Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-27 / 255. szám
1989. október 27., péntek Somogyi Néplap 3 A TISZTELT HÁZ DÖNTÖTT Elnöki Tanács helyett köztársasági elnök írta: Schmidt Péter egyetemi tanár Az Országgyűlés októberi ülésszakán új alkotmányos berendezkedést fogadott el. Magyarországot köztársasággá kiáltotta ki, és új intézményként létrehozta a köztársasági elnököt. Az államfő választása és hatásköre körüli viták ezzel aligha' zárultak le. A tisztánlátás érdekében ennek néhány alkotmányjogi vonatkozását kívánjuk most érinteni. Egyesek a 40 éve nem igazán szerencsés elnevezést vitatva, de a kollektív, több- személyes testület mellett érvelnek, mások a hagyományok alapján az egyszemélyes államfő, a köztársasági elnök mellett teszik le voksukat. Végül is kinek van igaza? Annak-e aki a testületiségben nagyobb demokráciát lát vagy annak, aki egyetlen nagy tekintélyű, közéleti súllyal rendelkező vagy egyenesen pártok fölött álló és a lakosság teljessége által választott személyben látja a .kibontakozás garanciáját? A kérdés ugyan ebben a formájában élesen van megfogalmazva, tudományos meggyőződésem szerint azonban mégis rosz- szul. Politikai spanyolfal Kezdjük talán az európai fejlődés elemzésével! Az abszolút királyi hatalommal szemben az európai polgári átalakulás a XVIII. században a hatalmi ágak megosztása alapján meghirdette a király hatalmának korlátozását. A királytól elvette vagy el kívánta venni a törvényalkotást és a képviseleti szervre bízta. De elvette az igazságszolgáltatást is, kimondva, hogy ezt az állami feladatot- a végrehajtó hatalomtól el kell választani és független, csak a törvénynek alárendelt bíróságokra kell bízni. Az államfő a végrehajtó hatalom letéteményeseként fogalmazódott meg. Egész más funkciót töltött be a Szovjetunió prezídiuma (elnöksége) mintájára létrehozott Elnöki Tanács. Ez elvileg az országgyűlés szű- kebb testületé volt (21 képviselőből állt), s fő funkcióját abban jelölték meg, hogy az országgyűlés együtt nem léte alatt néhány, az alkotA múlt héten front volt — mondta Tóth János főhadnagy, a kaposvári rendőrkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályának vezetője. — Sorozatban kellett olyan intézkedéseket tennünk, amelyeket minden rendőr szívesen elhagyna. Verekedés szórakozóhelyeken, indulatos családi perpatvarok, lövöldözéssel párosuló üldözés a lakótelepen ... Mintha kicsit elfelejtette volna az állampolgárok egy része, hogy hol a határa annak a bizonyos hámból való kirúgásnak. Miközben az okokon gondolkodtam, eszembe jutott kollégám parlamenti tudósítása, amelyből megtudtam, h'ogy Nyers Rezső, az MSZP elnöke úgy látja: „a magyar mentalitásban van valami a latinból és nincs semmi az oroszból!” Vagyis heves vérmérsékletűek vagyunk, és az „őrült spanyol” jelző kicsit ráillene a magyar temperamentumra is? Nem baj persze, ha van lendület, dinamizmus. Az ilyesmi kitűnően szolgálhatja a fejlődést, az ország sorsának jobbra fordulását. De mi tagadás, megvannak a veszémányban kizárt hatáskörtől eltekintve az országgyűlés kompetenciáját gyakorolja. Az országgyűlést viszont az 1949. évi alkotmány korlátlan hatáskörrel ruházta föl. Ez a korlátlan hatáskör, benne a kormány megválasztása és annak teljes, országgyűlés előtti felelőssége a hatalom egységének elvét reprezentálta, amely tagadta az előbb jelzett hatalom- megosztás koncepcióját. A valóságban persze az országgyűlés korlátlan hatáskörének elve politikai spanyolfal volt, hiszen az egy- pártrendszer, az egyetlen politikai centrum léte, a párt vezető szerepének értelmezése az országgyűlést is, de a kormányt és más állami szerveket is ennek a pártnak, gyakorlatilag ennek az apparátusának rendelte alá. Ilyen körülmények között az országgyűlést helyettesítő jogosítvánnyal ellátott Elnöki Tanács a kormány (gyakorlatilag a párt - központi szervei) kezében arra volt jó, hogy megkerülje az országgyűlés nagyon korlátozott, de az Elnöki Tanácshoz viszonyítottan mégis szélesebb nyilvánosságát. Az Elnöki Tanács megszüntetése tehát nem a testületi államfő felváltása egyszemélyes államfővel. Másról van szó; arról, hogy az állami berendezkedésnek más alapállása valósul meg. Az államfő itt nem az országgyűlés helyettese, hanem egy másik hatalmi ág, a végrehajtó hatalom létrehozását jelenti. Több párt, több politikai központ Miért van szükség ilyen szerkezeti váltásra? Leegyszerűsítve a választ: azért, mert megszűnik az égypárt- rendszerű politikai struktúra, mert több politikai centrum jön létre, mert az egy- pártrendszert többpártrendszer váltja fel. Anélkül, hogy most a párt- rendszerben bekövetkezett változás okait elemeznénk, csak a tényt szögezzük le. De ez o többpártrendszerű struktúra új helyzetbe hozÉSZNÉL LEGYÜNK lyei is — elsősorban akkor, ha hiányzik a fegyelem és az önkontroll. És sajnos, úgy fest, hogy mostanában sokaknál erről van szó. Elsősorban azok kerülnek szembe a társadalommal (a rendőrséggel), akik úgy gondolják, hogy a jogállamiság azt jelenti: önbíráskodhatnak, ököllel igazságot szolgáltathatnak, nyakra-főre megszeghetik a közlekedés, a közrend szabályait, s miközben törvényért kiáltanak, magukat törvényen kívül helyezhetik. Ebből szinte egyenesen következik a rendőrellenes- ség. Ez egyeseknél már olyan mértéket öltött, mintha nem is a bűnöző, a társadalmat veszélyeztető és megkárosító lenne az „első számú közellenség”, hanem a kötelességét teljesítő rendőr. Az említett fegyveres üldözéskor, amikoris rendőrök igyekeztek elkapni a minden, jel za a közhatalmat megvalósító államot. Eddig az egyetlen politikai párt az állam szinte minden szervét akaratának végrehajtójává tette, hiszen politikai akarat — legalábbis legálisan — csak egyetlen centrumban születhetett. Most több politikai párt, politikai központ szerveződik, s mindegyike társadalmi támogatottságának mértékében, vindikálja magának azt a jogot, hogy az egyetlen közhatalomra hatást gyakoroljon. Az állam politikailag sehol nem neutrális; a különbség nem ebben van, hanem abban, hogy a politikai pluralitás vagy az egypártrendszer alapján szerveződik a politizáló társadalom. Ez a váltás az állam, annak működése, politikai befolyásolása szempontjából új „játékszabályokat” feltételez. A „régi” játékszabály az egyetlen párt vezető szerepén nyugodott; az új olyan játékszabályokat követel, amely a politikai folyamatok többközpontúságán nyugszik. A hatalommegosztás jogi, szervezeti konstrukcióját nem azért kell megvalósítani, mert az demokratikusabb, mint a hatalom egysége, hanem azért, meri a politikai pluralizmus irányába változott a társadalom. Az új szabályoknak a középpontjában a hatalommegosztás szervezeti elve áll, amely a törvények végrehajtása alapján ad hatalmat az államfőnek és az államigazgatási szerveknek. Elnöki hatalom, elnöki függetlenség A parlament és-az államfő ebben a rendszerben egymás mellé és nem egymás fölé van rendelve. Az államfő csak a parlament által hozott törvényekkel kaphat hatalmat, viszont jogokat kap a politikai pártképviseleten nyugvó parlamenttel szemben. Ilyen jog, hogy az brszággyűlés által elfogadott törvényt újabb megfontolás érdekében vissza- küldheti a parlamentnek (vétójog), meghatározott feltételek mellett elnapolhatja szerint törvényszegőket, az egyik megkérdezett asz- szony — mint később bevallotta: szándékosan —félrevezette a rendőrt, lehetőséget biztosítva a bűnösnek arra, hogy elmeneküljön. Ugyanezt a bűnöst senki sem akadályozta meg a menekülésben azok közül, akik az autóbuszra vártak, noha a rendőr kérte ezt tőlük. Egy nagy nehezen megállásra kényszerített ittas gépjármű- vezető kiugrott a kocsiból, a szántóföldön át futva igyekezett elhagyni a helyszínt.. Amikor a rendőr utolérte, szembefordult vele és rátámadott. Többször hallottam keserűen kifakadni a rend őreit, hogy a legelemibb„ a legegyszerűbb intézkedések során sokan valamiféle rosszindulatot, sötét szándékot feltételezve tagadják meg a kérést, paprikázódnak fel, szórnak rájuk szitkokat. Valaki egyenesen politikai kérdést csinált abból, hogy a rendőr megkérte, az út szélére álljon kocsijával, míg és feloszlathatja az ország- gyűlést Napjaink vitatott kérdése, hogy a parlamenttől kapja-e az elnök a megbízást vagy az állampolgárok közvetlenül válasszák? Mindkét megoldás mellett lehet érveket és ellenérveket felhozni. A közvetlen választás kétségtelenül demokratikusabb, de az elnök túlzottan függetlenedhet a parlamenttől, hiszen ő egyedül ugyanúgy az állampolgárok szavazata alapján jut tisztségéhez, mint a parlament egésze. Történelmi tapasztalat, hogy az elnöki rendszer általában közvetlen választást alakít ki, míg a parlamentáris kormányzás esetén az elnök általában a képviseleti szervtől kapja megbízását. Ha nem így lenne, akkor a parlamentnek és nemcsak az elnöknek felelős kormány esetén feloldhatatlan ellentmondás keletkezhet a többpártrendszerű parlament és az egyetlen párt politikáját támogató elnök között. Az új alkotmányos berendezkedés ezért egyértelművé teszi, hogy a parlamentáris rendszernek megfelelően az elnököt áz ország- gyűlés választja. A politikai egyeztető tárgyalásokon megegyezés született, hogy a köztársasági elnöki intézményt azonnal be kell vezetni. Politikailag viszont a mai országgyűlés társadalmi elismertségének alacsony foka miatt nem lenne helyes, ha a mostani országgyűlés elnököt választana. így született a kompromisszum, e szerint egy alkalommal az állampolgárok útján közvetlenül kapja az elnök megbízatását. Ezt a megoldást politikailag csak a Szabad Demokraták Szövetsége vétózta meg azzal, hogy a közvetlen választás felett népszavazást kezdeményezett. A megoldás még várat magára, de valószínűnek lát“ szik, hogy vagy a hitelesített aláírások alapján el kell rendelni a népszavazást, vagy az országgyűlést fel kell oszlatni is ki kell írni az általános választásokat. Az utóbbi esetben természé- tesen nincs szükség közvetlen választásra sem. bevásárol, mert több tucat autót kárhoztat veszteglésre. Bizonyára közrejátszik ebben időnként az intézkedés kulturálatlansága, a konfliktuskezelési érzék hiánya (nem hiába akarja ennek tudományát ' nyugati rendőrségektől átvenni a magyar rendőrség!), továbbá annak a néhány magáról megfeledkezett rendőrnek az esete is, aki visszaélt hivatásával. Csakhogy ez nem határozhatja meg egy, a társadalom normális működési feltételeit nagymértékben biztosító, a személyi és anyagi biztonság fölött őrködő testülethez fűződő viszonyt! Joggal tart igazságtalannak mindenféle általánosítást az a kötelességét teljesítő rendőr is, aki arra tette föl életét, hogy a közrendet szolgálja — függetlenül attól, milyen pártnak a tagja ő maga vagy az, akit éppen meg kell védenie. Ugyanakkor egyre többen kiáltanak rendőrért; néha Nem kell a ruha — »legények vagyunk Á gyártók is érzik a változást — Jó lenne, ha a ruhaiparban is dolgozna egy szociológus! — hallottam a minap Fekete Jánostól, a Napsugár Ruházati Szövetkezet elnökétől. Mindjárt érvekkel is szolgált: egyre kevesebbet költünk ruházatra, mert elszegényedtünk. Pontosabban: kétféle réteg alakult ki. Az egyik autóra gyűjt, s ezért nem öltözködik, a másiknak pedig any- nyi jövedelme sincs, hogy öltözködjön. Divatba jöttek a „turkálók”, ahol „fillérekért” — olcsón — meg lehet venni azt, ami az üzletben‘ezrekbe kerül. Fekete János számokat idéz: a vevőik, a nagykereskedelmi vállalatok nyolcvankilencmillió forinttal tartoznak nekik, mert nem tudják eladni portékáikat. Szakáig Béla, a csurgói Faktor igazgatója negyvenmillió forintos követelésüket említi. Szerintük a textilipar vegetál. A két nagy lyrű vállalkozás vezetőjének hinni kell. Régi szakemberek. Hogy hármasban ültünk le beszélgetni, az sem véletlen. A csurgói Napsugár Ruházati Szövetkezetnek régi kapcsolatai vannak külföldön. Ha éppen azok a leghangosabbak, akik becsmérlik a rendőrséget és árgus szemekkel figyelik, hogy mit vét a „yard”. A napokban magam is tapasztaltam ezt egy esemény kapcsán, amelyről tudósítottam. Egyik ismerősöm nagy hangon ócsárolta a rendőrséget, kétségbe vonva mindent, amit az az ügyben tett vagy állított, ám a következő percekben azért fortyogott, mert a rendőrség — úgymond — nem folyamodott tettleges- séghez, csak „nézője volt az eseményeknek”. Vajon miért e kettősség? Talán mert-még mindig ott tartunk, hogy a rend őre csak akkor kedves számunkra, ha nekünk tetsző intézkedést tesz, s nyomban ellenséggé válik, ha elmarasztal bennünket? Ez utóbbi, kétségkívül, senkinek sem kellemes. Ám a gondolkodó emberre éppen az a jellemző, hogy a tényekre és nem érzelmeire, indulataira hagyatkozva ítél; a jó magyar szólás szerint „észnél van”, jogait természetesen fenntartva és érvényesítve európai ember módjára viselkedik. Szegedi Nándor itthon nem kell a ruha, akkor külföldön kell eladni. Vevő lesz rá, mert olcsók vagyunk. A Napsugárhoz ezért is érkeznek a megrendelések. No, de a nyugati vevőnek kikötései vannak. Ezért is kooperált a két cég. A Faktor bérmunkában dolgozik a Napsugárnak, mert a szövetkezet még túlórákkal sem győzi a megrendelések teljesítését. A családtagokkal kellett győzködniük — például Berzen- cén —, hogy tízórás műszakok, hét végi munkák is kellenek ahhoz, hogy bért tudjanak fejleszteni. S még valami: ha az idén határidőre szállítanak és jó minőségű terméket tudnak előállítani, akkor jövőre betörhetnek az amerikai piacra. Méghozzá jelentős menynyi séggel. A két gazdasági vezetőtől hallottuk, hogy nem kelendő már a gyermekruházat sem. A kinőtt ruhákat inkább egymásnak ajándékozzák a szülők, ezzel is megtakarítva valamit a konyhapénzből. Sem ők, sem a gyártók nem tehetnek arról, hogy egyre inkább csillagászati árak alakulnak ki. Hibás a kereskedelem is. Amíg Csurgón a szövetkezet saját üzletében egy divatos anyagból készült ruhát 1800 forintért lehet megvenni, addig ugyanaz Budapesten — ki tudja, hogy hány közvetítő révén — már 3800-ért kapható. Amikor ezt látja a varrónő, ideges lesz. Neki ugyanis nincs annyi pénze, hogy ilyen áron vásároljon. Még akkor sem, ha beáll túlórázni. Mesélik, hogy az egyik csurgói varrónő tizenhatezer forintot kapott a plusz munkájával együtt, de csak annyit tudott hazavinni, mintha két hétig dolgozott volna. A túlóráknak pedig a család látja kárát... Szakály Béla is azt mondja: ilyen körülmények között egyre nehezebb szakembert szerezni. Náluk még az is visszatartó tényező, hogy a Faktor neve mögött ott van az, hogy szociális foglalkoztató. S említette egy új vállalkozás nevét, ahol lényegesen magasabbak a keresetek, mert mások a szabályozási-adózási feltételek. Ha magasabb végzettségű szakembert akarnak fogadni, ahhoz lakást is illik ajánlani. Ez megint milliókba kerül. Egyszóval a ruhaiparban a gomb már megvan, csak a kabátot kellene valakinek kiszabnia — majd megvennie. (Nagy) Kettős mérce
