Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-17 / 273. szám
8 SOMOGYI NÉPLAP 1989. november 17., péntek NYUGDÍJASOK OLDALA EBÉDRE VÁRVA Dohogás közben Megkérdezték — válaszolunk A válaszadó ezúttal Csapóné dr. Tóth Margit, a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugellátási osztályvezetője. M. J-né Szőkedencsről arról érdeklődik levelében, hogy 11 év és T80 nap szolgálati idő után miért nem illeti meg őt az öregségi nyugdíj? —t Változatlanul hatályos még az a korlátozó rendelkezés, miszerint annál, akinél a szolgálati időben 5 évnél hosszabb megszakítás van, a megszakítást megelőző szolgálati időt csak akkor lehetfigyelembe venni, ha a megszakítás után ötévi szolgálati időt szerzett. E feltétel hiányában az öt évnél hosszabb megszakítást megelőző szolgálati időt csak annál lehet figyelembe venni, aki a megszakítás előtt a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időt megszerezte és az ezt követő 5 éven belül: a) az öregségi nyugdíjra jogot adó életkort betöltötte, vagy: b) megrokkant és rokkantsága a nyugdíj igényléséig fennáll. Mivel a levélíró egyik feltétellel sem rendelkezik, öregségi nyugdíjra — a szolgálati idő elévülése miatt — sajnos nem jogosult. K. J. kaposvári rokkantsági nyugdíjas levelében jelezte, hogy egészségi állapota a nyugdíjazása óta sokat rosszabbodott. Kérdezi, hol és milyen formában terjesztheti elő állapotrosszabbodá- si kérelmét. Semmi formai kötöttség nincs, maga a levél ilyen irányú kérelemnek tekinthető. Az igazgatóság ezután intézkedik a rokkantsági nyugdíjas orvosi berendeléséről, amiről értesítést küld. Az orvosi felülvizsgálat után — annak eredményétől függően — határozattal intézkedünk a rokkantsági nyugdíj felemeléséről vagy az igény elutasításáról (ez utóbbi esetben a nyugdíjas jogorvoslatot vehet igénybe). Fontos tudnivaló, hogy az öregségi korhatár betöltése után (férfiaknál a 60., nőknél az 55. életév) állapotrosszabbodás miatt senkit nem lehet felülvizsgáltatni, kivéve azt, aki baleseti ellátásban részesül. H. Zs. Siófokról azt sérelmezi, hogy már 1989 szeptemberében benyújtotta öregségi nyugdíjigényét a nyugellátási osztályra, határozatot azonban még nem kapott. — Mivel a levélíró nyugdíját 1990. január 1-jétől folyósítják, határozattal mindaddig nem tudunk ügyében intézkedni, amíg a jövő évi nyugdíjemelések és kiegészítések kérdésében a Minisztertanács nem dönt. A döntés várhatóan — a korábbi évek tapasztalatát is figyelembe véve — december végén születik meg. A nyugdíjmegállapító határozatot tehát valószínűleg csak januárban fogja kézhez kapni. Szíves türelmét és megértését kérjük. Megértem — ha nehezen is — hogy szükség volt az év eleji eléggé radikális áremelésekre. Ezt a szakemberek igyekeztek is megmagyarázni. Azután egészség- ügyi előadás keretében elmondták, miként étkezzék az idős, főleg kisnyugdíjas ember: fogyasz- szon fehérjékben gazdag ételeket, így többek között sajtféleségeket. Igen ám, csakhogy az ember nem tudja megfizetni a 10 dekagramm sajtért a 15—20 forintot! Aztán olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek: egyszerűen kíváncsiságból megkívánunk valamit. így voltam, amikor szalontüdő mellett döntöttünk egyik idős társammal. Elhatároztuk, hogy felkeressük a hentesüzletet, ahol néha vásárolni szoktunk. Ott azt a választ kaptuk, hogy hetek óta nem szállít a húsipari vállalat... Gondoltuk, megnézzük egy nagyobb ABC-ben, ahol húsféleségeket is árusítanak. Ott sem jártunk sikerrel, — de legalább kaptunk szép szóval ajánlatot, hogy vásároljunk karajt vagy combot... Megköszöntük a javaslatot, és fogtuk magunkat, tovább ballagtunk egy másik üzletbe... Itt már kissé fölényesen fogadott az egyik fiatal eladó. Kérésünkre — ránk se nézve — csak annyit mondott: nincs! Csak az van, ami a kampókon vagy a pulton látható. Aztán bement a raktárba, az ajtót félig nyitva hagyta, rágyújtott egy cigarettára. Közben más is jött vásárolni, s amikor az eladó kijött, kézmosás nélkül fogdosta a húst... Mi ott tébláboltunk, majd bátortalanul megkérdeztük: mikorra várható sertéstüdő és szív? Azon nyomban meg is kaptuk a kioktatást: — Nem vagyok jós! Azzal ismét otthagyott bennünket, hogy a raktárban tovább szívja még el nem aludt cigarettáját. Pedig minden levágott sertésnek van tüdeje és szíve! Csak arra nem kaptunk magyarázatot, hogy ezek hová kerülnek?! K. J. Együtt, csendesen (Fotó: Jakab Judit) Láttuk... Hallottuk... Olvastuk... Sok vagy kevés a nagy összegű nyugdíjat élvezők száma Somogybán? A következőkben — kommentár nélkül — közöljük az ide vonatkozó adatokat, melyek a Somogy Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság tájékoztatóiéban olvashatók. Az idén januárban a saját jogon, illetve a hozzátartozó jogán nyugellátásban részesülők 17,3 százaléka kapott 3499 forintig terjedő összegű nyugdíjat. Legmagasabb — 61,9 százalék—azoknak az aránya volt, akiknek a nyugdíja 3500—4999 forint között változott havonta. 5000— 5999 forint közötti nyugdíjat 10,9, 6000—7999 között 7, 8000— 9999 között 1,9 és 10 ezer forint fölötti nyugdíjat 1 százalék kapott, vagyis mintegy kilencszázan részesültek ilyen összegű nyugellátásban Somogybán. Megtudtuk azt is, hogy az idén január 1 -jétől tízezer és tizenötezer forint közötti nyugdíjat 911- en, tizenöt-húszezer forint között 54-en, és húszezer forint felett 5- en kaptak. Az idén augusztus végén tartott vezetőségi ülésén fogadta el a jövő évi munkatervét a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Somogy Megyei Szervezetének keretében működő Szeniorok klubja. A hagyományokhoz híven 1990-ben is közérdekű témákat vesznek programjukba a klub tagjai. Előadást tart például a megyei főépítész, Továbbá — agrárpolitikai kérdésekről — a nyugalmazott államtitkár; beszélgetnek ebben a körben asomogyi bankok pénzügyi helyzetéről, a megye idegen- forgalmáról és közbiztonságáról, a kül- és belpolitikáról. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc r Ezüst pattanással reped a jég az öregember lába alatt, ahogy az udvaron át a tavaly meszelt sufni felé igyekszik. Szürke még a fény, az a fajta hajnal nyílt ki megint, amelyet már köszönni kell az úrnak, újra és újra. Alig kattan a kis műhely ajtajának zárja, vigyáz is az öregember nagyon, nehogy zajongással fölköltse asszonyát. A kis műhelyben a vasszerszámok hűvös lehellete fogadja, tömör falként áll az ember előtt a régen használt eszközök hideg semmirevalósága. Megsimítja az öreg a melles kötényét, valahogy úgy, mintha göcsörtös ujjaival a szívéből fölharsanó dobogást akarná lefelé noszogatni, a gyomra felé, ott elférne jól ez a fekete dübörgés! Aztán legyint egyet, s karjait hátrafonja, akár a dacos gyerek, farkasszemet nézve a satuval, a sarokban a terménydarálóval, az omladozó falakon függő, rég-halott lovak vaspatköival. — Miért is jöttem? — riad benne parttalanul a gondolat. — Hát persze... A kukorica, azt kell darálnom az állatoknak, mire Boris- ka kel, hát ne vesződjön vele... ' Szárazon kattan a daráló, ahogyan az öreg kínlódva megforgatja a kereket, elfelejtette már az ember, hogy éve is van annak, amikor utoljára aranyló tengerit ettek a rozsdás fogak a gépben. —. Fene, aki megeszi — mérgelődik Józsi bácsi, s tétován a homlokához nyúl. — Már megint ez a szédülés... —Az arca is nekipirosodik, ahogy tétován az ajtónak dől, tenyerével támasztékot keresve a szuvas fán. — Mit is keresek én itt, ugyan mit, hiszen a doktor is megmondta, ki ne mozduljak a szobából! Áll az öreg az ajtó mellett, a szín lassan fut le arcából, a valaha kék szemek szürke háV ___________________ l yoggal fedetten csak kontúrokat látnak a világból. Lassan ereszkedik le a rozoga, háromlábú székre, mely az alacsony ablak előtt áll, réges- régi nyarakra gondol, tűző nap fonta évekre. Mintha villámlóan fényes sugár nyilallott volna be az ablakrésen, és az öregember látta magát, ahogy alig-pendelyes korában a nagy bögyü Erzsi húzta-vonta maga után a mezőn... A legények arrébb hessentették Erzsit, ugyan, vidd már ezt a kakukkfiókát, még baja esik! Hagytad volna inkább vízbe veszejteni, ahogy az anyja akarta, az ilyennek, akinek se apja, se senkije, jobb lenne a kútban. Erzsi azonban nem hagyta a kis emberkét, vitte magával, s a cséplőgép mellett, egy nagy kosárba tette, le is takarta szépen, rózsaszín asztalneművel. Tetejére kakas taréjos cipót tett, s fiaskóban tiszta vizet. A gyerek pedig hallgatott a takaró alatt, olyan csöndes volt, mintha csak tudta volna: az életet szuszogja vissza. Két napig feküdt így a kisfiú, s nem tudta, hogy a tizenkilences esztendő kétszer is veszélybe sodorta életét. Katonák jöttek szuronynyal a mezőre, s Erzsit ott, a cséplőgép mellett verték halálra, hosszú haját csuklóra fonták, úgy húzták maguk után a tehetetlen testet a puha földön. Öreg cigányasszony találta meg végül a kosarat, talán a megszáradt kenyér vonzotta az asszonyt, talán a szép színű takaró? Ki tudja. Nem rebbent a szeme sem, amikor meglátta a kisfiú kékülő testét a kosárban, csak felfogta szépen, s vitte magával az erdő alatti telepre. * * * — Hetven esztendő — suhan át a gondolat az öregemberen —, nem is olyan sok ez az idő, s lám, már mégis kifelé tartok. Nincs kedve föláll - ni a billegő kisszékről, inkább visszafordítja értelmét az elmúlt esztendőkre. Olyan ez, mintha valamiféle filmet látna, a képek hol élesen, hol színük vesztetten követik egymást. * * * A putriban meleg volt, s került étel is. Gyorsan futott az idő, s a kisfiú hatévesen már a földeken dolgozott a férfiak mellett, s fogadta nagy esküvéssel, cséplő ember lesz belőle, nemsokára. A cséplő, az komoly tisztség, megsüvegelik hét határban, övé a duhogó masina, pénze meg akad kenyérre, borra. El is ment az első idegennel, aki segítségnek vitte, járták együtt az országot, hol itt, hol ott ütve tanyát. Aztán eljött az év, amikor a korai fagy már megcsípte a tőkén hagyott szőlőszemeket, munka pedig alig akadt. Az idő alkalmas volt hát a házasodásra, még akkor is, ha Borbála szülei fenyegetően hadakoztak ellene. Mégis beletörődtek, hiszen tizennyolc esztendős volt már a lány, s addig senki sem vitte, szégyen volt ez a faluban, nagy szégyen. Ha pedig úgy esett, hogy csak ennek a jöttment legénynek kell, hát vigye, tartsa, hisz’ lehetne rosszabb is. * * * — Pedig milyen daliás volt a bajszom — elmélkedik Józsi bácsi. — Reggelente fél óra is kellett, míg leápoltam! Aztán meg Boriskám, micsoda patáliát csapott, mikor lecsupáltam a férfidíszt, a faluban meg asszonyszájúnak csúfoltak. Hibádzott, hát hibádzott a bajusz, de a városon nem hordhattam, kinevettek ott a népek! Lakatosinas voltam, akkoriban az is úrnak számított, rangos szakma volt. Nem is igen kérhettek tőlem olyat, amit el ne tudtam volna végezni! Ha kellett, hát összelopkodtam a tudást, rézművestől, bádogostól, nem lehetett olyan, mire ne lett volna képességem. De elmúltak ajó idők, s lám, mi maradt. A háború után még gyenge választási malacra sem tellett, nem volt másunk, mint ez a kicsi ház. Hetven év hullott el, mint a nyárfa levele, hetven semmilyen év! Mikor már csendesebb lehetett volna az élet, hát semmire se já vénemberek lettünk, csak a balsors húzott mindig, s vitt magával, kedve szerint. Nem volt nekem szép életem, most már megvallha- tom... — mereng az öregember, s kínlódva igyekszik, hogy fölvillantsa belső látásával legalább a fiatal Boriska képét. — Kerek arca volt, s hosszú-hosszú haja — erőlködik benne az akarat, s elhomályosuló szemével még látja, ahogy szólásra nyílik a száj, valamit mintha mondani akarna, mintha hívná: gyere már! — de sötét lesz a világ. BELLER ÁGNES November
