Somogyi Néplap, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-04 / 234. szám
Somogyi Néplap NAPILAP XLV. évfolyam, 234. szám Ara: 4,30 ft 1989. október 4., szer^ Csak a szabályozók változtatása segíthet > Pénztelen élelmiszer-kereskedelem PÉLDÁS EGYÜTTMŰKÖDÉS Mozgó gyógyászat Az MSZMP PIB ülése Kedden ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Intéző Bizottsága. A testület tájékoztatót hallgatott meg az e héten keződő párt- kongresszus előkészületeiről. * » * Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke az MSZMP közelgő kongresszusával összefüggésben kedden interjút adott a Rudé Právónak» valamint a Csehszlovák Televíziónak. Grósz Károly, a Ma- csak a kongresszussal kapcsolatban nyilatkozott a Szovjet Televíziónak. Küldöttség utazik az NDK-ba Eric Honeckernek, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnökének, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának meghívására Sraub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnökének vezetésével állami és pártküldöttség utazik Berlinbe a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 40. évfordulója alkalmából október 6-án és 7-én rendezendő jubileumi ünnepségekre. vsz KATONAI TANÁCS ÜLÉSE Tanácskozásra ült össze tegnap Varsóban a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek Katonai Tanácsa Pjotr Lusev hadseregtábornoknak, az Egyesített Fegyveres Erők főparancsnokának elnökletével. Ajándék Néhány hónappal az 1848- as forradalom győzelme után Petőfi már így adott hangot elégedetlenségének: „A nyelv mozog, a kéz pihen”. Napjaink viharosnak tetsző politikai forradalmában is időszerűnek látszik ez az idézet, amely tegnap délután hangzott el Ádándon, amikor a Berzsenyi Dániel Közművelődési Egyesület ajándékot kapott a Téka Könyvértékesítő, Könyvellátó és Könyvkiadó Vállalattól. A Hazafias Népfront megyei szervezetével karöltve biztosított az, egyesületnek mintegy 12 ezer forint értékben 300 változatos témájú kiadványt. A családias hangulatú ünnepségen a helyi általános iskolások egy csoportja Berzsenyi-gondolatok tolmácsolásával varázsolt irodalmi légkört. Pollák Tibor, az egyesület elnöke köszönte meg az ajándékot a Téka igazgatójának. Drucker Tibornak. A HNF megyei titkára, dr. Novák Ferenc és a kerekasztal-beszélgetéssé váló ünnepség résztvevői egyaránt arról szóltak, hogy ez az ország csak akkor lesz Az élelmiszer-kereskedelem nagy gondja ma nem a hiánycikkek előteremtése — bár az utóbbi időben ezek is megszaporodtak —, hanem a működési feltételek biztosítása. A Kapos Kereskedelmi Vállalat tevékenységének elemzése — mint csepp a tengert — megmutatta a megyei tanács-vb tegnapi ülésén a napi ellátásért felelős szakma sok gondját. Ami ma az élelmiszer-kereskedelemben van, az inkább a balkáni, mint az európai színvonalhoz hasonlítható és ez — dr. Bors István vb-tag szerint — nem a vállalatok, hanem a gazdaságpolitika hibája. Éppen eaért orvosolni is csak kormányszinten lehet, azzal, hogy olyan feltételeket teremtenek, amelyekre a vállalatok felépíthetik stratégiájukat. Dr. Bor Lajosné igazgató, a Kaposker tevékenységéről szóló beszámolójában és Fris Ferenc ipari és kereskedelmi irodavezető kiegészítő előterjesztésében tételesen mutatta be, hogy a törekvések ellenére a jelenlegi szabályozók között az élelmiszer-kereskedelem nem dolgozhat tartósan eredményesen. Dr. Bor Lajosné szerint a szervezeti rendszer korszerűsítésében radikálisan és eredményesen léphet a vállalat. Ennek azonban előfeltétele a jövedelmezőség. A balatoni élelmiszerboltokat nehéz például bérbe adni, ha kikötik, hogy abban a helyiségben továbbra is csak élelmiszer-kereskedelmet lehet folytatni. Pedig a vállalat pénzügyi gondjainak jelentős része a Balatonon keletkezik: a szezonra való készülődéskor 60-70 millió forintra ugrik a hitel, amelynek mértéke az év más időAdándnak képes talpraállni, ha minden falu talpraáll. Márpedig Ádándon épp e törekvés jegyében kezdődött meg jó néhány évvel ezelőtt a falufejlesztési- program: a köz- művelődési egyesület létrehozása, a népfőiskola beindítása, s még számos kezdeményezés. Minden faluban a helybelieknek kell megtalálni a továbblépés útjait, s nem felsőbb fórumoktól várni a megoldást. Balmazújvárosban is elindult az ádándihoz hasonló folyamat, s ott így fogalmaztak: „Megcsináltuk, mert akartuk!” S ennek a magyar falufejlesztés kulcsmondatává kellene válnia. A Téka vállalat a. megyében korábban már több olvasókörnek ajándékozott könyveket. A lullai gazdakör, a bábonymegyeri olvasókör, a pogányszentpéteri II. Rákóczi Ferenc Művelődési Egyesület, a HNF por- rogszentkirálvi és vörsi bizottsága után most Ádánd- ra került a sor. Ott hangzott el a Széchenyinek tulajdonított mondás: „Lenni kell, nem látszani!” (Gyarmati) szakaiban 10-12 millió forint. A magas hitel korántsem alacsony kamatterhe önmagában is jövedelemrontó tényező. Mindehhez hozzájön még az élelmiszer-kereskedelemben alkalmazott lehetetlenül alacsony árrés. A vállalati beszámoló adatai szerint a Kaposker eszközarányos nyeresége 4,72 százalék. Nemes Kálmán vb-tag szerint ha a vállalat eladná a boltjait és pénzét a bankba tenné, akkor 19,5 százalékos kamatra — nyereségre — tenne szert, nem lenne szüksége az eszközök működtetéséhez, apparátusra sem ebben az esetben. A minisztérium 1975 óta ígéri, hogy növelik a na- szonkulcsok mértékét. Az ígéret azonban eddig pem vált valóra. Ezért is döntött úgy a megyei tanács végrehajtó bizottsága, hogy a tarthatatlan állapotra ismételten felhívja a kormány figyelmét. Nem kétséges, hogy kevesebb lesz a bolt, ha nem változnak a közgazdasági feltételek, többet kell gyalogolni a napi cikkekért. Somogybán a Kaposker jelenti a városokban az élelmiszerellátás pilléreit: ha összeomlik a vállalat, erre a sorsra jut az ellátó hálózat is. A Kaposkernél tapasztalható válságjelek — a balatoni speciális gondokat nem számítva — megegyeznek az élelmiszer-kereskedelemben országosan is tapasztalható és egyre erősödő válságjelekkel. A vállalatok pozícióját az határozza meg, hogy miként sikerül fő tevékenységüket jövedelmezőbb kiA Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának székházában kedden termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, fogyasztási szövetkezetek és közös vállalatok részvételével megalakult a Regionális Húsipari Üzemek Egyesülése (HÜSCÉG). Az alapító okiratot 35 cég képegészítő tevékenységgel bővíteni. A Kaposker például nagykereskedésbe is fogott. Ennek részaránya azonban elenyésző. A megyei tanács ipari és kereskedelmi irodája a vállalati beszámolót kiegészítő jelentésében felsorolta azokat a radikális és gyors belső intézkedéseket, amelyeket — a külső környezet megváltoztatása mellett — meg kell tenni a vállalatnak. Szerepelt ebben a vállalkozási formák adta lehetőségek fokozottabb kihasználása éppen úgy, mint a vállalati tevékenységi kör bővítése, a költségtakarékosság, a szervezeti struktúrának a változó körülményekhez való igazítása. A javaslatok közül többet korábban — saját elhatározásából — a vállalat már meg akart valósítani, akkor azonban nem javasolták neki ezt a lépést. Brandtmüller István tanácselnök-helyettes összefoglalva a vitát azt mondta el, hogy a vb ma messzemenően támogatja a vállalati törekvéseket. Talpraállásához, fejlődéséhez azonban elsősorban a környezetnek kell változnia. A tanácsok jelenleg nem vállalkozhatnak arra, hogy évről évre megoldják a vállalat működési zavaraiból származó gondokat. Arra viszont valamennyi helyi tanácsnak felhívták a figyelmét, hogy segítse a vállalati fejlesztéseket. S még valamire: a lakosságnak tudnia kell, hogy miért zárják be az üzleteket. A tanács ma ennél alig tehet többet. viselője írta alá. Az egyesülés a későbbiekben több mint 400 vidéki húsüzem érdekképviseletét kívánja ellátni; ezekben az üzemekben vágják le a belföldi ellátásra feldolgozott sertések több mint egyharmadát, évente 2—2,5 millió sertést. Tegnap délután ünnepélyes keretek között adta át dr. De Sorgo Tibor, a Kapos Volán Vállalat igazgatója a két felújított és korszerű berendezésekkel felszerelt autóbuszt dr. Varga Leventének, a Somogy Megyei Kórház főigazgató főorvosának. A Fodor Sándor üzemmérnök által tervezett autóbuszok felszereléséhez a kórház biztosította' a pénzA bZüi elfogadja a piac felé haladást, annak ellenére, hogy e folyamatnak keserves következményei is vannak — jelentette ki az MTI munkatársának Nyikos László, a SZOT gazdaságpolitikai osztályvezetője, ar- - ra reagálva, hogy hétfőn a kormány és a TOT képviselői megállapodtak a mezőgazdasági és az élelmi- szeripari cikkek fogyasztói árának jövő évi felszabadításában. Hozzátette: a szabadárakhoz hozzátartoznak a piaci bérek is, tehát a munkerőt az árán kell megfizetni. Ezért a SZOT nem a szabadárak ellen hadakozik, hanem a piaci bérekért, még akkor is, ha néhányan azt mondják, hogy ez az ár —bér spirál kialakulásának veszélyét rejti magában. A ügyi fedezetet és a szükséges műszereket, a Kapos Volán dolgozói pedig 8,5 ezer társadalmi munkaórával alakították át a járműveket. A 3 millió forintba kerülő csuklós, illetve a 2 millió forint értékű kisebb Ikarusban Kaposvár és környező községei lakosságának tüdőszűrését, belgyógyászati és nőgyógyászati vizsgálatát végezhetik el a szakemberek. szakszervezeteknek azonban mindenképp küzdeniük kell a megélhetéshez szükséges bérekért. A SZOT egyébként nem mond le arról, hogy egy szabadár-rend- szerben is szükség van az árak ftrsadalmi kontrolljára. Ebben a törekvésben, mint Nyikos László azt is elmondta, minden bizonnyal a TOT is érdekelt, hiszen fontos számára, hogy legyen vásárlóerő a magasabb árak megfizetésére. Az osztályvezető arra nem vállalkozott, hogy megjósolja, miként hat a mostani kormány—TOT megállapodás az inflációra. Szólt arról is, hogy várhatóan két héten belül találkozóra kerül sor a kormánnyal. Stílus, tempó, újság Levelet írt a Somogyi Néplapnak Fülöp László- né, egy fonyódi tanácsi lakás bérlője. A levélíró elpanaszolta, hogy lakásában a mellékhelyiség mennyezete már két éve átázik, a villanyvezetéken keresztül a víz már a folyosóig jutott, s lehet, hogy hamarosan a fal is rázni fog. A városi tanács illetékes osztályvezetője, dr. Nagy Antal három héttel később válaszolt lapunkban, mely szerint a hibát kijavították, a teázást megszüntették, a bérlőtől pedig elnézést kértek. Ezek után természetes, hogy újabb levelet kapott szerkesztőségünk Fvilöp- nétöl, aki azt írta, hogy a válasz nem fedi a valóságot, mert — ismét teljes hosszában — átázott a mennyezet és már nem tudja, kihez forduljon segítségért. „Kerestem telefonon a Fonyódi Városi Tanács jogi osztályát is többször. Volt, aki azt a választ adta: nálunk ilyen nincs is. A másik, építési osztály: nem ránk tartozik. Aztán adták a gyámügyet, csak a> jogi osztályt nem. Még egy próbálkozás. Közük, a jogi osztály szabadságon van, próbálja őket hívni a jövő héten.” Nem lehet csodálkozni, hogy a telefonközpontos nem találta az illetékest. Talán ő maga sem tudja, hogy akit kerestek, az\ egyszerű, könnyen megjegyezhető és nevében is sokat mondó önkormányzati, Törvényességi és Jogi osztályon dolgozik. De térjünk vissza a tényékhez. Az újabb átázás, újabb levél után végre felszedték a fürdőszoba aljzatát, felderítették, kijavították a hibát, visszarakták a felszedett csempéket. A fent említett osztály vezetője a sok, de eredménytelen telefonálgatás után levelet is kapott Fülöpnétől, melyre rendkívül udvarias választ adott: „Az osztály a Somogyi Néplapban megjelent cikk alapján fontosnak tartotta az azonnali intézkedés megtételét a költségvetési üzem felé. A költségvetési üzem tá-~ jékoztatója alapján válaszoltuk meg a felvetett problémát. Az eltelt idő óta ön telefonon jelezte újból a beázást, melyre az üzem megbízott vezetője felé aznap személyesen intézkedtem ... Tájékoztatom, hogy a fejlécen szereplő osztály létezik, csak önálló jogi osztály nincs. Csupán félreértésről lehet szó, amiért elnézését kérem.” A stílus tehát már változik, sőt — az újság szerény közreműködésével — a munka is elkészül előbb-utóbb. Veszteséges üzemek bezárását, korrupt vezetők leváltását, a munka fizetésben is tükrözött megbecsülését, az ország pénzügyi egyensúlyának helyreállítását is szívesen garantálnánk, félő azonban, hogy ez már nemcsak a mi közreműködésünkön múlik. Süli Ferenc Ú3 KÖNYVTÁR CSÍRÁJA Megalakult a Húscég egyesülés SZOT-vélemény a izabadárakról Árakhoz a béreket!