Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-24 / 252. szám
1989. október 24., kedd Somogyi Néplap 7 SPORT H Tornász-vb magyar szemmel Stuttgartban a résztvevő 48 nemzet egyhatodának jutott a dobogós helyekből, a 43 éremből 33 Európában maradt. Elmaradt a Szöul uitán megjósolt japán áttörés, hiszen az egykori világelső férfiosapat becsületét egy szem bornzzal csak Ju- kiio Iketani mentette meg. Az 1983-ban budapesti vb-n győztes kínai férfiválogatottnak ezúttal sem volt esélye a hat évvel ezelőtti bravúr megismétlésére, de hlaitosfogatából Li Csinggel és Li Csun-janggal a jövőben mindenképpen számolni kell, ahogy aprócska női kollégájukkal, Fan Tivel is. Utóbbi a felemáskorláton aranyérmet nyert, épp úgy, mint tíz évvel ezelőtt Fort Worth-ban Ma Jen-hung. A „legfurcsább” aranyat ugyanakkor minden kétséget kizáróan a nyugatnémet Andreas Aguilar nyerte a gyűrű bajnokaként, akinek mindent „mintaszerűen” előkészítettek, csak éppen nem volt szabad rontania. Ezzel a feladattal pedig a hazai favorit — úgy ahogy — meg is birkózott, ám a szabálykönyvben foglaltak szerint így is legfeljebb bronz járt volna neki. Semleges pályán, azaz az NSZK-n kívül pedig a 4. vagy az 5. hely. Hiába, a hazai pálya előnyei a tornában sem mellőzhetők. A banketten talán jóllaktak, de a vb-n éhesek maradtak a magyar tornászok, hiszen nem sikerült a halkan emlegetett, titkon remélt éremszerzés. Erre a bravúrra pedig legalább hárman számíthattak, ónó- ~di Henrietta, aki májusban Boginszkaját és Silivast is megelőzve nyert EB-t a ■brüsszeli felemáskorlát döntőben, most a legjobb nyolc közé sem került be, mert az előírtjával kisebb gondjai támadtak. (Vigasztalódott viszont a gerendán kivívott 5. helyével...) Másodikként a 19 éves Takács Gyuláról kell szólni, aki a férfiak stockholmi kontinensversenyén újoncként is a dobogó második fokáig vitte, s most Stuttgartban is kísérletet tehetett a világ legjobb nyolc ugróspecialistája között. Nem Csányi Raymond tanítványán múlt, hogy ezúttal üres kézzel kellett távoznia. Amit a magyar edzők oly gyakran, illetve túlságosan is gyakran, tehát alaptalanul emlegetnek, vele tényleg megtörtént: csúnyán lepontozták," pedig annyit ő is tudott, ameny- nyit az ezüst- vagy bronzérmes mutatott. Esélyes volt, méghozzá a lölengésben és a nyújtón is Fajkusz Csaba, Sági László versenyzője, de a Borkaihoz hasonlóan Győrben nevelkedett, s onnan az O. Dózsába került tornász idegei szombaton és vasárnap is felmondták a szolgálatot. A kápás lovon egy nehéz mozdulat közben, a nyújtón viszont úgy, hogy egy egyszerű fogásváltásnál nyúlt mellé ... A kimaradt lehetőségek után a Stuttgartban járt magyar küldöttség legnagyobb sikerének a férfi válogatott 5. helye számít, amiért megint csak elsősorban Bordón Dezső szövetségi kapitányt Illeti elismerés, aki Borkal Zsolt nélkül is nagyszerű csapatot kovácsolt. A szakvezető Borkaitól most csak azt várhatta, hogy jókat mond, és szépeket ír a magyar tornászokról, hiszen a májusban megsérült olimpiai bajnok ezúttal alkalmi tévékommentátorként és több hazai sajtó- orgánum felkért tudósítójaként vett részt a vb-n. Azt bizonyára ő is gyakran emlegette, hogy volt harcostársai : Takács, Fajkusz és Tóth öt döntős helyet is kivívtak, ami nem csekélység, amint az sem, hogy Takács Gyula az egyéni összetettben a nagyon előkelő 8. helyig jutott. Kevesebb jót lehet elmondani a női válogatottról, amely az első hat közé jutást 'tervezte. Egyesek az erőviszonyok hibás felmérése után sajnos még azt sem tartották kizártnak, hogy megismétlődik 1974, a várnai világbajnokság, ahol a befolyásos Nagy Jenőné erélyes közreműködésével — csodák csodája — a dobogó harmadik fokára került a magyár hatos. Az álom viszont már az előírtak napjaiban szertefoszlott, s ezek után annak is örülni kellett. hogy a 12. helyről a 9.-re sikerült előrelépni. Ráadásul öt tornásszal, a sérülés miatt kivált, s aztán megfutamodással vádolt Storczer Beáta nélkül. Feltehetően a csapat három, úgymond legeredményesebb versenyzője sem volt igazán boldog az egyéni összetettben kivívott helyekkel, hiszen Ónodi 20., Óváry 26., Kovács pedig 30. lett. Mindebből a gyorsértékelés végén csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a magyar torna „hangadója” továbbra is a férfi válogatott, ahogy mór 1973, Magyar Zoltán első lovasbravúrja óta mindig. Hétfőn elbúcsúzott a tornászvilág Stuttgarttól, ahova jónéhányan már december első napjaiban visszatérnek: a DTB kupára, amely az 1990-es brüsszeli világkupa döntő első selejtező versenye. A követke- vő vb-ig pedig két évet kell várni, 1991iben az Egyesült Államok a házigazda. Pontosabban Indianapolis, abban a sportcsarnokban, a futballpályányi küzdőterű Hoosier Dome-ban, ahol 1987-ben az I. fedettpályás a/tléti'kai vb-t rendezték. Tabellák Kosárlabda NBI B-csoport: 1. Szeged 2. AB Építők 3. Bázis KKK 4. HSVSE 5. Pécs fi. Kecskemét 7. Nagykőrös 8. Dombóvár 9. Deko SE 10. Dunai Kőolaj 4 1 4(0-411 9 4 1 424-415 9 3 2 458-429 8 3 1 357-339 7 3 1 357-354 7 2 3 417-427 7 2 3 447-460 7 2 3 480-495 7 1 4 417-452 6 — 5 434-469 5 Jegyzet: a félbeszakadt HSVSE —PVSK mérkőzés eredményét nem vettük figyelembe. Röplabda NBI A-csoport: 1. Ú. Dózsa 8 8 — 24! 4 18 2. NYVSSC 8 6 2 20: 8 14 3. Malév 8 5 3 16:15 13 4. Szeged 8 4 414:15 12 5. Csepel 7 4 3 14:1311 6. Tungsram 8 3 515:17 11 7. Kapos Volin 5 4 113: 6 9 8. Fab. Vasas 7 2 5 1:15 9 ». KSC 7 1 6 7:18 8 10. Dunaújváros 8- 8 4:24 8 Labdarúgó NB III: Dráva-osoport: 1. Atome. 10 8 1 1 27- 3 23 2. Rákóczi FC 10 6 1 3 14-10 19 3. Somberek 10 5 3 2 14- 7 10 4. Dombóvár 10 8 3 2 13-10 18 5. K. Honvéd 10 3 7-10- 5 16 8. K. Építők 10 4 3 3 10-1115 7. Boly 10 4 2 4 17-18 14 8. Boglárlelle 10 4 2 4 12-15 14 ». Csurgó 10 3 3 413-12 12 10. Nagymányok 10 3 3 4 12-15 1? 11. Mázasz. 10 3 3 4 7-14 12 12. Szigetvár 10 2 4 4 12-12 10 13. Nagykanizsa 10 2 3 5 12-17 8 14. Marcali 10 2 3 5 7-15 8 15. Siklós 10 2 2 6 14-20 8 16. Bonyhád 10 1 3 6 11-21 6 Vereséghez vezefett a Közút Ttkm NB II K. Közút— Kaposmérői Spartacus 5:3 (2540:2512) Folytatódott a hagyomány a teke NB II somogyi ösz- szecsapásán. A múltra is jellemző volt, hogy nemigen érvényesült a papírforma. Ezúttal sem. Az esélytelenség nyugalmával felsorakozó közutasok ezúttal nem Fortuna kegye által győzték le riválisukat. Magas színvonalú találkozón — amit a 2500 fa fölötti átlag is igazol — született meg a győzelem. Eredmények: K. Közút: Lőczi 462, Varga 434, Illyés 429, Schleining 418, Pintér 411, Ládo- nyi 380. Kaposmérő: Hász 452, Horváth 428, Péter 425, Szé- kelyi 424, Mucsi 423, ifj. Horváth 360. Lőczi a volt mezőny legjobbja MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag 5 és 7: JÖ REGGELT, VIETNAM! (rab, am, 16). Szabad Ifjúság 4: A SÁRGA FOLYÖ HARCOSA (hong), 6: A CÁPA BOSSZÚJA (mb, am),' 8: MAMBA (mb, am). Mozimúzeum f6: COCTA- IL (mb, am), f 8: HALÁLOS MÁNIA (mb, am, 18). Bares 7: HUHOGOK I—II. (mb, fr). Marcali 6: AKI LEGYŐZTE AL CAPONÉT (mb, am, 16), 8: MURPHY TÖRVÉNYE (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.10: Az illatok szigete. 9.50: Panoráma. 10.35: Delta. 16.58: Műsorismertetés. 17.05: Pánimon krónika. 17.15: Nachrichten. 17.20: Nas ekran. 17.50: Szám-adás. 18.10: Nők a pult mögött. XII'8. 19.10: Esti mese. 13.30: Híradó. 20.05: A korona ékköve. XIV/9. 21.00: Stúdió ’89. 21.45: Menekülés az életbe. V'5 . 22.25: Híradó 3. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.15: Teledoktor. 18.00: Telesport. 13.25: Gyerekeknek. 19.00: Kezedben a kuücs. 21.00: Híradó 2. 21.30: Folyton-folyvást folytassa! 22.45: Szimultán. 23.30: Tv2. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca, a rabszQlgatairtó lánya. 9.30: Angol nyelvtanfolyam kezdőknek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A niagy riport. 12.25: Hétfői sport. 13.30: Mi. 14.00: Trükkös doboz. 14.20: A császárnő futárja. 14.45: Földre szállt angyal. 15.35: Alice csodaországban. 16.00: An-tan- térausz. 16.20: Allatsarok. 16.30: A tévézés örömei. 16.55: Mini- tv-híradó. 17.05: Figyelj jól! 17.10: Astrid Lindgren a gyermekeikért. 17.35: Minitalálkozó. 17.55: Philipp, az egér. 18.00: Állampolgárai szolgálat. 18.30: A volán mögött. 19.30: Tv-híradó. 20.15: A hegyek országa. 21.07: Dallas. 22.00: Éljen a vasárnap! 23.45: Santa Fétől nyugatra. O.M: Hírek. Osztrák Tv 2 16.55: Akkoriban. 17.00: Isko- iatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Sinha Moca, a rabszolgartartó iánya. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradió. 22.25: Klub 2, majd hírek. Jugoszláv Tv 1 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Tv-naptár. 8.30: Dokumentumműsor gyermekeknek. 9.00: Iskolatelevízió. 10.35: Iskoíateieví- zió. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 15.15: Éjszakai műsor. 16.30: Magyar híradó. 17.15: Tv- napló I. 17.35: Dokumentum- műsor gyerekeknek. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Tudományos program. 19.13: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Játékfilm. 21.40: Tv-napló III. 22.00: Témák és dilemmák. 23.35: Műsorismertetés. Jugoszláv Tv 2 16.55: Műsorismertetés. 17.05: Tv-naptár. 17.15: Iskolatelevízió. 18.15: Zágrábi panoráma. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komolyzenei műsor. 20.55: Második világháború. 21.40: Szórakoztató kedd. 23.10: Műsorismertetés. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.20: Tudomány és gyakorlat. 9.00: Napközben. 11.05: Postabontás. 11.36: Szép remények. 12.00: DéU krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsesszmelódiák. 16.00: Ezredforduló. 15.38: Népdalkóru- soik, hajngszerkettösök. 16.00: Tizenhat óra. 16.16: Muzsikáló természet. 16.20: „Kerek istenfája, szép tizenkét ága...” 17.00: A véges végtélen. 17.30: A Szabó család. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti magazin. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.50: Beszélni nehéz. 20.00: Lakás — helyzetek. 20.30: Willi Boskovsky Liszt magyar rapszódiáiból vezényel. 21.02: Nyugat-keleti átjáró. 22.00: Hírvilág. 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 24.00: Hírek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—6.00: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.33: Slágerek mindenkinek. 8.05: Rivaldafényben : a zeneszerző, Tolcsvay László. 9.05: Társalgó. 16.05: Operettkedvelöknek. 11.05: Kapaszkodó. 11.40: Ki kopog? 12.00: Hírek. 12.10: Asztali muzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: „Aki kezét az eke szarvára tette, vissza ne forduljon.’ 15.05: Csúcsforgalom. 17.05: Kataiposta. 17.30: Kaimasz- pamiaisz. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Talpa lávaltó. 19.30: Daráló. 20.00: Más-viliág. 21.05: A népi orvoslás jelene . . . jövője? 21.20: Nóta-só. 23.00: Hírek. 23.20: A dzsessz története. 24.00: Köny- nyűzene. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.08: Üj lemezeinkből. 10.33: Hóbortos históriák. 11.00: Két vonósnégyes. 12.05: Bizet operáiból. 13.00: Tékozló ország. 14.00: Barokk zene. 14.30: Zenei tükör 15.00: Hidas Frigyes műveiből. 16.00: Hírek. 16.05: A debreceni Kodály Kórus énekel. 16.35: Balettzene operákból. 17.14: Űj lemezeinkből. 18.30: Na matern- jem jeziku. 18.35: Három szonáta. 20.30: „Méznél édesb szép szók...” 20.39: Holnap közvetítjük. 21,02: A longjumeau-i postakocsi. 22,32: Nyelvrokonaink zenéje. 22.57: Papírhald. 24.00: Hírek. 0.10: Szózat. r HÍREK OKTOBER A nap 6.15 órakor kél, és 16.42 órakor nyugszik; a hold 0.47 órakor kél, és 14.38 órakor nyugszik. 24 Derült, száraz idő Kedd Salamon Derült, száraz idő lesz. Az éjszaka és reggel képződő köd napközben feloszlik, északkeleten azonban tartósan megmarad. A délkeleti, déli szél csak napközben élénkül meg kissé. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 20 Celsius-fok körül alakul. Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az októberi hatos 'lottó szám - sorsolása alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra : 12, 19, 24, 28, 30, 39, pótszám 3-as MSZP-tagtoborzó fórum Nagyatádon Az MSZP Nagyatádi Intéző Bizottsága október 26-án (csütörtökön) 16.30 órakor tagtoborzó fórumot rendez a pártszékházban. A gyűlés vendége és előadója Ká- rászné dr. Rácz Lídia, az MSZP elnökségének tagja. A szervezők a fórumra várják mindazokat, akiknek szándéka megismerni az MSZP programját és törekvéseit, akik érdeklődnék az újjászerveződő párt tevékenysége iránt. — Mintegy 150 millió forintos forgalommal számol ez évre saját bolthálózatában a Boglári Mezőgazdasági Kombinát. Kilenc üzlete közül a legnagyobb forgalmat — mintegy 100 milliósat — a gazdaság központjában működő BB-üzlet bonyolítja' le. — Gázvezeték-robbanás Tyumenyben. Nyugat-Szi- bériában felrobbant egy épülőfélben levő olaj- és gázvezeték; ennek következtében több ezer embert telepítenek ki lakhelyéről. A robbanás a tyumenyi olajvidéken, Toboiszk közelében történt egy Lakatlan vidéken. A szovjet tv nagy területeket mutatott be, amelyek olyanok, mintha bombatá- madás érte volna őket. Rendőrségi felhívás Október 17-én Kaposváron a Kertalja u. 2. szám alatti lakóépület és az ún. zsidótemető közötti füves területen eddig; ismeretlen személyazonosságú férfi mintegy 1 hónapos holttestét találták meg. Az elhalt 60—65 éves, 173 cm magas, közepesen táplált, haja 15—17 cm hosszú, sötét színű. Fogazata alul hiányos, felül nincs. Ruházata: kék színű munkáskabát, alatta kék színű — mellrészén piros csíkos — melegítőfelső, zöld kockás ing, alatta fehér trikó. Kék színű, kopott farmernadrág, fehér alsónadrág, széles katonai nadrágszíj. Sötétkék mintás zokni, szürke edzőcipő, amelynek felső részén barna szegély látható. Kék színű ún. svájci sapka, 1 db fe- hér-barna-kék kockás zsebkendő. Munkáskabátjának felső, zsebében egy elázott Kossuth cigarettás doboz volt, megbontott állapotban. A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen férfit — személyleírás, ruházat alapján — felismeri vagy felismerni véli, jelentkezzen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési oszátlyán, illetve telefonon, a 14-422-es számon. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-644 ^ 90 éve született Ilja SzelvlnszklJ (18»»—1968) szovjet-orosz költö, regényes drámaíró. Szimferopoli szűcs (iáként Jefpatorljában nevelkedett, majd mint gimnazista megsebesült Perekop ostrománál. Moszkvában Jogot végzett, ám egész korán a költészet felé fordult érdeklődése. Korai lírájában gyermekéveinek élményeit és a polgárháború megany- nyi kegyetlenségét, azok emberformáló, Illetve ember- torzltó hatását verselte meg. Első Ural kötete l»26-ban látott napvilágot Rekordok címmel. A következő évben publikálta Uljalajev bandája című elbeszélő költeményét; a 20-as évek szov- jet költészetének e jelentős alkotása egy anarchista csapat törvényszerű pusztulásáról szól. SzelvlnszklJ alkotói tevékenységével a konstruktivista Irányzat egyik vezéralakjává vált a Szovjetunióban. A 30-as években költői gondolatvilága jelentősen elmélyült, s filozofikus Jellegű lett. Háborús és háború utáni versei az emberi bátorságról, helytállásról vallanak. Nagy igényű verses drámatrilógiát — A livóniai háború, Poltavából Gangu- tlg, A nagy Kirill — írt az orosz történelem fontos eseményeiről. A XX. századi szovjet költészet egyik legtehetségesebb alkotója volt. — Arany lakodalmát — házasságkötésük 50. évfordulóját — ünnepelte Marcaliban Gelencsér Ferenc és Gelencsér Ferencné Szabó Ilona a Bacsó Béla u. 24. szám alatt. 1939. október 23- án kötött, házasságukból 3 fiúgyermek született. Hat unokájuk van. — A marcali Demisz hét végére szervezett kedvezményes burgonyavásár-akciója óriási sikert hozott. Reggel 9-től délután 4-ig több mint 30 tonna burgonyát vásároltak a város és környéke lakói. — Elhunyt Kántor Sándor Kossuth-díjas karcagi fazekas, a népművészet mestere. 96 éves volt. A nagyhírű mester valóságos iskolát teremtett; gyarapította, gazdagította a nagykunsági és a tiszafüredi fazekaskultúra hagyományait. — Nagysikerű évadzáró horgászversenyt rendezett a hét végén a Kaposvári Sporthorgász-egyesület a Töröcskei-tavon. Ragyogó napsütéses időben a 116 felnőtt és 31 ifihorgász a verseny eredményeként gazdag zsákmányt szákoihatott, hiszen 9 kilogrammnyi hallal sem lehetett dobogóra kerülni. — Utazás Bécsbe autóbusz- szál. időpont: november 9. Részvételi díj: 490 Ft + 15 ATS. Utazás Isztambulba autóbusz- szal. Időpontok: november 5— 9., november 20—24. Ellátás: félpanzió. Részvételi díj: 5700 Ft + költőpénz 2400 Ft az iroda valutakeretének terhére. Városnézés: 1100 Ft. Jelentkezés: COOPTOURIST Utazási Iroda, Kaposvár, Kossuth L. u. 8 Telefon: 12-038. —. Újdonság! Újdonság Csak a Top Travelnél! Vízumot postán szolgálat! Kérje díjmentes tájékoztatónkat! Top Travel Országos Vízumszolgálat, 1124 Budapest, Lékai J. tér 9. Itt nem kell több reklám — vízumot postán.