Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-23 / 278. szám
1989. november 23. csütörtök Somogyi Néplap 5 A Lánchíd születésnapjára A Római Birodalom felbomlása után Európában elfelejtették — vagy talán meg sem tanulták —, hogyan kell nagy, állandó kőhidat építeni. A római mérnökök tudományát elsöpörték a kontinensünkre zúduló barbárok. Hosszú évszázadokon át általában hajóhidakat készítettek, miközben lehetetlenné vagy keservessé vált az áruforgalom, kereskedés, a politikai és társadalmi élet. Ennek a helyzetnek a felismerése késztette gróf Széchenyi István arra, hogy a technikában előrébb tartó nyugati, elsősorban angol példák nyomán felvesse egy nádornál, aki biztosította anyagi támogatásáról. Másnap megalakították a Budapesti Hídegyesületet. S ekkor kezdődtek a bonyodalmak és nehézségek. A két város ragaszkodott a hajóhídhoz, amelyből szép jövedelmet húztak. Széchenyi ekkor az ügyet a megyék, elsősorban Pest vármegye pártfogásába ajánlotta, hiszen a híd egyesítené a Duna által kettészelt hazát. A megyék melléálltak, s Széchenyi 1832. augusztus 16-án útnak indult Angliába hidakat tanulmányozni és hídépítő - szakemberekkel tárgyalni. Végül is William Tierney Clark mérA Lánchíd éjjeli kivilágításban Pest és Buda között építendő állandó kő. vagy vas- híd gondolatát. Először 1821. január 4-én írt Pest és Buda összekapcsolására létesítendő ilyen hídról. 1830- ban pedig azt írta báró Wesselényi Miklósnak, hogy a híd ügyében Angliába szeretne utazni. 1832. február 13-án a hídépítést támogató barátaival és szakférfiakkal kihallgatáson jelent meg a nők és az általa épített hammersmithi és shorehami hidak nyerték meg leginkább a tetszését. Hídrajzokat rendelt, és ezekkel 1832. november 24-én érkezett haza. Elkészítette gróf Andrássy Györggyel a Hídjelentést, kérvényt intézett Pest vármegyéhez, amely úgy döntött, hogy kétpilléres, függő lánchíd építtessék, a hídon mindenki fizessen, az építési költséget bankügylettel kell megszerezni, és a híd építésével gyakorlott angol mérnököt kell megKörnyezetszennyezés, vagy... Falugyűlésre szóló meghívót kapott szerkesztőségünk, melyen többek között a Kazsokhan létesítendő veszélyes hulladékot feldolgozó vállalkozásról is szó esett, lakossági bejelentésre. Kedden este a mintegy hetven érdeklődőnek Bútor László községi elöljáró és dr. Jakab József, az igali tanács elnöke számolt be egész éves munkájukról. Szóltak a község napi életét érintő feladatokról, meghallgatták a lakossági észrevételeket. A válaszok során dr. Jakab József külön kitért a mindenkit érzékenyen érintő foglalkoztatáspolitikai kérdésekre. — Minden beruházást támogatunk, akár kül-, akár belföldi beruházásról legyen szó, amely munkahelyet teremt társközségeinkben. Olyan döntéseket kell hozni, hogy bárkinek, bármikor tisztességgel a szemébe nézhessünk — hangoztatta a tanácselnök. Ezután felkérte Nagy Róbert kaposvári vállalkozót, hogy ismertesse a falu lakossága előtt azokat az elképzeléseit, melyeknek megvalósítását ugyan már megkezdte, de a szükséges engedélyek hiányában # tanács felszólítására be kell szüntetnie. Nagy Róbert egy olyan vállalkozásba kezdene, melynek szakmai megítélését szakemberekre bízzuk. Sajnos a vállalkozó nem tudott olyan érveket felsorakoztatni, amelyekkel a falu támogatását kétségtelenül megszerezte volna, bár szólt a munkahelyteremtésről és a környezet védelméről. Dr. Jakab József tanácselnök ismertette a falugyűléssel a tanács által hozott határozatokat, amelyek felszólították Nagy Róbertét a megkezdett munkák beszüntetésére és a megfelelő engedélyek beszerzésére. — Ha a vállalkozó beszerzi az engedéseket a tevékenység beindításához, ha a szakhatósági vélemények azt jóváhagyják, a tanács akkor hoz határozatot, ha a falu közössége azt jóváhagyja. Legyen ez okulás a vállalkozni szándékozóknak. Bár a falugyűlés érzelmi alapokon a döntést már meghozta, hivatalosan nem utasított el semmit. Még nem tudják, miben kell dönteni. A vállalkozó az első lépést elhibázta. Még korrigálhat. (Az ügy folytatására lapunkban visszatérünk.) A kazsoki falugyűlés demokráciából jelesre vizsgázott. (Mészáros) bízni. Ugyanekkor elhatározták, hogy a hídépítés ügyét az országgyűlés elé viszik. A követek az 1833. június 26-i kerületi ülésen adták elő indítványukat, kérvén a rendeket, tegyék magukévá az eszmét. Az országgyűlés ezután kiküldötteket rendelt a hídépítés összes körülményeinek kivizsgálására. Ezzel, mint Kossuth Lajos az Ország- gyűlési Tudósításokban megjegyezte, az ügy „a magános merészlet köréből országos üggyé” emelkedett. Széchenyi ezután, még decemberben, ismét kiutazott Angliába, s közben megkezdődtek az országgyűlésen a híd ügyében az üzenetváltások a rendek és a főrendek között (az alsó- és a felsőtábla között). A főrendek ötödik válaszát 1836. április 22-én olvasták fel a pozsonyi országgyűlés alsótábláján, aztán felterjesztették a törvénytervezet szövegét a királyhoz, aki az ország- gyűlés újabb feliratára 1836. május 2-án szentesítette. Az „Egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről” szóló törvénycikk 1836-ban született meg. A híd tervezésével W. Tierney Clarkét, az építés vezetésével Adam Clarkét bízták meg. Ez utóbbi mérnök itt le is telepedett, és megmagyaroso- dott. A négy oroszlánt Mar- schalkó János faragta. A hidat kereken másfél évszázaddal ezelőtt kezdték építeni. 1849. november 20- án fejezték be, s másnap adták át a forgalomnak. További története kőbe vésve, aranyba metszve olvasható a két hídfő oroszlánok vigyázta kőtábláin. 1913 és 1915 között kimerült vasszerkezetét átépítették. 1945. január 18-án a visszavonuló németek felrobbantották. (Mint közismert, Alnoch ez- t redesnek 1849-ben ez nem sikerült.) A második világháború után, a szabadság- harc századik évfordulójára a Széchenyiről elnevezett Lánchidat helyreállították. Budapest Főváros Tanácsa az idén ünnepi külsőségek között emlékezik meg e nagyszerű mű 150. (az építés kezdete), 140. (a híd első megnyitása), és 40. (az újjáépítés utáni második megnyitás) születésnapján azokról, akik létrehozásán fáradoztak. Csonkaréti Károly Á VÁROS KÖNYVTÁROSA Százezer kötet között Szerettem volna portré- vázlatot készíteni Turbók Károlyról, Nagyatád könyvtárosáról. Hosszabb ideig készültem a beszélgetésünkre. Közben gyűjtöttem a róla szóló véleményeket, egyszóval készültem, belőle. Azt akartam megírni, hogy az egykori csurgói diákból miként lett az egyik legelismertebb somogyi könyvtár vezetője, a Magyar Könyvtáros Egyesület megyei elnöke, miért kapta meg Somogy Megye Tanácsának közművelődési díját. Amikor visszahallgattam a találkozásunkat megörökítő magnetofonfelvételt, rá kellett döbbennem, hogy már az első mondatnál sem róla volt szó. — Nem hiszem, hogy sokan lennének kíváncsiak rám. Manapság nem divat sikerekről beszélni. Nekem nincs ellenzéki múltam, márpedig most az efféle történetekre van vevő. Ha csak azt nem hozhatom fel, hogy nálunk a könyvtárban évekkel ezelőtt még kint volt Rákosi Mátyás képe, pedig ezt igazán nem vették jónéven. — Tényleg, miért volt kint a Rákosi-kép? Dacból? — A padláson találtuk egy felújításkor és a hely- történeti gyűjteményünk számára akartuk megőrizni. Most, hogy eltűnt, sajnálom. Mert rá kellett jönni, hogy mennyire fontos lett volna, ha megmarad. A mostani harminc- és negyvenéveseknek fogalmauk sincs arról, hogy ki és mi volt. Egyszer megmutattam a képet valakinek, s megkérdeztem, hogy szerinte kit áhrázol. Nem tudta, s ezen nem is csodálkozom. Nálunk mindig voltak tabuk, s ezért csak azt lehetett megismerni, amit meg kartak ismertetni velünk. Így lett felszínes a tudásunk. Senkit sem ösztönöztek a mélyebb ismeretre. — De hát ebben a könyvtárak is felelősek. Csak a közelmúltban derült ki, hogy nagyon sok könyv tiltott volt. Azt mondták a könyvtárosok, hogy nincs meg, közben ott porosodtak a polcokon. Nagyatádon is voltak ilyen tiltott könyvek? — Tiltott könyveink nem voltak. Pontosabban egy ideig őriztünk olyanokat, amelyekre azt ' mondták, hogy nem ajánlottak. — Ezek szerint ma minden olyan könyvhöz hozzájuthatok. mely a nagyatádi könyvtárban megvan. — Mind a százezer kötetünkhöz. Gondolom tisztesKISBERKI ÖSSZEFOGOTT Romhalmazból művelődési otthon Évekkel ezelőtt a körzetesítés folytán a kisberki falurészben megszűnt az általános iskola. Sokáig állt sorsára hagyatva, alaposan lepusztult az épület. Mi lett e romhalmaz sorsa — kérdeztük Schmidt Ervint, Nagyberki tanácselnökét. — Az egykori általános iskola épületéből művelődési otthont alakítottunk ki. A közös elképzelés valóra vál- i tása tavaly kezdődött. Itt | annak idején egyházi harangláb is állt. Hívők és nem hívők összefogásával | ezt is megőriztük. A hívők pénzt gyűjtöttek, a tanács anyagot és munkaerőt biztosított, s a termelőszövetkezet is segítséget nyújtott. így egy igazi téglaépület áll már a régi helyén, melyet kulturális célokra használunk. Nemrég fiókkönyvtárat rendeztünk be falai között. Hamarosan egy márványtáblát helyezünk el a második világháborúban elesettek emlékére. Ezenkívül gyermek- játszóteret tervezünk az udvar egyik részébe. A vizesblokk kialakítása megkezdődött, a munka hátralevő része már csak töredéke annak, amit eddig végeztünk. Az épület külső tatarozása és a parkrész csinosítása van még hátra. Nemrégiben, a kisberki búcsúkor, megtört a jég: a művelődési otthonban misét tartottak. B. T. séges a kínálatunk. Főképpen akkor, ha azt is figyelembe veszem, hogy az 1952- ben megnyitott bibliotékának a hatvanas években mindössze húszezer kötete volt. Ugyanakkor létrehoztuk a hangtárunkat, a gyermekkönyvtárt, a mikrofilmtárat és a videotékát. Éppen most hívtak meg a Gor- kij-könyvtárba, ahol a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és a Magyar Televízió kilenc új kazettát ad át. Ezt ingyen kapjuk. így már fejlett képmagnóanyagunk lesz. Ez azért is fontos, mert a videofelvételek kölcsönzését is felvállaltuk. Nem félünk az új dolgoktól, még akkor sem, ha azok jogilag még nem tisztázottak. Az a véleményem, hogy akkor lesz egy könyvtár könyvtár, ha mindenféle szolgáltatást nyújtani tud. Ennek persze egyre inkább gátat szab a szűkös pénzügyi helyzet. Kellene például egy telefax, egy másológép ... Nincs lehetőségünk arra, hogy megvegyük. Pedig igény van rá. Bizonyítja, hogy sokan azért tépnek ki oldalakat, mert nem tudjuk gyorsan lemásolni. — Ha már a pénzről esett szó: egyre több könyv jelenik meg, s egyre drágábban. Ugyanakkor egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy havonta ezreket vagy akár csak százakat költsenek könyvvásárlásra, így aztán a könyvtártól várnak segítséget. — Ezt mi is érzékeljük. Sőt! Tudunk olyan olvasóról, aki nemcsak azért jön be hozzánk, mert hozzájut az egyik vagy másik műhöz, hanem azért is, mert itt meleg van. Persze nekünk is nehéz lépést tartani az újdonságokkal. Valóban drágák a könyvek. Most jelent meg a monarchia története. Reprezentatív kiadásban ötezerért. Egy- akkora könyvtár, mint a mienk, nem engedhette meg magának, hogy megvegye. A másik dolog, hogy vannak kötelezettségeink, így a legfontosabb munkákat, újságokat és folyóiratokat be kell szerezni. Mindent persze nem lehet. Ezért az igényekhez igazodunk. Azt mondják, hogy az a jó könyvtár, amelyikben egyharmad a szépirodalom, egyharmad a gyermekirodalom és egyharmad a szak- irodalom. Mert tudjuk, hogy drága a szakirodalom, s igény van rá, mi az állományt úgy terveztük, hogy könyveink felét a szakirodalom tegye ki. Ma egyre többet beszélünk arról, hogy közelítenünk kell Európához. Egyik feltétele ennek, hogy fejlesszük a műveltséget, ehhez pedig a közkönyvtárak tudnak segítséget adni. Ezen nem lenne szabad takarékoskodni. Éppen ezért kellene elgondolkodni azon, hogy szabad-e, lehet-e a könyvtárak költségvetésén változtatni. (Nagy) Alpok—Adria a könyvtárakért TANÁCSKOZÁS OLASZORSZÁGBAN Novemberben az olaszországi Veneto tartományban rendezték meg az Alpok— Adria Munkaközösség könyvtári konferenciáiét. Az északolasz kisváros, Schio látta vendégül a könyvtárosokat, köztük Szita Ferencet, a Somogy megyei könyvtár igazgatóját, akit a tanácskozás tapasztalatairól kérdeztünk. — A kétnapos tudományos tanácskozáson az Alpok—Adria tartományainak, illetve megyéinek legnagyobb könyvtárai képviseltették magukat. Fő témánk a közművelődési könyvtárak helyzete és tevékenysége volt, továbbá a nemzetközi tendenciákkal és az együttműködés lehetőségeivel foglalkoztunk. Előzetesen minden résztvevőt felkértek egy-egy előadás megtartására angol, német vagy olasz nyelven. Én olasz nyelven olvastam fel „A könyvtárak helyisrrlfereti információs munkája a demokratizálódó közélet szolgálatában” című dolgozatomat. Az első sikert az olasz nyelv jelentette, a másikat a témaválasztásom, ugyanis előadásomban a politikai hátteret is felvázoltam és a valóság feltárásának fontosságát hangsúlyoztam. Megyénket Gálné Jáger Márta — a Somogy Megyei Tanács könyvtári főelőadója — is képviselte, aki az iskolák és a könyvtárak együttműködéséről tartott referátumot. ALPEJADRAN i w s i ■j — * < > vmav-Niaaiv Szita Ferenc elmondta, hogy hazánk könyvtári szolgáltatásokban nincsen mesz- sze Európától, a technikai felszereltségben viszont évtizedes a hátrány. — Lesz még tíz év, mire ott .tartunk, ahol az olaszok — folytatta. Láttuk és tapasztaltuk, hogy csodálatos a számítógépes felkészültségük, felszerelték könyvtáraikat telefaxszal, ezért a világ könyvtári központjaival pillanatokon belül kapcsolatba léphetnek. Ott magától értetődik az is, hogy a kulturális intézményeknek társadalmi önkormányzatuk van. A konferencia nemcsak beszélgetés volt, hanem könyvtárakat is látogattak a résztvevők, azonkívül munkaközösséget alakítottak az előrelépésért és következő tanácskozásuk előkészítéséért, amelynek magyar részről a Vas megyei könyvtár igazgatója lett a tagja. V. Zs. Magános mérészletből országos üggyé
