Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18., szombat Somogyi Néplap SPORT S3 AMATŐRKÉNT IS „PROFI” VOLT Újra kesztyűs kézzel Megvallom őszintén, amikor először a fülembe jutott a hír, jót mosolyogtam rajta., Az, hogy valaki egyik napról a másikra minden alaposabb indok nélkül hátatfor- dítson sportágának, még lérthető. De az, hogy majd hatévi szünet után, túl a harmadik ikszen, ismét „játékra” jelentkezzen, nos, ennek a /komolysága enyhén szólva megkérdőjelezhető. Rákosa Ferenc, a Kaposvári Dózsa „volt” ibokszolója pedig így cselekedett. Tette hallatán megannyi kérdés tolul össze az emberben. Ezekkel kopogtattam egyesülete ajtaján. „Ez a fiú mindent elérhet.” Amikor 1969-ben a fiatal kaposvári edző, Füzessy Zoltán bekopogtatott a Vörös Hadsereg úti iskola tanári szobájába, még maga sem gondolta, hogy számára is elérkezett az a nap, amelyet minden kincskereső áhít; megtalálni a legnagyobb, a legdrágább követ. Ott toppant eléje egy tízéves kis mokány fiúcska, aki rövid unszolás után kibökte, hogy ő tulajdonképpen bokszolni 'is mehet, bár még kacérkodik a birkózással is. A döntés lényegében gyorsan megszületett. Nem is történhetett másként, mert ott, ahol lakott, a Schönherz utca környékén, szinte kivétel nélkül bokszpártiak voltak az emberek. Ahogy ő mondja, a „bűntanya” tanácsa döntött helyette, s mire észrevette, már kezére is húzták a kesztyűt. Érdekes megfigyelni, hogy - milyen apróságokon múlik néha egy karrier kezdete. Rákosa Ferenc esetében, Füzessy személyén túl meghatározó volt, hogy csupa olyan szakember bűvkörébe került, akik nemcsak értették a szakmát, hanem emberi tulajdonságaikkal is magukhoz láncolták. Mi másnak tudható be, hogy ennyi év távlatából is nagy-nagy szeretettel beszél egykori mestereiről, az ifjabbik Szeghfy Lászlóról, Koch Istvánról, Zsiga Tiborról, Zelczer Lászlóról, Molnár „Pepiről” és Hergert Jenőről. A felsorolás nem véletlen. Akik ismerik a kaposvári ökölvívást, azoknak a fülében valamennyi jól csengő név, biztosíték volt arra, hogy aki a kezükbe került, a>z végleg eljegyezze magát az ökölvívással. Hát ilyen istápolói, tanítómesterei voltak Rákosa Ferinek is. Hogy a hasonlatnál maradjunk, a fiúban mesterei valóban ráleltek az értékes kőre. Mór az első foglalkozásoknál kitűnt társai közül. Pályafutása töretlenül ívelt fölfelé. Ezüstérem a magyar serdülőbajnokságon, s ugyanebben a korcsoportban vidékbajnoki cím. Ifi OB ezüstérem, aztán jött egy arany is a szakmunkástanulók országos bajnokságán. Ahogy mondja, ez jó kedvre derítette. A junior OB-n már ő állhatott a dobogó tetejére. Nyert később a rangos nemzetközi Steinmetz- és a Balaton-kupán, csak az a felnőtt bajnoki cím, az nem akart összejönni. — Volt egy mumusom, a Danyi, hát azt egyszerűen képtelen voltam megverni. Képtelen voltam? Néha csak a pontozóknál. Danyi volt az ász, aki nem kaphatott ki. Nem mondom, jobb volt nálam, de azért volt, amikor elkaptam. Pedig Rákosa neve is a huszadik éve tóján már fényesen ragyogott a boksz hazai egén. Papp László nagyon kedvelte, s egyszer, amikor megkérdezték tőle, hogy kiben látja méltó utódját, talán nem meglepetésre, a kevesek között Rákosa nevét is említette. Feri végigjárta a szamárlétrát a válogatottban. Kezdte a serdülőknél, majd az ifi és junior után az NSZK ellen a felnőtt válogatott mezét is magára húzhatta. Győzelemmel köszönte meg a bizalmat. Aztán tagja lett a moszkvai olimpiára készülő keretnek. Hogy miért nem utazott? Erről nem akar beszélni, tömören csak any- nyit mondott: „sok probléma volt”. Pedig ha valakinek, neki igazán elérhető lett volna akkor az olimpiai dobogó... ' Rákosa fénykorát élte. Ragyogó technika, és ökle mint a villám. Ellenfelei tartottak tőle. A legtöbb edző, amint megszólalt a gong, már a kezében tartotta a törülközőt. És az a kis frottírdarab mind gyakrabban jelezte a mérkőzés végét. Feri „császár” volt Kaposváron, és nemcsak a „bűntanyán” kedvelték. A legnagyobbakkal hasonlítgattók és fogadásokat kötöttek sikerére. A sors másként rendelt. Mert bármily nagy kincs is volt ő, ehhez mérten talán nem kapta meg azt a megkülönböztetett bánásmódot és végtelen türelmet, amelyre szüksége lett volna. Környezetétől egyedül nem tudta függetleníteni magát. A baráti kör, amely a népszerűséggel hatványozottan bővült, vissza-vissza rántotta. Nyolcvankettőben történt. Egy utcai verekedésbe őt is belekeverték. Ahogy utólag mondja, ártatlan volt, de nem hittek neki. ö, aki a „balhékat” mindig elvállalta, tehetetlennek bizonyult. A legrosszabb megoldást választotta. Sértődötten félreállt. Közvetlen a magyar bajnokság előtt, otthagyott csapot-papot. Hat év távoliét Repültek az évek. Feri nagyon, de nagyon messze került az ökölvívástól. Megmakacsolta magát és még" a nézőtérre sem ült le soha. Egy ideig sajnálták, s érezték hiányát, de aztán lassan feledésbe merült. Csak a Zöldfa kocsma törzsvendégei között maradt meg népszerűsége. A pohár mind többet forgott a kezében. Ilyenkor időnként elfogta a vágy, néha csak egy hívó szóra várt. De ez a „segély” csak nem akart megérkezni. A fordulatot az idei tavasz hozta. Az unokatestvér Laczkó Józsi szólt neki: „Feri, tudod, hogy ki az új mesterünk? Hát a Győry Józsi bácsi, aki tégedet annyira kedvelt. Érdeklődött is utánad, jó lenne ha feljönnél.” — Egyszeriben elhagyott a bátorságom, pedig úgy mentem volna azonnal — meséli Feri, sunyi mosoly kíséretében. Így hát „vettem” magamhoz egy kis „féleleműzőt”. Bekaptam néhány fröccsöt, aztán elindultam. Ott az edzőcsarnoknál megint megtorpantam. A szomszédos kocsmában aztán újabb erőt merítettem és úgy jó piásan odaálltam Józsi bácsi elé. Sok mindenről beszélgettünk, pontosan mindenre nem is emlékezem, csak arra, amikor a mester azt mondta, hogy jöhetsz, de nem így. Akkor várlak, ha nem iszol. — És Feri egy hét múlva megjelent — veszi át a szót Győry József, a mester. — Megint csak hosszasan beszélgettünk, de én szándékosan akkor semmit sem ígértem neki. Tudtam, hogy még vivődik, de azt akartam, hogy önszántából minden külső befolyástól mentesen döntsön. Ferin húsz kiló fölösleg volt. Csak any- nyit mondtam neki: alapfeltétel, hogy a borospoharat elfelejtsd, edzőnk naponta, és majd meglátjuk. De az ősz előtt nem küldelek a szorítóba. És elkezdődött a munka. Feri akkora vehemenciával látott hozzá, mint még soha. Edzőjének néha arra kellett intenie, hogy fogja vissza magát. Augusztus végére eltűnt a fölös húsz kiLó — és végleg eltűnt a Zöldfa is. Ekkor már nyílt titok volt, hogy nem a osébéce készül, hanem a profi életre. Mi tagadás, akadtak válságos pillanatai. És nemcsak a kilók miatt. Ott bujkált benne az állandó kérdés: vajon fog-e még menni? Hat év kihagyás után harmincegy évesen ez az aggodalom mindenképpen jogos volt. De valóban? — Erről nagyon őszintén beszélgettünk — mondta az edző. — Ha Feri egy kihajtott, kiélt versenyző lett volna, akkor magam sem bátorítom. De ő nem egy szétütött bokszoló, nem egy kimustrált díjló, hanem egy őstehetség, akibe még mindig sokminden benne van. Én erre alapoztam. Hazárdí- rozás volt? Egy bizonyos fokig igen. A hasonlatnál maradva egyetlen lóra tettem, és ettől függhet a profi életbe kialakítandó egész egzisztenciám. Talán ha amatőr versenyekre készülnék, nem bizakodnék ennyire. Ott a három menet nagy iramot követel. A profizmusban mások a szabályok. Nő a menetszám, lassúbb a küzdelem. És ez a mai Rákosának kedvező. Igaz, időnként még figyelmeztetnem is keli, hogy fogja vissza magát, és ne siessen. Montella úr meglátja. Dehát miként is jött létre ez a szerződés? Szinte hihetetlen hogy profi iszorítóba várnak egy olyan sportolót, aki hat évig az edzőcsarnok tájára sem nézett. — Személyes kapcsolataimon múlott — magyarázza Győry József. Még a nyár elején Olaszországban összejöttem Benedettó Montellá- val, az IBF európai irodájának vezetőjével. Vele beszélgetve születet meg az ötlet és én már akkor elsősorban Rákosa Ferire gondoltam. Több tárgyalás után létrejött az üzlet. November 25-én Nápolyban, vagy annak környékén rendezik meg a 67 és 75 kilogrammos súlycsoportban a profi világbajnoki címért folyó döntőket. Ebben a műsorban kap helyet Feri is. Hat menetet kell bokszolnia, algériai, olasz vagy kenyai ellenféllel. Még nem tudjuk melyiket kapja. Ezernyolcszáz dollárban egyeztünk meg Montella úrral — függetlenül az eredménytől. Úgy tette ajánlatát, hogy Ferit egyszer sem látta bokszolni. — Ezernyolcszáz dollár! Hm. Ismerve a profi világban röpködő milliókat. Montella úr nem sokat veszíthet. — Való igaz. Mi viszont annál többet. De valahogy el kellett indulnunk. Ott kell lenni, Ferit meg kell hogy ismerjék. Meggyőződésem, hogy legközelebb már mi is diktálhatjuk a feltételeket. A múltkor Pakson Erőssel már hat menetet bokszolt. Hát mit mondjak, én is elcsodálkoztam. Elfogultság nélkül mondom, hogy Feri szuper volt. Nem kapkodott, nem csapkodott, úgy bokszoLt mint egy vérbeli profi. Ha ennek a fiúnak megmarad ez a tartása, akár az Európa-bajnoki címért is szorítóba léphet. — Tehát a kudarc eleve kizárva? — Nem, azt sohasem lehet teljesen kizárni. Történhetnek előre nem látható dolgok. Bírói elfogultság, egy kihagyott pillanat, de ilyenre nem is akarunk gondolni. De azért még valamit elmondanék: A múltkor eljött hozzám Feri felesége és így szólt: — Józsi bácsi, bármiként is alakul a helyzet, én már hálával tartozom /magának. Hálával azért, mert segítette visszaadni (Ferit a családjának. Hét hónapja olyan férj, amilyen- iről egykor álmodtam. Nincs ikocsmázás, nincsenek cimborák, csak mi vagyunk, a két gyerek és én. Nekem imár megérte. Jutási Róbert SZOCIALISTA SPORTVEZETŐK TANÁCSKOZÁSÁN Varsóban folytatódott a szocialista országok sportvezetőinek 38. értekezlete. A második napon felszólalt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, a tanácskozás díszvendége. A NOB elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az olimpiai mozgalom az utóbbi időszakban megerősödött. Ezt példázza a két sikeres olimpia, a Calgary téli, és a szöuli nyári játékok, amelyeken szinte valamennyi tagország képviseltette magát. Az elnök kijelentette, hogy a NOB kíméletlen harcot hirdetett a tiltott szerek használata ellen. Samaranch véleménye szerint a doppingolás „csalás, becstelenség az ellenfelekkel szemben”. A továbbiakban a tömegsport és az élsport kapcsolatáról beszélt az elnök. Kérte a kormányokat, hogy támogassák a sport fejlesztését, mert „a sport sehol nem létezhet és nem fejlődhet kormánytámogatás nélkül. Az állami támogatásnak kell az alapot képeznie.” Felhívta a figyelmet arra, hogy azonos figyelmet kell szentelni a tömeg- és versenysportnak, mert a két terület összefügg egymással. Az olimpiai játékok jövőjéről így vélekedett: „A sportot nem lehet egyes rétegek számára fenntartani. Lehetővé kell tenni, hogy mindenki részt vehessen az olimpiákon, akit nemzeti szövetsége erre érdemesnek tart”. A NOB elnöke beszéde végén emlékeztetett a NOB és a szocialista országok sportvezetői közötti eredményes kapcsolatra, amelynek példája, hogy maga is már a 9. szocialista sporttanácskozáson vesz részt. A hozzászólások között akadt néhány meglepő kijelentéseket tartalmazó is. A legkeményebb hangon Nyi- kolaj Ruszak szovjet sportvezető szólt, aki bírálta hazája sportmozgalmát. „A második világháború óta a Szovjetunióban valóságos sportipar alakult ki, amelynek célja rekordok és érmek termelése Grölt. S eközben a lakosság egészségével nem törődtek”. Régi-új főtitkár a sízőknél Az újjászülető szövetségek átalakulási folyamatát rendre nagyon kritikus szellemű, heves hangulatú közgyűlések jellemzik. A visszafogottabb, kirohanásoktól mentes összejövetelek közé tartozott a sízők közgyűlése, ahol újabb négy esztendőre az eddigi főtitkárnak szavazott bizalmat az elnökség. Hogyan nyugtázta ezt a régi-új főtitkár? — szólt az MTI munkatársának kérdése Ho- léczy Tiborhoz, aki 1978-tól tölti be tisztét. — Üjjáválasztásomat nem szívesen értékelném-ma- gyaráznám »meg én, hiszen óhatatlanul dicsekvésnek hatna, ha az elmúlt tizenegy év eredményeiről beszélnék. De az elnökség tagjai az egyhangú igennel nyilván annak szóló elismerésüket juttatták kifejezésre, hogy első beiktatásom óta, amikor gyakorlatilag a nullán álltunk, napjainka gyarapodott a síszövetség anyagiakban, felszerelésben, versenyzői létszámban, tehát a fejlődésnek kézzelfogható jegyei is voltak-vannak. Az is tény, azonban, hogy nemzetközileg kiugróan jó eredményt nem tudunk hosz- szú ideje produkálni! — Ügy vélem, egyet nem lenne szabad elfelejteni: adottságainknál fogva, de méginkább mások, a világ élvonalát jelentő országok jobb feltételei, tradíciói, előnyösebb természeti, gazdasági, társadalmi környezete miatt sohasem fogunk tudni az elithez tartozni! Míg másutt komoly üzletté, valóságos iparággá nőtte ki magát a sísport, addig nálunk a nagyjából négyszáz- ezres amatőr síző mögött az összes korosztályt és szakágat figyelembe véve. is jó, ha 3000-es versenyzői létszámot mutathatunk fel. Legalább tizenhat olyan nemzet van, amelynek képviselőit képtelenség legyőzni. Ha egy magyar úgy az ötvenedik hely tájékán végez, már igencsak elfogadható teljesítményt nyújtott, ennél előrébb egyszerűen nem végezhet, annyival hátrányosabb pozícióból indul. Ez igaz valamennyi síműfajra, ráadásul az ugrószakág a padlón van, a szaibad- ság-hegyi sáncok gyakorlatilag használhatatlanok, az egyetlen valamirevaló sánc Kőszegen van. KOZMA-ALAPÍTVÁNY A néhai szuperklasszis nehézsúlyú magyar birkózó, az autóbaleset után elhunyt Kozma István nevét viseli az az alapítvány, amelyet az Általános Vállalkozási Bank a Magyar Birkózószövetséggel karöltve a közeljövőben hoz létre. Az alapítvány javára befizetett pénzösszegeket az említett bank gyűjti és kezeli. Erre az egyszámlára pénzintézetek, vegyes vállalatok, külföldi tőkeérdekeltségű részvénytársaságok részéről is várnak felajánlásokat. Az utánpótláskorú birkózók kiválasztását, edzéseinek támogatását célzó pénzügyi alapra magánszemélyek befizetéseit is szívesen veszik. A pénzügyi támogatás odaítéléséről kuratórium dönt majd rendszeresen. Amint az más sportágakban is szokás, várják a pályázatokat. Azok elbírálása után a Kozmaalapítvány kamataiból nyújtanak támogatást az utánpótlásképzésben jelentős eredményeket felmutató szakmai műhelyeknek, kluboknak és olyan szakembereknek, akik nemcsak szívügyüknek tekintik a fiatal, tíz-tizenhárom éves korú birkózók nevelését, de e téren kimagasló eredményeket is elértek, elérnek.
