Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-22 / 18. szám

■ SOMOGYI NÉPLAP 1990. január 22., héti SPORT Fővárosi sportvezetők tárgyaltak Kaposváron Siófokon nemzetközi tollaslabda, a megyeszékhelyen asztalitenisz verseny lesz A hét végén két országos sportszövetség képviselője is Kaposváron járt. Korányi Zsolt, az Országos Tollas­labda Szövetség főtitkára Juhos József, az asztaliteni­szezők technikai igazgatója egv-egy rangos nemzetközi verseny rendezésének jogát ajánlotta föl Somogynak, hangsúlyozva, hogy a két ifjúságiakat mozgósító nem­zetközi torna gond ugyan a rendezőknek, ám segíti nép­szerűsíteni mindkét sport­ágat. S manapság ez sem 'mellékes már. A TOLLASLABDA Megyénkben az első kez­deti lépéseken jutott még csak túl. A sportág hazánk­ban (is) messze van még at­tól, hogy annyian űzzék mint a távol-keleti orszá­gokban, Japánban vagy Ko­reában (északon és délen egyaránt).- Somogybán 25— 30 gyerek alkotja a verseny? zők táborát. Dr. Hegedűs György a megyei szövetség elnöke — de úgy is mond­hatjuk, hogy mindenese — a tanítóképző főiskolában szorgoskodik tanítványaival. Ügy fest, nem hiába. A kis Bánhidi Richard például' tavaly a serdülő fiúk ranglista első helyezett­je volt, s ő nyerte az 1989. évi országos tízekbajnokságot is. Legutóbb Bánhidi egy or­szágos versenyen egyéniben, valamint Gözsivel az olda­lán párosban is dobogós he­lyen végzett. De nem csu­pán ez a két legényke adta le a somogyi tollaslabdázók névjegyét. Az említett ver­senyen a gyermek korosz­tályban Horváth Melinda és Tóth Nikolett is a legjobbak között végzett. Rajtuk kívül Gyönyörű Erika, Pavlényi Hajnalka, Vardkerti Tóth Anita, Lábodi Tamás, Bö­szörményi Zsolt — és nem 'is teljes a névsor — az, aki Bánhidi Ricsihez hasonlóan nevet szerezhet magának az országos tornákon is. Hegedűs doktor és tanít­ványainak tevékenységére Pesten is fölfigyeltek, ezt bizonyította a sportág főtit­kárának kaposvári tárgya­lása. A főtitkár konkrét ja­vaslattal állt elő a megyei sportvezetőknél. ' — Május 12—19. között hazánk rendezi meg a tol­laslabdázók 1990. évi IBV küzdelmeit, amely merőben eltér majd a korábbi hason­ló versenyektől. Eddig az •úgynevezett szocialista or­szágok fiataljai vettek részt az IBV-n. Az idén mellettük küzdőtérre lépnek majd az 'NSZK,. Ausztria, Svájc, Svédország és Finnország versenyzői is, s a továbbiak­ban a résztvevők száma még esetleg nőhet. Javasoljuk, hogy ezt a rangos nemzet­közi viadalt Somogy ren­dezze meg Siófokon, ahol a 4. Sz. Általános Iskola tor­nacsarnoka pompás otthona lehet a nagyszabású ver­senynek — így Korányi Zsolt. A továbbiakban kiderült, hogy Somogy készséggel ad otthont a tollaslabda IBV- nek. Az országos szövetség '— ha nem is könnyen — előteremti azit a kb. 2000 dollárt, amely az előírt „lab­dák” beszerzésére kell. AZ ASZTALITENISZ országos szövetség techni­kai igazgatója, közismert szakvezetője Juhos József is hasonló tervvel állt elő a kaposvári tanácskozáson. Ügy mondta, hogy a sport­ág megyei vezetői már számos alkalommal bizonyí­tották, hogy óramű pontos­sággal tudnák nagy számú Sportolót felvonultató ver­senyeket rendezni. A szín­hely is adott. A kaposvári sportcsarnok minden igény­nek megfelel. Ezért javasol­ja, hogy Somogy rendezze haeg az idei Magyar Nem­zetközi Ifjúsági Bajnoksá­got. Ennek időpontja: júni­us 15—17. — Nem akármilyen ver­senyt ígér ez a verseny. Kí­nai, japán és dél-koreai ver­senyzők mellett további 20 ország asztali-teniszezőinek 'indulásával kell számolni. •Ezért is gondoltunk kapos­vári sporttársainkra, akik jó gazdái lehetnének a tor­nának — mondotta a tech­nikai igazgató. A két sportág megyei szakszövetségének képvise­lői, a megyei sportvezetéssel egyetemben nem haboztak: 'közölték a fővárosi küldöt­tekkel1, hogy vállalják a meg­tisztelő megbízást. A meg­beszélésen elhangzott, hogy a televízió mindkét — most már somogyi — nemzetközi versenyen jelen lesz, s be­számol azokról a tv-nézők- oek. K. S. Kit kínál Gellei a kapitánynak? Mészöly Kálmán (az egyik?) szövetségi kapitány személyesen vagy írásban megkereste az NB I-es lab­darúgó-csapatok szakvezető­it, s arra kérte őket, tegye­nek javaslatot arra, hogy csapataikból a kapitány ki­két vegyen számításba a válogatott keret összeállítá­sánál. Mészölynek már va­lamennyi vezetőedző jelen­tése rendelkezésre áll. Tán nem lesz meglepő, a siófoki mester, Gellei Imre jelen­tése: — Két játékosra hívnám föl a szövetségi kapitány figyelmét. Marozsán kitűnő adottságokkal rendelkező labdarúgó, aki nagyobb fel­adatok megoldására is al­kalmas. A másik ajánlatom szintén védőjátékos. Aczélra gondolok, aki egész ősszel megbízhatóan játszott / kö­zéphátvédet. Gondolom, hogy a kapi­tányt nemcsak a felnőtt ke­ret összeállítása foglalkoz­tatja, hanem az utánpótlás válogatott alakulása is. Eb­be a keretbe az utóbbi hó­napokban sokat fejlődött Krauszt és a csupaszív, meg­bízható hátvédet, Kolovicsot delegálnám. Narancs járt a győzteseknek... Diákolimpia, játékos sportversenyek jegyében A Berzsenyi iskola a kaposvári győztes Vasárnap 9 óra tájban úgy megteltek a Kaposvári Sport- csarnok lelátói, mintha az NB I-es Kaposcukor kosár­labdázói vívták volna baj­noki mérkőzésüket. Ez al­kalommal azonban nem a horihorgas kosaras fiúk ját­szottak a csarnok küzdőte­rén, hanem pötömnyi fiúk meg lányok. Kaposvár város és körzetének általános is­kolás sportcsapatai kezdték el nemes vetélkedésüket a diákolimpiának titulált já­tékos sportversenyükön. A Városi Ifjúsági Sport­osztály és a kaposvári Diák Sportbizottság január 21-re tűzte ki az esztendőnkénti tömegsportverseny városi K. Tungsram—Ganz Villamosság 3-1 (6, -8,6,12) Röplabda NB I, női A fővárosban mindössze 50 néző volt kíváncsi a két csapat találkozójára. A Tungsram a következő összeállításban szerepelt: Nagy, Magyarné, Marek, No- vák, Halász, Sántosiné. Cse­re: Zalavári, Tuba. Edző: Simonná Kutas Zita. A hazai csapat a kiesés ellen küzdve nagy akarással kezdett. A kaposváriak lát­szólag nyugodtak voltak. Egyedül Nagy Andreán ér­ződött idegesség, de ez ért­hető is. hiszen ő most elő­ször lépett pályára, mint kezdő játékos a csapatban. Az első játszma legelején két pontot a hazaiak gyűj­töttek, de aztán a Tungsram ellenállhataltannak bizo­nyult. Váratlanul alakult a második szett. Nem kis meglepetésre ezt a Ganzos- lányok nyerték. A harmadik játszmában Zalavári beál­lításával megváltozott a kaposváriak játéka. Ezt tük­rözte az eredmény is. Rop­pant izgalmasnak bizonyult viszont a negyedik szett, amikor a lelkes hazaiak: bi­zony megkeserítették a ka­posváriak dolgát. A hajrá­ban azonban biztosan nyert a kaposvári együttes. A 80 percig tartó mérkő­zésen kidomoborodott a ka­posvári csapat nagyobb tu­dása és tapasztalata. Ma­gyarné remek leütéseivel szemben tehetetlennek bizo­nyultak a fővárosiak. Ma­gyarné egyébként a mezőny legjobbjának bizonyult. Raj­ta kívül Halász és Zalavári nyújtott kiemelkedő teljesít­ményt. M. I. A női NB I „B” csoport állása: 11. Ganz DANUBIUS 15 14 1 43:10 29 12. K. Tungsram 15 12 3 39:18 27 13. Dutép 15 11 4 41:17 26 14. Szolnok 15 10 5 36:22 25 15. Közg. Egy. 15 8 7 31:27 23 16. Szeged 15 8 7 30:28 23 17. TFSE 15 7 8 28:31 22 18. Gaz. Vili. 15 3 12 15:37 18 19. Budaörs 15 2 13 8:40 17 20. Tatabánya 15 — 15 4:45 15 KOMÉP SC—Kaposvári Építők SC 3-1 (7, 7, -13, 8) Röplabda NB I, férfi V.: Tatabánya, 50 néző. Hóbor, Babodi. Kaposvári Építők: Pácso- nyi, Jezeri, Méng, Karagics, Búzás, Török, Csere: Kato­na, Bogár, Zarka. Edző: Kozma Györgyné. A mérkőzés 83 percig tar­tott. Az első két játszma so­rán nem talált igazán ma­gára a kaposvári csapat. A harmadik játszma alakulása hasonlóan kezdődött, mint az előző kettő, de 11-5-ös tatabányai vezetésnél az Építők gárda fordítani tu­dott, s .nagy küzdelemben megszerezte a játszma győ­zelmet. A 4.. játékrészben erőteljes támadójátékkal kezdett az Építők csapata, de ez a lendület a későbbi­ek során kevésnek bizonyult, a határozott támadáskombi­nációkat játszó és nagyon jó mezőnymunkát nyújtó KOMÉP ellen. A csapat tel­jesítményén érződött a hosszú kihagyás, s játékukat Sok nyitás rontás, eredmény­telen támadás és gyakran gyenge mezőnymunka jelle­mezte. Az elkövetkezendő négy nehéz mérkőzésen ezek jobbítására. hatéko­nyabbá tételére kell össz­pontosítani. A csapat teljesítménye ezen a mérkőzésen nem a tényleges képességeket mu­tatta. Jók: Pácsonyi. Jezeri. döntőjét. — A szervezők időben megküldték az isko­lák testnevelőinek azokat a sportos játékok leírását, amelyekből összeállt a ver­seny — tájékoztatott Lu­kács Éva, a diákolimpia egyik irányítója. A versenyek forgatóköny­ve azt jelezte, hogy az al­sós diákok általában olyan feladatokat kaptak, amely­ben a játékos elemek domi­náltak, s nem a testi erő. Célbadobás labdákkal ve­zette be a küzdelmeket a 14 fős iskolai csapatoknak. Az­tán a részvevő 7 csapat tag­jainak azt kellett bizonyí­taniuk. hogy teniszütővel labdával miként tudnak szlalómozni. Sok derűt kel­tett, a hibát vétőknek pe­dig szinte „tragédiát” a társhordó váltó. Persze, oly­kor nem volt nehéz egy bo­tocskán „szállítani” a papír- súlynál is könnyebb társa­a kötélhúzás volt. Többe szerint azért nyerte ezt számot a Berzsenyi csapat: mert nála szerepeltek „legsúlyosabb”' egyéniségek. Az az igazság, hogy Berzsenyi csapatában láttu a legkisportoltabb fiúka lányokat. Nem véletlenül, i sporttagozatos iskola mos újra igazolta, hogy az álta lános tanulmányok mellel a testnevelésre ők nem csa papíron fektetnek súly Négy testnevelőjük is ol bábáskodott a gyerekek mel lett. A „drámai" kötélhú zásnál lváncsikné Kálmá Éva. Bálint Gabriella, Szí geti Andor és Lukács Sán dór tanárok „testközelből biztatták tanítványaikat, adtak taktikai utasításoka tanulóiknak. Szóval a Ber­zsenyi, úgy mint tavab megnyerte az összesíteí pontversenyt is. A győzte csapatot a társak arra biz tatták, hogy a területi ver senyen — miként tavaly i — szerepeljenek sikerrel. Igen, a küzdőtéren olyko „vérre menő” heves csata láttunk de a versenyek be fejeztével már mindent üsszeölelkezett, barát voL Ügy, ahogy ez illik az iga: sportban is. Már delet harangozta! amikor a versenybíróság el nöke, Giesz Gyula tanár ú ünnepélyesen kihirdette kaposvári döntő eredményé s kiosztották a naranc ..tiszteletdíjakat”. 1. Berzsenyi, 2. Nagvberk 3. Toldi, 4. Gyakorló. 5. Pe tőfi, 6. Krénusz, 7. Kinizs kát. Néha azonban ez is csak „büntetőpontok" levo­nása árán sikeredett. A nyolc játékos feladat csúcsa az ősrégi sportjáték, A nevezett kádarkúti é nagybajomi iskola csapat nem jelent meg a kapós vári döntőn. Kovács Sándo Ezüst és bronzérem Berlinben A Berlinben rendezett 20. Dynamo Kupa nemzetközi női tőrversenyen három ma­gyar vívónő is döntőbe ke­rült — három keletnémet és két szovjet versenyző társa­ságában. A végső győzelmet g házigazdák képviselője, Ivonne Riedl szerezte meg. miután a fináléban 2:l-r nyert Lantos Gabriella el len. A 3. helyért Pusztai II dikó 2:l-re nyert a szovjr Usakova ellen. Hanisch Ag nes a nyolcas döntő els mérkőzésén a későbbi arany érmes Riedltőf kapott k 2 :l-re.

Next

/
Oldalképek
Tartalom