Somogyi Néplap, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-16 / 298. szám
INGATLAN Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GADANECZ TIBORNE 28 éves, GADANECZ MARIANNA 6 éves, GADANECZ NIKOLETTA 14 hónapos korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetésük 1989. december 20-án, 14 órakor lesz Barcson, a Béke utcai temetőben. Az elhunytakat gyászolják: a szerető férj, édesapa, a szülők, nagyszülők, testvérek és a rokonság * * * Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy TUNYOGHY EMESE tanárnő hosszan tartó, súlyos betegségben, 47 éves korában elhunyt. Temetése december 20- án, 12.30 órakor lesz Pécsett, a központi temetőben. Barátai és kollégái * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. PÉTER LAJOSNÉ volt Kaposvár, Kanizsai u. 34. sz. alatti lakos hosszú szenvedés után, életének 86. évében, december 12-én elhunyt. Temetése december 21-én, csütörtökön du. fél 2 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, és fiúnk, SZTOJANOVICS JÓZSEF temetésén részt vettek, mélységes fájdalmunkban, nagy bánatunkban osztoztak, bármilyen formában részvétüket kifejezték. A gyászoló család Osztrák-Magyar Építőipari Kft. dunántúli működéssel f r/ / ■■■ ■■ ■ fomernokot keres Pályázati feltételek: — szakirányú felsőfokú képesítés — minimum 10 éves szakmai gyakorlat — német-angol nyelvtudással rendelkezők előnyben Ajánlatokat „Balaton” jeligére, a 141797. számra, a kaposvári hirdetőbe kérünk. (141797) Értesítjük üzleti partnereinket, hogy az 1989. XII. 31-én megszűnő Balaton-Coop Gt. Kereskedelmi Iroda tevékenységét — változatlan körben — 1990. január 1-jétől a SÜTÉV-BALATON Kereskedelmi Iroda (7400 Kaposvár, Petőfi tér 3.) folytatja Somogy Megyei Sütő- és Édesipari V. Kaposvár, Dombóvári u. 3. (141800) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK ,-----------------------------------------------. A Kaposvári Villamossági Gyár felvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező géplakatos, szerkezeti lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat tmk-üzemrészükbe. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, Kaposvár, Mező Imre u. (107407) A fonyódi gamesz azonnal felvesz út- és mélyépítő felsőfokú képzettségű vagy középfokú végzettségű, gyakorlattal rendelkező szakembert. Jelentkezni lehet: Fonyód, Fő u. 19., Völler Zoltán vezetőnél. Telefon (84)60- 236. (107437) 200 n-öles belterületi mezőgazdasági ingatlan Balatonszárszó mellett, áron aul eladó. Érdeklődni lehet: Baja, Tóth K. u. 36. Szász Endrénél. (156908) BOGLÁRLELLE (Lelle), Vágóhídi u. 23. tetőtér-beépítéses ikernyaraló fele eladó. Érdeklődni: Szabó Gyula, Kaposvár, Virág u. 112., 16 óra után. (7724) ELADOM vagy siófoki kétszobásra cserélem kertes családi házamat. Cím: Ságvár, Ady E. u. 38. Telefon 33-068. (130534) BALATONBERÉNYBEN 800 n-öles zártkerti gyümölcsös présházzal eladó 120 000 Ft-ért. Ajánlatot „M7-es úthoz egy km-re 116497" jeligére, a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. (8477) ZUGLÓ kertvárosban, Paskál-fürdő közelében lévő háromszobás + manzárdszobás, gázfűtéses házrészt elcserélnék hasonló nívójú belterületi házra (Baja, Kaposvár). „Értékegyeztetéssel 119619" jeligére, a budapesti Felszabadulástéri hirdetőbe. (8479) JÁRMŰ . MEGVÉTELRE felajánljuk az IK 225- ös típusú autóbuszunkat. Érdeklődni a Kaposvári Dózsa Sportegyesületnél, Kaposvár, Arany J. u. 74/a sz. alatt. (476255) ÜZLETKÖTŐT keresünk fő- vagy mellékfoglalkozásba, kötetlen munkaidőben. Gépkocsival rendelkező hölgyek előnyben. Telefon 79/12-121. (156895) SZERZŐDÉSES vendéglátóüzletbe felveszek pultosokat és kazánfűtőt. Cím: Lelle étterem, Boglárlelle, a benzinkúttal szemben. (130485) ZALAKAROSI gyógyfürdőhöz 200 méterre lévő társasüdülőben másfél szobás nyaralórész berendezéssel eladó. Érdeklődni lehet a siófoki 11 -836-os telefonszámon. (476300) DECEMBER 8-án elveszett a Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 54-ből egy angolszetter szuka. Kis gazdái kérik a becsületes megtalálót, hogy jutalom ellenében hozza vissza barátjukat. (476289) KARÁCSONYFA eladó vagy megrendelhető. Maximum 1,5 méter magas. Kaposvár, Pázmány Péter u. 106. sz. alatt. (476209) EGYÉB HÁZASTÁRS? Élettárs? Szabadidőpartner? Kérje tájékoztatónkat! FORRÁS, Balatonfüred, pf. 40. (299103) INTERMEZZÓ társkeresőnél diszkréten, gyorsan társattalál. 7608 Pécs, pf. 8. (476248) LEHEL-BOSCH 200 literes, három- csillagos hűtőszekrény eladó. Simon, Kaposvár, Hársfa u. 2. (7702) PLATÓS Zsuk, függesztett tárcsa, pótkocsi eladó. Boda Sándor, Meszteg- nyő. (130540) ASZTALTŰZHELY eladó. Kaposvár, Brassó u. 29. (7743) FEHÉR, 11 hónapos puli (szuka) november 23-án elveszett. Megtalálóját jutalomban részesítem. Dévényi, Kaposvár, Zrínyi u. 59. (476118) IFA pótkocsi, hattonnás, ponyvásán eladó. Siófok, Mező I. u. 22. Telefon 11-870.(130505) 500-as Husquarna MX 500-as GZ motorral, endurónak műszakizva, sok alkatrésszel eladó. Érdeklődni naponta 16 óra után: Berzence, Diófa u. 2. sz. alatt. (130535) ÁLLANDÓAN vásárolunk szakbecsléssel belföldi értékesítésre és exportcélra alkalmas képeket, bútorokat, asztali, fali- és állóórákat, mutatós, szép üvegárut, bronzcsillárt készpénzért. Vidékre házhoz megyünk! Tel. 176-4103, 9—13 óráig. Cím: Budapest XIII., Kárpát u. 22. Argent Kft. (661) MINŐSÉGI hízók eladók. Kaposvár, Toponári u. 122. (476054) AZ UNIVERZÁL Vas- és Faipari Kisszövetkezet felvételre keres faipari üzemébe üzemvezetőt A munkakör önálló: piacszerzés, gyártás, munkaerőgazdálkodás stb. Feltétel: faipari mérnöki vagy technikusi végzettség, 5 év hasonló szintű vezetői gyakorlat. Jelentkezés: Kaposvár, Áchim A. u. 2—6„ a szövetkezet elnökénél. Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a Zalaapáti Fa- és Építőipari Kisszövetkezet 1989. november 20-tól 1990.1. negyedév végéig termelői áron értékesít fa belső ajtókat és garázskapukat a Zalaapáti, Kossuth L. u. 17. sz. alatti központi telephelyén. Nyitva hétfőtől péntekig 7—15 óráig. (59452) AHOL A PÉNZ AZ ÚJ CSÚCS: 20+1 SZÁZALÉK _..-.•.■easfo? A Kereskedelmi Bank új sorozatú leteti jegyet bocsál ki, amelynek kamata egyedülállóan magas: évi 2I százalék, azaz 20% alapkamat plusz l% prémium. A második évtől kamatos kamat. A magasabb kamat a bank korábban kibocsátott letéti jegyeire is érvényes, visszamenőleges hatállyal. Az uj sorozat vásárlói között 1990 májusában újabb sorsolást rendezünk. A lődij egy igazi meglepetés. r Az Ezermester Kaposvári Kereskedelmi Leányvállalat nagykereskedelmi vezetőt keres Felvételi követelmény: felsőfokú kereskedelmi képesítés, vagy középfokú kereskedelmi képesítés és 10 éves szakmai gyakorlat. Maximum 45 éves életkor. Jelentkezés: Kaposvár, Vár u. 13. sz. alatt, a vállalat igazgatójánál. (107456) J A Somogy Megyei Tanács V. B. Ellátó Felveszünk Szervezete kaposvári, lerakatunkhoz négyórás takarítónőket kereskedelmi képesítéssel keres felvételre,esti elfoglaltsággal és rendelkező egy udvarost munkaerőt áruösszeállítói reggeli munkára. munkakörbe. Jelentkezni: PIÉRT32. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. számú lerakat, Jelentkezni lehet: Kaposvár,Csokonai u. 3.fszt.11 -es szoba, Kaposvár, Jutái út gondnokság. (107411) Telefon 13-567. (107376) I _________________________ Ezreket takaríthat meg, ha közvetlenül a gyártó műtől vásárol művi áron engedményes fuvardíjjal házhoz szállítással. A KOSZIG Vállalat Somogy megye területén vállalja a Mátra gázbeton házhoz szállítását, az építkezés területén lerakva. 500x300x250 mm-es falazóelem 68,70 Ft/db + 25% ÁFA egységáron, azaz 1 m2 teherhordó falhoz 522 Ft + ÁFA egységáron az átlagos lakáshoz szükséges gázbeton falazóelem a helyszínre szállítva és lerakva mintegy 99 000 Ft-ba + ÁFA kerül. Megrendelhető: Mittermayer József Siófok, Táncsics út 1. Telefon (84) 11-988 Véber József Patalom, Kossuth út 20. Telefon (82)71-240 Mátra Gázbetongyár 3201 Gyöngyös, pf. 155 Telefon (37) 13-035 (107448) vs ................................................................................ .....—9 F igyelem! Figyelem! Valutás kisáruházunkat 1989. december 12-én megnyitottuk Kaposvár, Ady Endre u. 10. sz. alatt. Nálunk olcsóbban vásárolhat, mint Bécsben (107425) Balatonszentgyörgy központjában, a 76. sz. közlekedési út mentén épülő 85 m2 alapterületű, kereskedelmivendéglátóipari és egyéb szolgáltatási célra alkalmas üzlethelyiségek kialakításához várjuk magánszemélyek jelentkezését Községi Közös Tanács Balatonszentgyörgy, Berzsenyi u. 91. Telefon (84)77-035 (107430) /--------------------------------------------------------------------------\ ‘Karácsonyi vásár! A nagyatádi ef^szerßoCtßan minden aranyárut 10 százaiéval olcsóbban vásárodat decemóer 24-ig. Aranyvasárnap is várjukjeedves vásárlóinkéit. ‘fkagyatád, 9(orányiSándorút4. ^ ______________________________•______________________(107440) J E ladó irrodának is alkalmas, központi fútéses, 100,63 m2 alapterületű épület Kaposváron, a Vörös Hadsereg útján. Érdeklődni: Kaposvári Szolgáltatóipari Szövetkezet, Kaposvár,Németh István fasor 2. sz. alatt, a főkönyvelőnél. (107392) A pusztakovácsi Egyesült Erő Tsz részesművelésbe adja a Nikla Takács-hegyi szőlőterületét Részletes felvilágosítás és jelentkezés a helyszínen. Ügyintéző Lancz János szőlész agr. ^Jelentkezési határidő: december 23. (i07448^y