Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-26 / 22. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP 1990. január 26., péntek NYUGDÍJASOK OLDALA Megkérdezték — válaszolunk A nyugdíjemelésről V. K. kaposvári olvasónk 1986. május 1 jétől nyugdíjas. Szeretné tudni, hogy 1990. január 1-jétől milyen nyugdíjemelésre számíthat, ha nyugdíjának öszszege 5024forint. Arra is kíváncsi, hogy a felesége után folyósított házastársi pótlék emelkedik-e? 1990. január 1-jétől havi 550 forint ny ugd íjemelés jár a levél írónak, a minisztertanácsi rendelet szerint ugyanis 550 forinttal emelkednek az 1985 után megállapított, 6000 forint alatti nyugdíjak. Az összeghatár számításánál figyelmen kívül kell hagyni a házastársi pótlékot, a házastársi jövedelempótlékot, a baleseti járadékot stb. A házastársi pótlék 1990. január 1 -jétől további 550 forinttal egészül ki. A házastársi jövedelempótlék — ha 6000 forintot meg nem haladó nyugellátás mellett folyósítják szintén 550 forinttal emelkedik, ha pedig 6000 forint feletti nyugdíjhoz jár, továbbra is 390 forint. Ha a férj megözvegyül... M. V. — akinek felesége 1989. október 16-án elhunyt és egy kiskorú gyermeket hagyott hátra — az iránt érdeklődik Marcaliból, hogy milyen társadalombiztosítási ellátásra jogosult felesége jogán? 1990. január 1-jétől az özvegyi nyugdíjra való jogosultság feltételei kedvezően változtak. A férj is igényelhet ideiglenes özvegyi nyugdíjat, ha felesége halálakor együtt éltek és árvaellátásra jogosult gyermeket nevel. Az olvasó tehat jogosult lehet özvegyi nyugdíjra, gyermeke pedig árvaellátásra, ha elhalt felesége az öregségi (rokkantsági) nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi (rokkantsági) nyugdíjasként halt meg. Az említett ellátásokat igényelni kell! Ha még az árvaellátást sem állapították meg, az igényt— az özvegyi nyugdíj iránti igénnyel együtt — a kaposvári Társadalombiztosítási Igazgatóságon lehet előterjeszteni. Ha pedig az árvaellátást már megállapították, az özvegyi nyugdíjat a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól (Budapest 1820) kell kérni. Tájékoztatásul közöljük, hogy az adott esetben az árvaellátás— változatlanul — 1989. október 1- jétől jár, míg a férj részére az ideiglenes özvegyi nyugdíj 1990. január 1-jétől 1990. szeptember 30-ig. (1989. december 31-ét követő elhalálozás esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj a feléség halálától számított teljes egy évre jár.) Két ellátás — együtt V. F.-né nagyatádi nyugdíjas azt kérdezte: mennyivel emelkedik január 1 -jétől a sajátjogú és az özvegyi nyugdíj ún. együttfolyósítási összeghatára? A válasz kedvező. Az eddigi 3890 forintos összeghatár 1990. január 1 -jétől 6000 forintra emelkedett. Azoknak az özvegyi nyugdíjasoknak, akiknek már eddig is együtt folyósították a két ellátást, valamint akiknek már megállapították az özvegyi nyugdíjat, de az folyósításra nem kerülhetett, kérniük nem kell a magasabb összeget, azt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivatalból utalja ki. Nem vonatkozik ez természetesen azokra, akik még nem igényeltek özvegyi nyugdíjat. Nekik kérniük kell az ellátás megállapítását. Január 1-jétől egyébként az özvegyen maradt nyugdíjas férj is jogosult állandó özvegyi nyugdíjra, nyugdíjasként — bármikor — elhalt felesége után. A kérelemmel a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell fordulni. Munkaviszony és szabadság Az eddig közölt' kérdésekre Csapóné dr. Tóth Margittól, a Somogy Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugellátási osztályvezetőjétől kaptunk választ. Tóth István, Kereki, Petőfi utca 11. szám alatti olvasónk érdeklődésére Rajnai László, a Somogy Megyei Tanács munkaügyi irodájának főelőadója adott felvilágosítást. Levélírónk a nyugdíja mellett könnyebb munkát vállalt: portás a kereki gépjavító üzemnél. Most azt szeretné tudni, jár-e neki szabadság? Mint megtudtuk — ezt egyébként a Munka Törvénykönyve tartalmazza—: a munkaviszonyban töltött idő után olvasónkat is megilleti a szabadság, feltéve, hogy őt a munkáltató megállapodásban rögzített munkaviszonyban foglalkoztatja. Ebben az esetben a munkában töltött időtől, a teljes vagy részfoglalkozástól függ az igénybe vehető szabadság mértéke. FÉL ÉV SZÁNTÓDI NYUGALOM A Kalevala szerelmese „Mostan kedvem kerekedik. Elmém azon töprenkedik. Hogy ím dalra kéne kelni. Ideje volna énekelni, l-r Pajkos téli szél játszik a rózsatövek száraz leveleivel. Keményre fagyott a ház körüli kiskert és az udvar földje is. A kaposvári, Lenin utcai lakásban duruzsoló cserépkályha dacol a mínuszokkal. A nappaliban rendezetlen könyvhegyek tornyosulnak, újságok, folyóiratok hevernek szanaszét. — Éppen most szárítgatom őket, ugyanis csőtörés volt a napiokban, és egy részük átnedvesedett — mutat a kötetek halmára Krasznai Lajos, aki már négy év óta nem jár tanítani. Egyéniségének varázsával a Táncsics gimnázium tanulói már nem találkozhatnak... — Hogyan telnek a nyugdíjasnapok? — — Nagyon gyorsan, ám nagyszerűen — foglalja össze tömören házigazdánk. — Végre jut idő a családomra: szinte naponta mesélhetek a nagyobbik unokámnak. Az unoka helyett most mi figyelünk rá. — Kaposváron születtem — kezdi a múltidézést Krasznai Lajos. —Apám közüzemi tisztviselő, édesanyám piostai alkalmazott volt. Az Anna utcai iskolába jártam, s még ma is nagy szeretettel és tisztelettel gondolok Kecskés tanító nénire és Rédey Gyula tanító úrra, akik a betűvetés és a számolás világába vezettek be bennünket. Már ekkor kapcsolatba kerültem az irodalommal és a Rovatvezető: Hemesz Ferenc A Mama hazaköltözik A Mama 73 éves. Tulajdonképpen nem beteg, „csak" erős reumatikus fájdalmai miatt időnként nem tud lábra állni, tehát ilyenkor nem tudja ellátni magát. Egy szem fia, menye, unokája nagyon szereti a Mamát. Úgy gondolták, legjobb lesz, ha kis lakásukat nagyobbra cserélik, és a Mama hozzájuk költözik. Szerencsére a fia óvatos volt: azt mondta, inkább vállaljanak anyagi áldozatot, kölcsönter- het, de a Mama kis egyszobás lakását (úgysem kérhetnek sokat érte) ne vegyék figyelembe a lakáscserénél. Erezze a Mama, hogy van hova mennie, ha mégis úgy akarja. Titokban persze abban bíztak, hogy erre nem kerül sor, nemcsak, mert szeretik a Mamát, hanem mert nekik is könnyebb, ha ott van velük, külön kis szobában, és nem kell a város másik végére szaladgálni hozzá. A Mama oda is költözött. Azután két hónap után visszament a kicsi lakásába. Most a Mama sír, a fia haragszik a Mamára, talán a menye az, aki valamit megért belőle. A Mama azért sír, mert ódehogyis akarja megbántani a fiatalokat, de neki valahogyan mégis jobb az ötven éve megszokott kuckójában, mint a szép, központi fútéses, összkomfortos lakásban. Fűteni tud, amióta bevezették cserépkályhájába a gázt, mosógépe van, a konyhában is meleg víz folyik a bojlerból. Ha pedig rossz az idő, akkor valamelyik szomszédasszony kimegy, és bevásárol neki is. Nem szereti a Mama a gyerekeit? Dehogynem szereti! Nem szeretik ót a gyerekek? Dehogynem szeretik! Csak azt értik meg nehezen, hogy a Mamának miért jobb a sokkal egyszerűbb kis lakásban — egyedül. Én azt hiszem, nem is fogják megérteni, amíg ók maguk is meg nem öregszenek. Kell a segítség, kell a figyelem, kell a jó szó, de amíg csak valakinek a szíve, lába bírja, érthető, ha a maga kis fészkében érzi jól magát. Akkor kel fel, amikor jólesik, akkor fekszik le, amikor kezdődik a tv-híradó, és az ágyból nézi a televíziót. Akkor eszik, amikor éhes, és abba sem szól bele senki, hogy miért dolgozik annyit, vagy éppen miért nézi naphosszat a mennyezetet. A Mama sír. Sír, mert tudja, hogy a ßatalok nem értik meg, miért költözött haza. És most nem tudja, mit csináljon: költözzön vissza a gyerekeihez, vagy Vállalja a meg nem értést. Azt hiszem—ha nem is a szívükkel, az eszükkel—ezt kellene a fiataloknak megérteniük. S. M. diákszínjátszással, ami életem kísérője lett. Arató Piroska tanította be A kék madár című mesét, amelyben én a királyfi szerepiét kaptam meg, és játszottam el nagy igyekezettel. Még most is őrzöm belőle e sorokat: ,,Kis tündéreim, nem jó helyen keresitek az aranykulcsot. Nyúljatok mélyebbre, a lélek mélyére, egészen addig a titkos húrig, ahol a szeretet énekel.” — Milyen meséken nevelkedett? — Első élményem Goethe Erlkönigje volt Szósz Béla fordításában. Andersen, Grimm, Hauff meséi és a magyar mese- és mondavilág alapozta meg érdeklődésemet. — A Somssich Pál gimnáziumba kerülve először az ott működd szavaló-, majd az önképzőkör tagja lett. Mikor érettségizett? — A matúra felét még a háború előtt, felét piedig utána tettem le. Az 1944-es első félévem nem volt osztályozható, a tanórákat egy kiürített zsidólakásban, a Horváth Andor- féle házban tartották. — Rövid katonaság után felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára s magyar-történelem szakon szerzett diplomát. Kik tanították? — Olyan egyéniségek, mint Szekfű Gyula Domanovszky Sándor, Moravcsik Gyula Bisztray Gyula és Horváth János. A latinon, görögön és az olaszon kívül az északi nyelveket is megismerem. Tanultam finnül, norvégül és svédül... —Bizonyára ekkor tanulmányozta először a Kalevalát... — Tudományosan valóban ekkor foglalkoztam először a finnek nagy nemzeti eposzával, egy szemináriumi előadáson bizonyítva, hogy az első, a Barna Ferdinand-féle fordítás milyen alapos. Én nem álltam be azok sorába, akik szidták a műfordítót... v Beszélgetésünk alatt jóízű gyermekkacaj hallatszik át a másik szobából. A nagypapától megtudjuk, hogy a négy és. fél éves Marci épp most fejezte be az uzsonnát, s önfeledten játszik édesapjával — innen az átszűrödö hahota. Krasznai tanár úr — sokaknak: Csöpi bácsi — 1953-ban került a Munkácsy gimnáziumba, s négy év után már a Táncsics gimnázium diákjait oktatta. A több mint három évtized alatt mindössze három évig tanított történelmet, ám magyaróráinak száma ezrekre rúgott. Tíz évig heti 57 órában oktatott (ma 19 a kötelező). Több száz diák hallhatott Krasznai Lajostól a magyar- és a világirodalom gyöngyszemeiről, s a nyelvtan, a nyelvészet kérdéseiről. És ha a téma engedte, mindig nagy élvezettel mesélt a finnekről... — Kétszer voltam északi rokonainknál, és három családdal még ma is tartom a kapcsolatot. Barátaimtól — akik régóta ismerik szenvedélyemet — sorra kaptam a szebbnél szebb Kalevala-köte- teket. Volt köztük jubileumi, serdülők számára íródott, s népszerű kiadásban megjelentetett egyaránt. Most, a nyugdíjasévekben marad idő a Kalevala különböző magyar fordításainak egybevetésére. Egy összehasonlító keresztmetszetet állítok össze a bevezető részek, a Lemminkeinen anyja, a Vainamöinen énekéből, a Maijatta-énekből és a Kullervo-ciídusból. Másfél év alatt talán be is tudom fejezni az elkezdett munkát. —Más tervek? — Sinka István balladáit szeretném még feldolgozni, s egykori professzorom, Bisztray Gyula emlékének tisztelegve egy esszé megírására készülök. Aktív éveim alatt nemigen volt lehetőségem tudományos tevékenységre, hiszen szinte minden percemet a gimnáziumban töltöttem. Egy-egy dolgozatírás időszakában pedig péntek délutántól hétfő hajnalig javítottam az irományokat. Pihenésre csak az iskolai szünetekben jutott idő. Krasznai tanár úr nevéhez fűződik a kaposvári Táncsics Diákszínpad megalapítása. S olyan sikerdarabok színpadra állítása, mint a Parasztok, a Görög Ilona, A halálra táncoltatott leány, a Testvérsirató, a Változó Világ, vagy egy finn összeállítás, az Északi fény, mely a keszthelyi Helikonon aranyérmes lett. A társulat művészeti vezetése mellett hangosújságot szerkesztett, és a Somogy Táncegyüttes utánpiótláscsopiortjába toborozta a tehetséges tanulókat. Bárdos Legos az ő felkérésére zenésítette meg a Kanteletár- ból a Szárnyas szót. Ezek mind-mind a pedagóguspálya sikerei. A családról még nem esett szó... — Feleségem a gyermekneveléssel jegyezte el magát. Két leánynak és két fiúnak adott életet. Ildikó magyar szakos általános iskolai tanár, Aino Szombathelyen végzi a kémiatechnika szakot, Berci teológiát tanul, Zsolt pedig érettségi után a múzeumban helyezkedett el. Krasznai Lajos az esti tagozat igazgatójaként ment nyugdíjba. 33 és fél évet töltött a 14—18 évesek között, s egy napiot sem volt táppénzen. Nem csoda hát, hogy még ma is fiatalos jókedvvel, egészsége teljében, boldog harmóniában éli napjait. Most a szokásos két hónap helyett májustól októberig élvezheti a nyugalmat a szántód! hétvégi házban... Lőrincz Sándor Fotó: Jakab Edit Kétségbeesett kapaszkodás A boltban, ahol rendszeresen vásárolok, a múlt év végén és ez év első hetében eddig soha nem tapasztalt forgalmat bonyolítottak le. Állták a meg-megismétlődő rohamokat: ahogy ürültek a polcok, úgy töltötték fel friss áruval. Nagyjában-egészében nem is volt •fennakadás, győzték az ostromot, még a nagy áremeléseket megelőző nyitva tartási napon is úgyszólván mindent adhattak, amit a vevők kértek — például cukrot, húst és húskészítményeket, lisztet, sajtot és így tovább... De így lesz-e ez mindig, valahányszor „rendezik” a fogyasztói árakat?! Az idén esedékes drágulásnak ugyanis még koránt sincs vége. Az élelmiszerek árai után nőttek a postai díjak, a benzinárak, a vasúti szállítások díjai, a személygépkocsik árai, a vámok stb. Erről hallhatunk, olvashatunk nap nap után, és láthatjuk azt a kétségbeesett kapaszkodást, ahogyan a bérekkel, a szociális intézkedésekkel igyekszenek a munkáltatók, illetve igyekszik a kormányzat a fogyasztói árszínvonal közelében maradni — sikertelenül. Legkétségbeejtőbb helyzetben —ezt aligha tagadhatja bárki is—a kisnyugdíjasok és a nagycsaládosokvannak, vagyis azok, akik a bérre egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben hagyatkozhatnak, s a szociális csatornákon csorgatott forint a legfőbb támaszuk. Újságokban tallózva — lehet, hogy csak az én szemüvegem „hord mellé”? — nemhogy az állapotot helyben hagyó, de még optimistán nyugtatgató írásra se bukkanok manapság, inkább őszinte, a tényeket feketén-fehéren ábrázoló és a kilátásokat reálisan megítélő publikációk uralják a sajtót. No és a pártviták meg a szinte hetenként—most már úgyszólván menetrendszerűen — „beütő” botrányok. Mit mondjak? Ezek egyikétől se lesz olcsóbb a kenyér, a hús... Erről jut eszembe: amikor egy párt uralta széles e honban a politikát, vezényelte a gazdálkodást, s „a párt és a kormány” határozta meg tetteink irányát, az MSZMP KB- nak a sajtóirányításért felelős vezetői bizony nemegyszer igyekeztek ráncba szedni a sajtót „megbocsáthatatlan tévelygéseiért”. Szorultunk például, amikor csehül ütött be a teho, mondván: rosszul készítettük elő a közvéleményt az intézkedések fogadására. S hibáztattak bennünket még sok egyébért, mert így kényelmesebb volt... Most a sok párt közül egyik se mondhatja, hogy nem emelünk szót a társadalom vagy egyes rétegeinek érdekében — így vagyunk például a nyugdíjasok gondjainak kezelésével is. De fölmerül a kérdés: elegendő ezeket a gondokat csupán fölemlegetni, péntekenként megírni ezen az oldalon? Tény, hogy nem a sajtó teremtette ezt a gazdasági helyzetet, amelyik van, s nem is fogja megváltoztatni azt rosszabb vagy jobb irányba... Az újságíró hiszi: a gondok, a feszültségek jelzésével jó ügyet szolgál, s olykor— ha van ötlete — kiutat is mutat. Szeretne segíteni a maga módján — de figyel-e erre valaki a pártcsaták szódörgedelmeinek közepette? H. F.
