Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-30 / 284. szám

1989. november 30., csütörtök Somogyi Néplap 5 Németet tanul a legtöbb orosz szakos tanár Kezdetben minden nehéz Béres-csepp C-vitamin nélkül A rendkívül nagy keres­let miatt továbbra is három műszakban gyártják a Bé- res-cseppeket, az igényeket azonban még így sem le­het kielégíteni. Az utóbbi időben azonban nem lehet fdlyamatosan hozzájutni C- vitaminhoz sem, sőt jó né­hány gyógyszertárban tartós hiánycikk lett. A kereslet iránta azóta nőtt meg ug­rásszerűen, amióta kapós a Béres-csepp, ugyanis azzal együtt a vitamindrazsét is szedni kell. A Béres-csepp Somogybán is szűk cikk — fogalmazott dr. Gvőrbíró Árpád, a me­gyei gyógyszerészeti köz­pont igazgatója. Korlátozott mennyiségben ugyan 'ren­delkezésre áll az említett szer, de minden héten csu­pán egy-két napig lehet kapni. A Béres-cseppet csak né­hány hónapja árulhatják a gyógyszertárakban is, a központ szerződést kötött a Herbáriával és így hetente mintegy kétezerötszáz üveg érkezik a cseppből. A Béres-csepp pluszból kéthetente hétezer darabot kap a megyei központ á Fő­városi'* Tanács gyógyszeré­szeti központjától. C-vitaminból egyelőre fo­lyamatos az ellátás a me­gyében, a gyógyszertári köz­pont is rendelkezik alap­anyaggal. Legalábbis két- három hétig még biztosan tudják gyártani a vitamint. (Faragó) Az általános iskolákban talán még fiagyobb problé­mát okoz a nem orosz ide- gennyelv-tanítás bevezeté­se, mint a középiskolákban. A megyében a legtöbben német nyelvgt tanulhatnak: 35 általános- iskolában sze- pepel ez a kötelező okta­tásban, a legtöbb helyen azonban csak az alsó tago­zatban. Tíz iskolában taní­tanak angolt, s csak egyben franciát. A szülők igényei messze meghaladják a le­hetőségeket. A szülőknek meg kell ér­teni, hogy az eredményte­len nyelvoktatásnak nincs értelme —mondta Garat László, a kaposvári tanács művelődési osztályvezetője. Egy másik nyelvvizsgával orosz szakos tanár is tanít­hat átmenetileg más idegen nyelvet. Mivel minden nyelvnek más a tanítási módszertana, az lenne az igazi, ha mindenhol peda­gógiai képesítést szerzett nyelvtanárok tanítanának. Á gyermekek nyelvérzékét nagyon könnyen el lehet rontani, de nehéz a hibát helyrehozni. Mik a föltételei a tanári diploma megszerzésének ide­gen nyelvből? — Jelentkezni kell vala­melyik tanárképző főiskola idegennyelv-szakára — mondja Rácz Jenő, a me­gyei pedagógiai' intézet munkatársa. —1 Ott viszont nem az alapoknál kezdik a nyelv- tanítást — teszi hozzá Ja- 'kodáné Jendrek Zsuzsa, aki az orosztanárok átképzésé­nek szervezésével foglalko­zik a pedagógiai intézetben. A tanárképző főiskolák vá­logatnak a nyelvvizsgával rendelkezők közül is. A megyében a nem orosz idegennyelv-tanulás iránt olyan nagy az igény, hogy a legtöbb helyen a szülők még úgy is kérték ezt, hogy tudták: a tanárnak. aki csemetéjüket a nyelvre kö­telező jelleggel oktatja, még középfokú nyelvvizsgá­ja sincs. A személyi feltételek megteremtése volt a célja annak a tanfolyamnak, amelyet a pedagógiai inté­zet szervezett, s a Latinca művelődési központ bonyo­lít le. Erre 108 tanár je- lenkezett, a legtöbben né­met-nyelvtanfolyamra. Egy pedagógus átképzési költsé­ge átlag százezer forint. Ebből 35 százalékot fizet az általános iskola, 65-öt az ÁBMH. A pedagógiai inté­zet munkatársai szerint cél­szerű, ha az általános isko­lák igazgatói szerződést kötnek a tanfolyamra já­rókkal. Nem szerencsés, ha olyan pedagógusnak fizetik a 35 százalékot, aki a tan­folyam elvégzése után nem marad az iskolánál. Elterjedtek olyan rémhí­rek az orosztanárok köré­ben, hog/ aki nem tudja si­keresen elvégezni a tanfo­lyamot, anak vissza kell fi­zetni a százezer forintot. — Csak akkor kell ezt az összeget visszafizetni, ha a pedagógus saját hibájából nem fejezi be az átképzést, elmegy mondjuk idegenve­zetőnek, — nyugtat meg Ja- kodáné. — Aki idegenveze­tő akar lenni, az előtte ön­költséges tanfolyamra je­lentkezzen. A pedagógusok­nak jelentős kedvezmény az is, hogy hetente öt órával kevesebbet kell tanítaniuk, amíg a tanfolyamra járnak. Kaposváron sincs elég tankönyv, szemléltető esz­köz, kazetta. Balázs Andor Rózsás Mártonnak, a Dráva Múzeum munkatár­sának ösztönzésére a Dráva egykori magaspartján egy kisebb palánkvár romjai után kezdett kutatni. Ró­zsás Márton találta meg ugyanis 1977-ben azt a te­rületet, amely az ásatások számára várhatóan értékes leletekkel szolgál a barcsi költségvetési üzem Hősök téri központjában, illetve az úgynevezett Otártics-féle telken. A palánkvárat vagy erős­séget 1567-ben építette a szigetvári bég, a Drávának, mint a dél felé irányuló közlekedési útvonalnak fel­ügyeletére. Az ásatások so­rán a körülbelül 50 négyzet- méteres területen, az erős­Feltárul a Dráva mente múltja Egy palánkvár maradványai — Török kori leletek Barcson Hosszú évtizedekig feltá­ratlan maradt a régészek előtt Belső-Somogy és a Dráva vidéke. Tavaly óta lehetővé vált e régió kuta­tása is. Októberben dr. Kovács Gyöngyi az MTA régészeti intézetéből érkezett a barcsi leletek feltárására. * letek között nagyrészt bos- nyák kerámiákra, jellegze­tes török mázas, talpas tá­lakra és kínai porcelámkész- letek töredékeire bukkan­tak. Ez utóbbi tárgyak is bizonyítják, hogy a Dráva annak idején Barcsig volt hajózható. Jellegzetes zöldmázas, talpas étkczötál ség feltételezhető lelőhe­lyén, udvari kutatógödör­ben nyolc török kori szemét­gödörre bukkantak. A göd­rökben talált leletek, a ko­rabeli hétköznapok haszná­lati tárgyaival voltak tele. A XVI. és a XVII. szá­zadból származó leletek magukon viselték a korabeli pusztítás nyomait. Az erős­séget ugyanis 1664-ben Zrí­nyi Miklós felégette. A tár­gyaik ezért átégve, félig el­olvadva kerültek elő. A le­A leleteket a budapesti régészeti intézetben restau­rálják, majd a Dráva Mú­zeum állandó kiállítási anyagának részeként láthat­ja a közönség. Az ásatáso­kat — amelyeket idén a megyei és a városi tanács támogatásával, valamint több barcsi cég segítségével végeztek — jövőre folytat­Városvéső mozgalom # Volt egyszer egy felfordulás Ka­posváron: egy olyan fel­fordulás, amely a mai napig tart. Felbérelt em­berei a „Rontom-bon- tom” brigád, meghatá­rozott időközökben fel­bukkan a város legkü­lönbözőbb pontjain, s nagy lelkesedéssel fel­túrja az utakat. Soha ennyi tolongó ko­csisort s útkereső embert nem láttak még Kapos­vár utcái, mint most. A munkások türelme­sek, ők igazán nem ro­hannak. A járókelők nem türelmesek, viszont ők sem rohannak. Nem azért, mert együttérez- nek velük. Persze, min­den rosszban van vala­mi jó! Hogy mi ebben a jó? Gondoljunk csak a munkanélküliségre! Le­törött cipősarkaink hely­retételével munkát adunk a cipészeknek, törött lábaink renoválá­sával pedig az orvosok­nak. S. ha a nagy tüle­kedésben esetleg hasra- vágódnánk egy érzéki gödörbe, kabátaink tisz­tításával fellendíthet­nénk a Patyolat forgal­mát. Emellett rendkívül jól fejleszthetjük tájé­kozódási képességünket a Merre visz a gyalogút?” című ügyességi játékkal. Nem lenne utolsó dolog, ha ezt felkarolná a mű­velődési ház, s családi vasárnap keretében ügyességi vetélkedőt szer­vezne. Nap mint nap arról hallunk, hogy nem moz­gunk eleget, nem élünk egészséges életmódot. Ez a rágalom igazán nem érheti Kaposvár népét! Nekünk nem marad időnk arra, hogy el­lustuljunk, úrrá legyen rajtunk az ősi tespedt- ség állapota. Napról- napra egyre jobb rész­időket futunk, mert egy­re gyorsabban jutunk át az autók előtt a túlol­dalra, s egyre fürgébben és könnyedebben szökel- lünk át az akadályok fö­lött. Sőt! Sokan már a nemzetközi gyalogos szlalomversenyre is be­nevezhetnénk! Ezt iga­zán — idősebbek is el­kezdhetik! Megéri! Nem csalás, nem ámí­tás — néhány pillanatra megif jódnak. Kénytele­nek ugyanis ifjúi hévvel közlekedni, ha nem akar­nak egy-egy autó szél­védőjén fennakadni. S mindemellett anya­nyelvi műveltségünk is színesedik. Mennyi érde­kes szóláshasonlat s anyai ágat kutató szócska repked a levegő­ben percek alatt! Ha egy kis üzleti érzék lenne az építőkben, lég­kalapácsos ébresztőjükkel rögtön lebénítanák a te­lefonos ébresztést! Kaposvár joggal bene­vezhetne egy lakosságot bosszantó mozgalomba: a dobogós helyei kapna ott. Bánfai Tamara FELELŐSSÉG ÉS CSELEKVÉS Emlékezés Mensáros Andor alezredesre Negyvenöt esztendeje, 1944. november 28-án a kora reggeli órákban a kaposvári vasútállomáson nagykereki Mensáros Andor Bertalan magyar királyi honvéd alezre­des, a IV. katonai kerületi parancsnokság szállitásvezetö- ségének parancsnoka, szíven lőtte magát. Kaposvár fel- szabadulása után, 1944 decemberének első napjaiban csendben temették el a húsz honvéd hősi halott mellé a Keleti temetőben. A Pécsett szolgáló Mensáros alezredes a nyilasok ha­talomátvétele után nyíltan kimondta németellenes meg­győződését, noha egyik beosztottja állandóan figyelte és jelentgette. Rövid ideig beosztásából is felmentették. Ki­váló tudása és magas kitüntetései miatt letartóztatását nem hajtotta végre elöljáró parancsnoka. A honvédség azon kevés tisztjei közé tartozott, akik ha későn is, de a maguk posztján tettek a magyar népért, az ország érté­keinek a megmentéséért. Mensáros alezredes családjában évszázadokra visszamenően találunk katonákat. Egyik őse a törökellenes harcokban bátorságáért, vitézségéért ne­mességet kapott. A múlt században a család tagjainak többsége hivatalnoki, illetve állami szolgálatban állottak. Apja vasúti tisztviselő Miskolcon, ö ott, 1897. október 28- án született. Iskoláit Miskolcon, illetve Pécsett végezte. Az I. világháborúba fiatalon, 1915. júliusában, a 17. honvéd pécsi ezredebe vonult be. Egy év múlva, a kü­lönböző tanfolyamok után a bukovinai frontra került. Ott, 1916 júliusában hadapród őrmesterként a fronttámadás előtt egy felderítő járőr parancsnoka volt. A támadás 'rendkívül sikeres volt — Mensáros Andor felderítésének az érdeme is. Ezért másodosztályú ezüst vitézségi érmet kapott. 1916 májusától hadnagy, két év múlva a sebesülé­se után főhadnaggyá lépett elő. Súlyos sebesülése a to­vábbi frontszolgálatot már nem tette lehetővé, ezért Pé­csett, majd Kaposváron 1919 októberéig helyi szolgálatot látott el. A jó megjelenésű, kisportolt, több nyelvet be­szélő, halk szavú, rendkívül intelligens tiszt felkeltette József főherceg figyelmét és mellette egy évig a főváros­ban testőrszolgálatot teljesített. Ezután hét esztendeig különböző vidéki ezredeknél vívó- és lovaglótanárként sporttiszt volt. 1934-től 1938-ig határőrtiszt volt Gyulán. 1938. május 1-jén, őrnagyi előlépése után a pécsi dandár szállításve­zetőségének parancsnoka. Majd, a háborús években a had­test területén az ő, és alárendeltjeinek a feladata volt a katonai szállítások biztosítása. Ezért a lelkiismeretes ka­tona és parancsnok számtalan elismerésben részesült. 1940-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét és a Né­met Sasrend Erdemkeresztjét is megkapta. A német megszállás után egyre zárkózottabb lett. Egyelőre csak a legbizalmasabb barátai között beszélt a háború elvesztéséről és arról, hogy „cselekedni kell a ma­gyarság fennmaradásáért". A nyilasok és a németek rab­lásai „kiürítés címén” október végétől őt a MÁV illetékes tisztviselőjét cselekvésre késztette. Kifelé parancsnokai és a nyilas vezetők felé szolgálatkész, buzgó katonatiszt ma­radt, aki objektív akadályokra hivatkozott, ha egy-egy szállítást vagy kiürítést nem tudott, illetve nem akart végrehajtani. Magyarossy Imre nyilas hadműveleti és ki­ürítési kormánybiztos Mensárosról a következőket jelen­tette; „A kerületi parancsnokság előadója, Mensáros al­ezredes, akivel naponta beszéltem a vagonhiány leküzdé­se ügyében teendő lépéseket illetőleg, tudomásomra hoz­ta, hogy vagon sajnos nincs, ami van, az kell a katonai céljaira ... Felháborodva állapítottam meg, hogy a MÁV és a Katonai Szállításvezetőség nem állott hivatásának magaslatán, sőt felelősségem tudatában merem állítani, hogy... szabotáltak.” Az igazsághoz tartozott az, hogy Főherceglakon hatezer vagonnyi búzát, Pécsről pedig 70 vagon bőrárut vagonhiány miatt nem „menekítettek el” Németországba. A november elejétől több pécsi üzem értékes gépparkja is így maradhatott meg. November 25-e körül Pécs, illetve Baranya elhagyá­sára már a németektől kapott parancsot és a'kiürítéskor felrobbantandó vasúti műtárgyakról egy részletes eliga­zítást. Az utolsó napokban a családos beosztottjait elve- zényeltette. A német parancs értelmében az abaligeti alagutat, a két pécsi vasútállomást, a vasúti pályán lévő irányító berendezéseket kellett volna megrongálnia, illet­ve megsemmisítenie. Végül elrendelték, hogy az utolsó vonat után a vasúti pályát kell tönkretennie. Mindezt Mensáros Andor alezredes nem hajtotta végre. Segéd­tisztje, Szentvölgyi László főhadnagy mindezt megerősí­tette másfél évtizeddel ezelőtt, egyben ő volt Mensáros utolsó perceinek a tanúja is. Ma már kideríthetetlen, hogy ki, de az bizonyos, hogy a Kaposvárra menekült pécsi nyi­las vezérkar korábban szabotálásnak minősítette Mensá­ros intézkedéseit A rendelkezésére álló „robbantó különvonattal" no­vember 27-én. este hagyta el Pécs városát Szigetvár irá­nyában. A vonatot addig nem indította, amíg jelzést' nem kapott, hogy Sásd térségében a szovjet csapatok elérték a vasútvonalat. A szovjet repülőtámadás miatt a szerel­vény még óráikg várakozott és csak a hajnali derengés­ben érkezett Kaposvárra. Mensáros Andor az úton rend­kívül feszült volt, alig váltott néhány szót beosztottjaival. Amikor a kaposvári vasútállomásra beérkezett szerel­vényt nyilas pártszolgálatosok és katonák vették körül, s a kocsijához közeledő árpádsávos nyilas tisztet és a há­rom fegyverest meglátta, leugrott a vonat ellenkező olda­lán és a vágányok között végzett magával. A nagy kapko­dásban: ugyanis minden nyilas katona és civil a mene­küléssel volt elfoglalva, ügyével nem foglalkoztak. Az első osztályú váróteremben Mensáros alezredes holttestét az összetolt asztalokra fektették és Magyarország politi­kai-vasúti térképével takarták le. Egy kaposvári tisztnek megparancsolták, hogy gondoskodjék az eltemetéséről. Er­re Kaposvár felszabadulása után került sor. Akik ismerték, egyöntetűen állították, hogy Mensáros Andor alezredes fölismerte egyéni felelősségét és cselek­vési lehetőségét. Saját erejéből sokat tett Pécs és környé­ke épségéért, az ott élő emberek létbiztonságáért. Élete derekán ezért, a legdrágábbat adta. Kötelezettségtudó, jó katopa, hazafi katonatiszt volt, aki, ha nem is a harcme­zen, de bátor parancsnokként a hazájáért adta életét. Ha­lála önfeláldozó hősi tett volt a magyar szabadságharco­sok sorában. „ - , - „ , , Dr. Andrassy Antal

Next

/
Oldalképek
Tartalom