Somogyi Néplap, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-23 / 225. szám

1989. szeptember 23., szombat Somogyi Néplap 3 KÉSZÜLŐDŐ KÜLDÖTTEK Visszaszerezhető a bizalom Nyilatkozik az igazgató Cukor lesz — áremelés nem Okok és összefüggések Amit ma becsomagolnak, holnap felvásárolják Délután a kaposvári. Má­jus 1. utcán, három férfi tolt egy kiskocsit. Legalább 50 kiló cukrot vittek, miközben országszerte arról szól a pa­nasz, hogy nem lehet cukrot kapni. Az emberek egy ré­sze attól tart, hogy föleme­lik a cukor árát, mások ar­ról beszélnek, hogy a Ka­posvári Cukorgyár azért nem tud biztosítani a város­nak és a környékének cuk­rot, mert inkább exportra szállítja. Mi erről, a vélemé­nye Kováts Imrének, a cu­korgyár igazgatójának? • — Információink meg­egyeznek: hetek óta cukor­hiány van, s ez a hiány a napokban tetőzött, hiszen az állami tartalékkészlet is ak­kor fogyott el. Közben azon­ban megindult a feldolgo­zás, a következő hetekben a cukorhiány megszűnik. Má­sok, ahogy ön is mondta, a cukorhiányért a kaposvári gyárat hibáztatják; azt mondják, azért nincsen cu­kor, mert mi exportra küld­jük. A kaposvári gyár éppen a belföldnek, saját körzetének ellátása érdekében nem ex­portált cukrot, és ilyen szem­pontból egyedül áll a hazai cukorgyárak között! Emiatt 15—20 millió forint tiszta nyereségtől esett el. Az elmúlt hetekben-hóna- pokban részigazságok vagy valótlanságok jelentek meg a tömegtájékoztatásban, az újságokban a cukorhiányra vonatkozóan. — A cukorhiány oka nem mai keletű. 1984-ben a Me­zőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium államközi szerződést kötött a jugoszláv partnerekkel — röviden fo­galmazva — a cukorrépa bérfeldolgozására. A cukor­hiány alpvető okának ezt az együttműködést tartom. Még­pedig azért, mert a bérfel­dolgozás kapcsán visszake­rülő cukor, amit a mohácsi, a szigetvári, a szepetneki mezőgazdasági üzemek mint gesztorok visszahoznak, sze­repelt az ország cukormér­legében. Ugyanis az ország cukorellátása egyrészt a cu­korgyáriak által termelt cu­korra, másrészt a jugoszláv bérfeldolgozásból visszake­rült ■ cukorra alapozódik. Már a szerződés megköté­sének pillanatában teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem lehet erre alapozni az or­szág cukorellátását, mert a világpiaci ár emelkedése esetén a gesztorok nem fog­ják visszahozni a cukrot az országba, hanem rögtön ex­portálják. Ez évekkel ezelőtt is teljesen látható volt, de a jelenlegi, piacgazdaság fe­lé haladó gazdaságirányítás is támogatja az exportot. (1989 első felében az érté­kesítési árra még 69 száza­lék exporttámogatás jött rá.) Már a múlt év második fe­lében is magas volt, és az idén is magas a cukor vi­lágpiaci ára. — Tehát a cukorgyárnak és a bérfeldolgozásban részt­vevőknek az export az igazi érdekük. — Az előbbieknek megfe­lelően Jugoszláviából csak kis mennyiségű cukor jött vissza; a gyárak háromne­gyed év alatt 34 ezer tonna cukrot exportáltak, de egyes nagykereskedelmi vállala­tok is exportáltak cukrot. Jól felfogott gazdálkodási érdekből. Azt is lehet mon­dani : önmaga ellensége a Kaposvári Cukorgyár, hogy ezt nem tette. Azért nem tette, mert az elmúlt évek­ben keserves munkával ki­épített belföldi piacot nem akarjuk veszélyeztetni és így kétségessé tenni a jövő évek piacát. — Mennyi volt az a cu- kormennyiség, ami ez évben összességében rendelkezésre állt? — Az elmúlt kampány után 34 ezer tonna cukor állt rendelkezésre. Más cu­korgyáraknak voltak cukor­értékesítési nehézségei, mi­vel itt nagyobbak az igé­nyek, tőlük is vásároltunk cukrot, és továbbfeldolgozva továbbítottuk a kereskedel­mi vállalatoknak. Lényege­sen több cukrot forgalmaz­tunk, értékesítettünk a mi körzetünkben, mint ameny- nyi a saját termelésünk volt. Visszatérve a cukorhiányra: az okok - között természete­sen szerepet az idei jó gyü­mölcs- és a kevésbé édes szőlőtermés, valamint a már említett áremelési rémhír. Tudomásom szerint ma nincs napirenden a cukoráremelés. El kell mondanom: a Ka­posvári Cukorgyár már az-* év elején jelezte, hogy au­gusztusban és szeptember­ben cukorhiány várható. Ezért az első háromnegyed­évre nem adtuk le az ex­portigényünket a Cukoripa­ri Közös Vállalathoz, mert tudtuk, hogy körzetünkben a hiány bekövetkezik. — Előttünk egy levél, amit Spilák Ferenc kereskedelmi miniszterhelyettesnek írt, Ebben az szerepel: a Ka­posvári Cukorgyár hétezer tonna zárolt készletet ka­pott, hogy az esetleges vagy már fellépő cukorhiányt va­lahogy mérsékelni tudja. Ez az igényelt mennyiség plusz- költséget jelentett a válla­latnak. — Amikor a Kaposvári Cukorgyár ismételt jelzésé­re nyilvánvalóvá vált a cu­korhiány, olyan kormány­szintű döntés született, hogy az állami tartalékot, ami 50 ezer tonna, teljes egészében felszabadítják és továbbít­ják a fogyasztóknak. Ez az állami tartalék 50 kilós cso­magolású. hogy a vásárlók ezt meg tudják venni, a cu­korgyáraknak ki kell szerel­ni. A Kaposvári Cukorgyár hétezer tonnát tudott igény­be venni ebből az állami tartalékból^ igaz, az igé­nyünk több volt ennél: szeptemberig bezárólag; mint­egy 9—10 ezer tonnát kér­tek volna tőlünk. Ezt a tar­talékot mintegy 3 százalék többletköltséggel továbbítot­ták hozzánk azzal, hogy ezt. a három százalékot nem há­ríthatjuk tovább. Ugyanak­kor a kiszerelés költsége is bennünket terhel. Gyakorla­tilag o minisztérium a Ka­posvári Culcorgyárral akarja megfizettetni a cukorhiány megszüntetése kapcsán je­lentkező többletköltségeket, noha ennek a hiánynak nem a kaposvári gyár az oka! Rendkívül etikátlannak tar­tom a Kereskedelmi Mi­nisztériumnak ezt a maga­tartását, mert a kaposvári gyár végigszenvedte az el­múlt éveket, a jugoszláv bérfeldolgozást. Emellett nem exportáltunk cukrot, elmaradtunk a jelentős nye­reségtől. — Körülbelül mennyi idő múlva kerül a friss cukor az üzletekbe? — A cukorhiány gyakor­latilag napokon belül meg­szűnhet, ahogy a cukorgyár termelése felfut. Ez a jövő hétre várható. Most a répa cukortartalma nagyon ala­csony, a napi termelés épp­hogy elérheti a 30 vagont. Szerencsére, a jó időjárás­nak köszönhetően, a répa cukortartalma dinamikusan nő. Beszéltem a kereskedel­mi vállalatokkal: hétfőtől nagyobb mennyiségű cukrot tudunk kiszállítani. — Nem ártana néhány szót sizólni arról, hogy mi a javaslata önnek. Hogyan le­hetne kiküszöbölni, hogy jö­vőre ugyanez ne forduljon elő? — Levélben megírtam Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter­nek, hogy amíg ebben a konstrukcióban bonyolítják le a jugoszláv—magyar cu­korrépa-termelési és -feldol­gozási együttműködést, addig ciklikusan, a világpiaci ár­tól függően vagy cukorfeles­leg lesz az országban (mint az elmúlt években volt) vagy cukorhiány. Amíg ez a konstrukció él ebben a for­mában, addig a belföldi cu­korellátás bizonytalan ma­rad. Faragó László Maroknyi, de igen érdek­lődő értelmiségi volt kíván­csi a kongresszusi küldöttek fölkészülésére, véleményére azon a találkozón, amelyet az MSZMP Kaposvári Városi Bizottsága szervezett csütör­tökön délután a Beloiannisz utca 4. szám alatti párthe­lyiségben. Dr. Jávorszki András, aki a somogyi küldöttcsoport programnyilatkozattal fog­lalkozó szóvivője elmondta: a 37 kongresszusi küldött mindenhol szívesen megje­lenik, hová meghívják. A csoportban a döntő kérdé­sekben egyetértenek, az vi­szont természetes, hogy van­nak bizonyos nézeteltéré­sek. Arról is beszámolt, hogy fölkészültek a mai nagyobb regionális tanácskozásra, amely Szekszárdon lesz. A dél-dunántúli megyénk kongresszusi köldöttei egyez­tetik véleményüket. A rövid bevezető után sok kérdést tettek föl a je­lenlevő értelmiségiek a négy kongresszusi küldött­nek a pártszervezetek kivo­nulásáról, a pártvagyon ala­kulásán és az MSZMP múlt­jától való elhatárolódáson át a választási esélyekig. Mindenkit egyformán érde­kelt: elképzelhető-e, hogy nem egy párt lesz a kong­resszus után, s vereséget szenvedve a reformerek ki­vonulnak-e a Demokratikus Magyarországért mozga­lomba. Arra is jó volt ez a ta­lálkozó, hogy kirajzolódjon az egyes küldöttek arcéle; miben egyeznek az elképze­lések és miben térnek el. Vidák Gizella, a városi ta­nács elnökhelyettese ‘az ere­deti programjának közép­pontjába is az alapszerveze­tek munkáját állította, a munkahelyről való folyama­Ha a déli híreket nem si­került meghallgatni, el ne mulasszuk a kétórait, mert különben este megállapíthat­juk, hogy elmaradtunk a közélet eseményeitől — mondta az egyik párttag kis­sé rezignáltan a Csepel Mű­vek Egyedi Gépgyárában Kaposváron, azon a csütör­tök délutáni munkásfóru­mon, amelyet a kongresszu­si küldöttek és a környező üzemek FMV, SÜTÉV párt­tagjainak részvételével tar­tottak a héten. Igaz, hogy közöttük — legalábbis je­lenlegi beosztásukat tekint­ve —, alig volt munkás, kül­dött is csak kettő: Révészné Kéri Anna és Papp József — azért a munkásvélemény is el-elhangzott, legalábbis közvetve, azok szájából, akik — úgy mond — mun­káskörnyezetben dolgoz­nak s így „ismerik a kisem­berek gondjait” a pártról, a társadalomról, a gazdaság­ról, vagyis minden fontos kérdésről, ami a Történelmi útunk tanulságaiban (az MSZMP programnyilatkoza­tában) szerepel. Azért említem ezt, mert a gyári fórum fő célja éppen az volt, hogy a kongresszu­si küldöttek megismerjék a már említett üzemek kom­munistáinak véleményét e fontos dokumentumról, ' a tennivalóinkról, a munkahe­lyi pártszervezetek helyé­ről, szerepéről, valamint a szervezeti szabályzatról. Néhány könnyebben átte­kinthető kérdésben kaptak is útravalót a küldöttek. így például a legtöbben azt mondták: szükség van név- változtatásra, s legyen az MSZMP Magyar Szocialista Párt. tos kivonulás híve, nagyon fontosnak tartja a lakótele­pi politikai központok ki­alakítását. — Ügy látom, hogy a párt szétszakadhat, ugyanis sokféle áramlat létezik — mondta. — Azt szeretném — persze lehet, hogy ez vágy­álom —, ha ezekben az alapvető kérdésekben egyet tudnának érteni. Talán ezt a pártot egyben lehetne tar­tani, s akkor egységes tö­megpárt lenne. Így szeret­nék hazajönni a kongresz- szusról, s nem úgy, hogy összezsugorodott elitpárt s öt-hat napi tanácskozás után három-négy pártra szakadt. Dr. Jávorszki András kis­sé másképp közelítette meg az esetleges pártszakadás témáját. — Ez a kongresszus úgy nem végződhet, hogy min­denki ott marad. Nem ren­deztük ugyanis a problémá­kat. Szerintem tehát a le­szakadás nem, a szétszaka­dás viszont elkerülhető. Mint küldött erre fogok tö­rekedni. Épp ezért minden­kinek rugalmasnak kell len­nie, a végletekig. A párt szétszakadása évtizedekre végzetes lenne, bizonyos szervezett erők leszakadása viszont nem. Dr. Gyenesei István, a me­gyei tanács elnöke úgy vé­lekedett: ez a párt így nem fog együttmaradni. Aki ezt nem veszi tudomásul, az a fellegekben jár. Ez a társa­dalom, ez a párt érdeke is, mert ebben az összetételben, formában nincs bizalom a párt iránt. Meg kell szaba­dulni azoktól, illetve attól a „szellemiségtől”, ami miatt itt a terhet mindenkinek vi­selnie kell, aki a párt tagja. A megyei tanács elnöke bevallotta, hogy ma még nem tudja annak a techni­Szihte egyöntetűen hang­súlyozták: a pártvezetés valljon színt a párttagság­nak és a népnek (nem az el­lenzéknek) vagyonáról, s abból annyit tartson meg, amennyi a működéshez kell, a többit adja a népnek, amelynek a pénzéből e va­gyon vétetett. Ugyancsak az egyöntetű­ség jellemezte a párttago­kat abban a kívánságban, hogy kis apparátussal dol­gozzon a párt, továbbá, a pártszervezetek vonuljanak ki a munkahelyekről, persze nem mindegy, hogy mikor, milyen föltételek között és közé. E néhány „megfogható” javaslat sajnos a kisebb ré­szét jelentette az itt kibon­takozott, egyébként igen élénk vitának. A fórumra szánt idő nagyobb részében az bizonyosodott be, hogy igen erős a párttagokban a bizonytalanság olyan alapve­tő kérdésekben is, mint hogy honnan, hová akarunk el­jutni, s ahová végül is elér­kezünk, az mi lesz. Ebben a helyzetben erő­teljesen kerültek előtérbe az olyan — többnyire megala­pozatlan — egyéni vélemé­nyek is, amelyek még átte­kinthetetlenebbé teszik a gondolatokat. Elkapott hír­foszlányok, egyéni benyo­mások, végig nem gondolt folyamatok, környezetükből kiragadott megállapítások tömegével találkoztam, ame­lyek alapja legfőképpen az információhiány, a felvetett kérdések nem kellő ismere­te. Jellemző a jegyzet indu­ló példája a vezetés tempó- i járói. Miközben ugyanis a káját, hogyan tudnak elvál­ni az irányzatok, ki hogyan tud leválni „jobbról-balról”, hogy tud megmaradni egy olyan mag, amely szocialis­ta pártként utódpárt lesz. —- Ennek kell a kongresz- szuson először megtörténnie, mielőtt az alapvető doku­mentumok vitáját elkezde­nénk. Ez a vita is más lesz akkor, ha leválnak a szél­sőségesek. Nem tudom még én sem eldönteni, hogy me­lyik pártba fogok tartozni. Sárái Árpád, a megyei pártbizottság első titkára úgy foglalt állást: az is tra­gédia, ha egyben marad a párt, s az is, ha darabokra szakad. — Azokkal értek egyet — így dr. Jávorszki Andrással —, ha az úgynevezett levá­lást meg tudnánk valósíta­ni. Még ha 2—3 párt lenne is utána. Az első titkár, aki egy­ben a küldöttcsoport veze­tője, elmondta: szeptember 1-jéig 1200-an léptek ki So­mogybán a pártból, s 2000-en nem fizetnek tagdíjat, vár­ják a kongresszust. A prog­ramnyilatkozatra hivatkoz­va leszögezte, hogy akik a jövőben csatlakoznak, kere­sik a társadalom jobbításá­nak az útját. Ez felkínálja a választás lehetőségét is. A beszélgetés során meg­fogalmazódott: a kongresszu­si küldötteknek gyorsan tá­jékoztatniuk kell az alap­szervezeteket, hogy döntse­nek a párttagságukról. Az egyik értelmiségivel szem­ben, aki azt mondta, hogy egyezzenek meg a kong­resszuson, akár a nyilvá­nosság kizárásával, a je­len levő küldöttek a lehető legnagyobb nyilvánosság szükségessége mellett száll­tak síkra. Lajos Géza gyorsaságot bírálják sokan, elfeledkeznek arról, hogy nemrég még a tétlenség mi­att berzenkedtek, továbbá hogy a nagyobb sebességre azért van szükség, mert a magyar gazdaság rendbeté­telének esélyében ez a 24. óra. A küldöttek igyekeztek pótolni a hiányzó informá­ciót, ám ez nem mindig si­került. Így aztán a megle- tősen parttalan vita egyre inkább a pesszimizmus irá­nyába tolódott el: van egyál­talán remény arra, hogy úr­rá legyünk gondjainkon, és ha igen, mikor következhet ez be? Azért megfogalmazódott bizakodás is, hogy a kong­resszus kikovácsol egy olyan pártot, amely nem veti el a 40 év pozitívumait, radi­kálisan szakít korábbi hibái­val, nem a tagság feje fe­lett dönt, nyílt, becsületes szellemű és erkölcsű, kiveti, magából a kiváltságokra áhítozókat, a karrieristákat, befogad minden munkából élő tisztességes embert és a jelenleginél konkrétabban világosabban fogalmazza meg a célt. Vannak jelek — például a Történelmi utunk tanul­ságai módosított kiadása —, amelyek arra engednek kö­vetkeztetni, hogy teljesülnek az említett kívánságok. Er­re a reményre pedig — ahogy Varga János, a házi­gazda üzem párttitkára mondta — igen nagy szük­ség van napjainkban. Fon­tos, hogy elhiggyük, nem va­gyunk alábbvalók egyetlen más európai népnél sem, s ha akarjuk, igenis úrrá tu­dunk lenni nehézségeinken. Szegedi Nándor Kétségek és remények között

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom