Somogyi Néplap, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-17 / 273. szám

1989. november 17., péntek SOMOGYI NÉPLAP 3 Formálódó, nyílt politikai küzdőtér Köpönyeg, ha fordul Buzsák, válás előtt Viharos népfrontgyűlés — Vita a jövőről Korunk belpolitikai válto­zásai komoly teherpróbának teszik ki a politika és köz­élet szereplőinek gerincét. Van akié hajlik, másé rop­pan. Sokan passzivitásba menekülnek vagy — úgy­mond — kivárnak, s igye­keznek a változó fuvallatok­ból megsejteni a holnapi szélirányt hogy azután idejé­ben fordíthassanak a vitor­lán. Vannak olyanok is akik próbálják megőrizni tartásu­kat, ám ehhez — mintegy doppingszerként — szüksé­gük van a mások vélt, vagy valós gerinctelensége okozta íölháborodásra. A legellenszenvesebb az a típus, amelyik föltételezi, hogy mások emlékezete ugyanúgy kihagy, mint a sajátjuk, s akik előszeretet­tel emlegetik, hogy ők már ennyi meg annyi éve meg­mondták ... A beijedés okozta amnézia legeklatán- sabb példáját egy ismerő­söm nyújtja, aki most fen­nen hangoztatja, hogy csak kényszerből volt 30 éven át az MSZMP tagja. Ezt ak­kor sem hinném, ha nem ugyanabban az alapszerve­zetben lettünk volna. Mivel aznban így volt, tudom, hogy szánalmas szélkakasról van szó, akit máig is a pillanat­nyi vélt érdek vezet. Vélt, hiszen azt talán maga sem tudná megmondani, hogy mi is volt az az előny, amit ő, mint — mindent megtap­soló — MSZMP-tag húzott. Kétségtelen, hogy a kineve­zéshez szükséges életrajzban „nem ártott” a párttagság kelte, s az is, hogy e her- vatag babérocska nélkül ta­lán előbb szemet szúr mun­kakörére való alkalmatlan­sága. Igaz, sokan voltak, akiket egzisztenciális függés tartott a pártban, a jobb íz- lésűek, s főként az őszintéb­bek azonban erre most úgy emlékeznek, hogy hitték mindazt, amit az MSZMP képviselt, bíztak abban, hogy a párt, ha olykor rossz módszerekkel is, ám jót akar. Már csak azért is, mert egy sor, időközben nyilvánosságra került, hitet megingató tényről mit sem tudtak. Szélkakas úr most, nyugdíjasként is tovább he­lyezkedik. Ugyan milyen ér­deke fűződne ehhez? Szó sincs itt már érdekről, füg­gésről, s kivált kényszerről. Egyszerűen belé idegződott, hogy aki nem akar bajt, az jobb, ha „vonalban marad”. Most mégis bajban van, mert fogalma sincs, hogy valójában mi is a „vonal”. A formálódó nyílt politi­kai küzdőtér nem tűr meg langyos embereket. A való­di szereplők mindebben tar­tósan csak azok lehetnek, akik — valljanak bármilyen nézetet — azt meggyőződés­sel teszik. Akinek igénye van a politikai tisztességre, nyilván többre becsül egy nyílt sisakkal kiálló ellenfe­let, mint egy dörgölőzőt. A párt — azaz a korábbi MSZMP — azzal ártott a legtöbbet önmagának, hogy nyíltan, majd hallgatólago­san rebellisnek, afféle gya­nús elemnek bélyegezte a vitatkozókat, az ellentétes álláspontjukat vagy kéte­lyeiket kimondókat. Nehéz embereket látott ott, ahol csak állhatatos, meggyőző­désük mellett kiállni is kész, a kőbevésett tanokkal szem­ben önállóan is gondolkod­ni próbáló emberek voltak. Eközben olyan föltételeket teremtett, amelyek között fegyelmezettségnek tetszett a beletörődő közöny, példa­adó elkötelezettségnek az épp érvényes határozatok ismételgetése, a folytonos igazodás. Bár papíron min­dig szerepeltek egyéni párt­feladatok, valójában nem sikerült hiteles mércét ta­lálni a tettekre. Így most utólag egyesek elkötelezett­ségéről kiderül, hogy csak lekötelezettség volt. Vélt és valós egyéni érdekeket, kar­rier-reményeket szolgáló kép­mutatás. Mindez igaz, ám, koránt­sem általában, ahogy azt mostanában egyes ellenzéki szónokok feltüntetni töre­kednek. A pártban — s per­sze a társadalomban is — jelen volt ugyan a képmu­tatás és megalkuvás, a párt­tagok jelentős részét még­sem ez jellemezte. A leg­többen egyszerűen ismere­tek híján nem szálltak vi­tába a tanultakkal és na­ponta hallottakkal. Hitték, hogy az út, amelyen járnak, minden világok legjobbiká­ba vezet, s hogy a még lé­tező hibákat és visszásságo­kat csak a jó ügyet rosszul szolgáló emberek okozzák. Most, hogy ez a hit omla­dozik, csalódottak és kese­rűek, s már úgy gondolják minden világok legrosszab- bika felé közeledünk. Mint történelmi forduló­pontokon már annyiszor, most is szembeszökőbbé vá­lik a köpönyegforgató men­talitás, s jellemzőbbé az ez­zel kapcsolatos gyanakvás. A pártoknak a már a vá­lasztások előjátékául szol­gáló — kölcsönös személyes­kedő vádaskodásokkal és rosszhiszeműségtől sem men­tes — nyilatkozatháborúi csak fokozzák az érzést, hogy már nem is élnek köz­tünk hiteles emberek. Bosz- szantó persze, ha „régi em­berek” állnak elő új tanok­kal, ha a korábbi hatalmi monopóliumot körömsza­kadtáig védők avatják ma­gukat a reformok szószólói­vá. Fordul azonban a világ, s törvényszerűen formálódik alakul az emberek vélemé­nye is. Nem lehet a gerin­cesség kizárólagos mércéje az, hogy valaki egy kér­désről szó szerint ugyanazt mondja-e, amit öt éve. Már­pedig vannak, akik nem sajnálják a fáradságot, hogy előkeressenek régi újságokat, hogy végigbogarásszanak, s egybevessenek nyilatkozato­kat, „leleplezve” az. újabb köpönyegforgatót. Különö­sen nagy lehet a fölháboro- dásuk, ha saját korábbi vé­leményüket nem őrzik sár­gult lapok . .. Németh Miklóst nemrégi­ben azzal vádolták meg: ő volt az, aki KB-ti.tkárként arra kérte a képviselőket, hogy támogassák az azóta a pártállam rossz döntési me­chanizmusának jelképévé lett bős—nagymarosi erő­mű továbbépítését. „Most bezzeg egészen másként be­szél .. Király Zoltán képviselő, aki a kormánnyal szembeni ütközést is vállalva kezdet­től az építés leállítása mel­lett volt, beszélgetésünk so­rán így vélekedett erről: „Tavalyi felszólalásom­ban föltettem a kérdést: ke- pes-e ez a kormány szem­benézni a múltjával. Most úgy látom, hogy képes. Ha Németh Miklós miniszterel­nökként egészen más infor­mációk birtokában van, mint korábban, amikor nyilván a helyzet kellő ismereie -nél­kül, kötelességszerűen tol­mácsolt egy álláspontot, ak­kor igenis joga van mást mondania. Hiszem, hogy tisztességes és valós új is­meretek hatására bárkinek változhat a véleménye. Ez n'em köpönyegforgatás. A baj sokáig épp az volt, hogy valamiféle mundér becsüle­te, vagy személyes okok mi­att azok is változatlanul ugyanazt mondták, akik már mást gondoltak.” Talán lesz, akinek ezt ol­vasva Király Zoltán válik gyanússá. Hogyan lett lojá­lis képviselő az ellenzéki fe­negyerekből? Nos, aki isme­ri őt, tudja, hogy alapállá­sa mit sem változott. Csak az őt körülvevő világ lett más. A képviselő ellenzéki­nek számított az egy párt álláspontjához képest. Most, amikor a sokszínű politikai palettán már szélsőségek is helyet kapnak — pálfordulás nélkül is — afféle középutas, reálpolitikusnak tetszik. Nem az ő véleménye köze­ledett a kormányéhoz, épp fordítva: a kormány ismert föl makacs tényeket. A példák azt mutatják, hogy ideje már félretenni a mindent és mindenkit meg­kérdőjelező gyanakvást. Kö­pönyegforgatók vannak ugyan köztünk, ám — tet­tekkel és nem szavakkal mérve — igenis találhatunk embereket, akik méltóak a bizalomra. Akkor is, ha egyes kérdésekről azelőtt más volt a véleményük, ha valami olyanban hittek, amit az élet nem igazolt. Az értékes emberek hite­lét is kikezdő sommásság csak egybemossa a meggyő­ződés szükségszerű formá­lódását, a gondolkodás meg­újulását, a pillanatnyi ér­dekből mást mondással, a gátlástalan örimegtagadás- sal. Vegyük észre a hamis­ságot, de ne legyünk rossz- hiszeműek. Ahhoz, hogy a belpolitikai láz csillapodjon, s azután új módon folyta­tódhasson az országépítés, bizalomtőke is kell. Bíró Ferenc Nagy gond a válás. Érzik ezt a buzsákiak is, s. ahogy közeledik január 1-je, a füg­getlenné válás időszaka, úgy sűrűsödnek az események és indulatok. A népművészeté­ről, búcsújáról Európa-hí- rűvé vált település életében ismét új szakasz kezdődik: elszakad a köldökzsinór, amely közös tanács néven Lengyeltótihoz kötötte. A Hazafias Népfront ki­bővített bizottsági ülésén tárgyalta meg az elválással kapcsolatos gondokat, prob­lémákat. Meghívták erre dr. Novak Ferenc megyei nép- fronttitkárt, a boglárlel lei és a lengyeltóti tanács képvise­lőit, és természetesen a he­lyi elöljáróságot is, hogy a buzsákiak közösen határoz­zák meg a feladatokat, az „idegenek” pedig szakmai hozzáértésükkel, tanácsaik­kal segítsék a szétválást. Tapolcai József, HNF-el- nök önkritikát gyakorolt, amikor a bizottság munká­ját nem kielégítőnek nevez­te. Bírálta az elöljáróságot is, hogy nem használta ki kellőképpen a népfrontosok által felajánlott segítséget. Hangsúlyozta, hogy a kellő együttműködés hiánya, most az új tanács alakulásánál lesz érezhető igazán. — A leendő tanácsi veze­tők kiválasztása nem lehet néhány ember bedügye, er­ről a falu lakosságának vé­leményét is ki kell kérni. A buzsákiaknak helyi szak­emberekre van szüksége, s meg kell találni ezeket az embereket — mondta az el­nök. Reményét fejezte ki, hogy az új tanács valóban demokratikus választással kerül majd pozícióba, mun­kája következetes, a tele­pülés fejlődését szolgáló és a helybeliek által ellenőr­zött lesz. A vitában — látszatra — érvek és ellenérvek csaptak össze, pedig itt egyértelmű volt: mindenki Buzsák érde­keit feszegette. Volt, aki lendületesen, dühösen, volt, aki csendes, higgadt szóval próbálta meggyőzni saját igazáról a jelenlévőket. Szóba került, hogy a fa­lu részéről felelős személyt keli megbízni a szétválás irányításával. Orbán János szerint olyan embert kell az élre állítani, aki a község népét képviseli. Knézics István arról be­szélt, hogy őszintén fel kell vetni a problémákat s nyílt­ságot kell várni a vitapart­nertől is. A bizaimat saját magunknak kell megterem­tenünk, s ez csak következe­tes munkával és a nézetek következetes vállalásával képzelhető el. Kritizálta az elöljáróságot, hogy a vb-tit- kári állás pályázatának tit­kossága ellenére meghívták saját jelöltjüket egy gyűlé­sükre. Dr. Halász Ferenc bog- lárlellei vb-titkár a lakosság megosztottságára hívta fel a figyelmet. Ez nem kedvez senkinek és semminek. A tanácselnök és a vb-titkár személyéről a január 2-ai tanácsülés hivatott dönteni, s az új önkormányzat meg­alakulása végre lehetővé te­szi, hogy a közösség irányít­sa saját sorsát. Az összefogásra szólított fel Pasztusics Lajos, Ma­gyar László és Máté Ferenc is. Mindhárman úgy látják, hogy hatalmi harc dúl már­is a HNF és az elöljáróság között — itt bizonyítani kell hamarosan, nem vere­kedni — mondták. Hajas Lajos elöljáró el­mondta, hogy a testület A jövő évre való előkészü­letekhez nélkülözhetetlen az igények, a tapasztalatok, a vélemények megbeszélé­se. A szekszárdi KSZE Ag­rárfejlesztő Közös Vállalat kaposvári területi központ­ja ilyen megfontolásból szer­vezte meg tegnap, viszonylag korán, a tájegységi tanács­kozását. Az alközponthoz tartozó harminckilenc .tagüzem dön­tő része képviseltette magát a részközgyűlésen, melyen nem csupán az idei közös munka került a mérlegre, hanem nyílt eszmecserében fogalmazták meg azokat a# igényeket is, melyeket a termelők az átalakuló, vál­tozó körülmények között a rendszerszervezőtől várnak. Merthogy változatlanul és távlatilag sem nélkülözhetik a termelők azt a szakmai, közgazdasági és kereskedel­mi tevékenységet, melyet a közös vállalat nyújt számuk­ra, azt nem csupán a jelen levő régebbi partnerek több­sége fejtette ki, hanem ezt bizonyítja az a tény is, hogy évről évre újabb gazdaságok csatlakoznak a KSZE-hez. Ahogy vitaindítójában mond­ta Ludván Zsolt területi igazgató, a rendszer által in­tegrált termőterület ma már megközelíti a hatvan­kétezer hektárt és napokon belül újabb három gazdaság csatlakozik a kaposvári ter­melésszervezési egységhez. Az érdeklődés és a népsze­rűség titka részben ott ke­reshető, hogy a KSZE ha­gyományosan partnercent- rikus vállalat, elsődlegesnek tartotta mindig a tagüzemei érdekeit, másrészt viszont a változó körülményeknek megfelelően, mindig igye­kezett újat hozni tevékeny­ségébe. Olyan újdonságokat, melyek a tagjai érdekeit szolgálták. Példának lehet­ne említeni az információ- cserét gyorsító, számítógé­megbízásából változatlanul ő intézi a község ügyeit, s teszi ezt legjobb tudása sze­rint. Ö vesz részt a leltáro­zásokon is, amely meghatá­rozó lesz a közös tanácsból rájuk eső vagyont illetően. — A falunak menedzser típusú tanácselnökre van szüksége. Olyan emberre, aki jártas a tanácsi mun­kában — mondta lváncsics Ferenc és egyben javasolta, hogy Knézics Istvánt a HNF kooptálja az elöljáróságba, lehetővé téve ezzel elnökké történő megválasztását. Jöttek az ötletek és javas­latok, ám látszott: ezen az estén még nem száll fel a „fehér füst” a buzsáki ta­nácsház kéményéből. Már mindenki hazament, csak a HNF-elnökség és az elöljá­ró maradt ott, hogy meg­győzzék Varga Lászlónét — vállalja el, pályázza meg a vb-titkári állást. Ö azonban gondolkodási időt kért, ta­lán a forrongó vita miatt is. — Pedig ő lenne az egyet­len ember, akit minden helybeli elfogadna — mond­ta Tapolcai József, amikor kikísért. Ma még sajnos a válasz­tási .törvény nem teszi le­hetővé, hogy a nép közvet­lenül válassza meg tisztség- viselőit, így egyelőre a so­kat emlegetett demokrácia és önkormányzat csak álom marad. Süli Ferenc pes adatfeldolgozást, a ja­vasolt termelési technológiák táblaszintű adaptálását, amelynek bizonyosan része volt például abban, hogy az idén a legutóbbi öt év má­sodik legjobb búzatermését érték el a területi központ­hoz tartozó gazdaságok. Üj vonás a termékek értékesí­tése, a kereskedelmi tevé­kenység — amiről a tegna­pi részközgyűlésen különö­sen sok szó esett. Volt nö­vény, amelynél sikert hozott ez a munka, és volt, ahol a kezdet buktatóival kellett birkózni. A vitában kifeje­zésre jutott az az általános vélemény, hogy termelni, jól termelni megtanultak a gazdaságok, de jól eladni, igény szerint csomagolni még nem! Ahogy mondta Lakatos Csaba, a közös vál­lalat igazgatója, az üzemek most joggal várnak ehhez a munkához hathatósabb se­gítséget a rendszertől. Mert a piacon — igényes piacon — csak minőségi és igénye­sen csomagolt termékkel le­het versenyben maradni. Ehhez nem nélkülözhető a szorosabb kapcsolat, a job­bító szándékú, őszinte kriti­ka. Ez a részközgyűlés kicsit tükörképe volt ezeknek a törekvéseknek. Nem hiány­zott a több órás eszmecseré­ből a kendőzetlen bírálat, és megnyilvánult az elismerés is, többek között Szerényt Zoltán osztopáni elnök ré­széről, aki számszerű terme­lési tényekkel támasztotta alá: üzemüknek mit jelent a rendszerrel való kapcsolat. Ahogy megfogalmazódott: az átalakuló, a mind inkább vállalkozó mezőgazdálko­dásban a szekszárdi közös vállalat segítő partner —, de hogy valóban jól töltse be ezt a hivatását, még köz­vetlenebb, még szorosabb együttműködés kiépítésére van szükség. (Vörös) Az almaszezon vége A Kutasi Állami Gazdaság idei, mintegy 8000 tonnányi almaterméséből már csak 50 tonna válogatása és értékesí­tése van vissza. Várhatóan a hőt ivégén befejeződik a kis- korpádi hűtőház dolgozói ,számára az ialmaszezon Szorosabb érdekközösségben A KSZE-rendszer területi közgyűlése

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom