Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-22 / 18. szám
MA Félmillióid forint a Kaposgép exportja (3. oldal) Becsukták a íj magánkereskedéseket S (4. oldal) Felmentették Pallagi Ferenc miniszterhelyettest Jelentést tett a belügyminiszter és ci legfőbb ügyész Szóvivői tájékoztató a kormány üléséről Délután tartották meg a sajtótájékoztatót a kormányülésről. amely a késő estébe nyúlt. A tájékoztatóra a szokásosnál jóval többen voltak .kíváncsiak: a hazai és a külföldi sajtó nagyszámban megjelent munkatársai érdeklődésének középpontjába elsősorban a Dunn- gate néven közismertté vált ügy állt. Bajnok Zsolt szóvivő ezért azonnal a nemzetbiztonsági feladatok ellátásával összefüggő kérdéskörre tért rá, utalva arra. hogy a téma jogi. szervezeti kérdéseit és ■ a megoldásra váró feladatot a négy előterjesztés formájában tekintette át a kormány. A testület minden tagját felszólításra késztető, konzultáció jellegű tanácskozáson a belügyminiszter és a legfőbb ügyész tett jelentést a.nemzetbiztonsági területen kialakult helyzetről, a rendezésre irányuló javaslatokat fogadott el. A kormány e'lőtt szereplő, a feladatok ellátását rendszerező törvénytervezet további konzultációt, egyeztetést igényel, ezért a Minisztertanács kész a pártok képviselőivel eszmecserét folytatni a helyzetről. A kormányzat a január 23-án kezdődő országgyűlési ülésszakon tájékoztatást ad a parlamentnek a kialakult helyzetről, az elrendelt vizsgálatok eredményeiről. Január 18-i hatállyal megszűnt a Belügyminisztérium 3,3-as csoportfőnöksége, teendőit a nemzetbiztonsági feladatokról szóló törvény hatályba lépéséig — nemzetbiztonsági érdekek érvényesítése szempontjából változatlanul szükséges hatáskörök gyakorlásával — a BM kémelhárítási csoport- főnöksége látja el. Iratai szigorúan zárt anyagként a jogszabályban meghatározott leghosszabb védettségi idővel levéltárba kerülnek. Ezzel egyidejűleg a kormány elrendelte minden iratmegsemmisítés azonnal leállítását. Bajnok Zsolt elmondta: a katonai elhárítás a katonai parancsnokság szervezetébe került át. A nemzet- biztonsági feladatokat ellátó új szervezet, amely közvetlen minisztertanácsi felügyelettel működik majd — személyi, anyagi, technikai feltételeinek kialakítására (Folytatás a 2. oldalon) A »Minisztertanács január 21-i ülésére jelentéstételre rendelték be Pallagi Ferencet, a belügyminiszter helyettesét. A képen Pallagi Ferenc és Horváth István belügyminiszter Magyarországot májusban felveszik az Európa Tanácsba Magyarországot májusban felveszik az Európa Tanácsba, amennyiben a március végi általános választások teljesen szabad és demokratikus körülmények között zajlanak le — közölte szombaton a Mainicsi Simbun című japán lap Strasbourg-ból keltezett tudósítása. Az Európa Tanácstól származó értesülések szerint a 23 országot törrförítő szervezet pozitív döntése csaknem biztosra vehető. Amint arról Tani- guesi tudósító beszámol, a csatlakozási kérelem végső elbírálására az Európa Tanács végrehajtó bizottsági ülését követő kabinetértekezleten döntenek majd, figyelembe véve annak a 40 tagú megfigyelő csoportnak a jelentését, amelyik a választások lebonyolításának a körülményeit a helyszínen tanulmányozza majd. Az FKgP programtesztelő országos nagygyűlése Az FKgP választási hadjáratának sikeres megvívása, történelmi szerepvállalásának teljesítése a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt jelenlegi legnagyobb feladata. Történelmi múljta, 1930 óta folytatott politikai harca feljogosítja az FKgP-t arra, hogy emelt fővel vegyen részt a választást küzdelemben — hangsúlyozta Vörös Vince elnök, a párt szombaton megrendezett programismertető országos nagygyűlésén. Torgyán József, a párt választási irodájának vezetője arról szólt, hogy a magyar demokratizációs .folyamat véghezviteléhez szükség van a szovjet csapatók haladéktalan kivonására hazánk területéről. Kijelentette: amennyiben a Független Kisgazdapárt kormányzó párt lesz, javasolni fogja, hogy Magyarország lépjen ki a Varsói Szerződésből. Torgyán József szerint a Független Kisgazdapárt a választáson sikerrel szerepelhet, mert programja „a legradikálisabb és leghatékonyabb valamennyi honi . párt közül’-. Torgyán József az ígérte: amennyiben a kisgazdák földprogramját sikerül elfogadtatni, rövid időn belül drasztikusan csökkenthetők az élelmiszerárak. A Független Kisgazdapárt, amely önmagát a keresztény értékrend alapján álló, polgári pártnak tekinti, programjában hangsúlyozza a magántulajdon elsődlegességét és kiáll a teljes vállalkozási szabadság mellett. Szükségesnek fartja az adókulcsok csökkentését, illetőleg, megfelelő adó- és hitel- politikával a gazdaságélénkítő és új munkahelyteremtő beruházások támogatását. Á SZOT-iidültetés VENDÉGEK is kezelésre szorul Már kevesebb a hajléktalan a Déli pályaudvaron Vasárnap délelőtt valamivel kevesebb hajléktalan ütötte lel tanyáját a Déli pályaudvaron, thint az előző napokon. Mintha a szenny és piszok is csökkent volna, ám a pénztárak változatlanul nem nyitottak ki, s zárva maradtak az Utasellátó konténerjei is, nem jelentek meg a szendvics- és üdítőárusok. Becze Tibor, a Déli állomásfőnöke az MTI kérdésére elmondta: a MÁV nem tud tenni, és nem is dolga, hogy tegyen valamit a hajléktalanok elhelyezése érdekében. Mintegy 300 embernek tudnának munkát biztosítani, ám a Déliben például december közepétől mostanáig mindössze ketten jelentkeztek, s egy már ki is lépett közülük., Azok többsége, akik lakhelyül elfoglalták a pályaudvar előcsarnokát, úgy tűnik, nem is akarnak dolgozni, elhanyagoltak, betörnek a környező boltokba, zavarják a közbiztonságot. A Köjál például pénteken nyolc megtetvesedett csövest vitt el a váróteremből. Szanatórium a Balaton partján — Ez a szanatórium egyszerűen borzalmas — panaszkodott a siófoki SZOT Bányász üdülőre dr. Radá- cs'i Éva. — Már negyedik alkalommar kezelnek itt mozgás- és emésztőszervi betegségemmel, és minden alkalommal négy kilót hízok. Sopron kivételével az ország minden szanatóriumában vendégeskedtem már — -váltott komolyra a nemrég nyugdíjba vonult jogásznő —, de mondhatom: itt a legszínvonalasabb, legkulturáltabb a szolgáltatás. Úgy élünk, mint egy nagy család. Mindig akad beszélgetőpartner, vagy társ egy kis egészségügyi sétára. Másra nem alkalmas ez a város, mert vendéglői télen is nagyon drágák (még ha nincs is bennük vendég), a mozijegyet pedig pillanatok alatt elkapkodják a helybéliek (talán nekik sincs más szórakozásuk ?). — Én meg csak télen szeretem a Balatont —kapcsolódott a beszélgetésbe Kardos János, aki Bábolnáról érkezett. — Ilyenkor csendes, barátságos. A térítés egyharmadával drágább Kardos Jánost azért utalták be orvosok a szanatóriumba, mert meg kell tanulnia enni. Miközben emésztőszervi betegségét gyógyítja a dr. Sági József főorvos vezette „csapat”, néhány kilométerei odébb, a SZOT Dél-dunántúli Üdültetési Igazgatóságán, Bala- tonföldváron lázas gondolkodás folyik. Bakjai János igazgató és munkatársai terveket készítenek: miképp lehetne az üdültetést hatékonyabban lebonyolítani. — Ebben a formában nem tud tovább működni a szak- szervezeti üdültetés — mondta Bakai János. — A központi támogatás egyre kevesebb, a tavalyi 260 helyett az idén már közel 400 millió forintot kell helyben kigazdálkodnunk csupán a szolgáltatások fenntartásához. Ugyanakkor százezerrel t kevesebb vendégéjszakával kell számolnunk, mert 30 üdülőnk fele nagyon jelentős felújításra szorul — a zamárdi és boglárlellei Vasas gyermeküdülőt és a földvári Textiles üdülőt a tarthatatlan állapotok miatt be is kell zárni. Az idei a nagy váltásra való felkészülés éve lesz a SZOT-nál. A napi térítés (háromszori étkezés és szállás) költségét az idén egyharmadával: 130 forintra (!) emelték. De tudják: a díjak a rohamosa gyorsuló inflációval kergetőzve emelkedni fognak. Támogasson az alapszervezet Ezért a szakszervezet azt tervezi, hogy az üdültetés szervezete helyett az egyént fogják támogatni. Tehát például a 10 napos üdülés jövőre 1300 forint helyett 5000 forintba kerül (még ez is lényegesen olcsóbb a vendéglátóipar árainál), a vendéget pedig saját alapszervezete tudja támogatni — 1600 ÁGYON ha igazán rászoruló — a különbözettél. Az üdülők ajtaján egyébként már erőteljesen kopog’ a külföldi tőke. Mint az igazgató elmondta: komoly szándékú vásárlók jelentkeztek Ausztriából, az NSZK-ból, Hollandiából és Izraelből. A terv' szerint kisebb kft.-k fognak alakulni (annyi, mint amennyi üdülőjük van), s a tőkével a toldozgatás-foltozgatás helyett végre rendbe teszik épületeiket. Telente 4 szanatóriumot és három üdülőt üzemeltetünk — mondta Bakai János. — Kihasználtságuk a tavalyi 92—100 százalékról 65—90-re esett vissza. Vendégeink jelentős része télen nyugdíjas — ők a legapróbb áremelkedésre is nagyon érzékenyek. A siófoki Ezüstparton szerdától megkezdődnek az évi nagykarban- bantartás munkálatai. A Csepel, üdülő II. épületét ezekben a napokban teljesen „kibelezte” karbantartó „részlegünk — a falakon kívül mindent (a vízvezetékrendszertől a padlószőnyegig, a világítástól a bútorig) kicserélnek. Üdülőink zöme lelakatolva várja a tavaszt — a 9 és fél ezer ágyból telente alig, 1600-at használnak naponta vendégeink. (Ebből 460 szanatóriumi férőhely.) Mire a 8 forint? Közülük többel is sikerült szót váltanom. A tó partján sétálgattak kisebb-nagyobb csoportokban. Nem értik (a problémát az igazgató is felemlegette): miért kell télen its naponta fizetniük a 8 forintos üdülőhelyi díjat, amikor a települések ebben az időszakban semmiféle szolgáltatást nem tudnak nyújtani nekik. Soknak tartják. Galyatetőn^ a Mátra közepén, a magyar viszonylatban) téli paradicsomban ez az összeg mindössze három forint. A sokáig támogatott SZOT-os üdültetés ma kényszerpályán mozog. És a portástól az igazgatóig mindenki tudja: az idei év lesz a vízválasztó. Czene Attila