távolságban vezesse a gördülötesteket — nem várunk különösebbet. Anyaga szénacél, némi mangántartalommal. A csapágyaknak legtöbb munkával készülő részeit, a gyűrűket félkész áruból: rúdból, varrat nélküli húzott csőből vagy sajtolt, illetve kovácsol munkadarabokból gyártják. A gördülőtesteket (golyó, kúpgörgő, hengergörgő stb.) rúd- anyagból sajtolással készítik. A sajtológép automatikusan adagolja az anyagot, levágja a kívánt méretre, és kialakítja a kívánt formát. A sajtolás közben keletkező sorjákat (éleket) koptató dobokban távolítják el. Ezután a gördülőtestekei — akárcsak a gyűrűket — edzik és köszörülik, s legvégül fényesítő dobokban polírozzák. A gördülőtesteknél még fokozottabban ügyelnek a pontosságra, ezért megmunkálásuk után ez- redmilliméteres nagyságrendben osztályozzák őket. A kész és méretre megfelelően összeválogatott alkatrészeket végül összeszerelik. De még ezzel sem ért véget a gyártás. A csapágyak működését, teherbírását és élettartamát is gondosan ellenőrizni kell, hiszen megbízhatóságuktól — például a közlekedésben — emberéletek is függenek. Blahó István József Attilától idézünk 1 2 3 4 □ □ 6 7 8 9 10 11 12 13 1 14 ■ □ 15' 16 □ 17 18 □ □ □ 19 20 21 1 □ 22 23 l 24 □ 25 26 □ 27 28 □ 29 □ 30 31 32 □ 33 34 35 s□ 36 37 r 38 30 40 a 41 r 42 43 44 45 r 46 47 r 48 49 □ 50 r 51 52 □ 53 54 a L 55 56 57 r r 58 L 59 r 60 61 62 63 64 65 66 L r Rejtvényünk vízszintes 1., 20. és függőleges 28. számú sorában József Attila egyik, az ősz szépségeit leíró versének első szakaszát idézzük. Megfejtésül ezt kell beküldeni. VÍZSZINTES: 1. Az idézet első sora (zárt betűk: A, C, O) 14. Két szám viszonyát kifejező hányados 15. Velünk és mindekivel egyenrangú személy 16. A Drina legnagyobb mellékfolyója 17. Fémet tartalmazó kőzet. 19. ... rés agitur (a. m.: rólad van szó). 20. Az idézet második sora (zárt betűk: Z, Z). 22. Gyopár jelzője. 24. ... es Salaam, afrikai fővá- rós. 25. Francia író, költő, színműíró (Jean). 27. Férfinév. 28. Az ón vegyjele. 29. Hegység Kínában. 30. Egy ...... h árom! 31. Régi harcos páncélja. 33. Edényt belülről zsiradékkal bevon. 35. Victor Fleming híres mesefilmje. 36. A termés tiszta eredménye. 39. Svéd és magyar autójel. 41. Turistaközpont a Pilisben. 42.... End, London keleti része. 44. Az Életrehalálra c. regény írója (Lőrinc). 46. Politikai agitációs irat. 48. Totó közepe! 49. Folyó az NSZK-ban. 50. Iraki kikötőváros, a Satt el-Arab mellett. 51. Az erbium és a nitrogén vegyjele. 53. Hajnali mise. 57. Korlátolt felelősségű társaság idegen rövidítése. 59. Béke oroszul. 60. Nem lát. 61. A raktárba beérkező termékek fogadásával megbízott személy. 65. A Fekete gyémántok nőalakja. FÜGGŐLEGES: 1. Nem illatosított hintőpor. 2. Fonaláról ismert krétai királylány. 3. Vasúti felhajtó. 4. Dátumrag. 5. Ritka. 6. Bájos, könnyed. 7. Egyik minisztériumunk. 8. A kimonót összefogó, széles selyemöv. 9. A germánium vegyjele. 10. Abban az irányban. 11. Üres kút! 12. Valakire fegyvert irányít. 13. Portékáját kínáló. 18. Hazug állítás. 21. Gabonát levág. 22. A végein hasít! 23. Flamand festő, Rubens mestere (Ottó, 1556—1629). 26. Ritka női név. 28. Az idézet harmadik, befejező része (zárt betűk: A, T, 0). 30. Európai labdarúgótorna rövidítése. 32. Tetejére. 34. Por- zós és termős virágait más-más egyeden fejlesztő növény. 36. ... Tao Dán (15. századi vietnami költői akadémia). 37. Adriai kikötőváros magyar neve. 38. Vágyakozik. 43. Ebben fő a sódar. 45. Francia város, az f. világháború legvéresebb csatájának színhelye. 47. Piaci újdonság. 50. Igekötő. 52. Kurta. 54. Amerikában élő, öves páncélé emlős. 55. Idős. 56. Szándékozik. 58. Operaénekes, basszista (Dávid, 1842—1905) 62. Indulatszó. 63. Üres vonó! 64. A vanádium és az oxigén vegyjele. 66. Igenév képzője. Orosz Tóth Gyula Beküldendő: vízszintes 1., 20., és függőleges 28. A beküldési határidő: 1990. január 31. Kérjük, hogy a megfejtés levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Csak az érdekel, hogyan tudsz ilyen jól aludni a te fizetésed mellett. Könyvutalványt nyert: Kad- licskó Dóri, Hajdú Gyula Kaposvár, Somogyvári Anikó Szent- balázs, Isztl Ferencné Marcali. Az utalványokat postán küldjük el. MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor HEGEDŰS A HÁZTETŐN Bérletszünet 19.30 órakor PETRA VON KANT KESERŰ KÖNNYEI Stúdióelőadás Kaposvár Vörös Csillag du. 5 és 7: VÉRES JÁTÉK (mb., am.) Szabad Hiúság du. 4: VIDEOKIVETÍTŐ: JÖTTEM, LÁTTAM, LŐTTEM (am.) 6: DOBJUK KI ANYUT A VONTBÓL! (mb., am.) 8: A SHOGUN ÁRNYÉKA (mb.,jap.) Latinca mozi f6:9 ÉS 1/2 HÉT (am., 16) Mozimúzeum f6 és f8: ELŐJÁTSZÁS: A SÁRKÁNY ÉVE (am., 16) Barcs 7: MÉLYTENGERI SZÖRNYETEG (am.) Marcali 6: FEKETE ESŐ (am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.28: Műsorismertetés. 8.35: Zoom. 9.10: Maci Laci első karácsonya. 9.30: Százötven éves a Nemzeti Zenede. 10.30: A klinika. 11.15: Nasekran. 14.40: Lesz gyerekszobánk. 14.55: Magyarország—Dánia. Jégkorongmérkőzés 17.15: A hónap verseiből. 17.35: Van benne valami, 18.20: Folkzenekarok versenye. 18.30: Szomszédok. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Vers mindenkinek. 20.10: Döglött aknák. 22.25: Mister Manhattan—Woody Allen. 23.20: Híradó 3. Budapest 2 14.00: Képújság. 14.25: Nyelvlecke. 15.00: A sárkány szíve. 16.00: Kölyökidő. 17.00: Nyelvlecke. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00 Linda. 20.00: Rockstúdió. 21.00: Híradó 2.21.30: Bongó. 23.05: Istentelen házasság. 0.40: Tv2 Osztrák Tv1 9.00: Hírek. 9.01: Az Addams család. 10.00: Francia nyelvtanfolyam. 11.00: A Guldenburgok öröksége. 11.45: Spektrum. 12.35: Emlékezések. 13.45: Mi. 14.15: Trükkdoboz. 14.30: A svéd csalogány. 16.00: Gyermekwurlitzer. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Visszaszámlálás. 17.30: Csak egy cigaretta. 18.00: Bögreleső útközben. 18.30: Sport. 19.00: 2x7. 19.30: Tv-híradó. 20.14: Orral előre. 00.10: A következő számla biztosan megjön. 01.45: Ex libris. Osztrák Tv2 11.00: Sport. 15.55: Művészlexikon. 16.00: Tisztelt Ház! 17.00: A kedves család. 17.45: Kinek kellek? 18.00: Bajor királyi bíróság. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Ausztria mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Az utolsó császárnő. 21.50: Szivecském. 22.15: Bécsi irodalmi-zenei est. 23.45: Jazz International. 00.55: Ex libris. Jugoszláv Tv 1 8.40: Műsorismertetés. 8.50: Tv-nap- tár. 9.00: Válogatás az oktatási programokból. 10.30: Elmulasztották — Nézzék! 11.45: Északai program. 13.00: Családi televíziós magazin. 14.30: Monkeys Go Home '16.00: Kritikus pont. 16.45: Tv-napló 1.17.30: A szürke otthon. 19.30: Tv-napló II. 20.15: Nevetésterem- tök. 21.20: Szüzesség. 22.50: Tv-napló III. 23.30: Éjszakai program. 01.35: Műsorismertetés. Jugoszláv Tv 2 11.15: Műsorismertetés. 11.20: Tv- naptár. 11.30: A csend világa. 12.15: Sí VK. 14.00: Ma együtt. 14.30: Színházi műsor gyerekeknek. 16.55: Kosárlabda. 18.30: Műsorkiegészítés. 19.30: Tv-nap- ló. 20.15: Zenei est. 21.45: Tv-mix. 22.40: Hades of green. 23.30: Műsorismertetés. Kossuth rádió 4.30: Jó reggelt! 7.30: A meggymagos. 8.10: Hangszemle. 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából! 12.00 Déli krónika. 12.30: Világkosár. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.50: Az MRT gyermekkórusa énekel. 15.00: A világlíra gyöngyszemei. 16.00: 168 óra. 17.30: Híd. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Szemle.- 19.10: Rólunk van szó! 19.15: 80 éve született Major Tamás. 21.13: Régi olasz muzsika. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.35: Európa hangversenytermeiből. 24.00:Hírek. 0.15: Éjfél után. Petőfi rádió 4.30: Dallamkoktél. 7.05: Sportszobát. 8.08: Népszerű muzsika—világhírű előadók. 8.40: Öt kontinens hét napja. 9.05: Tövisek és virágok. 10.00: Szombat délelőtt. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. 13-35: Hangok és visszhangok. 14.00: Magunkat ajánljuk. 17.05: Tip-top parádé. 17.30:4x4.18.30: Slágerlista. 19.05: Cuháré. 19.50: Rock- legendák nyomában. 21.30: Pompadour. 23.15: Éjszaki klub. 0.15: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Hírek. 6.05: Népszerű muzsika korán kelőknek. 7.30: V materinskom jazyku. 9.00: Diszkotéka. 10.00: Hangfelvételek felsőfokon. 12.05: Raina Kaba- vanszka énekel. 12.30: Follow me! 13.00: Kívánságműsor szombaton. 14.30: Hi-Figyelő. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.05: Aranyalbum. 17.10: Az indián királynő. 18.13: Itzhak Perlman hegedül. 18.29: Felejthetetlen hangversenyek. 20.30: Új lemezeinkből. 21.15: Mindennapi irodalmunk. 22.31: Tonio Kroger. 23.19: Zenei panoráma. 24.00: Hírek. 0.10: Szózat. HOLNAPI L M íí S O R 1 Csiky Gergely Színház 15 órakor ÁRMÁNY ÉS SZERELEM Gárdonyi-bérlet 19.30 órakor A KIHALLGATÁS Stúdióelőadás Kaposvár Vörös Csillag du. 5 és 7: VÉRES JÁTÉK (mb, am.) Szabad Ifjúság du. 4: VIDEOKIVETÍTŐ: JÖTTEM, LÁTTAM-, LŐTTEM (am.) 6: DOBJUK KI ANYUT A VONATBÓL! (mb., am.) 8: A SHOGUN ÁRNYÉKA (mb., jap.) Latinca mozi f6:9 És 1/2 HÉT (am., 16) Mozimúzeum du. f4: A KICSI KOCSI LEGÚJABB KALANDJAI (mb., am.) f6 és f8: ELŐJÁTSZÁS: A SÁRKÁNY ÉVE (am„ 16) BArcs du. 5 és 7: MÉLYTENGERI SZÖRNYETEG (am.) Marcali 6 és 8: FEKETE ESŐ (am.) Nagyatád du. 5 és f8: NINDZSÁK HARCA (jap.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.33: Műsorismertetés. 8.40: Kéménymesék. 9.05: Az elsüllyedt világok. 9.35: Játsszunk bábszínházát! 10.05: Kalandozások Ihajcsuhajdiában. 11.15: Hazanéző. 14.40: Képújság. 14.55: Magyarország—Franciaország. Jégkorong. 17.15: Folkzenekarok versenye. 18.15: Annie Hall. 21.50: Gordon Willis. 22.15: Telesport. 22.30: Képúság. Budapest 2 9.00—12.00: Tévémagiszter. 14.00: Képújság. 15.00: Szimfónia. 16.00: Bolygónk a Föld. 16.55: Álljunk meg egy szóra! 17.05: Wurlitzer. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Premier. 21.00: A férfi, aki virágot hord a szájában. 21.36: Tudósítás a XXIII. Pirandello-találkozóról. 22.00: Az én dalom szól. 23.00: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: II. Osztrák Köztársaság. 10.35: Heti körkép. 11.00: Sajtószemle. 12.00: Hello Austria, Hello Vienna. 13.00: Bögreleső útközben. 13.25: az Addams család. 13.50: Trükkdoboz. 14.05: Partnerek. 15.30: A negyedik király. 15.35: Rikki-tikki-tavi. 16.00: Toby és Tobias. 16.25: Mini tv-híradó. 16.35: Pumukli mester kalandjai. 17.00: Ifjúsági magazin. 18.30: A szépség és a szörnyeteg. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Lohengrin. 00.15: Víziók. 00.20: Hírek Osztrák Tv 2 9.00: Hírek. 9.05: Kuturáiis körkép. 10.30: Operakalauz a Lohengrinhez. 14.00: Vendégmunkásoknak. 14.30: 2x7. 15.00: Sportdélután. 18.00: Bajor királyi bíróság. 18.30: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 19.48: Jogi esetek. 20.15: Bankrablás. 22.05: Soulman. 23.45: Az angyal. 00.40: Hírek. Jugoszláv Tv 1 9.10: Láthatár. 9.25: Műsorismertetés. 9.35: Rajzfilmsorozat. 10.00: Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 11.00: Mezőgazdasági műsor. 12.00: Komolyzenei műsor. 13.00: A félelmek háza. 14.05: Vasárnap délután. 16.05: Odisszea 2001. 17.05: The Gazebo. 18.45: Rajzfilm-sorozat. 19.10: Tv-fortuna. 19.30: Tv-napló II. 20.00: Az akasztottak háza. 21.00: Szórakoztató zene. 21.30: Tv- napló III. 22.25: Éjszakai program. 00.30: A hétfői műsor ismertetése. Jugoszláv Tv 2 8.40: Műsorismertetés. 8.45: Tv-nap- tár. 9.00: Éjszakai program. 10.00: Ma a holnapért. 13.00: Sportdélután. 17.30: Smelt Olimpia. 18.20: ll-félidő. 19.30: Tv- napló. 20.00: Külföldi dokumentum-sorozat. 20.45: Bizonyítások. 21.15: Tv-mix. 21.30: Politikai összetűzések Jugoszláviában a két világháború között. 22.30: Műsorismertetés. Kossuth rádió 6.00:Vasárnapi újság. 8.30rÉnekszó- val, muzsikával. 9.00: Mínuszban. 10.05: Örökzöld dallamok. 10.44: Az élő népdal. 11.00: Gondolat — jel. 12.00: Déli krónika. 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül. 13.00: Radioton-korongok. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek. 15.00: „A világ emlékművei”. 16.05: Komolyzenei lemezlovas. 17.00: Választó. 18.00: Mese-zene gyerekeknek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Leánykérés. A medve. 19.51: Orosz hangszerszólók. 20.00: A közvetítő. 21.00: Diszkotéka. 22.00: Hírvilág. 22.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 24.00: Hírek. 0.15: Éjfél után. Petőfi rádió 6.00: Dallamkoktél. 7.05: A római katolikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Elveszett a varázsgyűrű. 9.05: Slágerfilmek — filmslágerek. 10.00: Szóljon hangosan az ének... 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Mikrofonpróba. 14.00: Hajnal Badányban. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.05: Fogfájás. 21.27: Társalgó. 22.22: Dzsessz a 80-as évekből. 23.15: Lerch István. 0.15: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Hírek: 6.03: Népszerű muzsika — korán kelőknek. 8.20: Carlo Bergonzi Verdi-áriákat énekel. 8.40: A kamarazene kedvelőinek. 10.05: Új Zenei Újság. 11.00: Új kompakt-lemezeinkből. 12.12: Bánk bán. 13.00 Kis magyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Romantikus muzsika. 14.08: Rockújság. 15.20: Új kompakt lemezeinkből. 16.05: Az albérlet bére. 16.55: Bécsi kvartettek. 17.26: Medea. 21.50: Szimfonikus zene. 22.34: Hallgassuk újra! 23.04: Rádiójáték — szín. 24.00: Hírek. 0.10: Szózat.