Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-11 / 241. szám
1989. október 11., szerda Somogyi Néplap 3 Hogyan tovább? (Folytatás az 1. oldalról.) A mi programunk már világos, s az alapszabály is mutatja, hogy itt egy új pártról van szó. Az, hogy Ribánszki „elvtársék” árulónak nevezik a párt vezetőit és vagdalkoznak, az még nem program. Nekik is olyan tisztességes programmal kéne előállniuk, amely esélyt ad egy baloldali párt- szövetség kialakulására. — Mit végzett el a mos- tani kongresszus mind.ib- ból, amit a párttagok vártak tőle? — Reális programot adott, új alapszabályt alakított ki és új vezetést választott. Emellett egy sor, a tagságot érintő kérdésben foglalt állást. Én a személyi kérdésekben vártam gyökeresebb változást, bár önmagában is nagy áttörést jelent, hogy kilenc vidéki jelölt is bekerült a vezetésbe. — A megyei küldöttcsoport a reformok iránt elkötelezett Szalai Pált menedzselte, ő azonban nem ke- rült be a pártelnökségbe. — Szalai Pál kongresszusi fölszólalása nagy sikert aratott, szerepelt a Népi Demokratikus Platform, a Vidék Esélyegyenlősége Platform, valamint a Reformszövetség jelölőlistáján is, s végül — mert az elnökség létszámát nem lehetett tovább bővíteni — a platformok egyezkedései során maradt ki. Övnék mindenkit attól, hogy ezt kudarcnak tekintse. A pártelnökség ösz- szetételében nem az a mérvadó, hogy benne van-e minden megye jelöltje. A megyék képviselőinek a vá- lasatmányban kell majd jelen lennie. A aél-dunántúh régiót most két elnökségi tag is képviseli, köztük Ormos Mária, akit erre a feladatra mi is .a legalkalma sabbnak tartottunk. — A párttagokat most leginkább a „Hogyan tovább?” kérdése foglalkoztatja. — Ma reggel nyolc órára már összehívtam az apparátust a megye egész területéről. Holnap megyei pártbizottsági ülést tartunk, melyen a küldöttek is részt vesznek. El akarunk számolni a végzett munkáról, s meg kívánjuk kérdezni, a pártbizottság tagjait, ki az, aki a párt szervezésében részt tud venni, aki vállalja a munkát az MSZP-ben. A kongresszus előtt fórumok során találkoztunk a párttagsággal, most ezt a munkát kell folytatnunk, elmondva, hogy miről döntött a kongresszus és mit akar ez a párt. El kell kezdeni a tagtoborzást. A hét második felében már városi pártbizottsági ülések lesznek, s utána már kezdődnek az alapszervezeti taggyűlések, melyek során a párttagoknak kell dönteniük arról, hogy meg kívánják-e újítani tagságukat az MSZP-ben. Ügy számolunk, hogy november végén sor kerülhet a városi pártértekezletekre, ahol majd a városok döntenek arról, hogy szükség van-e megyei szintű pártszervre, s ha igen, milyenre. Az biztos, hogy a jövő megyei pártbizottsága csak egy jóval kisebb létszámú szolgáltató-koordináló szervezet lehet. Megyei pártértekezletet is szeretnénk tartani, még abban az esetben is, ha a jövőben megyei testület nem lesz. Ilyen körben is mérleget kell vonnunk arról, amit április óta végeztünk, s közösen kell dönteni a jövőről. Végül is folytatni kell a munkát, különös figyelemmel a közelgő választásokra. Tudom, hogy a volt MSZMP tagjai közül sok embert elveszítünk, ám bízom abban, hogy sikerül új tagokat, köztük fiatalokat is megnyernünk. B. F. Kortesgyűlés a nyomdában Javában folynak az előkészületek a nyomdászszakszervezet XLIII. kongresz- szusára, amelyet október végén tartanak Budapesten. A szakszervezet vezetői igyekeznek a vezetőségválasztást minél demokratiku- sabbá tenni, és a tagságnak megkönnyíteni a döntést. Ezt a célt szolgálta tegnap Kaposváron a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalatnál megtartott kortesgyűlés, amelyen bemutatkozott a szakszervezeti tagságnak az a két jelölt, aki megcélozta a nyomdászszakszervezet elnöki tisztét. A korteshadjárat szempontjából öt részre osztották az országot, a jelöltek mind az öt helyen ismertetik programjukat, s ennek alapján dönt majd a tagság, hogy melyikükre adja voksát. A tegnapi kaposvári gyűlésen a szakszervezeti tagok két, meglehetősen eltérő koncepciójú és gondolkodású elnökjelöltet ismerhettek meg. Egyikük Cs. Nagy Lajos, aki jelenleg a Gutenberg Szakszervezeti Szövetség főtitkára, jól kitapint- hatóan vázolta fel, mit szeretne elérni, ha megválasztják. Programjában sok olyan népszerű, főként szociálpolitikai cél szerepel, ami — ahogy az egyik felszólaló megjegyezte — „nagyon tetszett a fülének”. A másik küzdő Bársony András, a nyomdászszakszervezet társadalmi titkára jóval kevesebbet ígért, mert — úgymond — aki ma Magyarországon sokat ígér, az nem áll két lábbal a realitások talaján. A két program hallatán meg is jegyezte az egyik felszólaló: nem tudja, kinek higgyen. Ezután kérdések következtek, s a jelöltek őszintén válaszolták. Az eszmecsere folyamán szinte valamennyi, a nyomdásztársadalmat foglalkoztató kérdést érintettek. Nem tudni, hogy ezek alapján milyen, tennivalókat fogalmaztak meg maguknak a jelöltek arra az esetre, ha megválasztják őket. Egy biztos: o tagság szerint a legfontosabb, hogy emelkedjen a bérszínvonal, amely — különösen vidéken — alacsony a nyomdákban. Itt hozzávetőlegesen a felét keresik annak, amit fővárosi kollégáik, nem szólva arról a hátrányról, amelyet az elmaradott technika jelent. Ámbár ez utóbbit sokan — így Bársony András is — vitatják. A kortesgyűlés alapján nehéz megítélni, hogy a Kaposváron összegyűlt nyomdászok — ha majd eljön az az idő — a két jelölt közül kire szavaznak. Az azonban kétségtelen, hogy — ahogy Cs. Nagy Lajos fogalmazott — hasznos volt az eszmecsere, megismerték egymás gondolatait, meg hányták- vetették a szakma ezernyi gondját-baját, törekvéseit. Azt már mi tesszük hozzá ; ennek következtében emberközelbe kerültek. A kezdeményezés tehát mindenképpen újszerű, és figyelemre méltó. (Szegedi) Nagykanizsán október 1-jétől már teljes kapacitással üzemel ia Zala Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat új malma. Az épület felújítása a berendezésekkel együtt 80 millió forintba Ikerült. Naponta, 24 óra alatt, 72 tonna búzát tudnak őrölni. A statisztika megtévesztő Vitorláskikötő Bogláron, kastélyfelújítás Kőröshegyen A Siotour szálláshelyein az idei szezonban két millió 585 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták, ebből egymilliót a nyugatiak. A szocialista országokból érkezettek 816 ezer, a belföldiek pedig 781 ezer vendég- éjszakát töltöttek a megyei idegenforgalmi hivatal létesítményeiben, A kempingekben körülbelül az előző évihez hasonló volt a forgalom, annak ellenére, hogy a siófoki Bék Balaton táborhelyet bérbe adták. Jelentősen nőtt az üdülőházak forgalma és a belső-somogyi (Barcs, Nagyatád, Kaposvár) szállodáké is. A nyári tapasztalatokról és a soronlévő feladatokról, tervekről beszélgettünk dr. Fodor Jánossal, a Siotour igazgatójával. — Mint ismeretes, a szocialista országokban különböző rendelkezések léptek hatályba, belföldön is változott a gazdasági és politikai helyzet: mindez hatott az idegenforgalomra is — mondta. — Nőtt a nyugati beutazók száma, a szervezett formában különösen. A csehszlovákok 41 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek nálunk, mint a múlt évben. A lengyel forgalom a tavalyi mélypont után háromszorosra nőtt, de még mindig nem érte el a korábbi évekét. Az NDK-ból 5 százalékkal több vendég érkezett, mint 1988-ban. Csökkent a belföldi fizetőképes kereslet, következésképpen (7 százalékkal) a vendégforgalom is. összesen 3,8 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek szálláshelyeinken a bel- és külföldi vendégek, mint az elmúlt év azonos időszakában. A turisták szúrna nem volt kevesebb a Balatonnál, mint tavaly, sőt... A statisztika kizárólag a kereskedelmi szálláshelyek adatait veszi figyelembe. A magánszférából nincs adat, pedig ott az idén különösen jelentős volt a magán-szobaki- adók forgalma. Emelték a szolgáltatások színvonalát. A szezon kezdetére felépült az Aranypart-nyaralótelep, ahol 322 ágy áll a vendégek rendelkezésére. A kempinghálózat fejlesztésére mintegy 25 millió forintot költöttek. Figyelemre méltó, hogy a programjaikon 18 százalékkal többen vettek részt, mint tavaly —, mintegy 20 ezer turista. Szántódpusztát az idén 30 százalékkal többen keresték fel, mint tavaly: 150 ezren voltak kíváncsiak a kiállításokra, s a lovasszolgáltatásokat több mint 23 ezren vették igénybe. A siófoki és a földvári üdülőhelyi klubban augusztus végéig 98 ezer látogató váltott belépőt. Jobb munkát végez az IKV SOKÁN NEM FIZETNEK LAKBÉRT Három éve működik a társadalmi ellenőrző és véleményező bizottság a Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat mellett. Az IKV vezetői tegnap délután egy kis felújítási bemutatót tartottak a bizottság tagjainak Otolecz Árpád műszaki, Széki Tibor házkezelési igazgatóhelyettes vezetésével. Először a Latinca Sándor utca 8. számú épületét nézték meg. Az ötven lakásból most fejezik be az utolsó tizenkettőt — néhányat meg is néztek a vendégek —, s a lakók november közepén már be is költözhetnek. A szépen felújított égy kori laktanyaépületre 60 millió forintot fordít az IKV. — Három éve figyeljük a munka minőségét — jegyezte meg Takács Gyula. — Azt hiszem, hogy azóta sokat javult. Amikor már a Kossuth Lajos tér 5. számú saroképületének felújításával ismerkedett a társaság, ugyancsak ő jegyezte meg: sokan felháborodtak, miért így csinálták meg a tetőt — pedig ez ragyogó munka! A 14 lakás és az üzletek felújítása, kialakítása mintegy 48 millió forintba kerül majd áfa nélkül, ebből 5 milliót költöttek az eredetihez hű tetőszerkezetre. A homlokzat még az idén elkészül, a télen pedig belső munkákat végez a vállalat. Az IKV a jövő év közepére vállalta az építkezés befejezését. A bizottság ezután az IKV központjában az idei vár- 'ható gazdasági teljesítéssel ismerkedett meg Bödö Imre főkönyvelő beszámolója alapján. Különösen fontosak az új tevékenységek, az évi 250 millió forintos építőipari kapacitás, az ingatlanforgalmazás 100 millió forintos bevétele, a parabolaantenna- szerelés stb. Az IKV mai tevékenységi köre és működése már régen meghaladja a hagyományos kereteket. A vállalat az ágazaton belül az elsők között van az országban. A hatékonyság növekedésének köszönhetően most is szép nyereség várható. Ma már általános, hogy határidőre, hiánypótlás nélkül adják át a felújított lakásokat. Sok terv fogalkoztatja az IKV-t, így továbbfejlesztik a házkezelési rendszert, a távhőszolgáltatást. Ez is befolyásolja — akárcsak az egész tevékenység — a lakosság hangulatát. Felújításszemlén a bizottság A bizottság tagjai sok mindent észrevesznek a városban, s ezt szóvá teszik, így kiálltak amellett, hogy szigorúbban lépjenek föl a lakásrongálók ellen. Kovács Lajos, a bizottság vezetője azt kérte: vizsgálják meg ki miért nem fizet lakbért. Jelenleg 5 millió forint a lakbér- és fűtésdíj-hátralék. Van olyan lakó, aki 80 ezer forinttal (!) tartozik. Meg kellene gyorsítani a hagyatéki tárgyalásokat, hogy hamarabb kiutalhassák a sokáig üresen álló bérlakásokat. Jordanics József elismeréssel szólt a bizottság tapasztalatairól, kiemelve, hogy az IKV szép épületeket ad át. Széki Tibor megköszönte a javaslatokat. Lajos Géza A Siotour konvertibilis valutabevétele 90 százalékos volt az előző évihez képest, ám a szolgáltatások eladásából származjó valuta 50 százalékkal nőtt. A szocialista valutabevétel 95 százalékos volt: jelentősen visszaesett, főként a csehszlovák forgalom csökkenése miatt. Ugyanakkor a bevásárlóturizmus növekedése okán agusztus 31-ig háromszor annyi valutát adtak el a hazaiak, mint a múlt évben összesen. (A tőkés valutabevételük kevesebb, mint amennyit eladtak.) Az idén nyáron gazdagították Szántódpuszta, valamint az üdülőhelyi klubok programját. Szántódon volt a „Balatoni ősá” című rendezvénysorozat megnyitója, s sikeres volt a siófoki ásványgyűjtő találkozó és kiállítás. Színvonalas útikalauzt adtak ki a pusztáról, valamint színes prospektust jelentettek meg Siófokról. Több új kiadványuk van még előkészületben. — Az év végére elkészül a lengyeltóti Kék-tó szálloda, mely száz vendég befogadására alkalmas — mondta dr. Fodor János. — Mellette hat bungalló is felépül. Elkezdjük az autós—3 kemping építését Zamárdiban, s ugyancsak itt, a Shell-kút és az Oázis Üaletház mellett új utazási irodát nyitunk. A kőröshegyi Széche- nyi-kastély helyreállításához is hozzálátunk. Az első „ütem” megvalósítása - 50 millió forintba kerül. A főépület rekonstrukciójával kezdődnek a munkálatok, itt néhány teremben Széchenyi Zsigmond emlékkiállítása kap majd helyet. Az ehhez szükséges tárgyak, dokumentumok gyűjtése folyamatban van. A többi között megvásároltuk a nagy ya- dász-író gipsz mellszobrát, és bronzba öntettünk. Most partnereket keresünk a második ütem megvalósításához/ és a szántódpusztai idegenforgalmi és kulturális központ továbbfejlesztéséhez. A Mahart Leányvállalattal közösen 120 vitorlás befoga- gadására alkalmas kikötőt létesítettek a bogiári hajóállomásnál 14 millió forint költséggel. Mivel a hazaiakon kívül külföldi vitorlázók érdeklődésére is számítanak, az új létesítményről egy színes idegen nyelvű prospektust jelentettek meg, amelyet a novemberi frankfurti kiállításon mutatnak be. Sz. A. KONGRESSZUS UTÁN AZ ELNÖKJELÖLTEK BEMUTATKOZTAK