Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-26 / 254. szám

2 Somogyi Néplap 1989. október 26., csütörtök GORBACSOV HELSINKIBEN „Isten hozott, Misa" ÚJ VITATÉMA: A „MINIMÁLIS ELRETTENTÉS“ Pénteken hitelesítik az aláírásokat Az eddigiek szerint min­den bizonnyal meglesz az a 100 ezer, népszavazást kez­deményező érvényes aláírás, amelyet a Szabad Demokra­ták Szövetsége gyűjtött ösz- sze. Ezt Kéry András, az Állami Népességnyilvántartó Hivatal vezetője közölte az MTI munkatársának kérdé­sére. Hozzátette: a múlt hét közepén átvett 137 ezer alá­írás ellenőrzését már lénye­gében befejezték. Ezt a mű­veletet a személyi számok alapján számítógépes mód­szerrel végezték; ellenőriz­ték az aláíró személy vá­lasztójogosultságát, illetve lakhelyének hitelességét. Azt is közölte, hogy az Országgyűlés illetékesei — noha erre nyolc nap állt rendelkezésükre — egy órán belül továbbították az el­lenőrzést végző hivatalnak az SZDSZ képviselőitől ked­den átvett újabb 66 ezer aláírást. Kéry András el­mondta, hogy csütörtök éj­jelig befejezik munkájukat. A kelet-európai változá­sok rendekívüliek, jelen­tette ki George Bush ameri­kai elnök, de hozzátette, nem hagyja magát arra szoríta­ni, hogy eltúlzottan reagál­jon. Az amerikai elnök cél­zása azokra a demokrata törvényhozókra vonatko­zott, a'kiik lagymatagsággal vádolják a kérdésben és na­gyobb, bőkezűbb támogatást sürgetnek. Magatartását óvatosság, diplomácia, meg­fontoltság jellemzi, mondta bírálóinak Bush. A The New York Times szerdán rövid beszélgetést közölt az elnökkel, amely­ben az egyebek mellett kül­politikai kérdésekre is vá­laszolt. Lát lehetőséget arra, hogy — várhatóan összesen nyolcéves — hivatali ideje alatt megkezdődjék az ame­rikai csapatok kivonása Európából, mondotta. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek lát-e ebben az időszakban változást Németország stá­tusában, Bush így válaszolt: „Nem osztom egyes európai országok aggodalmát az egyesített Németország mi­att, mert úgy hiszem (az NSZK) elkötelezetsége a Koholt vádak és koncep­ciós per. így összegzi a nem­zetközi sajtó a híres-hírhedt Ochoa-pert. Egyöntetű a vé­lemény, hogy a kubai tábor­nokot és társait koholt vá­dak alapján ítélték el és vé­gezték ki, s valójában kiter­velt politikai perről volt szó. Azi újságírók után egy igazi bennfentes, Fidel Castro életrajzírója-is megszólalt, s felettébb érdekes részletek­kel szolgált. Carlos Franqui, a kubai pártvezető egykori harcos­társa, a Buenos Airese-i Pa­gina 12 című lapnak adott interjút. Ebben nem keve­sebbet állít, minthogy Fidel és Raul Castro kisajátította magának a hatalmat Kubá­ban, Ochoában pedig ve­szélyt láttak saját hatalmuk­ra nézve, hiszen Ochoa nyi­tott szellemisége és angolai, nicaraguad katonai sikerei miatt nagy népszerűségnek örvendett baj társai körében. Ochoa mindig elfogadta a kritikát, ám sem Fidel, sem Raúl nem képes elviselni a Szerdán délelőtt Helsinki­be érkezett Mihail Gorba­csov szovjet államfő. A ven­déget a finn főváros repü­lőterén — szakítva a proto­kollal — Mauno Koivisto finn elnök üdvözölte. Bár a két ország közti magas szintű érintkezés az utóbbi évtizedekben folya­matos volt, Gorbacsov sze­mélyében a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének elnöke 15, az SZKP KB főtitkára pedig 14 év után látogatott el Hel­sinkibe. Egyúttal ő az első szovjet vezető, aki e két funkcióit egyidejűleg betölt­ve tárgyal a finn vezetők­kel. (Legutóbb 1974-ben Nyikolaj Podgornij, a Leg­felsőbb Tanács Elnöksége elnöke, 1975-ben pedig Leo- nyid Brezisnyev, mint az SZKP KB főtitkára járt Helsinkiben.) A főtitkár-államfő kísé­retében Helsinkibe érkezett NATO iránt megingathatat­lan. Nem tudom elképzelni, hogy — amitől egyesek fél­nek — Németország az új­raegyesülés érdekében a semlegesség útjára lépne, s ezzel potenciálisan szembe­kerülne NATO-partnerei- vel. Mégis úgy vélem, nem kell sürgetnünk az újra­egyesítés koncepcióját, vagy határidőket szabnunk, nem kell az óceán túloldaláról új kinyilatkoztatásokat tenni a kérdésben. Időre, nyugodt fejlődésre van szükség. A kérdés munkát igényel a németek között, megértést a franciák, a britek és a né­metek között. Az ügy a gyors kelet-európai változások miatt került most sokkal in­kább az érdeklődés közép­pontjába. Arra a kérdésre, hogyan látja az eddigi fejleménye­ket az NDK-ban, az elnök azzal válaszolt, hogy az ér­tékelés még korai lenne, de úgy véli, valamelyest alkal­mazkodni fognak a változá­sokhoz. (Krenz) „nem állít­hatja vissza az órát — a vál­tozás feltartóztathatatlan” — hangoztatta George Bush. bírálatot — vélekedett Fran­qui. Az életrajzíró — márcsak „munkája” révén is — jó ideje közelebbről ismeri Fi­del lelkiállapotát. Olyan em­bernek tartja, akinek volta­képpen nincs magánélete, amióta meghalt élettársa, Cecília. Teljesen eljegyezte magát a forradalommal, minden idegszálával „az ügyet” szolgálja. Azt tesz, amit akar, hiszen senki sem gyakorol ellenőrzést felette — mondta. Es most nézzük a részlete­ket. A pert megelőző hóna­pokban olyan híreket kap­tak, hogy az Egyesült Álla­mok konkrét tényeket sora­koztatott föl Kubának a nemzetközi kábítószer-ke­reskedelemben játszott sze­repéről. Ochoa éppen azok­ban a hetekben tért vissza csapataival Angolából. Ka­póra jött hát a tábornok, akit nyomban fel lehetett áldozni, „bebizonyítván”, hogy piszkos eszközökkel, vagyis a narkóbizniszből Alekszandr Jakovlev pb-tag, kb-titkár, Konsztantyin Ka­tusén külgazdasági minisz­ter, Anatolij Kovaljov kül­ügyminiszter-helyettes, Vaino Väljas, az Észt KP KB első titkára, és Borisz Gidaszpov leningrádi párttitkár. A helsinki elnöki palota előtt mintegy két és félezer ember gyűlt össze Mihail Gorbacsov hivatalos fogad­tatására. A többségében fia­talokból álló tömeg szovjet és finn szászlókkal „Isten hozott, Misa” és „Éljen a peresztrojka” feliratokkal várták a szovjet vezetőt. A fogadásra megjelent tömeg­ben itt-ott előfordultak Ka- rélia? feliratú transzparen­sek is. A megeredő esőben tar­tott fogadási ceremónia után Gorbacsov és Koivisto fele­ségeik társaságában az er­kélyről üdvözölték az egybe­gyűlteket, majd a finn ál­A lengyel kormány meg­hívására kedd óta hivatalos munkalátogatáson Varsóban tartózkodó szovjet külügy­miniszter Eduard Sevard- nadze szerdán délelőtt Var­sóban a LEMP KB székhá­zában találkozott Mieczyslaw Rakowskival, a LEMP KB első titkárával. származó jövedelem segít­ségével „importálta” a Ku­bának szükséges technoló­giákat. Arról, persze, senki sem beszélt, hogy maga Fidel bízta meg Ochoát, de nem mondta meg, hogy miből és hogyan oldja meg feladatát. Ochoa azonban értett a szó­ból, s úgy gondolhatta: a cél szentesíti az eszközt. Eszébe sem jutott, hogy ké­telkedjék Fidel szavaiban, még kevésbé, hogy később kijátszhatják. Tévedésére csak perbe fogása után döb­bent rá, de akkor már késő volt. Az életrajzíró összefüg­gésbe hozta a kubai narkó- ügyet a szigetországban el­uralkodott korrupcióval is. Nem tartja valószínűnek, hogy a kivégzettek korrup- tabbak lettek volna, mint azok, akiket nem fogtak per­be. Bizonyára sok érdekes dologra derülne fény, ha Fi­del bíróság elé állítaná a kb és az államtanács né­hány illusztris tagját. A probléma lényege ugyanis lamfő rezidenciáján magán­jellegű ebéden látta vendé­gül a Gorbacsov házaspárt és a szovjet államfő szű- kebb kíséretét. Az ebédet követően ugyancsak az el­nöki palotában Koivisto és Gorbacsov négyszemközti eszmecseréjével megkezdőd­tek a hivatalos finn—szov­jet tárgyalások. Délután a szovjet küldött­ség tagjai finn partnereik­kel találkoztak. Alekszandr Jakovlev a finn politikai pártok vezetőivel, köztük a Finn KP újonnan megvá­lasztott főtitkárával folyta­tott megbeszéléseket. Gorbacsov Koivistóval folytatott megbeszélése után megkoszorúzta Juho Kusti Paasikivi és Urho Kaleva Kekkonen sírját, majd este az elnöki palotában a finn államfő díszvacsorán látja vendégül a szovjet küldött­séget. Sevardnadze még ma lá­togatást tesz Wojciech Jaru­zelski köztársasági elnöknél is és ezzel véget ér hivata­los programja, de Varsóban marad, hogy csütörtökön és pénteken részt vegyen a Varsói Szerződés külügy­minisztereinek találkozóján. Castro és hatalma — állí­totta. Franqui végül a peresz­trojka és a kubai militáns vonal közti ellentmondást feszegette. Arra a következ­tetésre jutott, hogy Castro — a gorbacsovi politika ki­bontakozása óta — magát tekinti a szocializmus letéte­ményesének, s úgy véli: Ku­bának kell magasra emelnie a forradalom zászlaját, mert a Szovjetunió többé már nem képes rá. Fidel nem nagy ideológus. A forradal­mat, a kommunizmust, a hatalmat saját szemszögéből kezeli. Gondjai inkább sze­mélyes jellegűek, mintsem ideológiai természetűek. Gorbacsovot sem ideológiai­lag ítéli meg, egyszerűen olyan vezetőnek tartja, aki lebontja a kommunista ha­talmi rendszert. Fidel most abban reménykedik, hogy Gorbacsov belebukik abba, amit csinál — mondta Car­los Franqui a Pagina 12-nek adott interjújában. Simó Endre Manapság, amikor világ­szerte egyre több szó esik a leszerelés nehézségeiről, költséges, olykor környezet­romboló voltáról, azért a „biztonsági kockázat” sem szorul háttérbe. Amerika régóta hirdeti: az atomhá­ború rossz, az atomfegyver jó. Az atomelrettentés békét biztosított az emberiségnek, az atomfegyver kizárttá tet­te saját alkalmazását. Moszkva annak a kam­pánynak a keretében, amely az ésszerűen elégséges kato­nai erő tételét szeretné el­fogadtatni legalább az atom- hatalmakkal, javasolta az ENSZ-ben: induljon eszme­csere a „minimális elretten­tésről”. Tárgyalják meg te­hát, hogy ha a NATO véle­ménye szerint szükség van a nukleáris fegyverekre, mi az a legkisebb mennyiség, amelyet nélkülözhetetlennek tart az elrettentéshez, de amely közbülső állomást je­lenthet a világ atomfegyver­mentesítéséhez. Egy-két éve a Szovjet­unióban is elismerik, hogy az amerikai „elrettentés” és a szovjet „fékentartás” stra­tégiája és eszköztára között kisebb a különbség, mint korábban hangoztatták. Ugyanakkor hozzáteszik: ha a szovjet—amerikai viszony­ban a NATO és a Var­sói Szerződés viszonyában valamit az abszolút bizal­matlanság és a kölcsönös megsemmisítési eltökéltség példájának lehet tekinteni, ez éppen a nukleáris elret­tentés. Komoly és komolytalan, ambiciózus és kicsinyes, de jobbára „spórolós” szövetsé­gesektől körülvéve, Washing­ton és Moszkva régóta töp­reng azon, hogy mi a vi­szony a másik lehetőségei és szándékai között. Vajon, ha a másiknak megvannak a katonai lehetőségei, párosul­nak-e ehhez ténylegesen ka­tonai szándékok, vagyis nem olyasmitől „rettentik el” a másik felet, ami annak esze ágában sincs. Merészebb emlékezők a szovjet fővárosban azt állít­ják, hogy Hruscsov egyér­telműen hadászati fölényre törekedett az Egyesült Álla­mokkal szemben, és Brezs- nyev paritás-felfogása ke­véssé tért el ettől. A „minél több, annál jobb tétel majd három évtizeden keresztül érvényesült a szovjet inter­kontinentális és tengeralatt­járó-fedélzeti ballisztikus rakéták vonatkozásában. Mintegy kétezer szovjet ra­kéta, nagyjából tízezer nuk­leáris robanótöltettel nézett szembe valamivel kevesebb amerikai rakétával, ame­lyekhez azonban több rob­banótöltetet rendeltek. Gorbacsov tanácsadói ki­mondták: annyi atomrobba­nótöltet kell, hogy azt a po­tenciális ellenfél ne tudja első atomcsapással megsem­misíteni, s ami megmarad, az a megtorló válaszcsapás keretében „elfogadhatatlan kárt okozhasson a támadó­nak. Napvilágot láttak olyan számítások, hogy elég tehát 500 robanótöltet, ha azokat például a helyváltoztató in­dítóállású szárazföldi SS— 25-ösökre szerelik, 'illetve a Delta—4-es atomhajtóműves tengeralattjárókon rendsze­resítik. Ez a jelenlegi szov­jet hadászati atompotenciál egy huszada, a többire nincs szükség. A moszkvai Ameriika-ku- tató Intézet tudósai latol­gatták azt a kérdést, hogy egy ilyen egyoldalú leszere­lés nem vezet-e a háborús veszély növekedéséhez, az amerikai politikai nyomás fokozódásához, zsaroláshoz. A Bogdanov—Kortunov kutatókettős abból a feltéte­lezésből indult ki, hogy egy súlyos válság kapcsán az Egyesült Államok „gyenge szelektív atomcsapást” mér a Szovjetunió és szövetsége­sei területére, amire lehet reagálni teljes tétlenséggel, vagy Washington, New York és Los Angeles elsöprésével, aminek totális atomháború lenne a következménye, öt­száz robbanótöltet mind a célokat, mind a pusztítóerőt illetően kellő választási le­hetőséget biztosít. Ha a „minimális elretten­tés” szovjet eszköztárának kilenc tizedét kiiktatja az első amerikai csapás, és az ötven megtorló robbanótöl­tet kilenc tizedét semlegesí­ti az amerikai rakátaelhárí- tás, öt robbanótöltet több mint elégséges a „Boston— Washington” és a „San Die­go—San Francisco” városi agglomerációk kritikus ve­szélyeztetéséhez. Az első csa­páson meditálók elgondol­kozhatnak a több tízmilliós emberveszteség, a politikai rendszer felbomlása, a hely­rehozhatatlan ökológiai kö­vetkezmények kockázatán, ami a visszavágás első órái­ban realizálódnék. Akik a szovjet vezetés ré­széről nem bíznak Washing­ton feltétlen észszerűségé­ben, azokat is meggyőzni látszik, hogy a Reagan-kor- mányzat első éveiben renge­teget beszéltek az atomhá­ború és az abban kivívható amerikai győzelem lehetősé­géről, de az elnök igen tar­tózkodó és óvatos volt a nagyhatalmi szintű gyakor­lati katonapolitikában. Más­részt, az ideológiai megszál­lottakkal szemben a „maxi­mális elrettentés” is hatás­talan. Egyoldalú szovjet áttérés a „minimális elrettentésre” — vélik moszkvai elemzők — nem maradna hatástalan az amerikai kongresszusra, de a brit vagy a francia parla­mentre sem. Az Egyesült Ál­lamokkal szemben ésszerű­en elégséges szovjet elret­tentő, ha tetszik fékentartó erő — elégséges lenne akár a brit, akár a francia, akár a kínai atompotenciállal szemben. A „minimális elrettentés” hívei persze joggal tartanak attól, hogy a hadászati tá­madó eszközök lényeges csökkentése növelné a nehe­zen kezelhető aszimmetriá­kat, sebezhetőbbé tenné a fennmaradó hadászati fegy­verzetet a nagy találati pon­tosságú hagyományos fegy­verekkel szemben. Mások amiatt aggódnak, hogy a nagyarányú egyoldalú szov­jet csökkentést egyesek a gyengeség jeleként fognák fel, annak bizonyítékaként, hogy Moszkva hadászati vo­nalon képtelen versenyben maradni Washingtonnal. Tárgyalásokon mindez el­rendezhető, és a hadászati támadó fegyverrendszerek 50 százalékos kölcsönös csök­kentése nemcsak reális, ha­nem meghaladható is. A ha- dászáti „létminimum” akár egyoldalú megvalósítása mel­lett sürgető érvek szólnak. „Csak dolgozzák ki Scow- croft, Cheney, Kissinger, Nunn urak a hadászati sta­bilitás koncepcióit, csak modellezzék a lehetséges forgatókönyveket, számol­gassák a robbanótölteteket és a hasznos terhelést. A Szovjetuniónak nem csekély számban vannak fontosabb gondjai” — jelezte egy moszkvai lap a valószínűleg nyomós hátteret. Pirityi Sándor GEORGE BUSH KELET-EURÓPÁRÓL Rendkívüliek a változások Sevardnadze lengyel vezetőkkel találkozott Fidel Castro és az Ocfioa-per

Next

/
Oldalképek
Tartalom