Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-22 / 277. szám
1989. november 22., szerda Somogyi Néplap 5 TV-NÉZÓ Író, irodalom, politika Az írószövetség közgyűlése elé Hírháttér — a rendőrségről Ahogy visszaérő lékszem az utóbbi harmadszázad irodalmi életére — és kamaszkoromtól kezdve, személyes emlékek alapján éppen eny- nyi időre tudok visszaemlékezni —, a politika két dolgot hangsúlyozott egyforma erővel, hol felváltva e két tézist, hol bizony egy időben, kétélű fegyverként forgatva. Az egyik szerint az író politizáljon, a másik szerint az író ne politizáljon, hanem alkosson műveket. Minden írónemzedék átélhette ezt az egyszerre hideget és forróságot, egyszerre követelést és tiltást sugárzó politikát. Az én nemzedékemet például 1970 táján, amikor végre kezdett módja lenni a megmutatkozásra, egyszerre bírálták azért, hogy nem politizál, elfordul a . magyar irodalom sok évszázados, nemes tradícióitól, s azért is, hogy miért politizál. Idővel ez az utóbbi hang erősödött fel, hiszen egyre nyilvánvalóbb lett, hogy S politizáló fiatalok kritikus szemléletűek, s éppen erre nem volt semmi szüksége a hivatalosságnak semmilyen formában. Egyaránt gyanús lett a szélsőbalos forradalmár és a népi-nemzeti elkötelezettséget hangsúlyozó; s igazán megbízhatónak még a párttagok közül is csak a pártmunkások számítottak, mivel őket kötötte kettősen is a fegyelem. Azóta talán mindannyian bölcsebbek lettünk, s tudjuk, belátjuk, hogy az író, az értelmiségi mindenképpen politizál a tevékenységével, s az igazi kérdés nem az, hogy ezt milyen formában teszi, hanem sokkal inkább az, hogy milyen célok érdekében. S ennek fényében az is nyilvánvaló, hogy más dolog az egyes írók politikai tevékenysége, hatása, s más az egész irodalomé. Különösen időszerű ez a szempont most, amikor a Magyar Írók Szövetsége közgyűlésre készül november 25-én és 26-án. Éppen három éve volt az előző közgyűlés, amely politikai szélcsendben zajlott, de rendkívül viharos körülmények között. Mint talán sokan emlékeznek rá a résztvevőkön kívül is, az akkor még egyetlen párt Politikai Bizottsága többször is foglalkozott ezzel a közgyűléssel, s még mielőtt az lezajlott volna, kialakította a maga álláspontját, értékelését arról, ami majd történni fog. Arttól tartottak, hogy e közgyűlés lesz a többpártrendszer zászlóbontása, s ezt ellenforradalmi cselekedetnek tartották volna. Ezzel szemben a közgyűlés felszólaló írói éppen az ellenkezőjére tettek kísérletet: arra törekedtek, hogy megújíthassák a párt és az értelmiség végleg korszerűtlenné és folytathatatlanná vált „közmegegyezését”, hogy fogjon össze minden erő a nemzet válsághelyzetének megoldására. A jelenlévő vezető politikusok azonban tagadták a válság tényét, és hallani sem akartak a megújulásról. Ellenséges bandának tekintették az írókat, s ennek az lett a következménye, hogy „felfüggesztették” a szövetség „teljes jogú” működését. Azóta annyi minden történt a magyar politikai életben, mint korábban harminc év alatt sem. Rendeződött a minisztérium és a szövetség kapcsolata is. A mostani közgyűlésen már elképzelhetetlen lenne, hogy vezető politikusok orákulumként foglaljanak helyet az elnökségben, s hogy megadják az egész gyűlés alaphangját, jellegét. Ma már többpártrendszer van, bontakozó demokrácia. Az formálódik tehát, amiért az írók is harcoltak. A szabadabb politizálás benyomult a mindennapi életbe, kivonult az utcára. Lényegesen más tehát ma a helyzet az író, az irodalom és a politika viszonyát tekintve. Vannak akik most fellélegeznek, s azt mondják, végre foglalkozhat a saját dolgával író s irodalmi élet egyaránt. Ügy vélem, felületes ez a vélemény. Azért is, mert hiszen az írónak bármi a saját dolga lehet, bármit irodalommá formálhat, tehát magát a politikát is, másrészt pedig azért, mert semmi bizonyítéka, garanciája nincs annak, hogy a jövőben — és főként a közeli, e századi jövőben — nincs szükség az írók tevékeny részvételére a politikai közéletben. S nem azért, mert ez réges-régi hagyomány a mi irodalmunkban, hanem azért, mert — az alanyi emberi, tehát írói jogon túlmenően — egyetlen egészséges társadalom sem nélkülözheti a maga közéletében az írói-művészi nézőpontot. A beteg társadalom számára pedig lét- szükséglet ez. Az idők szavát viszont érteni kell. Az író továbbra is homo politicus lesz — még a tiltakozásával is —, az irodalmi életnek viszont bizonyos mértékig depolitizá- lódnia célszerű, s ez érvényes a Magyar írók Szövetségére is. A nemzet sorsát eldöntő valódi tényeket most már nem csupán bátor írók sorolják; a helyzettel milliók kezdenek tisztába jönni. A küzdelem eredményes volt: tömegek tették magukévá a célkitűzéseket. Maga az írószövetség most valóban szakmaibb szervezetté válhat, olyanná, amelynek természetesen meg szabad, sőt meg is kell nyilatkoznia a nagy nemzeti kérdésekben, de amelynek elsőrendű feladata most a szakmai kérdésekben való politizálás: az érték- és az érdekvédelem. S erre is égető szükség van, hiszen a válság ezeket a területeket is elérte. A kommercializá- lódás egyre inkább félresöpri az igazi irodalmi értékeket, a felemás, végiggondolatlan üzletiesedé» pedig nemcsak az írók munkájának értékelését, hanem magát e munkát is egyre nehezebben végezhetővé teszi. A válság a kulturális élet alapjait is fenyegeti, s ez ügyben az írónak ön- és közérdekből is fel’kell emelnie szavát. Vasy Géza A politikai változások feszített helyzetbe hozták a rendőrséget. Az ellentpion- dás, amelyet a társadalmi, politikai események felgyorsulása teremtett, kényessé tette a rendőri szervek helyzetét. Ez a Fekete Doboz, tavalyi felvételeinek bejátszását követően vált szemléletessé: a közelmúlt békés tüntetéseibe drasztikusan beavatkozó rendőrök cselekedeteiért a rendőrfőkapitány láthatólag szégyenkezett a Hírháttér stúdiójában. Rokonszenves volt őszinte véleménye a ■ filmbejátszás kapcsán. Köntörfalazás nélkül megfogalmazta, hogy a durva beavatkozások nem szakmai, hanem politikai — egészen pontosan: központi bizottsági — döntések alapján történtek. A politikai irányítás megszűnt, a rendőrségről szóló törvényt — a politikai függetlenség deklarálását — maguk a rendőrök várják a legjobban. Nagy szükség van erre, hiszen az is kiderült az adásból, hogy rendőfeink egyre kevesebb figyelmet tudnák fordítani a bűnüldözésre. A beszédes statisztikák — a korábbi kozmetikázásoktól eltérően — most egyértelműen jelzik a bűncselekmények számának emelkedését, és alátámasztják a rendőri munka szakmai jellege erősítésének szükségességét. Tagadhatatlan: mindennap tapasztaljuk a rendőrök, a bűnügyi apparátus túlterheltségét, s a többnyire elmarasztaló véleményeket a munkájukról. A kritikákról azonban nemcsak a rendőr tehet, hiszen a szakmáját értő és tisztességes rendőrök munkájának megbecsülése közös érdekünk. Szükségünk van a társadalmi kontroll alatt működő és az állampolgárok védelmével foglalkozó rendőrségre. Kevesebbet tudhattunk meg a hatósági jogosítványokkal nem rendelkező, ám a közelmúltig annál nagyobb hatalommal bíró állambiztonsági szolgálat tevékenységéről. Azt tudjuk, hogy sok minden, ami eddig államellenes cselekedetnek számított, az ma már politizálásnak minősül. Kétségtelen, minden jogállamnak védelemre van szüksége a külső és belső biztonsága érdekében, ezért létjogosultsága van a titkos- szolgálatnak. A dolog kulcsa a jogi garanciákban és az állampolgárok bizalmának visszaszerzésében van. Varga Zsolt Nagydíjat nyert a balatonszabadi iskolaszövetkezet Azt tanít a munka örök érték Felnőttként dolgozó gyerekek A vásznak válaszolnak Lengyel irodalmi-művészeti est Kaposváron Két kiadványt is megvásárolhattak Hétfőn lengyel irodalmiművészeti estet tartottak a Somogy Megyei Könyvtárban. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, valamint a könyvtár közös rendezvényének házigazdája', dr. Laczkó András bevezetőjében elmondta, hogy a lengyelek Magyarországra menekülésének 50. évfordulóját is idéző rendezvényre nem véletlenül hívtak krakkói vendégeket: ott él a legtöbb egykori menekült, és sok magyar emlék köti össze a várost hazánkkal. Krakkót és magukat versekkel, festményekkel, vallomásokkal és magyarországi emlékek felidézésével mutatták be a lengyel vendégek. Tadeusz Sliwiak költő — akinek húsznál több kötete és sok jeles magyar költő versének műfordítása látott napvilágot — lengyel nyelvű, saját verseit adta elő. A publikum a hangzásból, a ritmusból és a szuggésztív előadásból is ráérezhetett a művek hangulatára és a költői világra. Anton Kawalko festőművész — aki alkotásaiból is magával hozott néhányat — a lengyel realizmus hagyományait folytatja, de képeiben a Távol-Kelet művészetének hatása is erőteljesen érződik. Képeiben kér- j déseket tesz föl: milyen a Föld, ahol élünk? A vásznak válaszolnak, mert Kawalko festményeinek segítségével beutazhatjuk a szépséges lengyel tájakat. A Lengyel—Magyar Baráti Társaságnak 53 ezer tagja van Krakkóban és környékén. Marian Bereznicki, a társaság elnöke elmondta, hogy rendezvényeikkel a két nép közötti történelmi barátságot erősítik. Jövőre közös hősünket, Bem tábornokot ünnepeljük, ezért Törökországban — Bem József halálának színhelyén — emléktáblát helyeznek el, valamint újra megszervezik a II. világháború „futárútjain” túrájukat, ahová több ezer lengyel és magyar résztvevőt várnak. A sokféle tudományos és művészeti kört alapító társaságnak munkájában a Jagelló Egyetem hallgatói és a középiskolás diákok közül is sokan vesznek részt, ezért a magyar oktatási intézményekkel — így a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemmel is — szoros baráti kapcsolatot építettek ki. Az irodalmi-művészeti esten két kiadványt is megvásárolhattak az érdeklődők. Laczkó András „Menekülés a jövőért” című munkája magyarországi lengyel sorsokat mutat be 1939 és 1911 között, Franciszek Budzins- ki könyve a balatonzamárdi és a balatonboglári lengyel gimnázium és líceum történetét dolgozza fel. V. Zs. Már a tagértekezlet előtt fél órával izgatott tömeg gyülekezett a balatonszabadi művelődési ház előtt. A napi munka után — és egy országos kitüntetés átvétele előtt — izgatottan tárgyalták az eseményeket. A tudósítónak nehezen, de végül is sikerült interjút kérnie Kutas Katalin küldött- tői és Kürti Aphrodité diákelnöktől. — A legnagyobb sikerélményem az, hogy felnőtt- kébt vesznek számba bennünket — mondta Katalin. — Tanáraink mindenben kikérik a véleményünket. Nem is tudom, min változtatnék — felelt a kérdésemre —, minden olyan igazságos. — A bizalom a legfontosabb — kapcsolódott a beszélgetésbe Aphrodité. — És a munka közben igazi közösségek kovácsolódnak; mi megtanulunk szólni egymás érdekében is. A terem közben lassan megtelik. Együtt a szövetkezet tagsága. Valamennyien kisiskolások: 9—14 évesek. Rendkívüli taggyűlésüket megtisztelte Siófok város és Somogy megye számos szövetkezeti vezetője, élükön dr. Szlameniczky Istvánnal, a Szövetkezetek Országos Szövetségének főtitkárával. Dobos István, a balatonszabadi általános iskola igazgatója köszöntötte a gyűles résztvevőit, majd a gyerekek színes műsorral kedveskedtek vendégeiknek. Ezután a Szövosz főtitkára kért szót. — Egy nagyon nemes versenyt nyertetek meg — mondta —, és én tisztelegni jöttem hozzátok. Az országban 900 iskolaszövetkezet működik, mintegy százezres tagsággal. Sok közül, mindössze hárman nyerték el a legnagyobb kitüntetést: a „Kiváló Iskolaszövetkezeti Csoport és Nagydíj” címet. Közöttük ti is. E mögött rengeteg munka van. Megmutattátok nekünk, hogyan kell jó boltosnak lenni, kertészkedni, hogyan kell gyermekfejjel felnőttként dolgozni. A kitüntetés mellé összesen 40 ezer forint jutalmat kaptak a gyerekek. Ezután Popolics Imre, a Siófok és Vidéke ÁFÉSZ balatonszabadi intézőbizottságának elnöke szólt a gyerekek munkájáról. — 40 kis boltos félmillió forintos forgalmat bonyolított le a tavalyi évben — mondta —, s mindezt leltárhiány nélkül, pontosan, udvariasan. Zöldség-, gyümölcs- és korszerűsített fóliás növénytermesztéssel is foglalkoznak — ezzel lakóhelyük ilyen irányú ellátását próbálják javítani. Gombát termesztenek, és tervbe vették egy tojótyúkállomány beállítását is. Felnőttként dolgoznak — hogy mégis gyerekek, csak az bizonyítja: pattogatni való kukorica termelését is tervezik, hogy biztosítsák maguknak ezt a csemegét. Mezőgazdasági termékeiket maguk készítette fóliazacskóba csomagolják, vagy maguk szegelte faládában szállítják. A nyereséget mindig három egyenlő részre osztják. Az első harmadot fejlesztésre, vásárlásra fordítják (vetőmag, szerszám, vegyszer, tatarozás, fűtéskorszerűsítés stb.), a másodikból szociális-kulturális alapot képeznek. Ebből többek között kirándulásokat, íróolvasó találkozókat finanszíroznak. A fennmaradó részt fizetésként kapják meg a tagok differenciáltan, a teljesítményüktől függően. A „Pajtás” iskolaszövetkezetben hasznos, emberfor- máló tevékenységgel tanítják meg a gyerekeket (sok esetben a család helyett is!) az önellátás, a szabadidő hasznos eltöltésének tudományára. A gyerekeket sok sikerélményhez juttatja a kétkezi munka. Tegnap délelőtt a sárgarépa, a zöldség, a káposzta betakarítását végezték, mások paprikát szedtek a fóliasátorban, vagy salátát ültettek. — Láttuk rajtuk, hogy örülnek, amikor az elültetett palánta megered, s munkájuk eredményét leszedhetik, eladhatják — mondta Vonnák Károlyné, az iskolaszövetkezet tanárelnöke. — Legfőbb átvevőnk a Sió Áruház és a helyi óvoda, öt éve alakultunk meg 65 taggal, ma 188-an dolgoznak iskolaszövetkezetünkben. Könnyebben válnak felnőtté ezek a gyerekek — folytatta. — Nehéz gazdasági helyzetben levő, nagy változásokat átélő társadalmunkban, ahol olyan sok a bizonytalan, megoldhatatlannak tűnő kérdés, tudjuk, és a gyerekeknek is azt tanítjuk: az ember által végzett munka örök érték. És ha erre neveljük őket, hisszük: a legtöbbet tettük. Czene Attila
