Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-21 / 250. szám
1989. október 21., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK Ötödik szabad május elseje. A Hősök terén felsorakoztak a díszszázadok. Pálffy György, a honvédelmi miniszter első helyettese, a honvédség főfelügyelője, feszes testtartásban ellovagol a díszszázad előtt. „Jó reggelt, bajtársak!” „Erőt, egészséget, altábornagy bajtárs!” — hangzik a válasz sok száz torokból. Beszéd, majd díszlépésben elvonul a díszszázad a tribün előtt, utána a különböző fegyvernemek, majd a civilek színpompás felvonulása következik. Büszke öremmel nézzük az emelvényről. „Ez az ifjúság már a miénk” — jegyzi meg megindultságtól boldog és elégedett hangon Pálffy György. 1949. július 5. Pálffy György tábornokot, a honvédelmi miniszter első helyettesét, a Rajk-per II. sz. vádlottját Balatonlel- lén, a kertmoziból előre kitervelt, gálád módon, előadás alatt kicsalják és elhurcolják. Felesége és családja élve soha többé nem látja. Utoljára látja az is, aki világosan, még ma is emlékszik az akkori eseményre, az élő tanú! Talán akkor nem is sejtette, hogy kiről van szó, mi is történik az előadás alatt. Az „élő tanú” a következőket mondja: „En is a hátsó páholyban ültem, nem messze tőlem egy fehér nadrágos úr, akit az előadás alatt két civil ruhás férfi „kérem kövessen” felszólítással kivezetett a moziból”. E szörnyű eseményre az özvegy 1977-ben így emlékezik: „... a tervezettnél előbb, július 2-án (a miniszter kívánságára) lemegyünk Balatonlellére nyaralni. Férjem gondterhelt, ideges (ami szokatlan, mert derűs és optimista alkat). Igyekszik kikapcsolódni: sportol, kislányával játszik, 5-én moziba megy, én inkább meg- fürösztöm a gyereket, de a mozi után találkozót beszélünk meg barátaink üdülőjébe. Mire odaérek, a mozielőadásnak már vége van. Csodálkozom, hogy még nincs a megbeszélt családnál. Múlik az idő, már 11— 12 óra, de még mindig nincs ott. Jön izgatottan a testőre. „Itt van az én gazdám?” — kérdi. Már hogy volna itt nélküle, hiszen az ő feladata, hogy állandóan a közelében legyen, vigyázzon rá, a moziban is együtt voltak. „Nem-kaptak egymás mellé helyet” — magyarázza —, de ő már az előadás után a kijárathoz sietett, mindenki eltávozott már, de őt nem látta. Abban a reményben, hogy szem elől tévesztette, az üdülőbe sietett, s miután ott sem találta, úgy gondolta, egyenesen idejött. Iszonyú rémület fogott el. Csak nem esett valami fasiszta merénylet áldozatául?! Javaslom: jelentsük a helybeli rendőrségen. A mit sem sejtő rendőrparancsnok utaTRAGIKUS DÁTUMOK Tisztelet a tiszteletdíjasnak Egy mártír három kerek évfordulója Pálffy György tábornok A somogyszobi könyvtáros sítására reflektoros autókkal pásztázzák végig a partot, razziáznak szórakozóhelyeken, szállodákban. Szinte tébolyult izgalommal várom a híreket. Budapesttel reggel előtt nincs telefonösszeköttetés. Amint lehet, hívom a katonapolitikát. Keresem a vezetőt, Révész Gézát. „Házon kívül van” — a válasz. Kérem a helyettest, az is „házon kívül van". Még rosszabb sejtelmek rohannak meg. Felhívok egy barátot, Novák Károlyt, aki az elnöki hivatal vezetője, kérem, érdeklődjön, hogy mi történhetet. Nemsokára visszahív: „Illetékesek kezében van”. — hallom az iszonyú választ. Próbálom összeszedni minden erőmet és logikámat. Ez összeesküvés: de kiké és kik ellen és miért? Azt határozottan érzem, hogy ami történt, csak tragikus kimenetelű lehet. A következő napon két tiszttársa, Pórffy György, Láncz István — barátai is egyben — keresik hivatalos ügyben. Döbbenten hallják a történteket Megnyugtató szavakkal és baráti öleléssel búcsúznak, közölve, hogy azonnal hírt adnak, mihelyt tudnak valamit Néhány nap múlva az egyiket letartóztatják, és mint a vád tanúját, 15 évre ítélik: a másik háromhasábos cikket ír a Szabad Népben, melyben megnyugtatja azokat a tiszteket, akik a Horthy- időkben is hivatásosak voltak: nincs félnivalójuk, ha most hűséggel és meggyőződéssel szolgálnak a demokratikus honvédségben. (10 hónappal később majd őt is letartóztatják és Sólyom László, Illy Gusztáv, Révav Kálmán, Beleznay István és dr. Merényi tábornokokkal együtt kivégzik.) Kétnapos kétségbeesett várakozás után felmegyek Pestre. Lakásunk lepecsételve. Bátyámhoz megyek. Anyámat találom ott (aki velünk lakott): elküldték a lakásból a házkutatók, hogy jelenlétével ne vazar- ja a munkájukat. Tőle hallom, hogy bátyámat is letartóztatták férjemmel egy időben. Néhány nap után Révész tábornok közbenjárására lakásomat kinyitják. Tatárdúllás nyomai tárulnak elém. A házmester meséli, hogy körülbelül nyolc ávóh'ás garázdálkodott egész éjszaka. Rengeteg holmit vittek el: összes pénzünket (840 forintot), elmozdítható értéktárgyakat, könyveket és iratokat, férjem több száz hozzám írt levelét, de még szüleim ifjúkori levelezését is, családi fényképeket, lemezjátszót és lemezeket (köztük kislányom meselemezeit is). Közben jól szórakozhattak — erről tanúskodtak a kiürült italosüvegek, cigarettásdobozok és az alaposan megdézsmált kamra. Éjjel két óra tájban munkájából hazatérő tiszttársa és barátja — a házfelügyelőtől hallva a házkutatásról — felment, igazoltatni őket. Kitessékelték. Felhívta Farkast: „Van-e tudomása a mi" niszter elvtársnak arról, hogy Pálffy lakásában az AVH emberei kutatnak?” „Van. Van. Semmi köze hozzá!” — dördült el a rövid, de egyértelmű válasz. (Kardos György volt ez a férfi, aki későbbi magatartásával is mindvégig atlétának bizonyult.)” 1909. szeptember 16. E napon született Pálffy György Temesvárott. Az idén lenne 80 éves. 1949. szeptember 16. A sors kegyetlen fintora, vagy talán ez sem véletlen, hogy 40. születésnapján állítják társaival együtt bíróság elé. ... hogy mik voltak a vádpontok? Hazaárulás, összeesküvés a rendszer ellen, kémkedés stb., stb. 1949. október 24. Tehát 40 éve! A rendet akaró, kiváló vezető, a kiváló katona meghal. Kivégzik ! .. .hogy miért érdekelnek e tragikus események, e tragikus emberi sorsok? Mint helytörténész, kötelességemnek érzem feltárni az igazságot, a múltat — még ha egyeseknek nem is tetszik, s ma is gyűlölettel viseltetnek —, s ha egyáltalán lehet, okulni belőle! Szerettem volna, ha eme kerek évfordulók egyikén, pl. születése vagy elrablása napján, emléktábla hirdethetné nevét, a történetet a leilei kertmozi falán, figyelmeztetésként, mementó- ként. De valami vagy valakik miatt ez egyelőre nem történhetett meg! Ellenállásba ütközik még ma is egyesek „félelme” vagy egyszerűen „nem akarása”, nemtörődömsége miatt. Tagadjuk le a tényeket? Dugjuk fejünket a homokba? Bánjuk, vagy ne bánjuk bűneinket? iMire jó ez!? Ki tudja?!... Ma már tudom, nevezett élete nemegyszer a jó szándék ellenére, ellentmondásos volt. Igaz, csupán négy évig, nagy zűrzavar közepette. De azok, akik akarva, nem akarva negyven évig csinálták az „ellentmondást” — az semmi? Vagy talán azt hiszik, úgy értelmezik, hogy az ellentmondás egyenlő az. ellentmondást nem tűrő fogalmával? Nem hiszem! Sok mártírt hántolták el jeltelen sírba mezítelenül, tiszteletadásként mésszel leöntve. Ezt tették többek között Pálffy György tábornokkal is! E szomorú tragédiára em. lékezve, végezetül engedjék meg, hogy Shakespeare JII. Richárdjából idézzek én is: Molnár Sándor 1977-ben kezdte a könyvtárosi munkát falujában szerény tiszteletdíj fejében. A tervek, az elképzelések, no nem mint a karikacsapás, de valóra váltak. Immár 12 évet maga mögött tudva, így emlékszik vissza az első lépésekre a biológia-földrajz szakos tanár. — A könyvek világa mindig érdekelt. Az 50-es évek elején Segesden társadalmi munkában láttam el a könyvtárosi munkát. Szerettem ezt az elfoglaltságot, s nagyon örültem, amikor később Somogyszobon enyém lehetett a megüresedett könyvtárosi szék, és ismét hódolhattam régi szenvedélyemnek. Eleinte nem ment minden zökkenőmentesen. A pártvezetésnek ellenvetése volt a személyem ellen, ugyanis ők mást szántak erre a posztra. Az illető azonban a nyári időszakra nem vállalta a munkát, így lettem én a könyvtáros. Az öröm és a lelkesedés egy pillanatra sem tűnik el az arcáról, miközben munkájáról beszél. — Miért lett éppen a könyvtárosság a szenvedélye? Szemei felcsillantak, s a sugárzó tekintetű ember fiatalos lendülettel és lelkesedéssel máris folytatta. — Sok összetevője van ennek a szenvedélyes rajongásomnak. Mindig vonzódtam a könyvtár, az irodalom iránt, s hogy egy kicsit szakértője is legyek ennek, elvégeztem a könyvtáros alaptanfolyamot. Másrészt: szeretem a gyerekeket, s éppen ezért igyekszem azon lenni, hogy szabad idejüket jól és helyesen töltsék el. Gyakran tartok mesedélutánt, Versolvasási versenyt. A gyerekekkel így továbbra is fennmaradt a kapcsolatom, később is felkeresnek. A középiskolás, főiskolás és egyetemi hallgatóknak is tudok segítséget nyújtani. Könyvtárközi kölcsönzéssel megszerzem a továbbtanuláshoz nélkülözhetetlen könyveket, folyóiratokat. A napközis tanárokkal rendszeresen együttműködöm. Szívesen tartanak foglalkozásokat a könyvtárban. Vannak már lemezeink is, melyekről a tanulók meghallgathatják a költők verseit. Az órákat összehangolom a tanárnővel. A falu felnőtt lakosságának nagy része sajnos nem szeret olvasni. Igyekszem fölkeltem érdeklődésüket a mezőgazdasági szakirodalom iránt, s gyakran kérnek tőlem ezzel kapcsolatos tanácsokat. — A nyitvatartási időt igyekeztem úgy kialakítani, hogy mindenki eljuthasson a könyvtárba, a napközisek és a vidékiek is tudjanak olvasni. Nagyon jók a kapcsolataim az iskolai könyvtárossal. Azokat a könyveket, amelyeket ők megvesznek, én nem rendelem meg. A tanács támogatását is élvezem, évente 18 ezer forintot fordíthatok könyvvásárlásra. A megyei könyvtárral sikeresen együttműködöm. Nemrégiben kaptam tőlük katalógusszekrényt, s lassan végzek a könyvek katalogizálásával. Ezt a munkát a tiszteletdíjas könyvtárosoknak nem kötelező elvégezni. Azért csinálom mégis, mert szeretném elérni, hogy a gyerekek megtanulják az önálló könyvtárhasználatot. Bőséges választékban vannak könyveink, olvasóink száma nő, ennél többet, azt hiszem, egyelőre nem kívánhatok. Bánfai Tamara „Finom világ! Ki olyan ostoba, Hogy ezt a durva csalást meg (ne lássa ? De ki merész elmondani, amit lát? Ocsmány világ ez! Azért pusztul el Mert ilyen bűnökről hallgatni kell.” Horváth Aladár Egy ismerős arc Boglárról Horváth Aladár „Amint látom, ön nemcsak a honismeret lelkes patrónusa és eredményes művelője, de igen jó propagandista és szervező is” — aki így ír Horváth Aladárnak, az nem felületes ismeretség alapján teszi. Szenes Sándor jól ismeri a bogiári helytörténeti kutató eddigi tevékenységét, s talán lapunk rendszeres olvasói is emlékeznek a róla két évvel ezelőtt készült portréra. Horváth Aladár dicséretre méltó alapossággal gyűjt mindent, ami a magyar történelem és irodalom emlékeiből hozzáférhető, s ami Boglárlellével kapcsolatos. A sok téma párhuzamosan fut egymás mellett, egy-egy felbukkanó adat, egy új dokumentum máris feltárja a tárggyal kapcsolatos dosz- sziét: kéziratok, visszaemlékezések, fotók és magnókazetták őrzik itt magyarságunk, fölemelő és gyászos napjaink — másként talán elillanó — pillanatait. Kossuth országgyűlési beszédének eredeti, kéziratos jegyzőkönyve, Dénes Zsófia személyes hangú levele, Farkas Ferenc üdvözlete, Ráday Mihály köszöneté — széles érdeklődési és kiterjedt ismeretségi kört sejtetnek. Történészek, írók jeleznek vissza: a Horváth Aladártól kapott információk, dokumentumok beépültek a tanulmányokba, regényekbe. Egy „törzsszállítója” is van már Horváth Aladárnak: a bogiári MÉH. Megsemmisítésre ítélt, de titkokat ígérő iratok kerülnek így gondos kezekbe. A helyi történelem lesz tisztább és érthetőbb, ha a volt levéltáros kitartó munkával oszlatja szét a múlt homályos pontjait. — Nem volt mindig köny- nyű amatőr történésznek, helytörténeti kutatónak lenni. Az évszázad történései, s bennük a szereplők megítélése gyakran politikai érdekek, családi és szubjektív: összefonódások miatt sem a történelem feladata lesz, lehetett hiteles és objektív: hogy ítéljen — s én ehhez kívánok néhány adalékkal szolgálni. S. F.
