Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-09 / 292. szám
10 Somogyi Néplap 1989. december 9., szombat TUDOMÁNY, TECHNIKA Tumormarker-központ alakult A rákbetegség korai felismeréséért Századunk egyik leggyakrabban előforduló betegsége a különféle daganatos megbetegedés. Nem véletlen, hogy a szakemberek folyamatosan keresik, kutatják: miként lehet szembeszegülni ezzel a már sok áldozatot szedett kórral. A betegek jó részénél a műtét, ami a megbetegedett szövetek teljes eltávolítását jelenti, végleges gyógyulást hoz, olykor mégis mindössze csak azt sikerül elérni, hogy a daganatos sejtszám nagymértékben csökken. Más esetben a műtét látszólag —és az elérhető diagnosztikus eszközök szerint is — sikeres volt, de a szervezetben másutt vagy az operatőr számára láthatatlan helyen rejtőzködő beteg sejtek kezdenek el tovább szaporodni. Az operáció utáni állandó, éveken át tartó ellenőrzéssel már kimutatható a kiújuló daganat jelenléte. Ehhez számos módszer áll rendelkezésre, például az ultrahang, a röntgensugár vagy számos laboratóriumi vizsgálat. Ezek közül egyik a tumormarkerek vizsgálata. (Tumormarkernek nevezünk minden olyan anyagot, mely a daganatból származik, ezért a daganat mennyiségével arányosan jelenik meg a vérben, vizeletben, agyvízben. Másrészt olyan anyagokat hívunk így, melyeknek a testnedvekben mért mennyisége valamilyen oknál fogva a daganattal összefüggésben változik). Ennek az eljárásnak az az egyik nagy előnye, hogy havonta ismételhető a beteg károsítása nélkül. Az ilyen módon felfedezett, a betegnek még panaszokat nem okozó daganat esetében újabb műtéttel vagy gyógyszeres kezeléssel végleges gyógyulás érhető el. Hogy mindez miként derült ki a tudomány számára, milyen módszerekkel, hogyan történik a vizsgálat, arról dr. Pulay Tamással, a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem I. számú nőgyógyászati klinikájának tudományos főmunkatársával beszélgettünk, aki akadémiai doktori disszertációját ebből a témából merítette. — 1969-ben a pécsi egyetem női klinikáján néha főnököm, dr. Lajos László azzal bízott meg, hogy a terhesség immunológiájával kapcsolatban folytassak vizsgálatokat. Akkor kezdtem el foglalkozni a terhesség és a szülés során az immunglobulinok (IGG, IGA, IGM) szintjében bekövetkező változásokkal. Fölkerültem Budapestre; itt kezdtem el foglalkozni a karci- noembrionális antigénnel, amit addig Magyarországon még senki sem vizsgált. Rájöttem: a méhn-yakrákos betegek gyógykezelésében a beteg további sorsának nyomon követésében ennek az antigénnek a vizsgálata jól felhasználható. A későbbiek során figyelmem a petefészek rosszindulatú daganatai felé fordult. Kiderült: a daganat növekedésével vagy csökkenésével párhuzamosan alakul a vaskötő fehérje koncentrációja, holott ezek a betegek nem szükségszerűen voltak vérszegények vagy vashiányosak. Maga a betegség hozta magával a vaskötő fehérjének ezt a koncentráció-változását. Ezt a jelenséget már föl lehetett használni a betegség alakulásának nyomon követésére. A későbbiekben az Izotóp Intézet rendelkezésemre bocsátotta a CA-125 jelzésű petefészekrák antigént. Ezt a módszert, ami ma már világszerte elfogadott és széles körben használt eljárás, az addig gyűjtött vérmintákon megvizsgáltam, így rendszeres klinikai alkalmazását be lehetett vezetni: a petefészekrák gyógyítását kitűnően lehet ennek az antigénnek a vérszintjével követni. Sőt az esetek többségében előre meg lehetett mondani a látszólag egészséges asszonyok esetében, hogy daganatuk ki fog újulni. A következő lépés a lipidhez kötött sziálsav meghatározása volt. Ezt a munkát Schumann Bélával, a Korvin Ottó kórház laboratóriumának helyettes vezetőjével végeztük. Schumann doktor olyan eljárást dolgozott ki, amivel pontosan meg lehetett határozni ennek az anyagnak a mennyiségét a betegek vérében. Lényeges momentum, hogy a lipidhez kötött sziálsav vérben mérhető meny- nyisége a daganat növekedésével és csökkenésével párhuzamosan változott. Miután több ezer vizsgálat bizonyította e módszer megbízhatóságát, eljárásunkat szabadalmaztattuk. Miután a lipidhez kötött sziálsav meghatározása nagyon olcsó eljárás, naponta több tucat ember vére feldolgozható, ezért minden érdeklődő kollégának felajánlottam, hogy ha szüksége van ilyen vizsgálatra bármely betegnél, azt szívesen elvégzem. Jönnek is szép számmal a vérminták az ország különböző részéből. Ezzel tehát kialakult egy úgynevezett tumormarker (daganatjelző) centrum. Nagy örömünkre egyre népszerűbb az orvosok között ez a vizsgáló eljárás. Ma már a belgyógyászok és bőrgyógyászok is használják a nőgyógyászok mellett. így a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Bőrklinikáján dr. Rácz István egyetemi tanár elképzelései alapján dr. Ters- tyánszky Edit tanársegédet bízták meg azzal, hogy azoknál a betegeknél, akiknél panaszaik alapján felvetődhet a daganatos betegség lehetősége is, végezze el a tumormarker vizsgálatot. Kiderült, hogy a betegek közel egyhatodában találtak valamilyen daganatot (vastagbél, mandula, agy stb.), már az első daganatkeresés során. Elvégeztük a szűrést egy zárt csoporton belül is. A 870 ember közül hatnál derült ki, hogy rosz- szindulatú daganatuk van. Ez rendkívül fontos információ, hiszen még panaszt nem okozó daganat esetében a gyógyítás esélye lényegesen nagyobb, ez számukra az életet jelenti. Az említett eljárások lényege az, hogy ha folyamatosan vizsgáljuk az úgynevezett „gyanús” és visszatérő betegeket, a rendszeres ellenőrzés megteremti a lehetőséget az újonnan képződő vagy kiújuló daganatok korai — a gyógyítás számára időbeni — felismerésére. Hargitai Judit Nyelvtanulás Sokféle módon próbálták megkönnyíteni és meggyorsítani az idegen nyelvek elsajátítását. Olvashattunk pár éve az „alva tanulás”, a hipnopédia módszeréről, ám a szakemberek végül is nem találták célravezetőnek e tulajdonképpen hipnotikus módszert. Az álom „az alvás vitaminja”, álomra minden embernek szüksége van. márpedig az alva tanulás akadályozza ezt, s hosszú távon károkat okozhat az idegrendszerben. A tudatos elemnek a hiánya szintén jogos ellenvetés e módszerrel szemben. A nyelvtanulás szuggeszto- pédiai módszerében már jóval több fantáziát látnak a nyelvtanitok. Ennél az oktatás megszokott környezetben, tanteremben folyik, s tanulók éber állapotban, tudatos és aktív — könnyebben cselekvőként vesznek részt a munkában. A tanulás folyamatában nincs semmi kimerítő, egészségre káros elem. A tapasztalatok szerint az emlékezőtehetség a tanulás folyamatában állandóan javul, az emléke- zökapacitás hamarosan eléri a kezdetinek négy-ötszörösét is. A fejlett technika számos vívmányát is felhasználják ma már a nyelvtanulás megkönnyitésé- re. Ezek egyike a képen látható kagyló alakú, műanyagból készült fülhallgató, melyet egy francia nyelvészprofesszor tervezett. Segítségével a tanulók könnyebben elsajátíthatják a kiejtést. A készülék ugyanis azonosítja a nyelvre jellemző hangfrekvenciákat és a tanuló által kiejtett hangokat, kijavítja a hibákat. "Tf-S />íniZÉ*ff c9 Szellemes aforizmánk a véleményalkotás 111 IX w Cf 1X^^ • érdekes módjáról szól. 1 2 3 4 5 6 7 □ □ 9 10 11 12 13 14 ■ □ "Í5 16 □ V7 □ 16 □ 19 20 ■ □ 21 22 ■ □ 23 24 □ 25 26 27 □ 2Ü 29 E 30 31 32 a □ 33 34 ■ □ 35 L_ 36 □ □ a E 37 E E 38 E 39 40 □ 41 42 E 43 44 45 j 46 r 47 E 46 49 r 50 51 E 52 53 54 r 55 r 56 57 E 56 59 60 r 61 62 E 63 64 65 66 r 67 66 ÜT r VÍZSZINTES 1. Meghökkentő megállapítás (zárt betűk: E, E, N). 14. Követelményeknek megfelel. 15. Eszak:ameri- kai indián. 16. Űjhéber nyelv. 17. Török evezős csónak. 19. Csapás. 20. Nagyrészt kavar! 21. Dallam, dal. 23. Gitár nagyobbik fele! 25. Költői testrész. 26. Ismét, latinul. 28. A vendéglátóiparban jelentős költségtényező. 30. Fóka egyneműi. 31. Észak- lengyel népcsoport tagja. 33. Szedéstükör szélességű szegélydísz. 34. Imára való felszólítás katolikus istentiszteleten. 35. Régi vármegye. 36. A szabadba. 37. Megfér Péterrel a naptárban. 39. Űrmérték rövidítése. 41. Felbolygat. 43. Régi tornák jelzője. 46. Zamatos téli alma. 48. Lopótök.' 49. Költői sóhaj. 50. Magas nedvességtartalmú levegő jelzője. 52. Szájillatosító cukorka. 53. Mely dolgok. 55. Ital is, község is. 56. Bibliai eredetű női név. 58. Svájci távirati iroda. 59. Régi ipari tanuló. 61. Rajtaütés, angol eredetű szóval. 63. Neves olasz színésznő (Sophia). 65. Díjszabás. 67. Svájc latin eredetű neve. FÜGGŐLEGES: 1. A mondás befejezése (zárt betűk: N, M, G). 2. Nyári légköri jelenség. 3. Vállalkozás céljának írásba foglalása. 4. Arab férfinév. 5. Gárdonyiregény hőse. 6. Majdnem egy! 7. Ezredmilliméter. 8. Bolgár távirati iroda. 9. Bántóan éles hang. 10. Török autójel. 11. Hónaprövidítés. 12. Erdélyi község, mai nevén Plugova. 13. Ha ok nélkül húzzák meg, nagy bajt okozhat. 18. Bizonyít. 22. Mutató szó. 24. Adatokat őrző berendezések. 27. Múmiadarab! 29. Skandinávok- nál gyakori néwégzödés.. 32. Színházi részleg. 35. Időhatáro- zó szó. 37. Közép-amerikai állam. 38. Gyermekes képű. 40. A ...fű (Mikszáth-elbeszélés). 41. Részesedik. 42. Régi méltóságok. 44. Ilyen a szerencse. 45. Bad-dal, Dor-fal és Ort-tal is osztrák község. 47. Holland forint. 51. Szintén ne. 54. Képző- művészeti alkotás. 57. Szuny- nyadó. 60. A szilícium és a kén vegyjele. 62. Ajód, a hidrogén és az oxigén vegyjele. 64. OÉL. 66. Nagy növény. 68. Üres láda. H. L. Beküldendő: a vízszintes 1. és a függőleges 1. sz. sor megfejtése. A beküldési határidő: 1989. december 13. Kéijük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és íiják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Ha sok víz van, akkor baj is van, ha pedig víz sincs, semmi sincs. Könyvutalványt nyert Nagy József, Szűcs László (Kaposvár), Koósz Imre (Boglárlelle), Fata Lászlóné (Nagyatád). Az utalványokat postán küldjük el. MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19.00: HEGEDŰS A HÁZTETŐN TESZÖV-bérlet, 19.30: PETRA VON KANT KESERŰ KÖNNYEI — Stúdióelőadás. Kaposvár, Vörös csillag 3 és 5: ROAD HOUSE ORSZÁGÚTI DISCO (am), este 7: LESZÁMOLÁS (mb, ami. Szabad Ifjúság du. 4: VIDEOKIVETÍTÓ SZAHARA (mb, am), 6: ARANY ÉS VÉR (mb, sp—fr), 8: VÁMPÍROK VELENCÉBEN (mb, pl, 16). Mozimúzeum f6 és f8: ELŐJÁSZAS: DRÁGÁN ADD AZ ÉLETED! (mb, am, 16). Latinca mozi f6: A MEDVE (fr). Barcs este 7: ŐSLÉNYEK ORSZÁGA (mb, am). Marcali 6: KUTYÁM JERRY LEE (K-9 (mb, am). HOLNAPI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag 3 és du. 5: ROAD HOUSE — ORSZÁGÚTI DISCO (am), este 7: LESZÁMOLÁS (mb, pro). Szabad Ifjúság du. 4: VIDEOKIVETITŐ: SZAHARA (mb, am), 6: ARANY ÉS VÉR (mb, sp—fr), 8: VÁMPÍROK VELENCÉBEN (mb, ol, 16). Mozimúzeum f4: A KAKAS ÉS A BOJÁR (mb, sz), f6 és f8: ELŐJÁTSZÁS: DRÁGÁN ADD AZ ÉLETED! (mb, am, 16). Latinca mozi f6: A MEDVE (fr). Barcs du. 5: ŐSLÉNYEK ORSZÁGA (mb, am), este 7: VÖRÖS ZSARU (am, 15). Marcali 6: KUTYÁM JERRY LEE (K-9) (mb, am). Nagyatád 5 és este f8: MADONNÁK HÁBORÚJA (jap, 16). Budapest Tv1 8.28: Műsorisme/tetés. 8.40: Az élővilág egysége. 8.55: Ász. 9.55: Életfogytiglan. 10.45: Hpl-mi? 11.45: Magazin cultural. 12.25: Öttusa világrandevú. 12.55: TS-tusa. 14.00: Öttusa világrandevú. 14.35: „TS '89.” 15.30: Öttusa világrandevú. 16.05: Emlékezzen...! 17.05: Öttusa világrandevú. 17.35: Italia '90. 18.25: Telesport. 18.50: Öttusa világrandevú. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Jelöltetem magam. 21.20: Ádáz hajsza. 23.25: Híradó 3. Budapest Tv2 14.00: Képújság. 14.25: Nyelvlecke. 15.00: A sárkány szíve. 15.25: Módi '89. 16.30: Útkereső. 17.15: Melyiket a 3 közül? 1 8.25: Gyerekeknek. 19.00: Kutyaélet. 21.00: Híradó 2. 21.30: Az Öreg. Magyar film. 23.05: Napzárta. Osztrák Tv1 9.00: Hírek. 9.01: Az idegölő albérlő. 9.30: Angol nyelvtanfolyam. 10.00: Francia nyelvtanfolyam. 10.30: Orosz nyelvtanfolyam. 11.00: A Guldenburgok öröksége. 11.45: Spektrum. 12.35: Hírek. 13.45: Az állatok paradicsomai. 14.25: Analfabéták. 16.00: Gyermekwurlitzer. 16.55: Sport — Az 1990-es Labdarúgó VB-sorsolása. 18.00: Randevú. 18.30: Sport. 19.00: 2x7. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Fogadjunk, hogy... 22.05: rejtett célpont — Amerikai krimi. 23.50: Hírek. 23.55: Vesztesek utcája — kanadai film. 01.30: Ex libris. Osztrák Tv2 15.20: Művészlexikon. 15.30: Adventi dalok Hochburg Achból. 16.00: Nézzünk szét vidéken. 17.00: A kedves család. 17.45: Kinek kellek? 18.00: Az idegölő albérlő. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Ausztria mai napja. 19.30: Tanúvallomás — angol film. 22.05: Szivecském. 22.30: Sportriporl. 23.10: Tűz és jég. 00.00: Hírek. Jugoszláv Tv2 12.50: Műsorismertetés. 12.55: Tv- naptár. 13.05: Hogyan legyünk együtt? 13.55: UNICEF koncert. 16.25: Sport program. 19.30: Tv-napló. 20.15: Zenei est. 21.50: A kultúra berkeiből. 22.20: Sportszombat. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 7.30: Találkozások. 8.00: Hírek. 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából!12.00: Déli krónika. 12.30: Minőség, érték, ár és érdekeltség a húspiacon. 13.00: Zeneparádé. 13.49: Énekeljünk együtt! 14.00: Hírek. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 15.00:, A világlíra gyöngyszemei. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00:168 óra. 17.30: A szülőföld muzsikája. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Szemle. 19.10: Rólunk van szó! 19.15: Hegyi patak. 21.10: Zeneszerzők a mikrofon előtt. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.20: Sporthiradó. 22.30: Európa hangversenytermeiből. 0.15—5.50: Ejfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Dallamkoktél. 7.00: Hírek. 7.05: Sportszombat. 8.00: Hírek. 8.08: Népszerű muzsika. 9.05: Hétvége a Teaszalonban. 10.30: Zenés játékokból. 11.05: Zárójelentés. 12.00: Hírek. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. 13.35: hangok és visszhangok. 14.00: Magunkat ajánljuk. 17.00:Hírek. 17.05:A Stúdió 11 hangversenye. 17.30: Hócipő. 18.30: Slágerlista. 19.05: Signor Volare. 20.05: Népdalest. 21.00: Hírek. 21.05: Síim Harpo felvételei.. 21.35: Bette Davis énekel. 22.35: Dzsesszarchivum. 23;00: Hírek. 23.15: Noktürn. 0.15—5.50: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ ,6.00: Hírek. 6.05: Népszerű muzsika. 7.Ö3: In limba materna. 7.30: V materins- kom jazyku. 8.00: Hírek. 8.30: Új lemezeinkből. 9.04: Opera-művészlemezek. 10.00: Hangfelvételek felsőfokon. 11.47: A kölni Musica Antiqua együttes játszik. 12.30: Follow me! 12.45: Kommt mit! 13.00: Kívánságműsor szombaton. 14.00: Zenekari muzsika. 14.50: Évszázadok magyar muzsikája. 15.05: lemezbörze helyett. 16.05: A Szekszárdi Madrigálkórus énekel. 16.45: Pengetős muzsika. 17.06: Herbert von Karajan vezényel. 18.28: Húsz ária — harminchat énekes. 19.00: Hírek. 19.05: Mindennapi irodalmunk. 19.35: Bécsi Modern Zenei Fesztivál — 1988. 21.07: Új kompaktlemezeinkből. 22.00: Wolfgang_Anheisser operaáriákat énekel. 22.35: Legenda Végh Györgyről. 23.30: Gregoriándallamok. 24.00: Hírek, vasárnap Budapest Tv1 8.58: Műsorismertetés. 9.05: Kéménymesék. 9.25: Thomas és Thomas bácsi. 9.55: Korról korra. 10.15: Az első tél. 14.30: Képújság. 14.40: Szimat Szörény szimatol. 15.10: A kölcsönkapott Föld. 15.30: Mozgó Képek. 15.45: A nap lovagjai. 16.35: Ízek mikrohullámon. 16.50: Szó-zene-kép. 17.20: Insallah. 18.10: Delta. 18.50: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.20: Én és a kisö- csém. 22.00: Telesport. 22.15: Faludy György költő. Budapest Tv2 9.00—12.00: Tévémagiszter. 14.15: Nyelvlecke. 15.00: A Forsyte Saga. 16.00: Büvészparádé 16.25: Álljunk meg egy szóra! 16.45: Rali Európa-bajnok- ság. 17.05: Nobel és a Nobel-díjasok. 17.50: Kietlen város, kietlen utca. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Tetthely. 20.40: Két választás Budapesten. 22.00: Zeneszalon. 23.00: Napzárta. Osztrák Tv1 9.00: Hírek. 9.05: Ember a technika metszéspontjában. 9.50: Univerzum. 10.35: Heti körkép. 11.00: Sajtószemle. 12.00: Hello Austria, Hello Vienna. 12.30: tájékozódás. 13.00: Randevú. 13.30: Az idegölő albérlő. 13.55: Felkelés Szidi Hakimban — Amerikai kalandfilm. 15.40: Folytatás nem következik! 16.25: Mini tv-híradó. 16.35: A nap, amelyen Anton nem volt itt. 17.00: Ifjúsági magazin. 18.30: Testestül-lelkestül — Filmsorozat. 19.30: Tv-hfradó. 19.48: Sjxrrthírek. 20.15: A „Bajazzók” nyomában. 21.20: Bajazzók. 22.35: Harry Kupfer, a zenés- színház-csináló. 23.55: Hírek. Osztrák Tv2 9.00: Hírek. 9.05: Kulturális körkép. 9.30: Kulturális reggeli. 10.50: Művészlexikon. 10.55: Sport. 13.00: Vendégmun kásoknak. 13.20: Ezermestermű. 14.30: 2x7. 14.45: Újdonságok á moziban. 15.00: Sportdélután. 17.15: Idősek klubja. 18.00: Az idegölő albérlő. 18.30: Osztrák képek. 19.00: Ausztria mai napja. 19.30: Tv-hfradó. 19.48: Jogi esetek. 20.15: A K3 emberei — Krimisorozat. 21.45: Hírek. 21.50: Nők városa — francia—olasz film. 00.05: Sport, jégkorong. 0.15: Hírek. Jugoszláv Tv2 7.5p: Műsorismertetés. 7.55: Hírek. 8.00: Éjszakai program (ism.). 10.00: Ma a holnapért. 13,15: Sportdélután. 19.30: Tv-napló. 20.00: Tudományos-ismeretterjesztő film. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: Tv-galéria. 21.35: Sportszemle. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Helyettem írták... 10.05: Örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat-jel. 12.00: Déli krónika. 12.20: Harminc fierc alatt a Föld körül. 12.50: Egy korty tenger. 13.00: Népdalkörök pódiuma. 13.30: Szonca. 14.00: Hírek. 14.10: Művészlemezek. 15.10: Bűn. 16.00; Hírek. 16.05: Zenekari muzsika. 17.00: Értékmegőrző. 17.30: Muzsikáló nagyvilág. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Orlando. 20.05: Egy rádiós naplójából. 20.55: A diadalmas asszny. 22.00: Hírvilág. 22.25: Népszerű hegedűművek. 22.55: Mint régimódi mesternyomozó. 23.10: Hallgassuk együtt! 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkoktél. 7.00: Hírek. 7.35: Vasárnpi orgonamuzsika. 8.00: Hírek. 8.05: Locspocs és a Bolygó hollandi. 8.29: Dzsóker, az ász. 9.05: Örökzöld filmmelódiák. 9.50: Arckép emlékeinkből. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00:Hfrek. 13.05: Mikrofon-próba. 14.00: A Gyermekek szigete. 14.47: Éneklő Ifjúság. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.05: A csatlós. 21.25: Társalgó. 22.20: Dzsessz a 80-as években. 23.15: Könnyűzene esti hangulatban. 0.15— 4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.03: Népszerű muzsika. 8.00: Hírek. 8.20:, Komolyzenei kívánságműsor. 10.05: Új Zenei Újság. 10.50>. Eszperantó híradó. 11.00: Új kompaktlemezeinkből. 12.10: Carmen. 13.00: Kis magyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Kocsis Zoltán két Liszt-zongoráversenyt játszik. 14.10: Rockzene CD-n. 15.15: Bécsi muzsika. 16.05: Agora. 17.00: I. (Tavaszi) szimfónia. 17.31: Martti Talve- la operaáriákat énekel. 17.51: Vajda János műveiből. 18.30: Na maternjem jezi- ku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Bergeni Fesztivál 1989. 20.41: Reiner Frigyes vezényel. 22.00: Szerafinka gyöngyei. 22.25: Purcell Dido és Aeneasának hátere. 22.55: A Vocal de France Fauré-kórusmüveket énekel. 23.15: On a feulé chez Mr. Sloop. 24.00: Hírek.