Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-09 / 292. szám
6 Somogyi Néplap 1989. december 9., szombat ÁRAK, ÁLLÁSPONTOK A NJAGf Magyar l/l Az infláció kárvallottjai A lakosság és az árak Az infláció „hősi” halottjait — minden bizonnyal — nem tartják nyilván. Nem emelkedik föléjük szépmívű obeliszk, s mindszentek napján sem ők kapják majd a legtöbb virágot. 'Az inflációs pusztulásról lehetne szimbolikusan is beszélni, de a többértelmű képeknek itt nincs helye, mert súlyosan komoly dologról van szó. Többszörösen szegény emberekről és fuldokló gazdaságról. Márpedig ez esetben sokkal tisztességesebb az okokat higgadtan boncolgatni, mintsem hirtelen haraggal elkendőzni az egészet vagy éppen megalkuvón szemet hunyni a kialakult áldatlan helyzet fölött. Az utóbbiból épp elég példát hozhatnánk az elmúlt évtizedek történéseiből, nem kellene sokáig keresgélni: az interjúalanyok közöttünk járnak, csak épp nehezen lehet őket szólásra bírni. Nézem ,,A Hét”-et s benne kormányfőnket, amint Délke- let-Ázsiában azt állapítja meg a kamerák előtt, hogy telefon és más infrastrukturális tényező nélkül a kutya sem akar nálunk tisztességes vállalkozásba fogni. A néhány éve még elmaradottnak kikiáltott délkelet-ázsiai országban mezítlábas emberek építették a hidakat meg a távbeszélőhálózatot. Ma ott már nem Trend... beszélnek az éhínségről. Nálunk, a reformok reformjai közben ezrek élnek a könyör- adományként kapott napi egyszeri melegétellel, átmeneti szálláson, ahonnan pillanatok alatt kipenderíthetik az atyafiakat. Kéri László szociológis szerint az infláció által legveszélyeztetettebb réteg a pályakezdő fiataloké. Az utóbbi időben a munkakezdők negyven százalékának nem volt szakképzettsége, gyarapszik a fölösleges szakmák száma. Akinek munkája nincs, annak nem jár munkásszálló, s még a szája sem járhat, ha egyik napról a másikra kétszer any- nyit kell fizetni tíz deka párizsiért. Ők azok, akiket a sarki cipész sem szívesen engedi- be pár percre melegedni. Eddig úgy tűnt, hogy az inflációról és annak társadalmi hatásáról a hatalom nemigen akart beszélgetni. Néhány éve hétpecsétes titokként kezelték az államadósságot, mondván: nehogy megne- szeljék a bankárok, mert akkor fuccs a további hiteleknek. Most meg azt halljuk Pet- sching Mária Zitától, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársától, hogy gazdaságunk a fejreállás előtt áll. Az 1986-os válság csak a kezdet volt, az igazi megmérettetés most kezdődik. A költségvetési hiány közben egy szemernyit sem csökkent. A stabilizációs programról három hónap alatt bebizonyosodott, hogy irreális képzelgés az egész. A nyolcvanas évek elejétől 1985-ig mindössze hétszázalékos valódi inflációt számoltak, 1988-ig utólag bevallva csaknem tihenhat százalékot regisztráltak, s az idén talán a húsz százalékot is megközelítjük. Petsching Mária szerint az inflációgerjesztő tényezőkből egy sem tűnt el nálunk, sőt most már az infláció beépül a szerződésekbe is: olyan vírus ez, amelyet egykönnyen nem lehet kiirtani. Az eladhatatla- nul magas kínálati ár mellett szó sincs piacgazdaságról, a mesterséges pénzszűkítés sem vezet mindig eredményre. Az emberek persze pontosan tudják, mit kell tenni ilyen helyzetben. 1957 óta most először nem növekszik a banki betét mennyisége. Szó sincs arról, hogy tömegesen vásárolnák a kötvényeket. Amíg a posta telefonkötvényéhez hasonló etikátlan értékpapírok is forgalomba kerülhetnek, addig senki sem hiszi el, hogy ez a legjobb befektetés. A forint lassan amúgy is elveszti kincsképző funkcióját: a dollár, a márka és az arany értékállóbb, s még nem is kell banki nyilvántartásba venni. Az utóbbi „kincshez” viszont egy pályakezdő fiatal vagy egy nyugdíjas nem jut hozzá. S hogy a kialakult inflációs veszéllyel az égvilálgon semmit sem tud kezdeni a kormány, mi sem bizonyítja jobban, mint az elkapkodott vám- és devizarendeletek sora. Gazdaságunk régen nem a saját lábán áll— mondta Petsching, és alighanem hinni kell neki. Gondoljunk csak arra, amikor kicsit túlléptük a tervezett fizetési mérleghiányt. Nem sokkal, csak öthatszázmillió dollárral (de egyesek szerint a 250 milliós előirányzathoz képest az év végére ezer-ezerötszázmillió dollár hiányt is összegyűjthe- tünk). Nos, ezt már a Világbank és az IMF sem nézte jó szemmel, és a képviselők néhány hónapja ellátogattak Magyarországra. Mindettől függetlenül 1991-ben a hitel- törlesztésünk és a kamatfizetési kötelezettségünk automatikusan megnövekszik. Ha spórolunk, az a baj, ha nem, akkor meg annak isszuk meg a levét—véli Kéri László. Hurokszindróma: fojtogat, s ahelyett, hogy kiszabadulnál, még jobban fuldokolsz. Megint a miniszterelnök jut eszembe: a kellemes, délkelet-ázsiai parkban — két tárgyalás között—tisztán, érthetően érvel. Itthon meg mégis megy minden a maga útján... Megszaporodtak a lakossági panaszok és a bejelentések, és közöttük jelentős az indokolt kifogások, bejelentések aránya. A bejelentők nemcsak az udvariatlan bánásmódot, az etikátlan magatartást sérelmezik, hanem az alkalmazott árak jogosságát, megkérdőjelezik az új (magasabb) ár bevezetésének időpontját-módját is. A lakosság érzékenyebben reagál az árak változtatására. Kifogásolják az alkalmazott árakat, s elmarasztalják az emelt árak alkalmazóit és enge- délyezőit egyaránt. Pedig az árváltozás csak a gazdaság működési zavarait, gondjainkat jelzi. 1990-től az árrendszer tovább liberalizálódik. Minimális körben maradnak meg a hatósági árak, tovább mérséklődik az állami támogatás, változnak az áremelés előzetes bejelentési kötelezettségével kapcsolatos előírások, s várhatóan tovább szélesedik az import liberalizálásába bevont termékkör. S főleg a mezőgazdasági termékek esetében lesz lehetőség a termények minőségét a jelenleginél sokkal jobban elismerő árak alkalmazására, amely megteremtheti a minőségben való erőteljesebb gazdálkodói érdekeltséget. Az árrendszerbeli előírások természetesen a szabályozó rendszernek csak egy részét alkotják: az áralakulásra a legkülönfélébb szabályozó elemek (bér- és adópolitika, árfolyampolitika stb.), a piaci viszonyok és jelentős hányadban pszichológiai tényezők bírnak döntő hatással. 1990-re a forint árfolyamának módosítását (csökkentését) az éves árpolitikai elképzelések kialakításakor nem tervezték, s érdemileg a bér- és adópolitika sem változik (főleg az állami vállalatoknál), a támogatások további leépítése, valamint az impart liberalizálás kiterjesztése, a szabad árak kategóriájának bővítése továbbra is 10 százalék feletti fogyasztói árnövekedést eredményez. Az Országos Árhivatal — illetve várható jogutódja, a Verseny (és Ár-)hivatal a piacgazdálkodás további szélesítését, 1990 második felétől csak kis mértékben az árak adminisztratív korlátozásával — helyette a piaci verseny élénkülésével — élénkítésével és a versenyt korlátozó magatartás-formák visz- szaszorításával kívánja elérni, biztosítani, hogy az árak a tervezett keretek között maradjanak. A valós piac kialakulása azonban hosszú, több éves folyamat, amely tartós vagy időszaki részpiaci zavarokon, újabb áremelkedéseken, az életszínvonal további csökkenésén keresztül valósul meg. A hatások egy részének kivé-’v désében jelentős a kormányzati szervek, a szociális rendszerek, az ellenőrző hatóságok és gazdálkodók, valamint a lakosság szerepe is. A vállalatok is az árak emelkedésére számítanak: igyekeznek növelni termékeik árát is. Mivel biztos, hogy nőnek az árak, növelni kell a béreket is. eredményezheti akkor, ha a piac kénytelen azt elfogadni. Ez a vállalati magatartás csak kiszámítható, stabil szabályozókkal és — népgazdasági szinten jól prognosztizálható ármozgások mellett — valós piaci versennyel változtatható meg. A lakosság vásárlásra fordítható jövedelmének csökkenése—a megfelelő exportlehetőségek hiányában—a termelő kapacitások kihasználtságának romlását hozza, megfelelően szelektív belföldi piacpolitika nélkül. Azok a gazdálkodók számíthatnak sikerre, akik úgy alakítják a termékkínálatukat, hogy minden vevő megtalálja a megfelelő terméket. A megváltozott lakossági igényeket a jelenleginél jobban figyelembe vevő vállalati magatartáshoz várhatóan hozzájárul majd az import további liberalizálása is. Változni kell a kereskedelmi vállalatok magatartásának is az árakat illetően. Ezt is igyekszik elősegíteni a reprivalizálási törvény-tervezet. Tapasztalat, hogy ma a magángazdálkodók sokszor meggondoltabb árpolitikát folytatnak, mint a szerződéses üzletek. A vendéglátásban például az átalánydíj indokolatlanul nagy összege okoz magasabb árat. Nem fogadható el az a vállalati-vállalkozói magatartás sem, amelynek alapján a jövedelmek alakulásától többé-ke- vésbé független keresletet mutató élvezeti cikkek esetében — megfelelő piaci indok és termelői árnövekedés nélkül — egységesen emelik az árakat. Példa erre a cigarettáét és a sörét. Változás lesz az, hogy például monopolhelyzetével való visszaélést lehet megállapítani magánszemély vagy kiskereskedő esetében is, ha az adott részpiac egyetlen szereplője és piaci magatartása nem megfelelő. A versenytörvény tilalma alá esik a húsipar magatartása is, az, hogy költségektől, termelési feltételektől függetlenül minden vállalat egy időpontban és azonos mértékben emelte termékei árát. Ennek felfedéséhez, szankcionálásához persze a jogszabályok mellett megfelelő intézményi háttér, szakembergárda is szükséges. A lakosságnak a legkevesebb a lehetősége az infláció hatásának kivédésére, mérséklésére. Kis hányadukat, a magánvállalkozók egy részét, a kiemelkedő jövedelműeket — nem érdeklik az áremelkedések, mert jövedelmük színvonala olyan, hogy nem kell fogyasztásukat csökkenteni, szerkezetét változtatni. Az alacsony nyugdíjúak, az egyedül élő idősek, a nagycsaládosok, a kis jövedelem mellett gyermeküket egyedül nevelők részére a szociális gondoskodás lehet a segítségnyújtás. Ebben az anyagi fedezetet az aktív dolgozóknak kell hatékony munkával megteremteni. A többségnek nincs más lehetősége, mint az, hogy a fogyasztását átvizsgálva, egyes termékekről, szolgáltatásokról lemondjon vagy csökkentse a fogyasztását. Ez hosszú távon nem lehet megoldás. Itt is megtalálható a gazdálkodók felelőssége: a gazdaság egyik motorja ugyanis az új igények — termékek megjelenése nyomán azok kielégítésére, megszerzésére való törekvés. A tisztességes, piaci igényeket figyelembe vevő vállalati gazdálkodói magatartás az, hogy a választási lehetőséget biztosító termékskálájával, szolgáltatásával a vevőnek, a kereskedelem esetében pedig a termelőtől kapott árengedmény továbbadása. Ebben az esetben a fogyasztónak sem kell alacsonyabb jövedelem esetén lemondani igénye kielégítéséről, legfeljebb szükségletét nem a korábbi szinten és minőségben elégíti ki. Számítani kell arra, hogy a jövőben a mostaninál szélesebb körben, s esetleg nagyobb mértékben szóródnak a termékek árai. Ezért indokolt nagy értékű beszerzéseik előtt a széles körű tájékozódás az árakról. Nálunk is elképzelhető olyan, külföldön már bevált szaktanfolyamok szervezése, főleg fiatal házasok esetében, ahol megtanítják a fiatalokat a takarékos, beosztó gazdálkodásra, háztartásvezetésre — beleértve ebben annak minden részterületét. Meg kell tanulni gazdálkodni a pénzünkkel is. Ez feltétele a közösségek vagyonával való helyes, hatékony gazdálkodásnak. Szabolcs Imre, a megyei tanács árellenőrzési főfelügyelője — Ezután, fiaim, pár vödör híg moslékért cserébe nem megyünk a vágóhídra! Takács Éva karikatúrája Faragó László Ez az érthető vállalati reagálás is termékeik áremelkedését
