Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-07 / 211. szám

1989. szeptember 7., csütörtök Somogyi Néplap 3 „Bízunk a vénasszonyok nyarában* SŰRŰ HETEK UTÁN AZ IBUSZNÄL A balatom foidenyt az idén legalább egy hettel meg­hosszabbította az augusztusi időjárás: július 9-től au­gusztus 26-ig — akkor a szokatlan hőséget hirtelen szo­katlan hideg váltotta fel — minden elképzelést felül­múló tömeg élt, evett, fürdött, szórakozott, közlekedett a parton. Az Ibusz Balatoni Területi Igazgatósága például a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le a főszezonban, s dolgozói az igen kemény és nagy ter­helés ellenére is színvonalas munkát végeztek ezekben a sűr.ü hetekben. A föidény tapasztalatairól és az utószezon lehetőségeiről beszélgettünk Borlai István területi igaz­gatóval és Villangó József kereskedelmi igazgatóhelyet­tessel. —- Fáradságos hetek van­nak mögöttünk, ám remél­hetőleg az utószezonban sem maradunk munka nélkül — mondták. — Szeptemberben még 150 külföldi csoportot fogadtunk, zömmel NSZK- beli vendégeket. Ezenkívül osztrák, holland, svéd, fran­cia, belga, szovjet és NDK- beli csoportok érkeznek. No­ha most éppen zord az idő- . járás, bízunk a vénasszonyok nyarában, napfényes, kelle­mes szeptembert, októbert várunk. Már csak azért is, mert a Balaton-parti szállo­dák, mint ismeretes, fűthe- tetlenek, s a csoportok nagy­részét szállodákban szeret­nénk elhelyezni. Ugyanakkor töltjük a felszabadult üdü­lőket és a fizetővendég-szo­bákat is. A helybeliek részé­re külföldi utakat szerve­zünk az utószezonban, pél­dául októbertől november végéig isztambuli túrákat, őszi és téli programfüze­tünkben a többi között a ha­zaiaknak ajánlunk kedvez­ményes üdülést. ^ — Az idén is, mint az utóbbi évtizedben általában, a legtöbb vendég németül beszélt a Balatonnál. Ez azt is jelenti, hogy az idegen- forgalmi cégek elsősorban az NSZK-beli turisták pénztár­cájára, „költő” képességére alapoznak. így van ez az IBUSZ-nál is? — A külföldi beutazók 90 százaléka német, főként NSZK-beli állampolgár. E tény okán mondják sokan félig tréfásan, félig komo­lyan, hogy a Balaton most már csakis az NSZK-beliek kedvéért (s kedvére) létezik, hiszen mindenki — személy és intézmény — az ő szol­gálatukban áll. Sok igazság van ebben. A tájékoztató felírások, többsége német, az idegenforgalmi irodákban is általában németül tudnak a munkatársak, az idegenve­zetők szintén erre a nyelvre „szakosodtak”. A köztudat úgy véli, csakis NSZK-beli a „jó vendég”,« közben nem figyel a francia, az olasz, a holland turistára, pedig pél­dául az utóbbi a lehető leg­jobb vendég, egyrészt mert rendkívül tájékozott turista, szívesen vesz ki magánhá­zat (s nem feltétlenül part- közeiben), s ő az, aki nem­csak a Balatonra kíváncsi, hanem Magyarország más vidékeire is. Következéskép­pen részt vesz azokon a programokon, amelyeket az ország különböző tájain ren­dezünk vendégeink részére. Anélkül, hogy az NSZK-kul- tuszt mérsékelni akarnánk, szóvá kell tennünk, hogy en­nek túlzó megnyilvánulásait a más országokból érkezők időnként nehezményezik. Visszatetszést kelt például egy-egy franciában vagy olaszban, hogy vele is né­metül akarnak tárgyalni, s a programoktól is elriad miután megtudja, hogy az idegenvezetés csupán német nyelvű. Gondolnunk kell most már az olyan úgyneve­zett küldő országokra is, mint Itália, ahonnét az idén 40—50 százalékkal több tu­rista érkezett hozzánk, mint a korábbi években, s mint Franciaország, ahonnét az idén először öt csoport jött a Balatonhoz. És még egy­szer, hangsúlyt teremtően említeném Hollandiát, ahon­nét — nem utolsósorban az Ibusz szervezőmunkája kö­vetkeztében — nagyon sok vendég érkezett. Ebből az országból — ahol az élet­színvonal magasabb, mint az NSZK-ban — a következő években még több turistára számítunk. Közreműködé­sükkel szeretnénk megdup­lázni a fizetővendég-forgal­mat, mert mint már emlí­tettük, a hollandok szívesen laknak magánházakban. Itt jegyezzük meg: felfoghatat­lan számunkra, hogy a vil­la- és szobakiadók közül so­kan idegenkednek a holland vendégtől, mondván, hogy ők az NSZK-belieket szok­ták meg. Hangsúlyozzuk, az NSZK-beli vendéget ezután is nagy becsben tartjuk, no­ha — és ezt is tudni kell — nem az igazán fizetőképes rétege üdül a Balatonnál. — Sőt. Nem ritkán hang­zik el az a vélemény, hogy' az NSZK-beli munkanélkü­liek eldorádója a Balaton­part, s azt az idegenforgal­mi szakemberek is gyakran mondják, hogy az úgyneve­zett igényes vendég nem sok időt tölt nálunk. Az ok, ugyebár, nyilvánvaló ... — Igen. A sokszor immár közhelyszerűen emlegetett minőségi turizmus feltételei a különböző erőfeszítések eh lenére sem adottak még. Vendégeink, főként az úgy­nevezett igényesek, elég gyakran tesznek kritikai ész­revételt a főszezoni állapo­tokra, körülményekre. Kifo­gásolják például, hogy ke­vés a bevásárlóhely, az ABC, az utak keskenyek, a fő­idényben szinte lehetetlen már közlekedni: például Keszthelytől. Siófokig három óráig tart az utazás gépko­csival, s a kompnál néha kibírhatatlanul hosszú a vá­rakozási idő. Visszatetsző továbbá a valutaszerzők mohó igyekezete, az erősza­kos baksiskunyerálás autó- ablak-mosás ürügyén, és más ötletesnél ötletesebb módszerekkel. Siófokon kró­nikus gond, hogy a szálloda­soron eső után kisebb „Bala­tonok” képződnek, s az amúgy is elviselhetetlen, zsú­foltságot csak fokozza a vas­úti sorompók gyakori lezá­rása ... Sz. A. Százhalombattán megkezdődött az olasz Montedison és a Dunai Kőolajipari Vállalat ál­tal alapított Dunamont Rt. vegyes vállalat polisztirolgyártó üzemének építése. A kor­szerű üzem 1991-ben kezd termelni, és az évi tervezett mennyiség ütésálló polisztirol- ból 45 ezer tonna, a habosított polisztirolból pedig 20 ezer tonna. Az 55 ezer négyzet- méteres létesítményben zárt technológiával készülnek majd a szilárd halmazállapotú alap­anyagok, melyeket eddig Nyugat-Európából és a Szovjetunióból exportáltak Nagyatádiak a népfront jövőjéről Egyeztető fórumot szorvoznok a városban Megújulásra készül a Ha­zafias Népfront. Hogy a nagyatádiak milyennek kép­zelik a> jövőjét, arról kedden este hallhattunk elnökségi ülésükön. A legfontosabb kérdés, hogy párttá alakul- jon-e a szervezet, vagy sem. A nagyatádiak többsége úgy fogalmazott, hogy fölösleges a párttá szerveződés, kell egy olyan mozgalom, amely összefogja a különböző irány­zatokat, érdekegyeztetési le­hetőségeket teremt. Erről egyébként Lassú István, az MSZMP városi bizottságának munkatársa szólt elsőként. Kreisz György, a HNF városi bizottságának titkára is emellett voksolt. Szükség van egy városi egyeztető fórumra, lévén, hogy egy-egy adott témában természetszerű véleménykü­lönbségek vannak a külön­böző szervezetek között. Nagyatádon már működik a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete, a hét vé­gén tartja alakuló ülését a Magyar Szociáldemokrata Párt itteni csoportosulása, szót kér a közéletből a Hon­védok Érdekvédelmi Egye­sülete, a Kertbarátok Szö­vetsége éppen úgy, mint a hegyközségi gazdák két egyesülete. Kreisz György szerint az egyházakkal foly­tatott eddigi egyeztetések is bizonyítják, hogy a város érdekében közmegegyezésre lehet jutni. A felszólalók is elmond­ták, hogy a népfrontnak nem nevet kell változtatnia-, hanem a bevált hagyomá­nyokat megőrizve kell meg­újulnia. Itt Nagyatádon is arra kell törekedni, hogy a népfront új arculatot alakít­son ki, önálló programot kell összeállítani, s ebbe a lakosság legszélesebb réte­geit kell bevonni. Tény, hogy egyre naéyobb a- közömbös­ség, de ernnek ellenére meg kell próbálkozni újabb fó­rumok megteremtésével. Czipóth Dezső, Nagyatád társadalmi tanácselnök-he­lyettese gyakorlatias kérdést vetett föl: mi lesz a népfront szerepe a választásokon? Szervezésében, lebonyolítá­sában egyedül marad a ta­nács? Ez még nyitott ügy. Választ várhatóan a nép­front rövidesen összeülő kongresszusa adhat. Simon Ernőné, Nagyatád ország- gyűlési képviselője is a kö­vetkező választások ürügyén kért szót. Szerinte fontos, hogy a népfront támogassa azokat a képviselőjelölte­ket, akik pártonkívüliként indulnak a választásokon. Az elnökség tagjai felvetették azt is, hogy a népfront kér­jen nagyobb lehetőséget a helyhatósági döntések előké­szítésében és azok megvaló­sításában. Kreisz György bejelentet­te. hogy a HNF országos titkársága az otvöskónyi körzeti népírontbizottság ré­szére kiváló társadalmi munkáért plakettet adomá­nyoz. Ennek átadására a napokban került sor. Az öt- vöskónviak a világháborús emlékmű és az ideiglenes is­kola felújításában is részt vettek. (Nagy) Dühöngve, szitkozódva rohant be a mű­vezető az egykor hagynevű, ma már jobbára csak a fennmaradásáért küzdő nagyvállalat munkavédelmi vezetőjéhez. Ki­lyukadt a bakancsa és a raktárban nem akar­ják kicserélni, mert még nem járt le a ki­hordási ideje, panaszkodik a művezető olyan szenvedélyesen, hogy a tagbaszakadt munka- védelmi vezető szóhoz sem tud jutni mellet­te. Türelme fogytával ő maga. is kiabálva kérdi: védőruhaként vagy kihordásra kapta-e a bakancsot a panaszos? Mit tudja ő, vág vissza az, nem is érdekli. A lényeg, hogy lyukas és így nem lehet benne dolgozni — tessék tehát kicserélni. A munkavédelmi vezető — türelmes em- beű lévén — fellapozza a szabályzatot, s csak­hamar kiderül, a hőzöngő művezető egyéves kihordásra kapta a bakancsot, ő, a munkavé­delmi vezető tehát nem illetékes a dologban. A másik felháborodva tiltakozik, hogy már­pedig ő a saját pénzén nem cseréli ki. A munkavédelmi vezető higgadtan mondja er­re: köteles vagy olyan ruhában megjelenni a munkahelyeden, amilyet a munkavédelmi­balesetvédelmi szabályok előírnak. A vezető már szinte robbant a méregtől, de nem jutott szóhoz. A vele szemben ülő tagbaszakadt munkavédelmis ugyanis az egyik fiókból elő­húzott egy hivatalos levelet és majdhogynem üvöltve kérdezte a művezetőt, látott-e, ka­pott-e már ilyet valaha? Már hogyne kapott volna, hiszen a munkavédelem vezetője min­den évben megkérdi egy ilyenforma levélben a brigádoktól, milyen módosításokat javasol­nak a vállalati munkavédelmi szabályzatban? Választ csak nagy ritkán kap, éppen ezért üvöltözik most, nem kevés pedagógiai célzat­tal. A művezető kényszeredetten hallgatja a munkavédelmist, nem érti, miért lett egysze­riben bonyolult minden. Nem is olyan régen még elég volt elsétálnia a raktárba, ledobni a lyukas bakancsot és máris vihette az újat, még papír sem kellett hozzá, valamelyik fő­nök kézjegyével. Ma meg?. . . Hát mi történt? Tulajdonképpen semmi, azt az apróságot nem számítva, hogy a vállalat a csőd szélére jutott. Elmúlt már az az idő, amikor minden műhelysarokba futotta egy-egy új hűtőre, amikor számolatlanul vették a ventillátoro­kat, s ha valamelyik elromlott, egyszerűen ki­cserélték, meg sem kísérelve a javítást. Azokban az években ugyan ki foglalkozott azzal, hogy kinek jár és kinek adható a ba­kancs. A pangás évei bakancsának sajátja volt, hogy bárkinek szüksége • volt rá, meg­kaphatta gond nélkül — és nem egyszer jo­gosultság nélkül is. Balgaság lenne most azt gondolni, attól ment csődbe egyik-másik vállalatunk, mert elhordták — és ismerőseiknek néhány száz, egy-két ezer forintért eladták — a munkaru­hákat az arra illetéktelenek. Mégis érdemes lenne elgondolkodni talán azon, hová vezet­get), ha egy vállalat még saját szabályaira is fittyet hány? Ha korlátozás nélkül, két ma­rokkal szórja a javakat, mert látszólag van miből. Fut a vállalat szekere, a nyereség meg A pangás bakancsa azért van, hogy elköltsük. Erre ösztönzött szinte minden gazdálkodót a végtelenségig köz­pontosítható, elvonó és újraelosztó állami pa- ternalizmus. Rábízták magukat a vállalatok, hiszen az adjon is, aki mindent elvon, és ne kérdezze, miért fogy nálatok, tisztelt vállalat, annyi bakancs? Az csak adjon annyit, ameny- nyit kérünk, kérnek. Az állam adott. Egyebek között erre (is) ment rá a ma mindnyájunkat nyomasztó köl- csöndollárok sokasága. Csak az volt a lényeg, hogy a „dolgozók érdekein” csorba ne essék. Cserébe nem kért mást, csak hogy senki ne avatkozzon bele az „ő dolgába”, ne próbál­kozzon a dolgok mélyére látni, hiszen csak kérnie kell, mindent megkap. Jogaink és érdekeink ismerete, érvényesí­tésének, mikéntjének tudása nélkül felhábo­rodottan hallgatjuk mostanában a „nincs rá pénz” kezdetű divatos hivatkozást, amely diszkréten eltakar mindent és mindenkit. Azokat éppúgy, akiknek az ilyen-olyan elosz­tások szabályait kidolgozni, rendszeresen fe­lülvizsgálni kötelességük lenne, mint azokat, akiknek nagyon is kifzietődő volt ez a múlt. Mert pénz a legtöbb helyen valóban nincs és abból a bizonyos közös nagy kalapból sem igen remélhetnek ma már. S ekkor derülnek csak ki a „minden mindegy” időszakában megalkotott, soha nem értelmezett, be nem tartott szabályok gyengeségei. Amíg semmi nem volt drága, jutott mindenből mindenki­nek, senki sem törődött azzal, hogy a sorok között olvasson, mára már erre képességei sincsenek a legtöbbeknek. A mindenható állam megígérte, gondosko­dik rólunk, s ez egy ideig így is volt, ma már jól tudjuk, hogy milyen áron. Legtöbbünk he­lyett ugyanis hivatalból gondolkodtak is, nemcsak döntöttek. A gondolkodó, és a saját érdekeit megfogalmazni, képviselni, uram bo- csá érvényesíteni tudó ember esküdt ellensé­gévé vált a pangás haszonélvezőinek. Ügyeltek is, nehogy feleslegesen sok mun­kajogi, munkavédelmi előírást tömjenek a leendő szakemberek fejébe. A nevetséges^tan­könyvek s a nem kevésbé mulatságos tanárok bevetésével el is érték céljukat. Az amúgy is nehezen érthető, a szakzsargon szülte sza­vaktól hemzsegő szabályzatokban így még ke­vésbé tudja az ember kihámozni, hogy mi az, ami neki jár, s mi az, ami csak „adható”, s hogy hol lehet mindezek miatt tiltakozni, változásokat sürgetni. Másfelől viszont egyre kevésbé lesz tartható az „ehhez nekem sem­mi közöm, mondják meg a főnökök” szemlé­let. Hiszen a főnökök lábán kevesebb bakancs lyukad, mint a beosztottakén. S ha elfogad­juk azt a politikai elvet, mely szerint azok döntsenek és ott, akik és ahol majd az adott feladatot végrehajtják, akkor azt is el kell fogadni, hogy az mondja meg, milyen sűrűn kell bakancsot cserélni, aki hordja. De ak­kor mondja is meg, ne csak akkor poroljon, amikor már befolyik á lábbeli talpán a víz! A főnökei meg majd eldöntik: vagy erősebb bakancsokat szereznek, vagy a munkakörül­ményeken javítanak, mert ez viszont az ő dolguk!... Fekete Gy. Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom