Somogyi Néplap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 16. szám
2 SOMOGYI NÉPLAP 1990. január 19., péntek Mitterrand Budapesten Horn Gyula a Vatikánban VEGYES VÁLLALATRÓL IS TÁRGYALT RÓMÁBAN (Folytatás az 1. oldalról) sorsának irányítását. Vázolta az európai konföderációval kapcsolatos elképzeléseit, amelyet szerinte Gorbacsov kezdeményezése, a Helsinki II. indíthatna útjára, s azt az országok közösen alakítanák ki. Szűrös Mátyás kijelentette: mi európai ország vagyunk. Tehát nem arról van szó, hogy vissza akarunk térni Európához, hanem európai identitásunkat kívánjuk újraértékelni, ismét megteremteni. Űjra be kell illeszkednünk Európába, és ebben Franciaországnak fontos szerepe van. A szívélyes légkörű megbeszélést követően Francois Mitterrand a Hősök terén koszorút helyezett el a Magyar Hősök emlékművén. Délután Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes kereste fel szállásán a Francia Köztársaság elnökét. Medgyessy Péter rövid áttekintést adott Francois Mitterrand-nak a magyar gazdaság helyzetéről. Hangsúlyozta, hogy hazánk a piacgazdaság kiépítésén munkálkodik, ez azonban hosszabb és nehezebb folyamat lesz, mint a politikai intézményrendszer reformja. Medgyessy Péter véleménye szerint a gazdasági nehézségekből való kimozdulás egyik legfőbb feltétele a privatizáció folytatása. Ehhez azonban feltétlenül szükség van a külföldi tőke bevonására, tekintettel a hazai tőkeínségre. Ezzel kapcsolatban kedvező fejlemény, hogy a francia nagytőke a korábbi évek meglehetősen lanyha érdeklődéséhez képest az utóbbi hónapokban egyre érezhetőbben Kelet-Európa felé fordul. A Minisztertanács határozata alapján Beck Tamás kereskedelmi miniszter 1700 vállalatnak küldött körlevelet, amelyben közli: január 18-án felfüggesztette a ru- beleszámolású export teljes engedély- és kötésállományát, beleértve az 1990. évi államközi megállapodások kontingenseit is. A szigorú intézkedés hátteréről Apró Piroska kereskedelmi miniszterhelyettes tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondta: a szocialista export több mint. 1 milliárd rubeles tavalyi aktívuma már az év első napijaiban tovább növekedett, >15 nap alatt 250 millió rubel aktívum keletkezett, ennek •több mint fele a magyar— szovjet külkereskedelemben. A miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélés után Antall Józsefet. a Magyar Demokrata Fórum elnökét fogadta Francois Mitterrand. Az eszmecsere középpontjában az európai, mindenekelőtt a középeurópai helyzet kérdései álltak. Ugyancsak szálláshelyén kereste fel Francois Mitter- rand-t Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke. A megbeszélésen a pártelnök méltatta Franciaország átfogó, markáns Kelet- Európa politikáját. A Ez évi első ülését tegnap délután tartotta a Pécsi Akadémiai Bizottság' klinikai kutatási szakbizottságának Somogy megyei szekciója a kaposvári kórházban. Dr. Rozsos István a gyakorló orvosok szellemi tevékenységének fontosságát hangsúlyozva szólt az ülések jelentőségéről, s arról, ■hogy nemrég részt vett az osztrák kísérleti sebészek kongresszusán, ahol a komputerek tuományos munkában történő alkalmazásáról tanácskoztak. 1 Dr. Varga Levente, a kórház főigazgató főorvosa a tudományos tevékenység jelentősége és lehetőségei kórházunkban címmel tartott előadást. Kiemelte a bioló‘Radikális lépések nélkül a hatalmas összegű rubelaktívum tovább növekedhetne, (holott már a jelenlegi mérték is elviselhetetlen terhet ■jelent a magyar gazdaság számára. Az ellentétéi nélküli exportszállítások ugyanis meghatározatlan idejű kamatmentes hitelként funkcionálnak, s a külföldi hitelezők is joggal nehezményezik, hogy a nyugati hitelekből keleti forráskihelyezést finanszírozunk. Emellett az azonnali inkasszó következtében árufedezet •nélküli pénz jelenik meg a magyar gazdaságban, hiszen az aktívum mértékéig nem tudnak ellentételeket beszerezni partnereiktől a vállalatok. hazánkban zajló reformfolyamatról szólva Nyers Rezső elmondta, hogy a többi kelet-európai országhoz képest Magyarország fejlettebb piaci viszonyokkal rendelkezik, s a demokratizálódás folyamata is jelentősen előrehaladt. Különösen fontos azonban, hogy a választásokig még hátralévő .csaknem két hónap során semmi ne veszélyeztesse, a békés átmenetet. Este Szűrös Mátyás díszvacsorát adott Francois Mitterrand tiszteletére a Parlamentben. gia, a biokémia, valamint az orvostudomány robbanásszerű megújulását és ennek jelentőségét a gyakorlati munkában. A kaposvári kórház eredményeit számba véve szólt a fejlődés mozgatórugóiról; a megyében megjelenő tudományos közlemények száma évente 20—25, az előadásoké 30—35, s 9 orvosnak van tudományos minősítése. Az anyagi lehetőségek azonban. — mint mondta — továbbra is korlátokat szabnak a szakmai könyvekkel és szakfolyóiratokkal való ellátásban, a külföldi tanulmányutak támogatásában. Ezt követően Gondolatok az orvosi hivatásról, nevelésről címmeli dr. Rozsos István osztályvezető főorvos tartotta meg (Vitaindító ' előadását. A tudomány fogalmának többoldalú szakmai, filozófiai elemzése után szólt az orvosok ideájáról, a humanitásról. A nevelés fontosságát kiemelve méltatta a nagy orvos személyiségek szerepét, szólt a hivatástudatról, a lelkiismeret-vizs- gálat fontosságáról, vitakultúránkról, valamint a hagyományok ápolásának jelentőségéről napjaink orvostudományában. Az előadásokat vita követte. Zsivkovot őrizetbe vették A Bolgár Népköztársaság főügyészsége a politikai-tár- sadalmi-gazdasági torzulások ás törvénysértések kivizsgálásával foglalkozó parlamenti bizottságtól olyan anyagokat kapott, amelyek adatokat tartalmaznak a Tcdor Zsivkov és környezete által elkövetett bűncselekményekről — olvasható a főügyészség csütörtökön délben kiadott közleményében. Ezeknek az,anyagoknak az alapján a főügyész elrendelte Todor Zsivkov őrizetbe vételét és előzetes vizsgálat megindítását ellene nemzetiségi ellenségeskedés és gyűlölet szítása, különösen nagy értékű társadalmi tulajdon jogi alap nélküli elsajátítása és a szolgálati helyzetével, való különösen súlyos visszaélés miatt. A vizsgálatot a Bolgár Népköztársaság főügyészségének egy ügyészi csoportja végzi, Horn Gyula külügyminiszter csütörtökön, római látogatása második napján megbeszélést folytatott Ser- 9io P'tninfarinával, a vállalkozószövetség (Confindust- ria) elnökével, Renata Ruggiero külkereskedelmi miniszterrel és Guido Carli kincstárügyi miniszterrel. Valamennyi megbeszélés a gazdasági együttműködés kérdéseire összpontosult. A magyar kormány elsősorban vegyes vállalatok létesítését, olasz vállalatok magyarországi befektetéseit szorgalmazza, kis- és középüzemek, vállalkozók minél tömegesebb megjelenését Magyarországon, amire a jelek szerint meglehetősen nagy a készség az olasz vállalkozók körében is. Ennek ellenére az eredmények eddig igen szerények, s ennek fő oka valószínűleg a magyar gazdaság körülményeiben, csekély befogadókészségében, ■rossz- feltételeiben rejlik. ■Horn Gyula külügyminisztert római hivatalos látogatása végén a Quirinale-palo- tába-ni fogadta Francesco •Cossiga olasz köztársasági elnök. A találkozón jelen volt Gianni De Michelis külügyminiszter. Horn Gyula és Gianni De Michelis csütörtökön, a megbeszélések végeztével, közös sajtóértekezletet tartott a római Magyar Akadémia Via Gíulián álló palotájában. A magyar külügyminiszter rendkívül tartalmasnak minősítette római tárgyalásait. „Sehol sem találkoztam, annyi konkrét együttműködési készséggel az utóbbi időben, mint itt, az olasz fővárosban. Közös az elkötelezettségünk az egységes Európa megteremtése iránt" — jelentette ki. De Michelis azt mondta: „A két ország kapcsolata a háború óta soha nem volt olyan jó, mint jelenleg." A megtárgyalt nemzetközi témák között ,az európai leszerelés . szerepelt nagy hangsúllyal. Horn Gyula hangoztatta, hogy a Szovjetunió nem avatkozik be többé a magyar politikába, s hogy a kormányzat tovább szándékozik csökkenteni a katonai kiadásokat az eddigi csökkentések után, de egyoldalúan nem óhajt kilépni a Varsói Szerződésből. A legteljesebb egyetértés mutatkozott a felek között abban, hogy az európai leszerelést a bécsi 23-as értekezleten, a két katonai szövetség között lehet csak megtárgyalni. De Michelis ismertette az olasz kormány Magyarországnak szánt gazdasági segítségét, illetve — általa szívesebben használt kifejezéssel — „a közös vállalkozáshoz" nyújtandó hozzájárulását (azon túl természetesen, hogy Olaszország kiveszi a részét az EGK keretében elindított kezdeményezésekből) : — 150 millió dolláros állami exporthitelkeret (olasz cégektől történő vásárlásokra).; — három év alatt mintegy 75 milliárd lírás, igen kedvezményes hitelkeret, szakemberképzésre, szociális, egészségügyi fejlesztésekre, élelmiszeripari együttműködésre; — 50 milliárd lírás alap Lengyelországban és Magyarországon vállalkozni, társulni kívánó olasz kis- és középvállalatok ösztönzésére. Ezen túl az olasz beruházásbiztosítási rendszert kiterjesztették magyarországi befektetésekre is. A magyar export mennyiségi korlátozásait január 1-jétől 1 megszüntették. Olaszország nagy kulturális seregszemlét J rendez ősszel* Budapesten, | egy másik, ipari kiállításon pedig az olasz cégek, vállalatok mutatkoznak be. ■ A magyar diplomácia vezetőjét ezt követően a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta II. János Pál pápa: A négyszemközti megbeszélésen tájékoztatás szerint szó esett az egyházfő 1991 őszére kitűzött magyarországi látogatásáról és a magyar—vatikáni diplomáciai kapcsolatok . helyreállításáról, ami — Horn Gyufa közlése szerint — (Tudósítónktól.) Hétfőn Kaposváron tartotta a megalakulást követő első munkaközgyűlését a Somogy Megyei Faluszövetség. A résztvevők megtárgyalták és elfogadták a szövetség alapszabályát; ebben a legalapvetőbb működési szabályokat, a szövetség célját (a tisztségviselők számát, jogállását, a képviseleti rendszert, a szövetség fórumrendszerét) fogalmazták meg. Az alapszabály elfogadását követően megválasztották a tisztségviselőket. A szövetség, elnöke Nagy Sándor ba- latónberényi, alelnöknek Berkes Sándor inkei lakos lett. Elnökségi tagok: Roskó György vízvári, Kovács József göl'lei, Neszményi Zsolt öreklaki lakosok. A szövetség titkáraként Nagyné Czanka Valéria k'aposfüredi lakos tevékenykedhet a választást követően. Valamennj'i tisztségviselő társadalmi megbízatásban látja el feladatát. A Magyar Demokrata Fórum Kaposvári Szervezetének „követelésére" a városi tanács vezetői az alábbiakat válaszolják. Készek vagyunk arra illetékes állami szerv és a város tárgyilagos lakossága Papp János tanácselnök Vidák Gizella tanácselnök-helyettes „néhány héten belül esedékes". A külügyminiszter a pápai kihallgatás utáni újságírók kérdéseire elmondta, hogy II. János Pál nagy ro- konsienvet mutatott a magyar nép iránt, és nagyra értékelte a Kelet-Európábán zajló változásokat. Kitért az egyházak szerepére e folyamatokban. Szót ejtettek az állam és egyház kapcsolatáról, új elrendezéséről is a demokratizálási folyamat eredményeként. Nagy Sándor, a Magyar Faluszövetség októberi közgyűlése óta az országos választmánynak is tagja. A szövetség nem akar pártként tevékenykedni, de minden faluval kapcsolatos fontos döntés előkészítésében szerepet kíván vállalni. Ott akar lenni minden olyan fórumon, amely" a falvak életével kapcsolatos. A falvak felvirágoztatása érdekében keresd az együttműködés lehetőségét minden szervezettel, párttal, amely ezért a célért tenni is tud, bármely csekély mértékben is. A közgyűlés abban is állást foglalt, hogy az elkövetkező választások során a Független Választási Koalícióban, annak 50 pontos programját felvállalva. kíván részt venni. A Somogy Megyei Faluszövetség pontos címe: Kaposvár, Rákóczi tér 7—8. 7400, illetve: Nagy Sándor, Balatonberény, Béke u, 2. 8649. előtt anyagi helyzetünkről, „vagyonúnkról” elszámolni, annak minden részletét nyilvánosságra hozni. Természetesen feltételezzük, hogy a Magyar Demokrata Fórum kaposvári vezetői is hasonlóan cselekednek. Farkas István áItalánois tanácséInök-he 1 yettes dr. Barna Lajos vb-titkár A budapesti gettó felszabadításának 45. évfordulója alkalmából emlékező istentiszteletet tartottak január 18-án a Dohány utcai zsinagógában. Képünkön: Giatz" Ferenc művelődési miniszter emlékezett meg az eseményről (MTI-fotó — Fényes Gábor felvétele) Szigorítják a rubelexport engedélyezését Humanitás és tudományos kutatás Orvosok tanácskoztak Kaposváron Elfogadta az alapszabályt a faluszövetség A tanács kész elszámolni