Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-10 / 267. szám

1989. november 10., péntek Somogyi Néplap Jg5. -ST »g1 — ROMANTIKA ÉS REALITÁS A kö(s)ztársaság ifjú lo­vagjai Kaposváron „vertek tanyát” a volt oktatási igaz­gatóság egyik épületében. A lovagi címet nem bajvívás­sal, győztes csatákkal érde­melték ki, hanem mint ahogy azt megtanulhatták: demokratikus keretek között osztották ki egymásnak. Történt pedig, hogy ta­valy nyáron egy szép estén a Balaton hűs hullámaiban térdepelve 20 középiskolás diák vonalzóval megérin­tette egymás vállát, és ezzel a rituáléval örök fogadalmat tettek, hogy egymást sona el nem hagyják, egymásért és együtt dolgoznak. Eddig a romantika ... De, mert azt ők is tudják már, hogy mindez nem elégséges az üdvösséghez, úgy döntöttek. alapítanak egy egyesületei, egy magot, amely aztán a „szeretet” szó bűvös hatá­sára maga köré vonzza a magányos, családot, megér­tést nélkülöző társaikat. Es itt jött az „ébredés", valamint a dilemma kettős­sége. Hogyan lehet ma egy ifjúsági szervezetet úgy lét­rehozni, hogy az politikus is legyen, meg nem is, hogy irányítsa is a fiatalokat, meg nem is; hogy beépüljön az adott társadalmi közegbe, de független is legyen at­tól.. . Szóval, a „nagyok” gondjai érzékenyen érintet­ték kö(s)ztársaságunk ifjú lovagjait is. KÖSZ, vagyis Középiskolások Szövetsége nevet adták az 1988. no­vember 16-án létrejött szer­vezetnek, amelyet annak rendje és módja szerint szeptemberben a megyei bí­róságon jogi „személyiség­ként”, diákegyesületként jegyeztek be. Az egyesület elnöke és a KÖSZ megala­kításának egyik eszmei tá­mogatója Sólymos István Gábor, a nemrégiben meg szűnt KISZ középiskolai fe­lelőse lett. A fiatalember levelező hallgatóként a szegedi Ju­hasz Gyula Tanárképző .Fő­iskola történelem—magyar szakán tanul. Bevallása sze­rint egyesületük 250 önkén­tes tagot számlál, de aki szívvel-lélekkel támogatja őket, az körülbelül 120 diák. Fő feladatukként a diákok szabad idejének megszerve­zését és érdekképviseletét jelölték meg. Az a vélemé­nyük, hogy az eddig ér­vényben levő ifjúságpolitika nem az elvárásaiknak meg­felelően szolgálta érdekei­ket. Hogy a felnőtt szerve­zetek, a középiskolák, a csa­ládok nem tudták és nem képesek ma a fiatalokat tá­mogatni. — A középiskolás diák csupán „kísértet” és nem élő test, aki regulák között fénytelen élni — fogalmazta meg summásan véleményét Sólymos István Gábor. — Mi azt akarjuk, hogy „egy” valódi test és „egy” valódi lélek, egymással össz­hangban fejlődhessen. Ezért szeretnénk felvállalni annak a közösségnek a szerepét, amely képes lesz ennek megvalósítására — mondta. Az egyesület ma még a Demisz maradék tőkéjéből gazdálkodik. Tervük, hogy vállalkozni fognak és a cse­kélyke — félévenként 30 fo­rintos — tagdíj mellett ren­dezvények szervezéséből te­remtik elő a működésükhöz szükséges minimális össze­get. A héten megnyílt rendez­vénysorozatuk a városunk­ban élő palesztin fiatalok emberbaráti támogatását vette célba. Kiállítással, dia­vetítéssel és előadásokkal próbálják emberközelbe hozni a távoli nép hétköz­napjait, kultúráját. Hogy megismerjük egymást, hogy értsük ét tiszteljük egymást (Várnai) Ennyit a szándékról. A kiállítás megnyitóját köve­tően megkereste szerkesztő­ségünket a Hit Gyülekezete Kaposvári Közösségének két csoportvezetője, Cser Béla és Gárdos• Tibor. Egy tilta­kozó nyilatkozatot nyújtot­tak át, amelyben az alábbi­akra hivatkozva követelték a kiállítás azonnali bezárá­sát: Az ő álláspontjukat idéz­zük: „A KÖSZ által hangsúlyo­zottan kulturálisnak neve­zett kiállítás egyértelműen politikai propagandaakció. A kiállított propaganda­anyag Izrael állam ellen irá­nyuló nézeteket sugall a magyar ifjúságnak. A kiál­lításon látható zsidócsillag- horogkereszt, vagy a zsidó- csillag-halálfej grafikák a napnál is világosabban fej­tik ki a rendezők lzrael-el- lenes politikai nézeteit. A kiállításon osztogatott pro­pagandaanyag a palesztin szervezetek ideológiai állás­pontját közvetíti, a valóság­tól erősen elrugaszkodott megfogalmazásban, mely­nek semmi köze a magyar— palesztin ifjúság kulturális együttműködéséhez, annál több a politikai hitelrontás­hoz. Tiltakozunk az ifjúság fél­revezetése ellen! Egy kialakuló demokrati­kus jogállam ne legyen had­színtere más nemzetek ideo­lógiai harcának! Városunk­ra, hazánk Izrael állammal kezdődő jó kapcsolatára ár­nyékot vet ez a rendezvény.” Egy kiállítás megrendezé­se tehát nemcsak lehetőség, hanem felelősség is ... Nagyatádon, a Gábor An­dor Művelődési Központban ma délután fél hatkor nyit­ja meg Horváth Krisztina történész Ludvig Zoltán fes­tőművész kiállítását. Az 1953-ban született al­kotó a Pécsi Művészeti Gim­názium reklámgrafika sza­kán végezte tanulmányait. 1984-ben lett a Művészeti Alap tagja. Nagykanizsán él és reklámgrafikusként dol­gozik. Eddig kilenc jelentős hazai és külföldi tárlaton szerepelt alkotásaival. Ludvig Zoltán grafikái és festményei az organikus formák sajátos, nonfiguratív megjelenítését reprezentál­ják. Vegyes technikával, visszafogott szürkés, kékes és zöldes-szürkés színekkel dolgozik. Aprólékosan meg­munkált alkotásainak szinte minden négyzetcentimétere külön is élményt adó képpé áll össze. A festőművész Sze­keres Emil tanítványának és Szabados János Jiövetőjének vallja magát. Horváth Krisztina így fo­galmazta meg Ludvig Zoltán művészi hitvallását: „... hisz a szerelemben, hisz a terem­tő szellemben, hisz a szerel­mes akaratban, hisz az élet­törvény folyamatos és ál­landó megvalósíthatóságá­ban, hisz a hitében, hisz az élni akarókban és a segítők­ben. Ludvig Zoltán a terem­tés rejtelmeitől, titkaitól megigézett festő." Futógálával egybekötött újabb egészségnapot rendez négy másik szervezet bevo­násával a kaposvári Egész­ségvédő Családi Sportegye­sület. A rendezvényre szom­baton reggel 9—10 óráig le­het jelentkezni a Köjál előtt. (Fodor J. tér 1.) A futógála rajtja 10 óra­kor lesz, és egy 5 kilométe­res távot kell megtenniük a versenyzőknek. Az egyéb, egészségneveléssel és egész­ségmegőrzéssel kapcsolatos programokat ugyancsak a megyei Köjálban rendezik meg, neves orvoselőadók részvételével. Az íjászbemutatón a leg­több — de legalább 50 részt­vevőt mozgósító — kapos­vári és vidéki iskola 2000— 5000 forintig terjedő ver­senydíjat kap. Díjazzák még még a legfiatalabb és leg­öregebb futót, illetve a leg­népesebb családot is. A ver­senyeket délután fél egykor sorsolás követi sok értékes nyereménnyel.. A fődíjak kerékpárok, sporteszközök és ajándékcsomagok lesz­nek. A kaposvári Kilián György Városi Művelődési Központ­ban szombaton este 7 óra­kor Cila diszkója várja a fiatalokat, vasárnap délelőtt 11 órakor ugyanitt megkez­dődik a társastáncbajnokság. A XIV. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti Kiállítás megyei bemutatója november 26-ig tekinthető meg. A szennai művelődési ház­ban vasárnap este 7 órakor mutatja be a kaposvári If­júsági Színpad a Csapodár madárka című vígjátékot. Ugyancsak szombaton a boglárlellei id. Kapoli Antal Körzeti Művelődési Ház ren­dezésében láthatja a közön­ség a Zenés kabaré című műsort. A 18 órakor kezdő­dő vidám esten fellép Aradszky László, Csala Zsu­zsa és Fehérvári Márta. Zon­gorán kísér Fábián János, dobon Gellért Péter játszik. A kaposvári Somogyi Kép­tárban látható a Barátság Hídja című nemzetközi fotó- kiállítás. Képünkön Gyer­tyái László Volt egyszer egy gyár című díjnyertes fotóját láthatjuk. Fehér—Heller: MAGYARORSZÁG, 1956 4. Szükségszerű volt-e a forradalom? Mindenekelőtt el kell osz­latnunk azt a legendát, hogy a magyar forradalom elsőd­legesen katonai akció volt. Ez a forradalom, amely föl­tartóztathatatlan lendülete csúcspontján is legjobb eset­ben néhány ezer fegyveres felkelőt tudhatott az olda­lán, túlhaladottá tette mind­azon vitákat, amelyeket a XIX. századi szocialisták folytattak (kiváltképp En­gels, aki előszeretettel tet- szelgett egy forradalmár-ge­nerális pózában). Az arról folytatott vitára gondolunk, hogy vajon a fegyveres ak­ciók mennyire lshetnek cél- ravezetőek a „modern hadi- technika” s különösképpen a nehéztüzérség korában. Arendtnek a fegyveres föl­kelésről tett megállapítása, miszerint az „gyakran egy­általán mem, vagy csak olyankor tör ki, amikor már szükségtelen”, szó szerint adja vissza a történteket. A magyar fegyveres fölke­lést ugyanis nem egy legen­dás méretű katonai ellenerő, hanem éppenséggel a rend­őri és katonai erők s azok vezénylő tisztjeinek fölbom- ló belső fegyelme tette tel­jes mértékig fölöslegessé. Ezt a fegyelmet éveken át módszeresen aláaknázta a sztálinizmus ellen lázadó, zömmel (ha nem is kizáró­lag) kommunista írók, újság­írók erkölcsi-politikai pro­pagandamunkája. Ám emel­lett mindjárt egy másik té­nyezőt is meg kell említe­nünk: a korábban már elemzett nemzeti közmeg­egyezés váratlanul • föltáma­dó szellemét, ami igen erős hatással volt a társadalmi cselekvő erőkre. Mert akár valóban hittek benne, akár csak színlelték, a „Minden magyar testvér!” jelszava (az ÁVH egységeit kivéve) a legtöbb esetben bénító mo­rális parancsként hatott a fegyveres akciókba került magyar katonaságra. Ahhoz, hogy e forradalom — „nem csinált”, ámde „ma­gamagát csináló” természe­tét jobban megértsük, egy másik legendát is el kell oszlatnunk. Sok éven át közszájon forgott az a vicc, miszerint a magyarok túlsá­gosan is „stréber” módon tanulmányozták az októberi forradalomról készített szov­jet filmeket, így aztán jól megtanulták, majd a való­ságban is kipróbálták a lec­két, hogy miként kell egy forradalomban sorra elfog­lalni a legfontosabb straté­giai központokat: a lakta­nyákat, vasútállomásokat, távbeszélő központokat és így tovább... Ez ugyan viccnek talán elmegy, de a tényleges események leírása­ként semmiképp sem áll meg, hiszen aligha akadt akárcsak egyetlen középület is, amelyet a magyar forra­dalomban részt vevő töme­gek bármely csoportja tar­tósan megszállt volna. A Rádió október 23-i ost­roma, amit az ávósok leg­első sortüze provokált ki. s ami a tényleges fölkelés kezdetét jelentette, inkább csak dühödt reakció volt ar­ra a konok elutasításra, amellyel a hatóságok meg­tagadták a népkövetelések közzételének engedélyezését. Valójában az adórendszert működésen kívül helyezték, és a kormány attól az esté­től fogva közvetlenü a Par­lament épületéből sugározta közleményeit. Az adók kü­lönben is városokon kívül, s többnyire szovjet katonai őrizet alatt volak, ám még hai nem is őrizték azokat, kikapcsolásukra soha senki nem tett kísérletet. Az em­berek pedig nem voltak os­tobák, hogy azzal áltassák magukat: a Rádió épületé­nek rögtönzött ostroma egy­szersmind megbénítja a kor­mány egész kommunikációs kapacitását. Egyébként is (és ez okvetlenül megjegyzendő) volt egy másfajta eszközük a még mindig kormányké­zen levő hírközlő központok befolyásolására: forradalmi stratégiájuk teljes latbave- tése. Néhány középületet persze azért elfoglaltak; mindenek­előtt a börtönöket (amelyek még ez idő tájt is tömve voltak politikai foglyokkal) és a nyomdákat — a legkü­lönfélébb forradalmi doku­mentumok, fölhívások, új­ságok és kiáltványok sok­szorosításához és forgalma­zásához. Képletesen mindezt annyiban összegezhetnénk, hogy bár a magyar forradal­márok nem foglalták el a Téli Palotát, de a maguk Bastille-át igenis megostro­molták. Lássuk, melyek voltak e forradalom gyakorlati mód­szerei és tényleges megnyi­latkozási formái. Mindenek­előtt az általános sztrájk, amely később, a második szovjet intervenció után (azt követően, hogy a munkásta­nácsok a Nagybudapesti Munkástanács megalakítá­sával létrehozták koordina­tív központjukat) immár összehangolt akcióvá vált. A sztrájkok voltaképpen már október 24-e reggelén kitör­tek, eleinte még spontán módon és szórványosan, ám mindenütt gyorsan tovább­terjedve. Másfelől a békés, de szen­vedélyes tömegtüntetések feltartóztathatatlan hullámai Budapesten és vidéken is a forradalom jelszavait, üze­netét jóval távolabbra elvit­ték, mint azt bármely „köz­ponti rendelet” tehette vol­na. Ezek a demonstrációk valójában azoknak az antik kórusoknak voltak a fölújí­tott változatai, amelyek egy­másra felelő, egymást alakí­tó szólamai maguknak a résztvevőknek az okulását szolgálták. S ez valóban ön­művelődési folyamat volt! Meglehetősen tisztán emlék­szünk arra, mennyire meg­lepő, már-már hihetetlen volt számunkra, akkori re­formkommunisták számára az, ahogyan az október 23-i háromszázezres tüntető tö­megben a „Nagy Imrét a kormányba!” jelszó egyetlen óra alatt átfordult a „Sza­bad választásokat!” teljes tabula rasa-helyzetének kö­vetelésébe. „A forradalmi folyamatban részt vevő tö­megek politikai önművelő­dése”, a pártszemináriumok e száraz szlogenje egyszerre élő valósággá lett, s a vég nélküli tömegtüntetések, amelyeknek egyetlen valódi funkciójuk épp ez az önki­fejezés és önművelés volt. ellenállhatatlan vonzerővel hatottak úgyszólván min­denkire. Harmadrészt: az egész or­szágot magával ragadta a polgári engedetlenség kol­lektív pillanata. A világ ha­mar tudomást szerezhetett erről, hiszen a kormány nyi­latkozataiban váltakozva hol megfélemlítőn, hol kérlelőn fordult a lakossághoz, egyik percben a hadiállapot azon­nali elrendelésével fenyege­tőzve, a másikban viszont úgymond „a nép belátására és jobb érzéseire” apellálva. Ez az atyai szigor és gyön­géd anyai érzékenység kö­zötti, némiképp zavarba ejtő ingadozás azzal a triviális okkal magyarázható, . hogy az emberek nem engedel­meskedtek többé egyetlen kormányrendeletnek, még kevésbé párthatározatnak; hovatovább még a nem po­litikai, csupán polgári köte­lezettségeiknek is fittyet hánytak. Ha csak lehetett, még az utcán közlekedő jár­művek is „egyénileg kivite­lezett” alkalmi forgalmi rendjüket követték. Ez a konok engedetlenség már- már öncélúnak tetszett (mint ahogy valóban gyakran az is volt), sé jókora zűrzavar­hoz vezetett. Ezt azután a kormány, amely a terror jól szervezett „rendjéből” önnön merevsége és döntésképte­lensége folytán egy egész nemzetet a teljes bizonyta­lanság állapotába taszított, utóbb jócskán kamatoztatta is a maga propagandácéljai- ra. Ebből az önfejű engedet­lenségből kitűnt a lázadó alattvaló legfőbb ismertető- jegye : szelídíthetetlen anti- autoriánus volta, hatalomel- lenessége. Végezetül negyedszerre: az emberek nem várva sem­miféle bátorításra vagy en­gedélyre, minden különö­sebb hűhó nélkül egysze­rűen megvalósították a saj­tószabadságot. Csupán egyet­len olyan kiadványról tu­dunk, amelynek kinyomtatá­sát a nyomdászok elutasí­tották, ez pedig a Virradat című nyilaskeresztes lap volt. (Folytatjuk.) Á kö(s)ztársaság ifjú lovagjai HÉTVÉGI rtájoló

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom