Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-01 / 206. szám
1989. szeptember 1., péntek Somogyi Néplap 7 S SPORTQ ÖTTUSA-VB Úszásban szovjet és brit siker Nem mondható, hogy az időjárás kegyeibe fogadta a 31. felnőtt férfi öttusa-világbajnokság résztvevőit. Csütörtökön folytatódott a hűvös, szeles idő, s az eső lába is lógott. Ez pedig a második tusa előtt nem volt jó előjel, hiszen az úszást a Hajós Alfréd uszoda nyitott medencéjében rendezték. Tíz óra előtt melegítőben, pokrócba burkolózva bevonultak a versenyzők, pontosabban az első futam résztvevői. A 66 sportolót 9 futamba osztották. A 8. futam előtt elszabaSzombaton megkezdődik a bajnokság az asztalitenisz NB I-ben is. Két első osztályú csapatunknál a Kapos- plest férfi- és női együttesénél arról érdeklődtünk, hogyan sikerült a felkészülés, milyen tervekkel vágnak neki az új évadnak. Mint ismert, a fiúk ismét edzői irányítással készülhettek a nyáron. Popovics Já~ nos vezette a munkát, s Frank, dr. Szita, Hayden, Szabados, Varga, Berdár és Báli bizony alaposan megizzadtak egy-egy edzés után. Varga János szakosztályvezető a következőket mondta az alapozásról: — Július 14-én orvosi vizsgálattal kezdődött a munka. Ezután az edző személyre szólóan állította ösz- sze az edzési terveket. Július 17-én indult az öthetes felkészülési időszak, amely napi két, esetenként 3 edzést jelentett, s ez alaposan igénybe vette a játékosokat. Az első három hét alatt elsősorban speciális erőfejlesztő gyakorlatokat végeztek, s csak néha jutottak labdához PÉNTEK Lovaglás Díjlovagló-világkupa Szent György-díj 7.30 ó., Intermediate II. 15.00 ó. Kaposvár, agrártudományi egyetem lovaspályája. SZOMBAT Lovaglás Díjlovagló-világkupa. Intermediate I. 7.30 ó. Folklórprogram 14.00 ó. Grand Prix 15.00 ó. Kaposvár, agrártudományi egyetem lovaspályája. Asztalitenisz NB 1 férfi: Kaposplast— Bp. Postás, Kaposvár, Ka- posplast férficsarnok, Arany u. 11.00 ó. NB l női: VM Közért— Kaposplast. Budapest, 11.00 ó. Kézilabda NB II: Nagyatád—Keszthely. Nagyatád. 16.00 ó. Tr lation Szupertriatlon, úszó-, kerékpározó- és futóversenyszámai. Boglárlelle, Platán strand. Rajt: 8.00 ó. Labdarúgás NB III: K. Honvéd—(Marcali. Kaposvár, cseri pálya, 16.30. (Albert.) Megyei I. o.: Kaposgép VL—Homokszentgyörgy, Kaposvár, Textiles pálya, 15.30 Szabó T.). Spartakiád Falusi spartakiád körzeti döntő (kispályás labdarúgás, kézilabda sportágakban). Nagyatád, Babay ált. isk. 8.00 órától. dúlt a pokol, „most jönnek a magyarok”, „szervusztok” zúgott. Ekkor szólították ugyanis rajtkőre ai olimpiai és* világbajnok csapat két tagját, Martinék Jánost és Mizsér Attilát. Mizsér leszakadt, űzte, hajtotta őt a közönség. Végül Phelps nyert, Martinék 3. (3:20.47 p), Mizsér 5. (3:29.72) lett. Felülmúlták önmagukat. Az utolsó futam igazi sztárparádé volt. Az öttusa-világbajnokság úszószámát a szovjet Jago- rasvili (1320 pont) nyerte a és ütőhöz. A gondot mégsem az erőteljes munka, hanem a nagy hőség jelentette. A csarnokunkban legtöbbször 50 fokot mutatott a hőmérő. A felkészülési időszak második felében már a labdáé volt a főszerep. A belga utánpótlás-válogatott és a jelentős játékerőt képviselő fővárosi csapat a Ganz-Má- vag voltak az edzőpartne- rednk. A formába' hozásnak jelentős időszaka volt ez a közös tréning. A felkészülésben a már említett játékosok mellett részt vett Vajda és Frányó, valamint az NB Il-es Balatonszárszónak kölcsönadott Limbek, Dani és Balázs, Szerettünk volna egy játékost igazolni, ez azonban az anyagi feltételeink hiánya miatt meghiúsult. A tervünk a 6—8. hely megszerzése, a biztos bent- maradás, valamint szeretnénk eredményesen szerepelni a Duna-kupában. A női csapat edzője. Háttá István és a szakosztály- vezető Limbek Pál bizakodva ismertették elképzelésüket. VASÁRNAP Lovaglás Díjlovagló-világkupa. Intermediate kűr. 9.00 ó. Csikósbemutató 14.00 ó. Ma- shua Grand Prix kűr, 15.00 ó. Kaposvár, agrártudományi egyetem lovaspályája. Labdarúgás NB 111: Boglárlelle—K. Rákóczi. Boglárlelle, 16.30 ó, (Pauer), Csurgó—'Nagykanizsai Volán Dózsa, Csurgó, 16.30 ó, (Varga), Kaposvári Építők—Paks, Kaposvár, Arany u. 16.30, (Kovács N.). Megyei I. osztály: Az elöl állók a pályaválasztók, a kezdési idő: 15.30: Lengyel- tóti-^Balatonföldvár (Fogta), Nagyatád—K. Vasas (Cser- völgyi), Balatonszentgyörgy —Fonyód (Dr. Csapó), So- mogyszob—Somogysárd (Pápai J.), Kiss J. SE—Nagybajom (Dobai), Csokonyavi- sonta—Tab (Fodor Gy.). Megyei II. osztály: Déli csoport. Az elöl állók a pólyaválasztók, a kezdési idő 15.30 ó.: Kutas—Inke, Ka- posmérő—Gyékényes, Ta- szóri TSZSE—Szőnyi SE, Zi- móny—Kadarkút, Szülök— Tarany, Bélavár—Somogy- udvarhely, Berzence—Somogy tarnóca. Északi csoport. Az elöl állók a pályaválasztók, a kezdési idő: 15.30. B. Vasas- öreglak, Latinca SE—Sző- lősgyörök, Balatonendréd— Balatonszárszó, Kéthely— Mernye, Zamárdi—Balaton- szemes, Balatonszabadi—K. Gazdász, Balatonkeresztúr— Táska (15 ó.). francia Ruer (1308) és a bolgár Iliev (1304) előtt. Fábián László a 8. (1280), Martinék János a 11. (1272), Mizsér Attila a 30. (1196). Csapatban a sorrend: Nagy- Britannia (3868), Szovjetunió (3852) és Magyarország (3748). A budapesti öttusa-világbajnokságon a harmadik számot, a lövészetet Mizsér Attila nyerte 196 körös teljesítménnyel, ami 1210 pontot ér. Mögötte ketten lőttek 195 kört (1195 pont): a japán Tateno és az olasz Mas- sullo. — A célunk egyértelmű: felkerülni az „A” csoportba. Mivel ketten jutnak fel, erre reális az esélyünk. Tavaly a 4. helyen végeztünk, most mindenképpen szeretnénk előbbre lépni. A legnagyobb ellenfeleinknek a VM Közért, a Medosz Érdért és a Kecskemét ígérkezik. A felkészülést július 24-én kezdtük meg a következő játékosokkal: Bolvári Katalin, Limbek Anette, Pata Erika, Rák Szilvia, Alkonyi Szilvia, Rák már felnőttként szerepel az együttesben, Alkonyi az ifistánk. Hiányzik Varga Zsuzsa, ő Balatonszárszóra kíván igazolni. Szeretnénk, ha mindenki megfelelő játéklehetőséghez jutna, ezért az NB II-ben indítjuk a Marosi Réka, Baksa Yvette, Végh Anikó, Temesi Kinga és Seregélyi Anikó összetételű csapatot. Mindannyian 21 éven aluliak, nekik elsősorban rutint kell szerezniük a továbblépéshez. A velük szembeni elvárás a bentmaradás. Az idei évben is folytatjuk a tehetséges óvodások kiválasztását, biztosítva ezzel a folyamatos utánpótlást. A tavalyiak egy lépcsőfokkal feljebb lépnek. A női együttesnél jelentős az edzői stáb, hiszen Háttá Istvánon kívül Diószegi Éva, Androsits Imre, Balázs I. és Balázs II. Miklós segíti a felkészülést. mA szombati rajt rangadóval kezdődik: a VM Közért vendégei lesznek a kaposvári lányok. Nagyszabású triatlonver- senyre kerül sor szombaton Boglárlellén. Közel száz sportoló küldte el előzetesen a nevezését, köztük nyugatnémet, osztrák, szovjet, lengyel és NDK-beli próbá- zók, s természetesen a hazaiak. A verseny távjai: 3,8 km úszás a Balatonból a Platán strandra, 198 km kerékpározás; ennek útvonala a következő: Platán strand —- Fonyód — Keszthely — Tihany — Balatonfüred — SióKaposváron a városi sportcsarnokban ismét gazdag program kínálkozik a mozgásra vágyóknak. Szeptembertől folytatódnak a jól ismert tanfolyamok. A karaté, a kung-fu, továbbá hölFutóvadlövők sikere Jól szerepeltek a kaposvári futóvadlövők a Mosonmagyaróváron rendezett MHSZ-Medosz OB-n. Az ifjúsági fiúk mezőnyében skeet 200 koronglövésben Hampuk Tamás első, ugyanő 100 koronglövésben második lett. A Sefag versenyzője a juniormezőnyben 200 lövésben is jeleskedett, és bronzérmet nyert. A felnőttek meaőnyében skeet 200-as koronglövésben Horváth L. Tibor szerezte meg a második helyet. Futóvad- lüvésben az ifjúsági fiúk 50 méteres 40 vegyes lövésében Kovács L, 8., Rácz Tamás 14. lett, és 6. helyet ért el az ificsapat. A két említett versenyző e helyezésével aranykoszorús minősítésihez jutott. Diáktriatlon Ausztriában Hartberg mellett diák triatlonversenyen szerepeltek somogyi fiatalok. A népes mezőnyben az első korcsoportban Kristóf Róbert 2., a II. korcsoportban Fábián Balázs 6. lett. Mindketten kaposváriak. A siófoki Polgári Nándor III. korcsoportot képviselte, és az 5. helyen végzett. Mini motocross Véget ért a mini moto- crossozók idei bajnoksága. Az utolsó, 8. fordulóban La- joskomáromban a már bajnokként induló Bokor Sándor 125 ccm-ben ismét mindkét futamát megnyerte, s így ebben az évben a nyolc forduló 18 futamában egyszer sem talált legyőzőre. Tóth János svájci pontjai Tóth János zamárdi hegyi autóversenyzőnk tovább gyűjtögeti EB-pontjait. Augusztus 20-án Svájcban szerezte meg az abszolút 5. helyet ez nyolc pontot jelentett számára. így már 26 pontot gyűjtött össze, de még három további EB-fu- tamon lesz alkalma a „gyarapodásra”. fők — Platán strand, valamint 42,195 km futás a Platán strand — Boglárlelle — Balatonszemes — Platán strand útvonalon. A verseny ezúttal csak profiknak szól, hiszen nem akármilyen teljesítményekről van szó. A szocialista országok közül hazánk rendez először szuper triat- lont. A program szombaton reggel nyolc órakor kezdődik a bogiári Platán strandon. gyek részére a mozgásstúdió (zenés torna) és ritmikus sportgimnasztika iskolás- és óvodáskorúaknak egyformán ezt a célt szolgálja. Érdeklődni a helyszínen lehet. Jó felkészülés, jöhet a bajnokság Rajt ax azztalit+nizz NB l-b*n SPORTMŰSOR B. Zs. Szupertriatlon Boglárlellén Tanfolyamok a kaposvári sportcsarnokban HÍREK SZEPTEMBER T Péntek Egyed, Egon A nap 6.02 órakor kél, és 19.27 órakor nyugszik; a hold 7.13 órakor kél, és 19.38 órakor nyugszik. Néha már napsütés A Dunántúlon több órás napsütésre, a keleti megyékben még gyakran felhős égre és szórványos esőre lehet számítani. Az erős, néhol viharos északi szél lassanként mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 22 Celstus-fok körül alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása szerint a 35. heti nyertes lottószámok a következők: 27, 69, 82, 84, 86 Az augusztusi tárgynyere- ménysorsaláson a 34. heti szelvények vesznek részt. Az MDF az IKV prémiumáról Az MDF kaposvári szervezetének elnöksége állást foglalt az IKV vezetőinek prémiumával kapcsolatban, kifejtve, hogy a vezető beosztású dolgozók jelentős összegű, aránytalanul magas prémiumot vesznek föl, miközben az általuk vezetett vállalat „csak" alapvető feladatait nem teljesíti”. Az MDF kaposvári szervezetének birtokában levő adatok szerint ugyanis az IKV a tervidőszak végéig nem teljesítette la'kóházfel- újítási prgoramját. Ezért az MDF kaposvári elnöksége teljes erkölcsi súlyával az aránytalanságok megszüntetése mellett szállt síkra, elutasítja a prémiumelosztási módszert, és a vállalat, dolgozóival szolidáris. — Látogatási tilalmat rendeltek el tegnap Somogy valamennyi kórházának szülészeti osztályán. A rendelkezést a csecsemők védelmében hozta a megyei köjál. A látogatási tilalom visszavonásig érvényes — csakúgy, mint az ország valamennyi szülészeti osztályán. — Nyárbúcsúztató játszóházat szervez Kaposváron az SMK szabadidőklubja holnap délután egy órakor a kisdiákoknak. Lesz rajzverseny, papírhajtogatás, bábkészítés, majd bűvészmutatványok, minivideo, diszkó és tánc szórakoztatja a gyerekeket. 130 éve született Engelbert Humperdinck (18S4 —1921) német zeneszerző. Kölnben, Münchenben, illetve Olaszországban tanult, majd mint konzervatórluml tanár működött a spanyol- országi Barcelonában, később hazájában, Frankfurtban és Berlinben, Első ismertebb művei a Das Glück von Edenhall és a Die Wallfahrt nach Kevelaar című zenekari balladái, míg első és egyben legnagyobb sikerét a Hansel und Gretel (Jancsi és Juliska) című meseoperájával aratta. Ezt még 1893-ban szerezte, s benne egy sereg népi (különösen westfallai) gyermekdalt öltöztetett mutatós operai köntösbe. A zenekar finom kezelése, az egész költemény friss bája példátlan sikerre vitte fő művét; ebben persze nagy része volt annak, hogy Humperdincknek mintegy a naturalizmus elleni Visszahatásként jelentkező zeneköltészetét teljesen áthatotta az újromantikug szellem. Későbbi műveinek sikere már korántsem volt hasonló. A Die Köningskinder előbb 1898-ban melodráma alakban, 1908-ban pedig operaként került színre. Irt még újabb mesejátékokat, vígoperát, továbbá kísérőzenét Shakespeare több vígjátékához. Dalciklusokat, rapszódiákat is szerzett. Balesetek Figyelmetlenül lépett az úttestre egy álló gépkocsi mögül tegnap reggel Marcaliban a 62 éves Illés Ilona helybeli nyugdíjas, és egy féktávolságon belül érkező személygépkocsi elütötte. Súlyosan megsérült. A sebesség helytelen megválasztása miatt szerdán reggel Segesden a Jókai utca 7. számú ház előtt a vizes úttesten fékezés közben járművével megcsúszott és az árokba hajtott, majd egy hídfőnek ütközött a 22 éves Kiss Lajos ajkai gépkocsi- vezető. O maga könnyebben, utasa, a 18 éves Pikó Gábor ajkai segédmunkás viszont súlyosan megsérült. — Kigyulladt a pajtában levő széna szerdán éjszaka Kötésében a Petőfi utcában, Mihály György portáján. A tűz átterjedt a tetőzetre, majd az istállóra. Nyolcvanezer forint a kár. Két halálos áldozat Két halálos áldozata van annak a balesetnek, amely tegnap délután történt Balatonkeresztúr külterületén. Szelk László 27 éves gépkocsikísérő, liszói lakos Wartburg személygépkocsijával figyelmetlen vezetés következtében áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd a jobb oldalra és ott a vizesárokba hajtott, s fának ütközött. A vezető és utasa, Szmodics Tibor 22 éves nagykanizsai esztergályos a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit szakértők vizsgálják. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: ’ _ 11-644 ^ Fegyveres rablás Tatabányán Fegyveres rablás történt tegnap délelőtt 10 óra 35 perckor Tatabányán, az Ifjúmunkás út 35. szám alatti házban működő 8. számú kispostán. Egy 180—185 centiméter magas, vékony 20— 22 év körüli, szőkésbarna hajú férfi pisztollyal 215 000 forint átadására kényszerítette a posta dolgozóit. — A Pénzügyi és Számviteli Főiskola megbízásából felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamokat szervezünk matematika és politikai gazdaságtan tantárgyból. A jelentkezési lapokat szeptember l-jétől a Somogy Megyei Tanács V. B. közgazdasági főosztályán (Kaposvár, Csokonai u. 3.), a 308-as szobában lehet beszerezni. — A Kaposvári Ipari Szakközépiskola igazgatósága értesíti a tanulóifjúságot, hogy a tanévnyitó ünnepély szeptember 4- én 7.30 órakor lesz. Ez a nap egyúttal az első tanítási nap is. A mezőgazdasági munkák szeptember 11-én kezdődnek. A levelező tagozaton 4-én 14.30 órakor kezdődik az első tanítási nap.