Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-04 / 287. szám
1989. december 4., hétfő Somogyi Néplap 7 SPORT RÖPLABDA-HÉTVÉGE KAPOSVÁRON Három mérkőzés, három győzelem! Drámai küxdelemben nyert a Tungsram K. Tungsram—Szegedi Építők 3-2 (—11, 5, 6, —1, 13) Kaposvár, város sport - csarnok, 200 néző. V.: Legendás, Mészáros, K Tungsram: Gosztonyi, Halász, 'Mareh, Novák, Ma- gyarné, Sántosiné. Csere: Tuba. Zalavári, Sasvári. Edző ' Simonná Kutas Zita, A mérkőzésen a szegedi csapat szerezte meg az első pontot. A hazaiak azonban előbb egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Nem sokáig tartott a kaposvári szurkolók öröme, hiszen újra az ellenfél percei következtek. Sámonné Kutas Zita edző ekkor időt kért. amely úgy tűnt, hatással: volit játékosaira. A Tungsram pillanatok alatt elhúzott 10-5-re, a várt folytatás azonban elmaradt. Érthetetlen rövidzárlat keletkezett a hazaiak soraiban: a szegediek egymás után szerezték pontjaikat, s a vezetést is átvették. A Tungsram játékosai képtelenek voltak újítani, így a vendégek megérdemelten nyerték az első játszmái. A második játékrészben miiniha egy teljesen új Tungsram lépett volna pályára. Előbb 6-0-ra. majd 10-3-ra vezettek. A szegedi csapat edzője hiába kérte ki minőikét idejét, a kaposvári lányok ellenállhatatlannak bizonyultak, s fölényesen nyerték a második játszimát. A következő szett úgy folytatódott, ahogy az előző véget ért. A hazaiak sorozatban szerezték pontjaikat. Már 9-0-ra vezettek, amikor érthetetlen mólon megtört a lendület: a vendégek 9-6-ra felzárkóztak. Ekkor megint a kaposváriak percei következtek. Űjra „iz- zott” a Tungsram, s esély) sem adva ellenfelének nyerte a harmadik játszmát. A negyedik játékrészben sokáig egyik csapat sem tudott jelentős előnyt szerezni. 5-5-ig rendkívül szaros volt a küzdelem, majd , a vendégek elhúztak 12-5-re. A kaposvári lányok képtelenek voltak újítani, így az ellenfél kiegyenlített. A mindent eldöntő utolsó szett drámai küzdelmet hozott. A csapatok fej-fej mellett haladtak, egészen 8-8-ig. Ékkor egy kellemetlen közjáték miatt hosszú percekig állt a játék: a játékvezetők nem adtak meg egy szabályos pontot a Tungstamaiak A kényszerű szünet a vendég szegedieket zavarta meg jobban. Négiy ponttal elhúzott a hazai csapat, azonban a vendégek egyenlíteni tudtok. A véghajrát a Tungsram bírta jobban idegekkel, és rendkívül izgalmas mérLegyőzték Kaszparovot A nyugati hírügynökségek szenzációként jelentik, hogy Garri Kaszparov szovjet sakkvilágbajnok vereséget szenvedett a brit Jonáthan Speelman elleni mérkőzésén. A szigetországi nagymester a Londonban rendezett villámsakk Európa- bajnokság elődöntőjében győzte le 44 lépésben Kaszparovot, aki ráadásul a világos bábukat vezette. A szovjet sakkozónak az idén ez volt második vereségeElkésett a szegediek sánca ikőzésen aratott megérdemelt győzelmet. Nem úgy indult a mérkőzés, ahogy azt a hazad játékosok és szurkolóik elképzelték. Az első vesztett játszma után talpra tudtak állni a hazaiak, és végül nem mindennapi izgalmak közepette nyertek a jól játszó Szegedi Építők ellen. A hazai csapatból Gosztonyi. Sántosiné, Miagy,árué játszott jól, míg a szegedi gárdából Bihari, Dobos és Bez- dán játéka emelkedett az átlag fölé. Megérdemelt Építők-győzelem K. Építők—Ganz-Mávag 3-1 {—7, 6, 3, 10) Kaposvár, városi , sportgénységét, így fölényesen nyerték az első játékrészt. A következő játszmában .lézert beállítása lendületet adott a hazaiaknak. Pillanatokon belül 7-0 állt az eredményjelző táblán. Az Építők továbbra is jól játszott és egyenlített. A harmadik játékrészben „villogtak” a hazaiak, pontos ejtéseknek és látványos leütéseknek tapsolhatott a közönség. A hazaiak fölényét mi sem jelzi jobhan, mint hogy ellenfelüknek csupán három pontot engedélyeztek. A negyedik szettben a Ganz-Mávag 3-0-ra elhúzott. Az Építők azonban újból „feltámadt”, és 12-6- ra átvette a vezetést. A vendégcsapat edzője hiába kért időt, nem tudta felrázni já„Malévszerencsétlenség” Kaposváron Kaposvár, városi sportcsarnok, 500 néző. V.: To- manóczy, Varga. Kapos Volán: Stefik, Czif- ra, Kántor, dr. Pridál, Schmidt, Czotter, Csere: Horváth P.„ Erdei: Edző: Laszczik Iván, A vendégek ragadták ma gukhoz a kezdeményezést a találkozó elején. A Kapós Volán nem sokáig hagyta „örülni” ellenfélét, hiszen kiegyenlített, majd látványos játékkal átvette a vezetést 6-5-re, Ebben a játékrészben a Malév már nem is tudott több pontot szerezni a jól játszó hazai csapat elten. A második játszmában továbbra Is a hazaiak játszottak fölényben. Előbb 5-0-ra, majd 94-re vezettek. Ekkor egy kicsit kiengedtek, és a Malév két pontnyira felzárkózott. Ezzel el is lőtte puskaporét a vendég együttes, így már 2-0-ra vezettek a hazaiak. A következő játszmában a fővárosiak kezdtek jobban. Sorozatban 10 pontot szereztek, amire a hazaiak csak eggyel tudtak válaszolni Egyszerűen érthetetlen, hogy az első két szettben remekül játszó Kapos Volánnal vajon mi történhetett... Képtelenek voltak újítani Kántorék, és a harmadik játékrészt a Malév nyerte. A negyedik játszmára összekapta magát a kaposvári együttes, s rövidesen 11-1 -re vezetett. Az ellenfél edzője hiába kért időt, ebben a játékrészben nem akadt semmilyen ellenszere. Így végül megérdemelten győztek * hazatok. A Kapos Volán, együttese — a harmadik játszmát nem számítva — végig magabiztosan, nagy fölénnyel játszott. A kaposvári gárdából G4IK0RGVRR HUMiAMAM THAVH COmPAM K.zp*}*«3( i> f DIVAT I KÉNYELEM KORSZERŰSÉG » Kántor parádés vetődéssel ment csarnok, 100 néző. V.: Torna,nóczy, Varga. K. Építők: Török, Pácso- nyi, Kamgity, Katona, Bozótot, Búzás. Csere: JeZeri, Angyal, Torma. Edző; Kozma Györgyné. A mérkőzés elején villám- rajtot vett a Ganz-Mávag és 4-0-ra elhúzott. A hazai csapat nem adta meg, magát könnyen; egyenlített, majd a vezetést is megszerezte 6-5- re. Ekkor újból a vendégek percei következtek: sorozatban 9 pontot szereztek és áMíva hagyták az Építők leték-osait. így a hazai csapat nyerte a negyedik játszmát és egyben a mérkőzést is. Az NB I-be idén felkerült K. Építők csapata ezúttal is kitett magáért. Bár az első szettet elvesztették, a következő három játszmában, esélyt sem adtak ellenfelüknek. A hazai csapatból mindenki jól játszott, különösen Torma, Búzás és a játékot sérülten is vállaló Jezeri. A Ganz-Mávag egy Jezeri. A Ganz-Mávag együtteséből Sebestyén és Simon tűnt ki Fotók: Gyertyás László Czifra, Czotter és Kántor nyújtott kiválót. A Malév SC-bőI Pálmai és Kovács játszott jól. A hét végén játszott három mérkőzéssel lezárult az idei bajnokság őszi fordulója. RÖpllabdacsapataünk nyugodt szívvel térhetnek „téld pihenőre”, kivéve a Kapos Volán csapatát, ök holnap 17 órai kezdettel a tavalyi bajnok Csepel ellen pótolják elmaradt mérkőzésüket a kaposvári sportcsarnokban. Fenyő Gábor M A I MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 óra_ kor HEGEDŰS A HÁZTETŐN Siófokion. Vörös Csillag 5 és 7: A BOSZ- SZÜ BÖRTÖNÉBEN (mb, ami. Szabad Ifjúság 4 és 6: ŐSLÉNYEK ORSZÁGA (mb, am). 8: VIDEOKTVETlTÖ: USA INVÁZIÓ (mb, am). Mozimúzeum f6: NEM LÁTNI ES MEGSZERETNI (mb, am), f8: FILMKLUB. Latinca mozi f6: VASMADARAK (mb, am). Tinimoz> 7: DUMBO (mb, am). Barcs 5- VIDEOKIVETITÖ: UTOLSÓ VÁLASZTÁS (am), 7: veszedel MES VISZONYOK (mb. am, 16). Marcali 7: A REmULET ÉJSZAKÁJA (am, 18). Nagyatád 5 és f8: A MAGÁNYOS ZSARU (fr). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: Életfogytiigtain. 10,45: A hét, 11,45: Delta. 16.13: Műsorismertetés'. 16.20: Déli vldeoújság. 16.30: Stiri, 16.45: Hówapsoroló. 17.20: Emma és a n|gypaipa, 17.35: Szám-adás. 17.55: Kalendárium. 1989. 18.50: Esti mese. 19.00: Ü] cim-eim. 19.30: Híradó. 20.05: Zsarumel'ó. 21.20: Panoráma. 22.10: „Nekem minidig szerencsém volt..." 22.50: Híradó 3. Budapest 2 1/7.00: Képújság. 17.45: Bumm! 10.25: Gyerekeknek. 19.00: A Forsyte Saga. 20.00: Körzeti té- véstúdtók műsora. 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.01: Az Idegölő albérlő. 9.30: Osztrák képek. 9.55: Akkoriban. 10.00: iskolatévé. 10.30: A kicsi kocsi Monte Cartóba tart. 12.15: Tisztelt Ház. 13.20: Jogi esetek. 13.50: Heti körkép. 14.15: Batman. 14.40: Praxis BüLowbogeni. 15.35: Kum Kunt. 16.00: An-tan-ténusz. 16.20: Mimszínpad. 16.30: Vlf-zack. 16.55: Miniitudósítás. 17.10: Jam- n,a. 17.35: Minitud'ósítás. 17.55: Kérek még egy történetet. 18.00: Ml. 18.30: Jack Clement!. 19.30: Tv-híraidó. 20.1'5: Hétfői sport. 21,15: Miami bűn. 22.00: Oldal- pillarvtásdk. 22.10: Leleplezések. 23.10: Nőtől nőnek. 0.10: Hirek. Osztrák Tv 2 14.50: Művészlexikon. 15.00: Sport. 17.00: Európai egyetemek. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Az idegölő albérlő. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Két müncheni Hamburgban. 21.15: Schiling. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Albán! benyomások. 23.25 : Éjszakai stúdió. Hírek. Jugaszláv Tv 1 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Aliz a rajzok földjén. 8.45: Szervusztok kiváncsiak. 9.00: Iskolatelevízió. 10.35: Iskolatelevízió. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmuliasz. tották — nézzék! 15.15: Éjszakai program. 16.30: Magyar hírek. 17.16: Tv-napló I. 17.35: Oktatóműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Látókör. 19.10: Rajzfilm. 18.30: Tv-niapló II. 19.53: A mai sport. 20.05: Drámaest. 21.05: Komolyzenei műsor. 21.50: Tv-napló III. 22.15: Éjszakai program. 0.20: Keddi műsor ismertetése. Jugotzlév Tv 2 17.40: Műsorismertetés. 17.50: Tv-naptár. 18.00: Zágrábi pano. ráma. 19.30: Tv-napló. 20.00: Bi- zonyitékok. 20.55: Kis koncert. 21.15: Véletlen partnerek. 22.10: Dokumentumest 23.40: Keddi műsor ismertetése. KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt. 8,05: Hangszemle. 8,50: A hét zenemüve. 8.55: A hét költője. 9.00: Napközben. 11.05: Hagyományápolók, 11.36: Szobötka Tibor novelláiból. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Bioritmus. 14.25: Egy lélegzetnyi oxigén — Buda Ferenc költőnél. 15.00: Most jelent meg. 15.30: A kóló. mla krónikása. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: A fonótól a táncházig. 16.30: Nyitnikék. 17.00: Eco-mix. 16.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti magazin. 19.25: Gyermekkönyv-hét. 19.45: Tőlünk kezdhetjük! 23.01: Petíció. 24.00: Hírek. 0.15r Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—6.00: Reggeli zenés mű. sor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben: Filmslágerek. 9.05: Íróvá ava-tnak. 9.35: Népszerű muzsika fúvós, hangszerekkel. 10.00: Magyarán szólva. 10.15: A heavy metal kedvelőinek. 11.05: Hogy tetszik lenni? 11.35: BaraQíy Zsuzsa operettf elvételeiből. 12.10: Nóták. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.05: Kő- lyökrádió. 17.30: ötödik sebes» ség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Vissza... 20.00: Zeneközeiben. 21.05: Angot as szony Ián y a. 23.00: Hírek. 23.10: Sporthíradó. 23.30: Sztárok éjszakája. 0.15: Éjfél után. Gyászjelentés Fájó szívvel tudatjuk, hogy CZENGRUBER ISTVÁN budapesti lakos váratlanul elhunyt. Temetése dec. 6-án 11 órakor lesz a mikei temetőben. Gyászoló gyermekei és édesanyja • • * Mély fájdalommal tudatjuk azokkal akik szerették és ismerték, hogy GODANY JANOS nyugdíjas rendőr százados, Kaposvár, Dimitrov u. 79. sz. alatti lakos rövid szenvedés után, november 12-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 7-én 13.36 órakor lesz a Nyugati témetőben. A gyászoló család és a kaposvári rendőr- kapitányság vezetése • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk és nagyapánk, MAKAI JÓZSEF 81 éves korában, nóvember 29-én elhunyt. .Temetése december 5-én 15.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, akik drága férjem és édesapáim, NAGY BÉLA temetésén részt vettek, koszorúikkal vi r ágaikkal, részvétükkel fáj d aim unkát enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • * • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, VARGA JÓZSEF volt fomyódi, majd siófoki lakos temetésén részt vettek és mély gyászunkban Velünk voltak. A gyászoló család ♦ * • Hálás köszönetét mondunk mindenkinek, akik felejthetetlen drága halottunkat, IVUSZA TAMASNÉ Hamvas Ágnest utolsó útjára elkísérték vagy részvétüket bármilyen módon kifejezték. A gyászoló család INGATLAN Háromszobás, komfortos családi ház melléképületekkel eladó. Kadarkút, Hódosi út 24/A. Érdeklődni a helyszínen, naponta. (7334) B&latonberény, Táncsics M. u. 19. sz. alatt 600 négyszög- öles lakótelek félkész épülettel eladó. Érdeklődni: Baiatonbe- róny, Kossuth L. u. 72. sz. vagy telefonon, Fonyód 84-60-720. (130294) Tabon 2 szobás családi ház 500 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni Tab, Kossuth L. u. 52. fszt. 3., Tóth Károlyné. (475992) Kaposváron a Vörös Hadsereg útja 26. sz. alatti családi ház eladó. (475993) Családi ház 425 m'J-es telekkel eladó. Barcs, Nagyhíd u. 55. (130345) ötajtós ARO Mercedes dízelmotorral eladó. Kaposvár, Vöröistelek u. 2/A. (7444) Frissen műszakizott, kilencéves Trabant eladó. Vas László Kaposvár Füredi u. 51. X./37. (7613) Női hosszú és rövid irhabunda eladó. Szabó Lászlóné szűcsmester, Kaposvár, Ady E. u. 1. (7623) Jó állapotban lévő, szétszedhető, 25—30 m'J-es faházat vennék. Koltai Géza, Boglárlelle. Köztársaság u. 11. (130416) 40 éves, 175 cm magas, becsületes, művelt és sportos alakú férfi levelét és fényképét várom házasság céljából. Művelt, jó alakú, monogam lány vagyok. Leveleket: ,,Férjet keresek” jeligére, a bogiári hirdetőbe Erzsébet u. 55. címre. (130341) JÁRMŰ Eladó igényesnek 10 hónapos fehér Ford Escort 1,6 dízel gépkocsi. Érdeklődni: Fonyód. Mandulás u. 2. mindennap, délután. (107256) EGYÉB KLU—342-es vegyes tüzelésű kazán eladó. Juta, Lenin u. 3. Jovánczai. . (7363) Husqarna stílfűrész 400-as kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni 17 óra után és hét végén. Herczeg Béla, Toponár, Benyó J. u. 33. (476014) Egy 3 éves és egy 1 éves kanca csikó eladó. Érdeklődni a 84/61-940-es telefonon 18 -óra után. ' (7337) HÁZASSAGKÖZVETlTÉS, TÁRSKERESÉS! „DISZKRÉCIÓ” GMK. 7100 Szekszárd. Pf.: 167. (107109)