Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-20 / 249. szám
1989. október 20., péntek Somogyi Néplap 3 VITA Vármegye vagy régió Miközben a megye lakossága a'hétköznapok megszo- kottságával éli mindennapi életét, látogatja Somogy kulturális, szórakoztató létesítményeit, igénybe veszi a szolgáltatásokat, ápolja a műemlékeket, a háttérben búvópatakként kirajzolódnak egy egészen más területi egységekben, régiókban gondolkodó közigazgatás körvonalai. A koncepciót újnak, modernnek és korszakalkotónak tüntetik fel, holott a területi önkormányzatok átszervezésének gondolata már történelem a magyar közigazgatásban. Bibó István volt az első, aki az 1886. évi XXI. és az 1929. évi XXX. te. alapján álló megyei és helyi önkormányzatot alapjaiban kívánta átszervezni, hogy azok „a nép valóságos szolgálatát” biztosítsák. Álláspontja szerint a vármegye túl messze van a központi kormányzattól ahhoz, hogy az ellenőrizni tudja, de egyébként is a vármegyerendszer az uralkodó párt hegemóniáját, az úri magyar igazgatást restaurálja. Éppen ezért az önkormányzati tevékenységet az éppen adott osztályérdekektől, „pártpolitikai szempontoktól” függetlenné kell tenni. Lényegében valamilyen politikailag légüres téft>en mozgó népi kezdeményezést kívánt a helyi állami szervek rangjára emelni. Ennek eszköze a közigazgatási apparátus tagjainál valamiféle „elvontan általános” tudatszint, magasabb erkölcsiségen alapuló belátás lenne, az ön- kormányzatoknak pedig fokozottan a nemzeti bizottságokra kellene támaszkodniuk. Erdei Ferenc, a helyi ön- kormányzatok és közigazgatás reformjának másik nagy szószólója „városmegye” koncepciójával országosan 60—80 városi központot kívánt létrehozni, melyek köré — vonzási körzetek tartoznának. A „városmegyéket” igazgatási szempontból olyan „kerületi hivatalok” íognák össze, melyek egy- egy nagyobb tájegység központjai lennének, és amelyekhez decentralizálással minisztériumi jogkörök kerülnének át. A szervezeti reform tehát egy hosszabb gazdasági folyamat eredménye lenne. A magyar viszonyok mellett mindkét elképzelés utópisztikus volt: a „politika- mentesség” talaján álló államigazgatás éppúgy, mint a nyugat-európai fejlődést mintául vevő „városmegye” koncepció. Az erőltetett urbanizáció végül is megvalósult, de éppen megyei irányítás mellett. Az urbanizációval — miként a körzetesítéssel is — mi egy nyugati modellt akartunk követni, de elmaradt a telefon- hálózat, az utak, a boltok, az infrastruktúra megteremtése, holott nyugaton éppen ez volt a lényeg. Bár tiltakozom minden olyan törekvés ' ellen, amely a hatvanas évek tanya- és falukoncepcióját a romániai „település- rendezési tervhez” hasonlítja, kétségtelen, hogy éppen a tanya- és községhálózat visszafejlesztése a régiók pártolóinak legfőbb érve. Mert mire is hivatkoznak a megyerendszer ellenzői ? A tanácsi megyerendszer — megteremtését követően — monolitikus volt, célja a hivatalos pilitikának megfelelően a központi elvonás és újraelosztás biztosítása, ezáltal az urbanizáció anyagi fedezetének előteremtése. Az ötvenes években volt idő, amikor az egy főre jutó évi fejlesztés összege a városban tízezer forint fölött, míg a községekben ötven forint alatt volt. Én azonban — mint a megyerendszer fenntartásának szószólója — még tovább megyek a hibák felsorolásában. A hatvanas években egy-egy tanya felújításáért 15 ezer forint bírságot kellett fizetni. A tanyahálózat felszámolása — miként azt az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen évek óta tanítják — végső soron a településhálózat ellenőrizhetővé tételét szolgálta. Ma egy város nem érdekelt bevételei növelésében, mert ha nagy bevételei vannak, elvonják, és kevesebb állami támogatást kap. Helytelen lenne azonban a magyar közigazgatás minden hibáját — főként a központi hibákat — a megyerendszer rovására írni. A régiók gondolatának képviselői — Bibó álláspontjához visszatérve — állítják, hogy az ötvenes évek megyei tanácsrendszere mind a központi hatalom, mind a lakosság számára ellenőrizhetetlen volt. Ezen a nézeten azonban már régen túlléptünk. Nem titok, hogy a megyei tanácsok a minisztériumok meghosszabbított karjai voltak, ellenőrizhetetlenségükről tehát szó sem lehet. A magyar jogtörténetben soha nem volt a gazdasági övezetekhez igazodó állam- igazgatás. Ahol így alakult ki, ott a történelmi fejlődés során a települések valóban a régióknak megfelelően alakultak. A magyar ipar szerkezete azonban mesterségesen telepített, történelmi iparvidék csak Budapest körül és a borsodi medencében alakult ki. A megye- rendszernek a lakosság tudatában mélyen gyökerező hagyománya van, a teljes infrastrukturális, kulturális hálózat erre épül. Számomra mindig többet fog mondani, hogy Somogy megyei vagyok, mint például az, hogy az 5-ös számú dél-dunántúli régióból jöttem. A régió koncepciót egyébként éppen gazdasági érvekkel nem látom alátámasztottnak. Hogy a Balatoni Intéző Bizottság éppen a megye- hálóza’t miatt ne tudná döntéseit érvényesíteni, az elfogadhatatlan. A Balaton problémáit éppen a három érintett megye szorosabb együttműködésével kellene megoldani. Végül: nem tisztázott, milyen szinten, hány lépcsőben kellene fejleszteni a régiókat. Mit jelent a „mikro” régió? Hogyan érvényesülhet a területi igazgatás helyi jellege, ha megszüntetik a területi önkormányzatokat? Hogyan lehet eg>* ilyenfajta közigazgatást egyáltalán bevezetni, miután a „szisztematikus bevezetés” fogalma még nem tisztázott? Honnan fogja az ország erre előteremteni a milliárdo- kat? A kérdésekre egyébként az új önkormányzati törvény elfogadása adja meg a végső választ, mert területi önkormányzatok nélkül nem kaphat hangsúlyt a helyi önkormányzat sem. Márpedig a demokratizmus és a decentralizáció térhódítása, a vidék szerepének felértékelődése a helyi önkormányzatok megerősödése és kiemelése nélkül nem képzelhető el. Dr. Géger László Nyilatkozat az MDF II. országos gyűlése «lőtt Fontos döntések várhatók Szigetvári György: abban a könnyű helyzetben vagyunk, hogy jelenünk van, jövőnk lehet, múltunk azonban nincs Ki kell dolgozni az etikai kódexet Szövetségi kamara Területileg önállóan, de nem egyedül Ma ül össze a Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése. Lapunknak nyilatkozott az egyik követ, Szigetvári György, aki a kaposvári szervezet elnökségének tagja. — Mit visznek a csomagjukban erre a gyűlésre azok, akik az MDF kaposvári szervezetét képviselik? — Az ezelőtt pár esztendővel a lakiteleki sátor alól elindult szelllem jegyében — amely azóta már elég széles mozgalommá bontakozott — tartjuk meg most a második országos gyűlésünket. A kaposvári szervezet négy küldöttel vesz részt ezen. Titkos választással választott meg a tagság. Az eddigi munkánk eredményeit magunkkal visszük: az itteni megalakulást, a kibontakozást, a megyére kisugárzó hatást. Ennek eredményeként ma már elég szélesen kibontakozott ez a mozgalom a megyében. Magunkkal visszük azokat a gondokat, amelyeket a jelenlegi gazdasági helyzet okoz, a gazdasági és a morális válságot az országban. Mi a szellem erejével, a tiszta^ egyenes, őszinte beszéd segítségével szeretnénk kibontakoztatni ezt az országot. Természetesen a megyét is, és szűkebb pátriánkat, Kaposvárt is. Ebben vannak gazdasági elképzeléseink, az ország minden területére vonatkozó elképzelések, így az aprófalvak, az oktatás, az egészségügy területére, azután a tulajdonformákra, és az egész mozgalom helyzetére is. — Állandó téma: mozgalom marad-e, vagy párttá alakul az MDF. Mi várható most? — Mit várunk az országos gyűléstől? Várjuk azt, hogy végre eldől az a vitatott kérdés, hogy milyen formában fog működni a mozgalom. Teljesen mindegy egyébként, hogy fórumjelleggel tevékenykedik, vagy a körülmények rákényszerítik arra, hogy párttá váljon. Az egyesületi törvény biztosítja a jogokat, hogy működhet bármelyik formában. A lényegesebb inkább a cél, amiért ez a mozgalom létrejött. Várjuk az alapszabály véglegesítését, a gazdasági és az ország minden vonatkozásában kidolgozott — most már lassan elfogadott — programoknak a véglegesítését, s természetesen várjuk annak a stratégiának az elfogadását, amelynek segítségével szeretnénk indulni a választásokon. — Kaposváron még nem volt arra alkalma az MDF- nek, hogy megmérettessen, mint például Zala megyében. Egy választásnál milyen erős lenne itt az MDF? — Én nem tudok nyilatkozni a választópolgárok nevében. Ma az országos arányokat tekintve az ellenzéki vonal legerősebb mozgalma a Magyar Demokrata Fórum, s ezért, ha figyelembe vesszük az arányokat, ez Kaposváron is érvényes. Százalékosan nem akarok jósolni. A választásokig van még idő, ki-ki fel fogja sorakoztatni érveit. Mi abban a könnyű helyzetben vagyunk, hogy jelenünk van, jövőnk lehet, múltunk azonban nincs. L. G Szakítani kell . a Magyar Gazdasági Kamara Buda- pest-centrikus működésével, és ezzel szemben önálló területi kamarák létrehozására van szükség a vidéken — jelentette be tegnap délután egy pécsi sajtótájékoztatón Fodor László, a kamara megbízott főtitkára. Az alapvető módosítást a politikai, és ezen belül a gazdasági változásokkal hozta össze- szefüggésbe. Pontosabban azzal, hogy a múlt pénteken az Elnöki Tanács módosította az MGK alapszabályát, és így „a kamara tagja lehet minden vállalkozó, amely cégszerű formában működik’” Ez lehetővé teszi, hogy a magánvállalkozások, önálló szövetségek is a kamara tagjai közé sorolják magukat. Az ésszerűség viszont azt kívánja, hogy a kamara semmilyen politikai szervezethez ne tartozzon. A főtitkár véleménye szerint a közeljövőben sokasodik majd a tagok száma. Az MGK rendszerét — talán az előbbiek érdekében is — megváltozott politikai és gazdasági érdekekhez kell igazítani. Ennek szellemében területi kamarák jönnek létre, ezek személyi, technikai és pénzügyi feltételeit sikerül majd megteremteni. A korábbi tagozatok viszont szakmai szövetségekké válnának. Vélhetően ezután is lesznek olyan ügyek, amelyekkel a regionális szervek nem tudnak majd megbirkózni, ezekben a szövetség segítséget nyújthat. Az MGK a későbbiekben jobbára a makrogazdasági összefüggésekkel foglalkozik, dontoen az osztrák mintára épül, és növeli a régiók önállóságát. A területi gazdasági kamarák a köréjük csoportosuló vállalatok alapvető ismeretszerző fórumává válhatnak. Befektetési társaságokat is létrehozhatnak, lehetőség nyílna vállalkozásokra, ahogy azt a piacgazdaság megkívánja. Eljöhet az az idő — vélte a főtitkár —, amikor nem kell a tagsági díjból átutalni az MGK-nak, a pénz a területi kamaráknál maradhat. Felvetődött, hogy kötelező legven-e a kamarai tagság, mint ahogy ez a gazdaságilag fejlett országokban már régóta gyakorlat. Nálunk emiatt minden bizonynyal sokan berzenkednének, úgy, hogy ezt a javaslatot egy időre elvetették. Viszont a valós gazdaság megteremtése érdekében mielőbb ki kell dolgozni a piacgazdaság etikai kódexét, amely minden vállalkozóra kötelező érvényű lenne. A kamara a többi önálló érdekképviseleti szövetségnek javasolja, hogy hozzanak létre egy országos érdekegyeztető koordinációs tanácsot, amelyben közösen dolgozhatnák ki az egységes fellépés stratégiáját. A gazdasági kamara a hatalmi vákuum után nagyobb részt kíván a gazdasági és közéletből is. 1990 első félévében közgyűlést hívnak össze, addig kidolgozzák az új alapszabály-tervezetet is. (Faragó) Öt perc turkálás egy turkáló körül Hirdetés, plakát, hangosan beszélő egyaránt csalogatta a kaposváriakat 18-án a Latinca Sándor Művelődési Központ bejáratához, ahol — mint a reklám hirdette — „olcsón és csinosan felöltözhet” az NSZK-ból, Hollandiából származó Zselic bálákból; ismertebb nevén a turkálóból. Sokak számára azonban ez a könnyűnek látszó ruhához jutás nehéz perceket hozott és a vásárlók egy részében ellenérzéseket szült. Ügy érzik, becsapták őket. Olyan hírek is felröppentek közben, hogy azért jutott csak silány áru, mert a javát a pártbizottságon már kiszedték. — Mit szól mindehhez? — kérdeztem Horváth Jánost, a Zselic bála vezetőjét (nincs köze a névnek a Zselic Áruházhoz), amikor már véget ért a turkáló „műszak”. — Igazuk van a vásárlóknak abban, hogy az áru egy része nyitott zsákokban került ide. Ez azt a benyomást kélthette, hogy a bálákat megdézsmálták. Ez a sajnálatos eset azért fordulhatott elő, mert egyik raktári dolgozónk berúgott, és nem teljesítette megfelelően a kötelességét. Felelősségre vontuk. Ezúton kérek elnézést a történtekért a vásárlóktól. — Ha így volt is, még találhattak volna az érdeklődők a hirdetésnek megfelelő — tehát divatos, jó minőségű — árut a zsákokban. Joggal érzik az emberek, hogy becsapták őket — vetem össze. — Véleményem szerint az áru jó minőségű volt és megfelelt a hirdetés szellemének. Ha nem így lett volna, nem tudtunk volna eladni mintegy 150 ezer forint értékű holmit, a készlet 60 százalékát. — No, de hát az — a Swintergport Textil- ruházati Kft. néven svájci—magyar vegyes vállalat alakult Szekszárdim. A törzstőke 48,3 százalékát a svájci Jean-Pierre Binz Textil Ag., 16,1 százalékát a Hungaroeoop Rt., 35,6 százalékát pedig a Szekszárdi Szabó Szövetkezet adta. A vegyes vállalat termékeit, a sportruházati cikkeket, a svájci partner ínyugati piacokon értékesíti. Képünk: 50 új japán gyártmányú gépen kezdték meg az üzemben a termelést. szemtanúk szerint a szállítóktól származó kifejezés —, hogy a pártbizottságon már megturkálták a zsákokat, valamiféle védekezésnek tűnik számomra. Ha minden rendben volt, miért kellett magyarázkodni? — Én erről a kijelentésről nem tudok. Valami félreértésről lehet szó. Soha nem jártunk a pártbizottságon. Tehát ez nem felel meg a valóságnak. Sőt, elmondhatom, olyannyira nem kivételeztünk, hogy hagyományos gesztusunkat sem gyakoroltuk 18-án., azt tudnillik, hogy a számunkra helyet adók mindig elsőbbséget élveznek, ha ingyen adják a helyiséget. Most fizetnünk kell. — Akkor mégis, miért volt ilyen sok reklamáció? — Igazában nem tudom. Azt hiszem, ehhez nagyban hozzájárult, hogy minden várakozást felülmúlóan sokan jöttek el. Mintegy hatszázra becsülöm az érdeklődők számát. Sajnos, sokan igen fegyelmezetlenül viselkedtek, szinte letaposták egymást, hogy mielőbb a ruhákhoz jussanak. Ez mindenképpen rontotta a hangulatot és félreértésekre is okot adott. — Van-e valami tanulsága ennek a „látványos” turká- lásnak? — Azt elmondhatom, hogy nekem ilyen gondjaim, mint itt, még nem voltak. így hát el kell gondolkodni a történteken, s azon, hogy mit tegyünk, ha ilyen sok vásárló lep megbennünket. És persze, nem szabad még egyszer előfordulnia annak, hogy bontot bálák érkezzenek a vásárlás helyszínére. (Szegedi)
